HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 55. ÉVFOLYAM (2009)

2009 / 4. sz. - SZEMLE - KISANTAL TAMÁS: A történettudomány és a jövő

KISANTAL TAMÁS / A TÖRTÉNETTUDOMÁNY ÉS A JÖVŐ 599 logikus lehet, ha a jövő felé lépünk tovább, azaz megnézzük, hogy ez a speciális kritériumokkal bíró történeti diskurzus alkalmazható-e a jövőkutatásra. Nagyjából ez a kiindulópontja David J. Staley History and Future című könyvének, mely éppen a modern történeti gondolkodást és a történetírói metodológiát tartja a jövőku­tatás adekvát módszerének.­ Staley kiindulópontja szerint, ahogy a történettudo­mányban kétfajta múlt különíthető el, a múlt valósága (múlt1) valamint e valóság elbeszélése (múlt2)­­ lényegében a hegeli res gestae illetve historia rerum gestarum -, úgy kétfajta jövőről is beszélhetünk: a jövőt az eljövendő valóságot, a jövő2 pedig e valóságról a mában alkotott elképzeléseket és elbeszéléseket jelentené. A szerző szerint a két idődimenzió kétféle formája között bonyolultak az összefüggések: vi­szonylag egyértelmű, hogy jövőt és jövő­ nem fedheti le közvetlenül egymást, hiszen a jövőt olyan valóság, mely a jelenben még nem létezik, s csak bizonyos elképzeléseink lehetnek róla, de ezek csekély valószínűséggel egyezhetnek pon­tosan meg a majdan eljövendővel. Ám valami hasonló a helyzet a két múlttal is, hiszen a múlti valósága szintén nem tényleges, számunkra nem kézzelfogható való­ság, míg a múlté az 1-ről szóló értelmezések, reprezentációk halmaza. A spekula­tív történetfilozófiák a múlt 1-re, azaz a múlt tényleges valóságára próbáltak utalni (s egyes teoretikusok szerint lényegében ez szűrődött be a történetírás egyik hamis prekoncepciójába, a múlt „el nem mondott történetként" való felfogásába),s e való­ságot működtető törvényeket igyekeztek megtalálni, s ezeket a jövőbe vetíteni. Ám ezek nem annyira az előrejelzés, mint inkább a prófécia státuszával bírtak, amennyi­ben nem tudományos, inkább rejtett vagy nyílt metafizikai alapokról tekintettek a múltba és a jövőbe.­ Szaley szerint a legnagyobb probléma a jövővel kapcsolat­ban az, hogy a legtöbb „jövőbelátó" (legyen az próféta, jós vagy botcsinálta futu­rológus) a jövőj­et próbálta-próbálja megragadni, ám ez meglehetősen veszélyes vállalkozás, hiszen minél több tényező játszik közre benne, annál nehezebb olyan adekvát és logikus predikciókat tenni, melyek bekövetkezési valószínűsége is nagy (erre többek között a káoszelmélet világított rá). A szerző vizsgálata ezzel szem­ben a jövő­-re vonatkozik, azaz a jövőre irányuló elbeszélések természetével, logi­kájával kapcsolatos. E jövő véleménye szerint strukturálisan igencsak hasonló a múlt­-höz, hiszen mindkét esetben egy nem létező szféráról teszünk kijelenté­seket, egy kézzel nem fogható tartományt foglalunk elbeszélés(ek)be. Első pillantásra erőltetettnek tűnhet ez az összevetés, hiszen a múlti és a jövőt, bár annyiban hasonlatosak, hogy egyik sem létezik, ám mégis más ontológiai szá­ 7 DAVID J. STALEY: History and Future. Unisng Historical Thinking to Imagine the Future. Lanham, Lexington Books, 2006. A továbbiakban csak ott hivatkozom konkrét oldalszámra, ahol bizonyos passzust közvetlenül ismertetek vagy idézek. 8 Vö.: LOUIS L. MINK: AZ elbeszélő forma mint kognitív eszköz. (Ford.) Kisantal Tamás. In: (Szerk.) KISANTAL TAMÁS: Tudomány és művészet között, 113-132. 9 A történetfilozófiák metafizikai összetevőiről bővebben lásd: KARL LÖWITH: Világtörténelem és üdv­történet. A történetfilozófia teológiai gyökerei. (Ford.) Boross Gábor, Miklós Tamás. Budapest, Atlantisz, 1996.

Next