HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 67. ÉVFOLYAM (2021)

2021 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mary k. Holland: Realizmusok a posztmodernizmus idején és után

Mary­­. Holland Realizmusok a posztmodernizmus idején és után A kritikusok és a teoretikusok a posztmodernt gyakorta úgy jellemezték, mint a modernizmus antirealizmusának a megerősödését, de amint elkezdtek érdemben számot vetni vele mint kulturális és irodalmi jelenséggel, a realiz­mus új erőre kapott. Hogy a terminus újbóli felbukkanását a posztmodern irodalom kontextusában visszatérésként vagy valami újként értékelték, azon múlt, hogy ki, miért és mikor foglalkozott vele. Számításaim szerint mindez­idáig több mint húsz különböző ajánlat született az irodalmi realizmusok fo­galmára:­ - piszkos realizmus (Bill Buford, 1983) - neorealizmus (Kristiaan Versluys, 1992) - posztmodern realizmus - (Albert Borgmann, 1992) - (Deborah Bowen, 2010) - (Holland, 2012) - brit posztmodern realizmus (Amy Elias, 1994) - őrült realizmus (Richard Powers, 1988, és őt követve Melvin Jules Bakiet, 1996) - traumatikus realizmus (Hal Foster, 1996) - tragikus realizmus (Jonathan Franzen, 1996) - figuratív realizmus (Hayden White, 1999) - hisztérikus realizmus (James Wood, 2000) 1 A kifejezések publikálásának dátumát és szerzőit próbáltam a lehető legpontosabban a megadni. Saját magamat nem számítva, a 2013-as kifejezések a következő antológiából szár­maznak: Realism in Contemporary Culture: Theories, Politics, and Medial Configurations, eds. Do­rothea Birks, and Stella Butter (Berlin: de Gruyter, 2013), melyben a realizmus különböző felfogásait elemző tanulmányokat gyűjtöttek össze, melyek az elmúlt harminc évben kelet­keztek különböző média platformokon. Ha megvizsgáljuk a szociális, kulturális és politikai aspektusokat, melyek hatással vannak a realizmusra és az rájuk, ez az antológia remekül kiegé­szíti az saját formalista, a fikcióra irányuló irodalomtörténeti kutatásaimat.

Next