Haditechnika 16. (1982)
1982 / 4. szám - Nagy István György: A szovjet űrhajózás úttörői
A szovjet űrhajózás úttörői NAGY ISTVÁN GYÖRGY arany-okleveles gépészmérnök 1957. október 4-én, negyedszázada, Földünk első mesterséges holdjának, a szovjet Szputnyik-1 -пек a felbocsátásával kezdetét vette az aktív űrtevékenység. Az eltelt huszonöt esztendő során az űrtevékenység a technika egyik legdinamikusabban fejlődő területévé vált, s a kezdeti kísérleti-kutató munkát egyre inkább felváltotta a folyamatos szolgáltatásszerű, a nemzetgazdaság érdekében végzett tevékenység. Ma már az űrnagyhatalmak, a Szovjetunió és az Egyesült Államok egybehangzó tájékoztatása szerint a békés célok érdekében végzett űrtevékenység a nemzetgazdaság nyereséges, hasznot hajtó ágazata. A negyedszázados évforduló kapcsán cikkünk azokról a mérnöktudósokról emlékezik, akik a Szovjetunióban megalapozták az űrtevékenységet, akiknek elméleti, s gyakorlati tevékenysége jelentős segítséget adott a világűr meghódításához. A szerkesztőség Az ismert szovjet természettudományi folyóirat, a Priroda nemrégiben részleteket közölt Anatolij Arkagyevics Blagosravov akadémikus (1894-1973) visszaemlékezéseiből. Blagonravov altábornagy, a hírneves haditechnikus, akit a szovjet űrhajózás úttörői közé sorolunk, 1957 októberében egy tudományos delegáció élén Washingtonban tárgyalt. Igen szemléletesen mondja el, milyen nagy megdöbbenést keltett amerikában az űrkorszak nyitánya, az első szputnyik felbocsátása. A hatást fokozta, hogy az eseményt megelőző hónapok során a sajtóban nagy teret kaptak azok a hírek, amelyek az indítani szándékozott amerikai törpe műholdakat harangozták be. És mégis, az űrhajózás első nagy lépését a Szovjetunió tette meg, ráadásul az akkor igen tekintélyes méretűnek számító, mintegy 84 kg tömegű Szputnyik-1 pályára állításával. Ez a tény egyértelműen bizonyította, hogy a Szovjetunió nemcsak a rakétatechnikában, hanem egy sereg más technikai ágban is képes kiváló eredmények felmutatására. Az űrhajózás atyja Az űrhajózás alapelveinek legelső megfogalmazása, egyszersmind a korszerű rakétatechnika elméletének a megalapozása Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij (1857- 1935) nevéhez fűződik. A lángeszű tudós, „az űrhajózás atyja" valójában autodidakta volt. Gyermekkori betegségéből visszamaradt nagyothallása miatt tanulmányait magánúton végezte. Rendkívüli szorgalommal a fizikában, a kémiában és a matematikában igen alapos, az egyetemi színvonalat elérő, sőt meghaladó ismeretekre tett szert. Otthonában műhelyt és laboratóriumot rendezett be, s minden szabad idejét kísérletezésre fordította. 1879-ben tanári vizsgát tett; előbb Borovszkban, majd 1898-tól Kalugában tanított. Kora fiatalságától fogva rengeteget olvasott; különösen a Verne-regények ragadták meg a gyermek Ciolkovszkij képzeletét. Meglehetősen hamar kezdte foglalkoztatni a Föld elhagyásának a gondolata. Idővel felismerte, hogy a Verne által leírt módszerrel, ágyúból indított lövedékkel az ember nem juthat ki a világűrbe. Először egy 1883-ban összeállított kéziratában, a Szvobodnoje prosztransztvo (Szabad tér) című tudományos naplójában állapította meg, hogy a világűrben mozgó eszközök felgyorsítására csakis a hatásvisszahatás elve alkalmazható. Egyik vázlatából kitűnik, hogy az alapgondolatot az elsütött ágyúk hátrasiklásának a vizsgálata adta a számára. Ezen a rajzon ugyanis nem rakétahajtóművet, hanem sorozatosan tüzelő löveget látunk. A nyolcvanas évek közepétől Ciolkovszkij érdeklődése más irányba fordult, a rakétamozgás elemzésével ez idő tájt nem foglalkozott. Törekvései a kormányozható léghajó, valamint a repülőgép megalkotására irányultak. E munkássága során 1897-ben szélcsatornát épített, amellyel egyszerűbb modelleken végzett kísérleteket. Igen sokoldalú érdeklődésére jellemző, hogy a léghajózás és a repülés problémái iránt akkor sem vált közömbössé, amikor már nevét az űrhajózás Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij ( 1857-1935)