Haditechnika 44. (2010)
2010 / 4. szám - FÓKUSZBAN - Hadfi Örs Tamás: Adalékok a Wehrmacht kétéltű páncélosainak fejlesztéséhez I. rész
Egy kontinentális hatalom FEGYVERKEZÉSE Németország az 1930-as évek közepétől intenzív fegyverkezési programmal növelte katonai erejét. A fejlesztéseket többnyire világos elképzelések, koncepciók mentén folytatták. Ezek egyik közös eleme volt, hogy alapvetően szárazföldi ellenfeleket vettek alapul, jelentős partraszálló feladatokkal a tervezett háborúban rövid távon nem számoltak. Az új hadsereg kialakításakor a kétéltű feladatok közül csak a folyami átkelésnek szenteltek figyelmet, hiszen a Wehrmacht akármelyik irányba kívánt is elindulni, az európai kontinenst sűrűn át- meg átszelő folyókba, illetve folyamokba ütközött. Vagyis a német hadvezetés tisztán látta az erőszakos folyami átkelés fontosságát, mégis, az ehhez szükséges amfíbikus harcjármű-kategória kifejlesztése, különösen olyan úszóképes eszközzé, amely egyrészt kétéltű, másrészt páncélozott, s támadásra, áttörésre, ellenséges erők leküzdésére alkalmazható, vagyis jelentős harcértéket képvisel, nem történt meg, mert az ilyen típusú hadműveleteket más eszközökkel és más elv alapján kívánták lefolytatni. Nem pusztán egy kétéltű páncélos, vagyis a kombinált vízi-szárazföldi akciók fontos rohamfegyverének létrehozására nem került sor, hanem a német harckocsifejlesztés önmagában is felemás jellegűnek bizonyult, hiszen közismert, hogy technikai értelemben a kialakított páncélos fegyvernem egésze sok kívánnivalót hagyott maga után, ami a németeknek számos kellemetlen meglepetést okozott, és később, már a háború alatt jelentős fejlesztéseket tett szükségessé. Németországban a második világháborút megelőző időben csak alig néhány helyen foglalkoztak amfíbikus járművek fejlesztésével. Ezek egyike volt az Alkett (Altmärkische Kettenwerke)5 cég, mely egy boitzenburgi hajógyárral együttműködve létrehozott egy kétéltű vontatót (Land-Wasser- Schlepper, LWS), melyből összesen alig két tucat darabot építettek. A cél egy olyan úszóképes „erőgép” létrehozása volt, mely hatékonyan tud közreműködni a hadműveleti terület (ponton) hídépítési feladatainál, majd pedig képes követni a hidászegységeket a szárazföldön is. A jármű egy harckocsialváz és egy kisebb hajótest egybeépítése révén született meg, melyre egy zárt hajókabinra emlékeztető felépítmény (küzdőtér) került. A 13 t tömegű jármű 2 fő személyzet és 20 teljes fegyverzetű katona befogadására volt alkalmas, mindezt egy Maybach dízelerőforrás mozgatta a szilárd talajon 35, vízen 12 km-es legnagyobb óránkénti sebességgel. Az LWS kialakítása előremutató konstrukcióként értékelhető, hiszen koncepciójában olyan sikeres járművekkel mutat rokonságot, mint az amerikai LVT járműcsalád vagy a későbbi szovjet PTSZ közepes úszó-szállító jármű. A német hadvezetés azonban nem ismerte fel az LWS amfíbiában 3. ábra. Egy sokat ígérő német amfíbikus fejlesztés, az LWS. A szemből készült képen jól látszik az alapkoncepció, amely egy kisebb hajó és egy lánctalpas alváz egybeépítését jelentette 4. ábra. Az LWS egyik későbbi példánya kipróbálás közben. A zárt küzdőtérben utazók és a motor levegőellátásáért a jármű tetejére épített beömlőnyílás felelt. Az LWS oldalán elhelyezett szerszámok érzékeltetik, hogy ezt a járművet vontatásra és hidászfeladatokra szánták 60 HADITECHNIKA 2010/4