Hadtörténelmi Közlemények, 18. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1971)
4. szám - Tanulmányok - Gonda Imre: A korlátlan tengeralattjáró háború és az Osztrák–Magyar Monarchia. [2. rész] – 1971. 4. sz. 649–676. p.
szerűen következnék.98 Nem meglepő, hogy e levél nem tett különös benyomást az Egyesült Államok kormányköreire. Ez abból az eléggé ingerült hangú jelentésből is kiderül, amelyet Tarnowsky e napokban küldött a Monarchia külügyminisztériumába, s amelyben igen határozottan hangsúlyozta, hogy „csekély előzékenység nem lesz elegendő a szakítás veszélyének eloszlatására." Ezért ismételten olyan nyilatkozat megtételét ajánlotta, amely szerint „tengeralattjáróink nem fognak az Atlanti-óceánon tevékenykedni, s csupán a Földközi-tenger bizonyos partjait és kikötőit veszik zár alá." E kijelentés tulajdonképpen nem is jelentene engedményt. Wilson elnök álláspontjának szilárdsága — mondta Tarnowsky — indokolttá teszi a félelmet, hogy „ha nem tanúsítunk engedékenységet, elkerülhetetlenné válik velünk a szakítás." A jelentés végén külön nyomatékkal hangsúlyozza Tarnowsky, hogy megérkezése óta Wilson elnök még nem fogadta őt. Ennek okát a State Departmentben abban látták, hogy „a mi álláspontunk és a német álláspont azonossága mellett teljesen lehetetlen, hogy az osztrák—magyar nagykövetet fogadják, miközben a németnek kiadják az útlevelét." Ez a helyzet szinte lehetetlenné teszi a külügyminisztériummal való hivatalos érintkezést." Mielőtt folytatnánk az osztrák—magyar diplomácia súlyos aggodalmakkal teli küzdelmének ismertetését, rá kell mutatnunk arra, hogy a Monarchia belső hangulatának kialakításánál mindez egyáltalán nem jutott érvényre. A Neue Freie Presse, éles ellentétben a külügyminisztérium — kétségkívül nem nyilvánosságra szánt — szándékaival, minden eszközzel népszerűsítette a németek által diktált háborús politikát. Ezzel kétségkívül szembekerült a Monarchia érdekeivel és eleve gyengítette a külügyminisztérium törekvéseit. Ugyanakkor azonban tény az is, hogy — mivel a Monarchia vezető körei nem is kockáztatták felemás szándékaik nyitr alátámasztását — eleve hozzájárultak ezek kudarcához. A Monarchia fenntartását sem lehetett kizárólag a titkos diplomácia némajátékos sejtetéseivel elérni. Ugyanakkor, amikor Czernin és a washingtoni képviselet szorongó aggodalommal várta, hogy Wilson fenntartja, vagy megszakítja-e kapcsolatát a Monarchiával, a sajtó folytatta német vonalvezetésű propagandáját. Ez pedig nem volt veszélytelen, különösen, ha olyan megállapításokra utalunk, hogy a korlátlan tengeralattjáró háborúk összes következményét figyelembe vettük . .. Az összesét! Ez az igen nagy szó pedig azoknak a fülébe fog beleharsogni, akik még mindig nem tudnak pártatlanul gondolkodni."100 E nyilvánvalóan Wilsonra utaló szavak aligha mozdították elő Tarnowsky washingtoni fáradozásait. Másnap a lap arról írt, hogy a Nagy Armada napjai óta most történt meg az első lépés Anglia egyeduralmának megtörésére.101 Ugyanebben a számban egy ún. „szakértői vélemény" pedig azt fejtegette, hogy 1917 szeptemberében csak a gabona- 98 Uo. Tel. an Mr. Lansing, Washington. Durch die hiesige amer. Botschaft am 5. II. 1917. nach "Washington befördert. Feľj. angolul, aláírás: Czernin. 99 Uo. Tel. Gr. Tarnowsky, Washington (dátum nélkül) No. 10. 100 Neue Freie Fresse, l. Február 1917, Morgenblatt S. 1. „Der verschärfte Unterseebootkrieg." 101 Uo. 2. Februar 1917. „Der erste Tag der Unterseebootkrieges." 4* — 659 —