Hadtörténelmi Közlemények, 19. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1972)
4. szám - Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára. – 1972. 4. sz. 619–621. p.
A Forradalmi Csarnokban, az egyetemen, a lefoglalt nyomdánál, a Nemzeti Múzeum előtt, a pesti városházán lezajlott események és Petőfi ottani szerepe közismertek. A Dicsőséges nagyurak, a Nemzeti dal, a 12 pont (ennek megfogalmazásában Petőfi is részt vett) fontos dokumentumai ténykedésének. Arról a riadalomról is pontosan tájékozott az utókor, amelyet az a hír váltott ki a pozsonyi országgyűlés nemes honatyáiból, mely szerint Petőfi 40 ezer főnyi parasztsereggel táborozott a Rákos mezején. Tudjuk, hogy a hír nem volt teljesen megalapozott, de Petőfi meggyőző szavai a helyzet reális értékeléséből fakadtak, amikor azt írta, hogy „ezen alaptalan hírnek nemsokára alapja és kalapja lett volna, azaz, igaz lett volna tetőtől talpig, csak azzal a kis különbséggel talán, hogy nem 40, hanem 80, vagy még több ezer ember jelent volna meg a Rákoson". Nem volt szükség rá, hogy Petőfi szavára ,,80, vagy még több ezer ember" jelenjen meg a Rákoson, a hír is elég volt ahhoz, hogy az országgyűlés kimondja a jobbágyság felszabadítását. A radikális ifjúság — köztük Petőfi — szerepe a forradalom előkészítésében és a márciusi sorsdöntő napokban — meghatározó jelentőségű. Ők fogalmazták meg a nép követeléseit, ők mozgósították a tömegeket a forradalom győzelméért, a forradalom vívmányainak és a haza függetlenségének védelméért vívott harcra. Petőfi A nép nevében beszélt, az ő szószólójuk volt és hozzájuk fordult, amikor a forradalmat, a hazát veszély fenyegette. Ismerték, értették, szerették egymást, hiszen egyek voltak. Az uralkodó osztályok szintén ismerték, értették is, de gyűlölték és rettegtek tőle. A múlt század közepének magyarországi társadalmi viszonyaiban rejlik annak magyarázata, hogy a forradalom viharmadara, a haladás és függetlenség élharcosa, népünk egyik legnagyobb költője, a forradalom és szabadságharc idején nem tölthette be az őt megillető helyet. 1848 márciusában még a forradalom egyik vezéralakja, később is lobogó tűz a magyar forradalom és szabadságharc viharában, de az akkori magyar társadalmi viszonyok nem tették lehetővé, hogy e tűz az egész forradalmi időszakban teljes fényességében ragyogjon hazánk egén. A nép költőjét az 1848-as képviselőválasztáson nagy csalódás érte: félrevezetett, megvásárolt, leitatott választói ellene fordultak , s neki menekülnie kellett Szabadszállásról. A kaputársok mérhetelenül gyűlölték, elveitől pedig féltek. A táblabíró-világ nem válogatott az eszközökben, ha Petőfit kellett félreállítani. Világnézete, következetes forradalmisága gyakran sodorta konfliktusba Petőfit; főleg a császári hadseregben nevelkedett katonatiszteket ingerelte a „rebellis" költő formaságokat nem tűrő magatartása. Összetűzései Mészáros hadügyminiszterrel, Vetter és Klapka tábornokokkal a köztük levő világnézeti ellentétekből fakadtak, csak az okot szolgáltatták a felszínen jelentkező formai jelenségek. Minden forradalmárszámára a tartalom az elsődleges, Petőfi is ezt tartotta lényegesnek, szemben a liberális nemesség jóllehet becsületes, de a forradalommal szemben értetlenül álló képviselőivel. Megértette és hirdette: a magyar hadsereg győzelme nem attól függ, hogy tisztjei viselnek-e ,,nyakravalót" — 620 —