Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)
3. szám - Tanulmányok - Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437.) – 1973. 3. sz. 403–444. p.
Timur győzelme kiegyenlítette a lovagok nikápolyi kudarcát, Bizánc és a Havasalföld megszabadult a török hódítás közvetlenveszélyétől, a birodalom zavaros uralmi viszonyai — négy szultánfi harcolt a hatalomért — pedig nagyon kedvező feltételeket teremtettek egy aktívabb törökellenes politika számára. A kérdés csupán az volt, hogyan tudják Zsigmond és uralkodó társai kihasználni a váratlanul nyert lehetőségeket? Eltékozolt lehetőségek (1402—1413) A török háborúk sokéves folyamatának legsivárabb és legeseménytelenebb időszaka az angorai vereségtől I. Mohamed végső győzelméig tartó évtized volt. Pedig nagy lehetőségek nyíltak az európai államok előtt, egy nikápolyi méretű szövetséges hadsereg, ha huzamosabb ideig , vagyis néhány évig együtt marad, talán egész Európából kiszoríthatta volna az oszmánokat. Angoránál ugyanis a törökök érzékeny veszteségeket szenvedtek — főleg a janicsárok,146 s ami ennél még lényegesebb, a Timur fogságában hamarosan elhunyt Bajazid elárvult trónusára egyszerre négy igénylő is jelentkezett: a csatából elmenekült fiai: Szulejmán, Isza, Musza és Mohamed. Számuk később még eggyel gyarapodott, az angorai csatában nyomtalanul eltűnt Musztafa nevében fellépő trónkövetelővel.147 Az európai uralkodók nyilván isten gondoskodó kezét látták az oszmánok vereségében és maguk semmit sem tettek a helyzet kihasználása érdekében. Jellemző erre Velence állásfoglalása. 1402 októberében felvetődött Gallipoli elfoglalásának gondolata,148 ám a következő évben már arról értesülünk, hogy a szándék megvalósítására még csak kísérlet sem történt.149 A törökkel szembeni összefogás helyett ismét a kereskedelmi ellentétek léptek előtérbe, 1403-ban pl. Boucicaut genovai hajókkal Modon mellett megütközött a velenceiekkel.150 Amikor pedig megérkezett a híre, hogy az európai részek Szulejmán uralma alá kerültek, Velence azonnal kedvező szerződést kívánt vele kötni.151 Politikája akkor sem változott, amikor 1411-ben megindult a fegyveres harc a trónkövetelők között, a Szulejmánt leverő véres kezű Műszavai is megújította a Szulejmánnal kötött szerződést.152 Élesen elutasította 1409-ben Zsigmond szövetségi ajánlatát is, aki Szulejmán ellen gályákat kért Velencétől.153 Ezt egyébként természetesnek tarthatjuk. Velence ebben az évben vásárolta meg Nápolyi Lászlótól Zárát, s nagyon is valószínűnek látszott, hogy ez rövidesen háborúhoz vezet Magyarország és Velence között. 146 Iorga: Notes I. 107. o.; Hammer—Purgstall: i. m. I. 324. o. Wittek: i. m. 231. o.; Razin: i. m. 228—229. o. 147 Wertner: i. m. 131—132. o. és az ott felsorolt irodalom. Barker: i. m. 216—220. o. 148 Iorga: Notes I. 124. o. 149 Iorga: Notes I. 124—130. o. 150 Barker: i. m. 243. 74. jegyzet. Iorga: Notes I. 144—145. o. 151 Iorga: Notes I. 133—134., o. 152 Uo. 136—138. O. 153 Iorga: Geschichte des Osmanischen Reiches I. 344—347. o.