Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)

3. szám - Tanulmányok - Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437.) – 1973. 3. sz. 403–444. p.

Timur győzelme kiegyenlítette a lovagok nikápolyi kudarcát, Bi­zánc és a Havasalföld megszabadult a török hódítás közvetlen­­veszé­lyétől, a birodalom zavaros uralmi viszonyai —­ négy szultánfi har­colt a hatalomért — pedig nagyon kedvező feltételeket teremtettek egy aktívabb törökellenes politika számára. A kérdés csupán az volt, hogyan tudják Zsigmond és uralkodó tár­sai kihasználni a váratlanul nyert lehetőségeket? Eltékozolt lehetőségek (1402—1413) A török háborúk sokéves folyamatának legsivárabb és legesemény­telenebb időszaka az angorai vereségtől I. Mohamed végső győzelméig tartó évtized volt. Pedig nagy lehetőségek nyíltak az európai államok előtt, egy nikápolyi méretű szövetséges hadsereg, ha huzamosabb ideig , vagyis néhány évig együtt marad, talán egész Európából kiszorít­hatta volna az oszmánokat. Angoránál ugyanis a törökök érzékeny veszteségeket szenvedtek — főleg a janicsárok,146 s ami ennél még lé­nyegesebb, a Timur fogságában hamarosan elhunyt Bajazid elárvult trónusára egyszerre négy igénylő is jelentkezett: a csatából elmene­kült fiai: Szule­j­mán, Isza, Musza és Mohamed. Számuk később még eggyel gyarapodott, az angorai csatában nyomtalanul eltűnt Musztafa nevében fellépő trónkövetelővel.147 Az európai uralkodók nyilván isten gondoskodó kezét látták az osz­mánok vereségében és maguk semmit sem tettek a helyzet kihaszná­lása érdekében. Jellemző erre Velence állásfoglalása. 1402 októberé­ben felvetődött Gallipoli elfoglalásának gondolata,148 ám a következő évben már arról értesülünk, hogy a szándék megvalósítására még csak kísérlet sem történt.149 A törökkel szembeni összefogás helyett ismét a kereskedelmi ellentétek léptek előtérbe, 1403-ban pl. Boucicaut ge­novai hajókkal Modon mellett megütközött a velenceiekkel.150 Amikor pedig megérkezett a híre, hogy az európai részek Szule­j­­mán uralma alá kerültek, Velence azonnal kedvező szerződést kívánt vele kötni.151 Politikája akkor sem változott, amikor 1411-ben meg­indult a fegyveres harc a trónkövetelők között, a Szulejmánt leverő véres kezű Műszavai is megújította a Szulejmánnal kötött szerző­dést.152 Élesen elutasította 1409-ben Zsigmond szövetségi ajánlatát is, aki Szule­j­mán ellen gályákat kért Velencétől.153 Ezt egyébként ter­mészetesnek tarthatjuk. Velence ebben az évben vásárolta meg Ná­polyi Lászlótól Zárát, s nagyon is valószínűnek látszott, hogy ez rö­videsen háborúhoz vezet Magyarország és Velence között. 146 Iorga: Notes I. 107. o.; Hammer—Pur­g­stall: i. m. I. 324. o. Wittek: i. m. 231. o.; Razin: i. m. 228—229. o. 147 Wertner: i. m. 131—132. o. és az ott felsorolt irodalom. Barker: i. m. 216—220. o. 148 Iorga: Notes I. 124. o. 149 Iorga: Notes I. 124—130. o. 150 Barker: i. m. 243. 74. jegyzet. Iorga: Notes I. 144—145. o. 151 Iorga: Notes I. 133—134., o. 152 Uo. 136—138. O. 153 Iorga: Geschichte des Osmanischen Reiches I. 344—347. o.

Next