Hadtörténelmi Közlemények, 26. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1979)
1. szám - A Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulójára - Józsa Antal: Az internacionalisták szervezése és a Magyar Tanácsköztársaság katonai megsegítése. – A Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulójára. 1979. 22. p.
csapatok szervezésének kezdetén a tanácskormány a munkásokon kívül a gazdag harci tapasztalatokkal rendelkező, Szovjet-Oroszországból hazatért egykori vöröskatonákhoz fordult.18 A január 3-án kelt parancs a forradalom hírére hazatérni szándékozó internacionalisták ügyét oldotta meg jogilag, a hazájukhoz közelebb, ukrán földön harcolni kívánók kivonása az arcvonaltól még függőben maradt. A Központi Föderáció 1919. január 2-án tartott ülésén a középpontban ez a megoldatlan kérdés állott. Freistadt, a katonai osztály vezetője, beszámolójában kifejtette, hogy a katonai szervek a gyakorlatban nem nyújtanak kellő támogatást az internacionalisták ukrajnai összpontosításához, így az internacionalista egységeknek egyelőre az eredeti beosztási helyükön kell maradniuk. A párt Központi Bizottságához eljuttatandó határozattervezetet Freistadt terjesztette elő. Ebből kívánunk idézni, mivel figyelmet érdemlő módon jellemzi az internacionalisták tömegeinek forradalmiságát, annak kiváltó és mozgató rugóit. „Az Ausztria-Magyarországon és Németországban kezdődött forradalom után nagy nyugtalanság lett úrrá az internacionalisták között, és erős törekvés jelentkezett a hazatérésre. Annál is inkább érthető ez a kívánság, mivel az agitálásuk és toborzásuk alkalmával az internacionalistáknak különböző személyek megígérték, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy hazájukban megkezdődik a forradalom, mindenkit elengednek. A Központi Föderáció kezdettől fogva ellene volt annak, hogy tömegesen hagyják ott a Vörös Hadsereg sorait, s az illetékes személyiségekkel való megbeszélés szerint olyan agitációt folytattak, hogy az internacionalistáknak hangsúlyozták a forradalom minden frontjának a fontosságát és arra szólították fel őket, hogy maradjanak a helyükön. Ezzel is lehetőséget kívántak nyújtani, hogy bár közvetve, de segíthessék a hazai forradalmi mozgalmat. A legfelső katonai hatóságok határozatot hoztak az ukrán frontra történő átcsoportosításukról. Sajnos ezt a határozatot nem hajtották végre a gyakorlatban, annak ellenére, hogy nem egy alkalommal jeleztük az internacionalista egységek, türelmetlenségét... Az ügyek ilyen állása mellett a Föderáció kénytelen kijelenteni, hogy elhárít magától minden felelősséget az internacionalista egységek további tevékenységéért, de mint eddig is tette, tovább folytatja az agitációt, amelynek során nem hagyja figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az internacionalisták többsége nem meggyőződéses kommunista, hanem csupán olyan ember, akit elragadott a forradalmi lelkesedés, akikhez a hazai forradalom pszichológiailag sokkal közelebb áll, mint az orosz forradalom. Az agitáció értelmetlenné válik, ha az nem halad együtt a megígért intézkedések végrehajtásával, nevezetesen az ukrán frontra történő átcsoportosítással. Azonnali intézkedésekre van szükség, mivel már sok egységben rendbontás és demoralizáció ütötte fel a fejét."19 Az idézett határozatot Rudnyánszky, Freistadt és a bolgár Sz. Dzsorov adták át a január 2-i ülésen történt megállapodás szerint a legfelső pártszervnek. Az internacionalisták visszatartását a súlyos katonai helyzet magyarázza, a nagy számú mozgósított állomány még nem volt képes minden esetben helyettesíteni a harci tapasztalatokkal rendelkező, viszonylag nem nagy létszámú, de mozgékony, ütőképes önkéntes alakulatokat. Az ausztriai, magyarországi és németországi forradalmak hírére az internacionalista önkéntesek nagy többsége hazatért. Távozásuk és leszerelésük nem 18 Vörös Újság, 1919. április 1. Felhívás az Oroszországból hazatért katonákhoz. 19 CPA IML 549. f., 1. pp., 1. o. e., 7. 1. — A határozat több variációban készült, az eltérés stiláris jellegű. A fordításnál az 1919. január 14-én készült tisztázatot vettem figyelembe, amelyet az OKKP Központi Bizottságához juttattak el. (A régi jelzet: 17. f., 4. pp., 32. o. e., 293. 1.)