Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)

2. szám - Vita - R. Várkonyi Ágnes: Történetírás, kritika és emlékezet 623-648

naiv széplelkek, akiknek Hayden White vélte őket, 15 magyarországi példák közül említek néhányat. Mindjárt a század első évtizedében Pázmány figyelmeztet, hogy a várnai csata nem azért veszett el, mert a „bűnös népet" megbüntette az Isten, hanem mert a török erő­sebb volt. Ugyancsak Pázmány ösztönözte Istvánffy Miklóst, hogy a humanisták retori­kával, mesékkel áthatott történetei helyett írja meg a lefutott század igaz történetét. Nadányi János Florus Hungaricus című, 1663-ban latinul és angolul megjelent Magyar­ország története témánk összefüggésében két értékítéletével lehet különösen fontos. Az egyik, amit a történetírásról általában írt. Elítélte a hatalomnak hízelgő vagy a magyarok eredetéről meséket író szerzőket. Szerinte a legfőbb követelmény, hogy a történetíró ne legyen részrehajló. A másik jellemző értékítélete, a háborúról kifejtett felfogása. Ebben a század kiemelkedő művét, a háborúk és a csaták résztvevőinek viselkedési kultúráját a nemzetközi jog szintjére emelő Hugo Grotius De jure belli ac pacis (1625) elveit követ­te, amely a vizsgálat fénykörébe vonta a katonákat, a sebesülteket, rokkantakat, foglyo­kat és a polgári lakosságot. A holland tudós még az erdőket is védené a tűzfegyverek pusztításától. Vagyis a múlt szélesebb és összetettebb területét ragadta meg. Az udvari történetírás, az államtörténetek és egyháztörténetek különös hozadéka volt, hogy hatalmas anyaggyűjteményeivel akaratlanul is ösztönözte a dokumentumok megbe­csülését, és mintegy megteremtette önmaga ellenőrzését és kritikai alapját. A dokumen­tumgyűjteményekkel lett nyilvánvaló, hogy a múlt tanulmányozása nem tűri az országhatá­rokat, s a sérülékeny forrásanyag, ha az egyik országban el is vész, a másikban sok esetben fellelhető. így például a lengyel Stanislaw Górski (1497­­-1572) kanonok gyűjteménye, az Acta Tomiciana nélkül Mohács koráról is kevesebb információval rendelkeznénk. Mindennek különösen nagy jelentősége lett abban a korban, amikor a letűnt század hábo­rúi, a harmincéves háború és a törököt kiűző háborúk túlélői, különböző nemzetek fiai egymással versengve támogatták az írókat, hogy tömjénező művekben lássák viszont ön­magukat, halhatatlan tetteikkel szembesüljenek sokszorosított metszeteken is: elesett kato­nák testén taposva fuldokolnak a lőporfüstben herculesi pózokban, ágyúk, kardok, piszto­lyok és hadizászlók „harci csendéletté" rendezett keretében. A spanyol örökösödési háború és az északi háború után Európa megcsendesedvén, a nagy csaták narrációiban szemtanú­kat szólaltatnak meg, és ellenőrizhetetlen anekdoták kezdik meg hosszú életüket. Magyar­országon 1711 után Kolinovics Gábor, gróf Esterházy József országbíró titkára a Duna-Vág-Garam térségében a falvak lakóit beszélteti végig a szabadságharc eseményeiről, s e korai oral history kritika nélkül épül majd be a történetírói művekbe. Voltaire rendkívül népszerű könyvében, az Histoire de Charles XII. lapjain (1731) a csa­taleírások még hagyományos elbeszélések, akár azt írja meg, hogy Narvánál miként győzött le az ifjú svéd király nyolcezer katonájával nyolcvanezer oroszt, vagy azt, amint a poltavai csatában mindent elvesztett, sebe elgennyedt, és török földre menekült. A forrásokban a nyelvi, képi, művészi megformálások bonyolult összefüggéseire és ellentmondásaira a XVI­XVIII. századi történeti dokumentumok, iratgyűjtemények, tananyagok, irodalmi művek, naplók, példatárak, önéletírások, tézislapok, metszetek, festmények figyelmeztetnek. 16 „... a 19. századi történészek vajmi kevéssé különböztek azoktól a szépíróktól, akik a tudományág bevett megjelenítésekor az ellentéteikként szerepeltek." „A 19. század közepe óta a legtöbb történész egyfajta szán­dékos módszertani naivitást tettet. Ez a naivitás eredetileg jó célt szolgált..." White, 1997. 18., 26-27. p. 16 Voltaire: XII. Károly svéd király története nyolc könyvben. (Ford. Justus Pál.) Budapest, 1965. 40-46., 121-153. o. Csupán néhány típusra hívhatom fel a figyelmet: Galavics Géza: Kössünk kardot a pogány ellen.

Next