Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
2. szám - Vita - R. Várkonyi Ágnes: Történetírás, kritika és emlékezet 623-648
különös részlet. Tudomásom szerint eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Brodarics részletesen leírja az iszonyatos veszteségeket. Leírja, hogy a csatateret elborították a halottak, és az utolsókat lehelő sebesültek, „a csatát követő éjjel és nappal" az ellenség beszáguldozta a környező vidéket, égetett, pusztított és senkinek sem kegyelmezett. Ebbe, a különben minden vesztett csatára jellemző motívumokat mesteri fokozással közlő részbe, vágott be egy különös jelenetet: „Megtörtént többek között, amiről azelőtt aligha hallottunk, hogy a szerencsétlen anyák élő kisgyermekeiket, nehogy a sírás árulójuk legyen, a földbe ásták, ahol aztán - anyjuk onnan elmenekülvén - levegő nélkül nyomorultul megfulladtak.' 49 Kritikai feltárására nincs most terünk. Hangsúlyozást érdemel azonban, hogy a leírás szimbolikus jelentést hordoz. Hasonlókkal már gyakran találkozunk. A török hadjáratról tudósító német újságok fametszetein az oszmán harcosok csecsemőket hánynak kardélre, hasítanak ketté, darabolnak fel. Oláh Miklós azt írja Erazmusnak, hogy Mehmed bég, Nándorfehérvár kapitánya betörve Mátyás földjére, Thurzó Elek birtokán „ötszáz kisgyereket részben karddal lemészárolt, részben földhöz csapdosott...." Pieter Breughel pedig Alba herceg németalföldi betörését a betlehemi gyermekgyilkosság jeleneteivel fogalmazza meg. Rubens A háború és béke című festményén ábrázol egy anyát ölében halott csecsemővel, s meg is magyarázza, hogy ezzel mit kívánt kifejezni.' 4' A példák bővíthetők, de talán ennyi is bizonyítja, hogy a gyermeket megölő idegen katona, az elpusztuló gyermek, a halott csecsemő képzete szimbolikusan azt a jelentést rejti magában, hogy a háború megöli a jövőt. Brodarics az anyjuk elásta és elhagyott, megfulladt, elpusztult kisgyermekek példájával évszázados tapasztalatot fejezett ki az egyetemes emlékezet absztrakciós nyelvezetén. Ezek az ábrázolások, képes beszédek az európai közös emlékezet részei voltak. Hayden White és követői főleg a XIX-XX. századi nemzeti emlékezeteket vizsgálják. Hasonló figyelmet érdemel Európa közös emlékezete, évezredes kultúrájában rejlő szövete, az összetartó szálak, mindaz a közös érték, amire a jövő felépíthető. Rendkívül érdekes, hogy a História verissima lapjain milyen országos történeti emlék és hogyan kerül megemlítésre. Látszólag, felületesen szemlélve nem jelentős. A szkithiai származás, a kereszténység felvétele, a török elleni harcokban a pajzs és a bástya szerep, Mátyás uralkodása a sztereotípiák szintjén marad. Kivétel azonban Hunyadi János nándorfehérvári győzelme. Belgrád „a török ellenséggel vívott oly sok nevezetes csatáról híres, melynek ostromától - midőn már-már elesett - Hunyady János, Mátyás király apja, Magyarország kormányzója, Kapisztráni János baráttal együtt Murádot [helyesen: Mohamedet] a törökök akkori császárát nevünk fényes dicsőségére elűzte." 51 Európa-szerte élt az emlékezetben ez a győzelem, felidézése egy vesztes csata következményei feltartóztatására összehívott tanácskozás alkalmával természetes írói fogás. Minden emlékezésre egyaránt jellemző azonban, hogy mit hagy ki, mi marad el, mit vet a nem-értékek temetőjébe és mit szorít esetleg a tudatküszöb alá. És miért. Egyetlen példát idézek röviden. Bethlen Miklós Önéletírásában az 1666. évi magyarországi útjá- 4y Brodarics, 1977. 326. o. 50 Oláh Miklós Erazmusnak, Augsburg, 1530. október 13. In: Janus Pannonius, magyarországi humanisták. (Vál., a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Klaniczay Tibor.) Budapest, 1982. 701. o. 51 Brodarics, 1977. 300. o.