Hadtörténelmi Közlemények, 126. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2013)

2013 / 2. szám - SZEMLE - John Jefferson: The holy Wars of King Wladislas and Sultan Murad: the ottoman-christian Conflict from 1438-1444 (Veszprémy László)

HK 126. (2013)2. 649 Szemle pátival átkeljen Ázsiából. A pápai, velencei és burgundi segítséggel összeálló, végül is 19 hajóból álló, később két bizánci hajóval kiegészített flotta felállítása a késő középkori keresztes hadjáratok egyik legfényesebb eseménye volt, s későbbi működését sem ítéli meg kudarcként. Az oszmánok áthajózását Gallipolinál meghiúsították, az ókori Trójánál bátran partra szálltak, s a Boszporusz­nál sem viselkedtek gyáván. Feladatukat végül is a genovaiak oszmánokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatain alapuló együttműködése miatt nem tudták teljesíteni, akik az oszmánok rendelkezé­sükre bocsátották a szükséges szállító kapacitást. Továbbá az oszmán parti tüzérség a korban még páratlannak mondható sikeres tevékenysége - valóban hajókat süllyesztettek el - jelölhető meg a keresztes stratégia kudarca alapvető okként. A törökök valóban megpróbálták megzavarni a ke­resztény flottát azzal, hogy a békekötés példányát mutogatták, de a kudarc alapvetően nem erre a körülményre vezethető vissza. A hadjárat indításához a szerző szerint végül is minden együtt állt, a huszita taktikát hasz­nosító, gyalogosokkal és tüzérséggel megerősített harci szekerek sokasága (két­ezernyi), lengyel segédcsaptok ezer körüli létszáma, s a havasalföldiek Vidinnél csatlakozó négyezer fős segédhada, nem beszélve a fő seregről, mindent együttvéve 16-20 ezer fős létszámáról. Brankovics a hadjá­ratban ugyan semleges maradt, az albánok pedig Szkander bég korábbi sikerei ellenére sem tudtak csapatokat küldeni, mégis a felvonultatott erő az oszmánok szemében tekintélyes és félelmetes volt. A mai történész a stratégiai helyzet megítélését illetően óvatosabb lenne, a kortársak többsége azonban mindezt páratlanul kedvező lehetőségnek ítélte meg, különösen azért, mert a békekötéssel összezavarták az oszmán döntéshozókat. A hadjárat útvonalában meggyőzően látszik korrigálni Cvetkovát, amikor Orsová, Nikápoly, Nikup/Nicopolis ad Istrum, Sumen, Novi Pazar, Provadia, Manasztir, Mihalics helységeken át vezeti őket. A fő probléma a Balkán-hegységen való átkelés volt, amit több irányban is megkíséreltek. Véleménye eszerint súlyos hiba volt, hogy elügyetlen­­kedték a Sipka-hágó felé, majd Kamcsijánál való áttörést, ahol a leggyorsabban érték volna el a síkságot és megközelíthették volna az oszmán fővárost, Edimét. így Várna nem előre elhatározott stratégiai cél volt, hanem kényszer szülte megoldás, ahol a tenger közelsége miatt az utánpótlás biztosítására is lehetőség nyílt volna. A vonulás során mindvégig probléma volt a török és ortodox népességgel való bánásmód. Kezdetben nem erőszakolták ki minden erősség ostromát (így Niká­poly erődjét sem tudták elfoglalni), majd taktikát váltottak, s a helységek lakosait a megadás-bán­­tatlanság vagy erőszakos halál választása elé állítva valóban sikeresen pacifikálták, s biztosították a sereg ellátását. Magát az ütközetet is részletesen mutatja be, noha annak megítélése változatlan maradt: a keresztények nem álltak messze a győzelemtől, amivel valóban átírhatták volna a XV. századi balkáni történelmet. Joggal érezzük úgy, hogy a magyar történetírásban valóban nagyobb odafigyelést érdemelne I. Ulászló személye, a várnai csata korának forrásai, pl. Dlugosz. E hiányt első lépésként már meg­jelent művek fordításával, második lépcsőben pedig egy magyar szempontokat jobban figyelembe vevő monográfiával lehetne pótolni. Veszprémy László

Next