Hahota, 34. (1988)
.— Felőlem lehet Németh is, Juhász is .. . — Nem lehet! — csapott le diadalmasan a bíró. — A német juhász az egy kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja, hogy sok mindent tudunk ... ! — Látom . . . azt látom. De azt is láttam, hogy a Dobó kézzel ért a labdához!! — Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit még én is tudok, noha nem vagyok bíró! — villogott tovább a bíró. — Illetve bíró vagyok, a mindenségit! — Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces, aki a bedobást elvégezte — aki viszont nem pereces, hanem balhátvéd —, hanem az illaberek középhátvédje, Dobó István. Foglalkozására nézve . . . — Tudom. Várkapitány. —■ Nem egészen. Ő a csapatkapitány. — Elégi... Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön? — Természetesen ordítani kezdtem. „Mesteri — ordítottam. — Maga nálam még inás sem lehetne!" A bíró elhatározta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bár egy kicsit már kaparta az asztalt. — Először: miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor: mit tehet szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a 11-est? — Bíró úr! . .. Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak ordítottam, hogy mester! — Pedig ő Levente! — Én vagyok a Levente! — De maga nem bíró! — De Bíró is vagyok...! — Ön lakatos! — Maga a Lakatos! A bíró tébolyultan megrázta a csengőt. — Orvost!.. . Van orvos a teremben? — Suszter vagyok! — lépett oda egy úr a hallgatóság soraiból. —• Valami baj van? — Kerítsen egy orvost, barátom! — szólt segítőkészen a vádlott. —• A bíró úr, úgy látszik, rosszul lett. — De kérem, én orvos vagyok! — Akkor meg mit suszterezik itt...?! — Már velem is kezdik?... Dr. Suszter Árpád vagyok. Elmeszakértő, szerencsére. — A tárgyalást berekeszteni! — nyögte fáradtan a bíró. — Délután folytatjuk... Az orvos néhány injekcióval helyrepofozta a küzdő feleket, úgyhogy megkezdődhetett a játékvezető tanúvallomása. — Kérem, Bíró Levente vád 86