Hajdú-Bihari Napló, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
Ságvári Endre nevét vette fel a derecskei munkásőrszázad Vasárnap reggel ünnepi köntösbe öltözött Derecske. A község főterén a szovjet hősök emlékműve előtt dísztribün emelkedett. A környező épületek vörös és nemzetiszín zászlókkal fellobogózva várták az ünnepélyes alkalmat, a járási munkásőr század zászlóavatását. • Megelevenedett a tér : egyre nagyobb számban gyülekeztek a község dolgozói, sőt a környékbeli falvakból is érkeztek látogatók. Tíz óra előtt a munkásőr század felvonult a tribün elé, s pontosan tíz órakor Rékai Miklós elvtárs, a munkásőrség országos parancsnoksága képviselőjének érkezését jelezték a szörnykürtösök. A díszelnökség elfoglalta helyét a tribünön. Tagjai között ott voltak Tarr Imre elvtárs, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja. Herczku József elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának tagja, a munkásőrség megyei parancsnokhelyettese. Telegdi Zoltán elvtárs, a megyei pártbizottság, munkatársa, C. Nagy Gábor elvtárs, a dererekei járási párt-végrehatóbizottság titkára. Rékai Miklós elvtárs és még sokan mások. Az ünnepséget C. Nagy elvtárs nyitotta meg, aki a járás dolgozói nevében átadta Lakatos László elvtárs, az egység parancsnokának kezébe a vörös zászlót, melynek“rvmén aranyos betűkkel ált Ságvári Endre, a mártírhalált halt kommunista neve. A zászló átadása után Rékai elvtárs felolvasta a munkásőrség országos parancsnokságának díszparancsát, mely Ságvári Endre nevének viselésére jogosítja fel az egységet. A díszparancsot ünnepi beszéd követte, amelyet Gyökös Mihály elvtárs, a megyei pártbizottság kiküldött előadója mondott el. A munkásőrség létrehozásainak fontosságáról beszélt többek közt, majd méltatta az egység névadójának érdemeit. Az ünnepi beszéd után a különböző szervek képviselői szalagokat kötöttek fel a zászlóra. Ezt követően az egység tisztelgett a zászló előtt. Bensőséges jelenet adódott ezután a nőtanács tagjai és az úttörők virágot tűztek minden munkásőr szürke zubbonyára. Ezután a század díszlépésben elvonult a zászló és a tribün előtt. A zászlóavatás az Internacionálé hangjaival ért véget. Nagyarányú letartóztatások Tajvanon Peking (Új Kína) A Csang Kaj-sek-klikk az Egyesült Államok tajvani katonai parancsnokságának utasítására szombaton virradóra kijárási tilalmat rendelt el Tajvan különböző városaiban és ■ugyanakkor nagyarányú letartóztatásokat hajtott végre. Csang Kaj-sek katonái, rendőrei lezárták az utcákat, igazoltatták és megmotozták a járókelőket. Sok házba betörve, álmukból riasztották fel az embereket és a lakásokat átkutatták. Tajpeji jelentés szerint csak magában Tajpejben 700 embert tartóztattak le, mint „gyanús elemeket”, ezek közül számosat súlyosan bántalmaztak. Véres összetűzések fehérek és négerek között Londoniján London (AFP) Vasárnap másodízben is véres összetűzés zajlott le fehérek és négerek között Londonban. A verekedésben mintegy 400 ember vett részt késekkel, üvegekkel és vasrudakkal. A verekedést, mintegy száz,teddy boy” (ez az elnevezése a magyar jampecnek) indította el, akik egy metróállomásnál gyülekeztek a Netting Hall Gate negyed közelében, ahol különösen sok jamaicai néger lakik. Hét rendőrkocsit kellett a helyszínre kihívni a rend helyreállítására. 12 személyt letartóztattak. ------ A SZÖVOSZ igazgatóságának és a KISZ Központi Bizottságának határozata falusi ifjúsági szövetkezetek alakításáról A SZÖVOSZ igazgatósága és a KISZ Központi Bizottsága együttes határozatot hozott falusi ifjúsági szövetkezetek alakításáról, illetve működésük alapelveiről. Ahhoz, hogy az egyénileg dolgozó parasztifjúság egésze felismerje a szövetkezésben, a kollektív gazdálkodásban rejlő lehetőségeket és megtalálja helyét a szocialista mezőgazdaságban állapítja meg a határozat nem csupán a termelőszövetkezeti ifjúság példáján kell nevelődnie, hanem lehetőséget kell teremteni számára ahhoz, hogy a kollektív gazdálkodást s bizonyos fokig a közösségi életet az egyszerű szövetkezetek keretén belül megismerje. Ezért a SZÖVOSZ igazgatósága és a KISZ Központi Bizottsága elhatározta, hogy létrehozza a falusi földművesszövetkezetek részeként, működő falusi ifjúsági szövetkezeteket. Ezek keretében egy vagy több ifjúsági szakcsoport társulás jöhet létre, amelyben önként tömörülnek azok a fiatalok, akik egy vagy több növényfajta termesztésére, illetve egy vagy több állatfajta tenyésztésére szövetkeznek. A falusi ifjúsági szövetkezet egyrészt a falusi fiatalokat, másrészt az általános és középiskolai tanulókat egyesíti. Egy községben csak egy falusi ifjúsági szövetkezet szervezhető, vidéki városokban több is alakulhat. Megalakításukhoz és működésükhöz legalább 20 tagra van szükség. A jövedelemelosztás szabályainak kialakítása során arra kell törekedni, hogy a jövedelem nagyobb részét munka szerint, kisebb részét pedig részjegyek arányában osszák fel. A falusi ifjúsági szövetkezetek élén intéző bizottság áll. A szövetkezet egy évi időtartamra választott elnök vezeti. Az intéző bizottság elnöke csak felnőtt, illetve nagykorú fiatal lehet. (MTI). N] SÜLÉNI 1938. SZEPT. 7. A párt és a kormány vezetői a bányásznapi ünnepségeken Szeptember 7-én országszerte megünneplik a VIII. bányásznapot. Ezeken az ünnepségeken a párt és a kormány vezetői részt vesznek és felszólalnak. Tatabányán : Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökehelyettese, Salgótarjánban : Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Komlón : Fock Jezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Edelényben : Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának Tagja, Ajkacsingervölgyben : Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Nagylengyelen : Czottner Sándor nehézipari miniszter képviseli a Központi Bizottságot és a kormányt. IV. Sz. Hruscsov fogadta Cyrus Eaton amerikai közéleti személyiséget Moszkva (TASZSZ) II. SZ. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szeptember elsején a Kremlben fogadta Cyrus Eaton amerikai közéleti személyiséget, s beszélgetést folytatott vele. Eaton kifejtette nézeteit arról, hogyan lehetne fejleszteni a szovjet és az amerikai nép barátságát, kölcsönös megértését és együttműködését, s kifejezte azt a reményét, hogy a két ország iparának, mezőgazdaságának és tudományos életének képviselői között tovább fejlődnek a baráti és kölcsönösen előnyös kapcsolatok. Hruscsov kijelentette Eatonnak, hogy a szovjet nép és a szovjet kormány rokonszenvel és megértéssel fogadja Eatonnak azokat az erőfeszítéseit, amelyek a szovjet és az amerikai nép barátságának kialakítására és fejlesztésére, a világbéke megóvására és megszilárdítására irányulnak. Hruscsov további sikereket kívánt Eatonnak a béke érdekében kifejtett hasznos tevékenységéhez. Marosán György beszélt a népfront nyíregyházi nagygyűlésén Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államiniszter és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, szombaton és vasárnap látogatást tett Szabolcs-Szatmár megyében. Vasárnap a Hazafias Népfront Nyíregyházán rendezett nagygyűlést, amelyre mintegy hatvanezren gyűltek egybe. Orosz Ferencnek, a Hazafias Népfront megyei elnökének megnyitója után Marosán György emelkedett szólásra és tájékoztatta a megye dolgozóit a bel- és külpolitika legidőszerűbb kérdéseiről. A nagygyűlés után Marosán György és kísérete ellátogatott a sóstóhegyi Virágzó Föld Tsz-be. Bolgár - jugoszláv határtalálkozó Belgrád (MTI) Vasárnap bolgár-jugoszláv határtalálkozót rendeztek Zajecsar közelében. A két ország polgárai útlevél és vízum nélkül léphették át a megnyitott határt. A találkozón mintegy 30 000-en vettek részt. A mindkét részről felállított sátrak és boltok nagy forgalmat bonyolítottak le. Délután közös kulturális és sportműsort rendeztek. Ez volt az idei negyedik bolgár—jugoszláv határtalálkozó. Ünnepi gyűlés Finnország Kommunista Párja alapításának 40. évfordulóján Helsinki. Finnország Kommunista Pártja alapításának 40. évfordulója alkalmából augusztus 30-án Helsinkiben ünnepi gyűlést rendeztek. A gyűlésen I. V. Szpiridonov, a leningrádi területi pártbizottság első titkára felolvasta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözlő üzenetét. Az ünnepi gyűlést Aimo Aaltonen, a Finnország Kommunista Pártjának elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kommunista párt megalakítására vonatkozó döntés Finnországban történelmi szükségszerűség volt. Az ünnepi beszédet Ville Pessi, a párt főtitkára mondotta. Hangsúlyozta, hogy a párt 40 év óta fáradhatatlanul harcol a finn nép ügyéért. Meteorológiai vándorgyűlés a Hortobágyon A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem meteorológiai intézetének harmincéves jubileuma alkalmából Debrecenben tartotta idei vándorgyűlését a Magyar Meteorológiai Társaság. A részvevők vasárnap a Hortobágyra utaztak. Itt dr. Kádár László egyetemi tanár, a Hortobágy gazdasági és földrajzi sajátosságait ismertette, majd dr. Berényi Dénes egyetemi tanár, a debreceni egyetemi meteorológiai intézet igazgatója a Hortobágy éghajlati viszonyairól beszélt. Elmondotta : tévhit az, hogy valamiféle rendkívüli időjárás uralkodna a Hortobágyon. Jobbára olyan az időjárás itt, mint az ország más részein. Ami eltérő, az a Hortobágy szárazabb éghajlata, a levegőjének rendkívüli tisztasága. Szólt a délibábról is, amely a nagy síkságon ma is megvan, de az építkezések sokasodásával lassan eltűnik. Megkezdődött Budapesten a nemzetközi borverseny Hétfőn a városligeti Vajdahunyad várában megnyílt a nemzetközi borverseny. Az ünnep beszédet Magyari András földművelésügyi miniszterhelyettes mondotta. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi borversenyen képviselve van a világ csaknem valamennyi jelentős bortermelő állama. Összesen 18 államból érkeztek borminták. A miniszterhelyettes a továbbiakban megemlékezett Mathiász János világhírű magyar szőlőnemesítő születésének 120. évfordulójáról és Mathiász-emlékérmet adott át a legkiválóbb szőlészeknek és borászoknak. Ez alkalommal nyílt meg a Mezőgazdasági Múzeumban a Mathiász János-emlékkiállítás és az állandó borászati kiállítás is, amelyet Tömve István, a földművelésügyi miniszter első helyettese nyitott meg. A Magyar Állami Operaház bemutatkozása Moszkvában Moszkva (MTI) Hétfőn este tartotta ünnepélyes bemutatkozó előadását az Operaház társulata a moszkvai Sztanyiszlavszkij Nyemirovics Dancsenko színházban. A színház nézőterét zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. A közönség soraiban helyet foglalt a szovjet főváros művészeti életének számos kiváló képviselője. Jelen volt több állam moszkvai diplomáciai képviseletének vezetője. Az előadás megkezdése előtt a szovjet művészek nevében Sz. V. Kaftanov, a kulturális ügyek miniszterének első helyettese köszöntötte a Magyar Állami Operaház társulatát. Az üdvözlésre Ilku Pál művelődésügyi miniszterhelyettes válaszolt. A megnyitó előadáson Erkel örökbecsű operáját, a Bánk bánt adták elő nagy sikerre. Az előadás végén a közönség soraiból virágcsokrokat dobáltak a színpadra, a szereplőket elhalmozták üdvözletekkel, gratulációkkal. Táviratok Vietnam vezetőihez Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elnöke üdvözlő táviratot küldött Ho Si Minhnek, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének, a Vietnami Munkapárt Központi Bizottsága elnökének, Pham Van Dongnak, a VDK minisztertanácsa elnökének a vietnami nép nagy nemzeti ünneplé, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fennállásának 13. évfordulója alkalmából. (MTI) ---------------Egy fiatal köztársaság tavasza ra ünnepli megalakulásának 13. esztendejét a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Az évforduló alkalmából közöljük L. Nyilvn cikkét: Trópusi erdők között keskeny sávként húzódik az indokínai félsziget keleti részében Vietnam, a hős és dolgos nép országa. Zord és mostoha e nép történelmi múltja. Évszázados harc a hűbérurak ellen, évtizedes hősi ellenállás a francia gyarmatosítóknak, később a franciákat felváltó japán megszállóknak. De beköszöntött 1945, és a japán imperialisták fölötti szovjet győzelem visszhangja Ázsiába is eljutott. Ez a győzelem az ázsiai kontinens népei nemzeti felszabadító mozgalmának hatalmas hullámát indította el. Ázsia népeivel együtt fegyveresen kelt fel Indokína népe is. 1945. szeptember 2-án Hanoi egyik ősi terén, aranycsillagos vörös zászló hirdette ki a világnak, hogy új népi állam született: a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Vietnam ősi történelmében új oldal nyílt meg: a szocialista jövő építésének korszaka. Forradalmi fordulat állt be a nép sorsában. Az imperializmus gyarmati rendszerén újabb rés keletkezett. A francia gyarmatosítók azonban sehogysem akartak beletörődni a népi demokratikus rend győzelmébe volt gyarmatukon. S a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltása után 3 héttel, hitszegően megtámadták az országot. Vietnam népének ismét fegyvert kellett ragadnia, hogy megvédelmezze történelmi győzelmét. Körülbelül 9 esztendeig pusztított a háború tüze Vietnam földjén. A vietnami néphadsereg óriási nehézségek és nélkülözések, élelmiszer-, lőszer- és fegyverhiány ellenére a korszerűen felszerelt ellenséges hadsereggel szemben győzelmet győzelemre aratott. Végül, 1954 májusában gyökeres fordulat állt be a háborúba. Vietnam hős katonái, a Dien Bien Phu alatti ütközetben döntő csapást mértek a gyarmatosítók elit csapataira. A francia imperialisták kénytelenek voltak beleegyezni a hadműveletek felfüggesztésébe és aláírni a genfi fegyverszüneti egyezményt. A genfi egyezmény megszilárdította a vietnami nép győzelmét, elismerte az ország egységét és függetlenségét. Az ország ideiglenesen mégis két részre szakadt. Délen az amerikai imperialisták, kiszorítva a francia gyarmatosítókat, bevezették Ngo Dinh Diem, a vietnami nép ellensége fasiszta rendszerét. A Vietnami Demokratikus Köztársaság, a hosszú háborúban kivívott győzelem után megkezdte a békés építő munkát. A fiatal köztársaságra súlyos örökség maradt. Számtalan sebet kellett begyógyítania. A Vietnami Dolgozók Pártja és a köztársaság kormánya felhívta a népet, hogy mielőbb állítsák helyre az ország népgazdaságát és szilárdítsák meg a népi demokratikus rendszert. És az ország dolgozói hallatlan energiával láttak hozzá fiatal, szabad államuk felépítéséhez. Vietnam dolgozói rövid idő alatt nagy sikereket értek el újjáépítésben. Helyreállították és átépítették a régi gyárakat, s ma már működik a hanoi mechanikai gyár is. Ez a gyár szerszámgépeken kívül évi 200 000 tonna nyersvasat és acélt ad az országnak. Teljes ütemben folyik a munka az ország ércdúsító kombinátjában, ólombányájában, szénbányáiban, két teafeldolgozójában és textilkombinátjában. . Nagy sikereket értek el gazdasági téren is. Történelmi változások mennek végbe az oktatás és a kultúra terén. A népi demokratikus rend bevezetését megelőző években az ország lakosságának 93 százaléka írástudatlan volt. A 30 milliós országban mindössze egyetlen főiskola volt. A háború befejezése után a kormány nyomban kidolgozta az írástudatlanság felszámolásának tervét. Ma az ország iskoláinal 1 700 000 gyermlek tanul, azról az 1939. évi kontingens 6-szorosa. A köztársaság többezer ifja és lánya tanul hazai vagy külföldi főiskolákon. A Vietnami Demokratikus Köztársaság, a szocialista tábor egyik legfiatalabb állama. Útjában még jelentős nehézségek vannak. A szocializmus építésében azonban óriási eredményeket ért el. A vietnámi nép a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt, az októberi forradalom útján, a szocialista országok népeinek testvéri szövetségében, törhetetlen hittel halad előre a napfényes boldog jövő, a szocialista társadalom felé — mondotta nemrégen Ho Si Minh elnök. --------------- Kommunistákat tartóztattak le Franciaországban Párizs (TASZSZ) Az Humanité Dimanche közlése szerint Párizs Saint-Denis nevű külvárosában a rendőrség letartóztatta a Francia Kommunista Párt két tagját, mert olyan falragaszokat helyezett el amelyek felhívták a lakosságot, hogy a szeptember 28-i népszavazáson az alkotmányreform-tervezet ellen szavazzon. ---------------Colt egyiptomi herceg összeesküvést szőtt Nasszer ellen Cape Canaveral (MTI) Mint a Reuter jelenti, a Cape Canaveral-i kísérleti telepen szombat este közölték, hogy az amerikai légierő Snark nevű, távolból irányított rakétája, amelyet szombaton kísérletképpen kilőttek, 6000 mérföldre tervezett repülése alatt technikai hiba következtében a tengerbe zuhant. *»« Ismét a tengerbe esett egy Snark rakéta Kairó (AFP) Irak vasárnap átadta az egyiptomi hatóságoknak Mahmud Mamuk volt egyiptomi herceget, aki ellen az a vád, hogy összeesküvést szőtt Nasszer ellen a monarchia helyreállítására. A herceget, akit Bagdadban röviddel a júliusi forradalom után letartóztattak, ez év márciusában Kairóiján egy katonai törvényszék in cemtumallam 15 évi kényszermunkára ítélt. A herceg vasárnap érkezett Kairóba egy katonai repülőgépen. Újabb merényletek Párizsban Párizs (MTI) Szombaton és vasárnap Párizsban újabb egyéni merényletek követeltek áldozatokat. Az algériaiak fiatal katonákat sebesítettek meg súlyosan késszúrásokkal. Az Humaníté megjegyzi, a francia szélsőjobboldali sajtó nagyon is boldog, hogy leleplezheti „az algériai felszabadítási front merényleteit”, mert azt reméli, hogy ez lehetővé teszi a francia dolgozók szembeállítását algériai testvéreikkel. De a tragédiának alapvető oka az algériai háború.