Hajdú-Bihari Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-19 / 66. szám

Nagy pillanat a Vörös téren (Moszkvai tudósítónk je­lenti.) Moszkva, 1965. március 1I. Kissé még csípős, tavaszi dél­előtt. A szovjet főváros világ­szerte ismert terén, a Vörös téren a szokásos hétköznapi kép. Kilométer hosszúságban kígyózó sor a Lenin Mauzó­leum előtt, ó fidsi tömeg Moszkva népszerű áruházá­ban, a Gum-ban. Nyüzsgés, zaj „a világ fővárosában”. Hirtelen megállt minden. Felhangzott a moszkvai rádió jól ismert jelzése, a „Drága föld.. .** dallama. A hangszó­rók néhány perc múlva Levi­tán hangját sugározzák. Újabb két ember a világűr­ben. Először hagyta el ember az űrhajót, először lépett ki ember a világűrbe — mondta a szovjet rádió és televízió világszerte ismert, népszerű munkatársa. Moszkva csupa várakozás. A világszerte ismert Vörös té­ren mély csend. Ki az új űr­hajós, aki először lépett ki a világűrbe? A bejelentés több mint meglepetés, az emberek várják a folytatást, hiszen a szovjet űrkutatás minden egyes „nagy esemény” idején valami olyan eredményt ho­zott, ami még eddig ismeret­len, avagy lehetőségnek is sok volt a világmindenség meg­ismerésének útján. Leonov al­ezredes nevétől hangos a szovjet főváros. Ismét egy név, amelyet rövidesen nemcsak itt, a szovjet haza fővárosá­ban, hanem az egész világon megtanulnak: Leonov, aki először lépett ki a világűrbe. A Vörös téren már vitat­ják az emberek: Leonov és Beljajev — a másik űrhajós — idősebbek, mint az eddigi űrhajós kollegáik. Kiváló re­pülőik, kiváló ejtőernyősök. Aztán a szakemberek szólnak. Az emberek meghallgatják Idrishnek, a fizikai és mate­matikai tudományok dokto­rának a véleményét. A tudós arról beszél, hogy a légkörön túli világ problémáit csak az űrrepülés útján tudjuk meg­ismerni és feltárni. A kialakult­ kép: a szovjet tudomány — ahogy az embe­rek várták itt a Vörös_­térett _ valóban új eredményeket teremtett. Az űrkutatás meg­lepő új eredményekkel lépett előre. Minden szovjet űrrepü­lés tovább viszi az eddigi si­kereket és újabb olyan előre­lépést jelent, amely sejteti a világmindenség megismeré­sének jövőjét. Leonov már elhagyta az űrhajót; talán a legközelebbi esemény, hogy megszületik a világűr első űr­állomása. Erről beszéltek a moszk­vaiak. Helyesebben, akik ezekben a nagy pillanatokban a Vörös téren voltak. Magya­rok is voltak itt, akik tanúi voltak a szovjet emberek nagy sikerének, az újabb nagy űrutazásnak. Brenner Vendel, a Pest megyei Építőipari Vál­lalat igazgatója és Marton Imre, a MAHART hajójavító üzem művezetője is ott volt Moszkvában, a Vörös téren, amikor az újabb űrrepülés el­ső híradásai elhangzottak. Magyar turisták, akik tanúi voltak a nagy pillanatnak, mikor elcsendesült a vi­lág fővárosának nagy tere... Arról beszéltek, hogy megértették a szov­jet sikerek titkát, az egész nép, az egész szovjet haza fi­gyelmét, odaadását érezték, amikor a hír elröppent. Az űrhajósok eredménye, sikere ennek a népnek, a közös mam­acájának a gyümölcse, erről adott számot a Vörös tér né­pének újongása, hangulata. Szurnák Elemér Orvosi illemét Ohsor­aU’Dej egészségi állapotéról A csütörtöki román lapok az alábbi orvosi jelentést köz­­lik: „Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs, a Román Munkáspárti Központi Bizottságának első titkára, a Román Népköztár­saság Államtanácsának elnö­ke tüdőmegbetegedésben szen­­­ved. A betegség az utóbbi időben sárgaság nyomán fel­l­­épett méjszövődményekkel és májelégtelenséggel súlyosbo­l­dott. (MTI) Brezsnyev - az űrhajósokkal Moszkva (TASZSZ) Amikor a Voszhod—2 a Szovjetunió területe fölött repült és közvetlen rádiókapcsolatot léte­sítettek az űrhajóval, az SZKP és a szovjet kor­mány vezetői a Kreml Szverdlov-termében tar­tózkodtak. Az űrhajósok jelentést tettek arról, hogy sikeresen teljesítik feladatukat . —­ Jelentjük az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak : kitűnően érezzük magunkat, az űrhajó berendezése kifogástala­nul működik, a kapott feladatot programsze­rűen teljesítjük, repülésünk sikeresen folyik, őszinte köszönet az irántunk nyilvánított biza­lomért. Az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségének, a szovjet kormánynak és az egész szovjet nép nevében Leonyid Brezsnyev szívélyesen üdvözölte a me­rész űrhajósokat és jókívánatait fejezte ki kiemel­kedő teljesítményükhöz. — Az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai — mondotta — a televízióban látták, ho­gyan hagyta el Alekszej Leonov az űrhajót és végezte feladatát a világűrben. Ez óriási hatást keltett. Brezsnyev sikeres űrhajózást és szerencsés visszatérést kívánt az űrhajósoknak. Közvetítették a Voszhod—2 kabinjába az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió minisz­tertanácsa üdvözletét is. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy a szovjet Űr­hajósok hőstette a békét és az emberiség hala­dását szolgálja. Az Űrhajósok az alábbi rádióüzenettel vála­szoltak : — Szívünk mélyéből köszönjük a jókívánsá­gokat, az irántunk megnyilvánuló gondoskodást. Teljesíteni fogjuk azt a megtisztelő feladatot, amelyet szovjet hazánk bízott ránk. Forró köszö­netet mondunk a szovjet embereknek üdvüzletük­ért és jókívánságaikért. ★ A televízióadás során az űrhajósok rádiótele­fon útján beszélgettek Raul Castro kubai honvé­delmi miniszterrel, aki jelenleg Moszkvában tar­tózkodik. Raul Castro őszinte elismerését fejelte ki a „Lenin hős népének fiai" által végrehajtott hőstettekkel kapcsolatban, megkérdezte az űrha­jósokat, látták-e Kubát. Beljajev és Leonov azt válaszolták, hogy lát­tak minden világrészt, minden országot, köztük Kubát is. A világűrből Kuba nagyon szépnek lát­szott, zöldes színben tündökölt. — Meg kell közvetlenül is ismerkednek Ku­bával — mondatta erre Raul Castro — és meg­hívta a két űrhajóst hazájába. Az adás során a képernyő baloldalán fel lehe­tett venni Beljajev ezredest, jobboldalán pedig Leonov alezredest. Pontosan látszottak az űrhajó kabinjába az ablakon át bejutó napsugarak ál­tal előidézett világos foltok is. Az adás során Leonov felmutatta a nézők számára az űrhajózá­si naplót. (MTI) Felülmúlt minden képzeletet Nyilatkozatok, vélemények az újabb szovjet űrsikerről (Folytatás az 1. oldalról) Minden korábbi űrrepülés­nél munka, étkezés, beszélge­tés köziben, egyszóval az űr­kabin belsejében láthatták a nézők az űrhajósokat. Csütör­tökik­ első ízben jelent meg teljesen „szabadon” egy űrha­jós, akit öt percig csupán egy huzallal erősítettek az űrhajó­hoz. Egy huzallal, amely úgy tartotta az űrhajóst, mint a köldökzsinór az újszülöttet. És mindemellett a nézők a háttérben majdnem merőle­gesen láthatták a földet, a fel­hőket, a felhők mögül előbuk­kanó kontinenseket.­ LeottoV első űrsétája köze­lebb hozza azt az időt, amikor mérnökök és űrhajósok egész csoportja vesz majd részt a földről részenként fellőtt űr­állomások összeszerelésében­­— állapítja meg a Reuter. Ezekről az űrállomásokról raj­tolnak majd a bolygók felé in­duló Űrhajósok. Szinte elkép­zelhetetlen az a kockázat, ame­lyet Leoftov vállalt, amikor az űrhajóból kilépett a világmin­denségbe. Csak űröltözéké­nek vékony ezüst burkolata védelmezte a halálos sugár­zástól. Ha a huzat, amely az űrhajóhoz erősítette, elszakadt volna, esetleg örök időkön át keringhetett volna a föld kö­rül. Sir Bernard Lovell, az an­gol Jodrell-bank csillagvizs­gáló igazgatója az újabb szov­jet Orsikért kommentálva ki­jelentette: " Az ember távozása az űrhajóból az űrhajózás újabb fantasztikus teljesítménye. Joggal tételezzük fel azt, hogy egy nagy űrállomás létrehozá­sa jelentős lépést jelent az oroszok holdutazása felé. Egy olyan eredményről van szó, amely lényeges szakasz a nagyszabású űrállomás össze­szereléséhez. „Az orosz tudósok és mér­nökök eredményét könnyeb­ben megérthetjük, ha ezt a Vívmányt összehasonlítjuk az amerikai gemini-programmal, amelynek keretéber­ az év vé­génél korábban nem születik ehhez hasonló siker.” Ezt az utóbbi gondolatot fej­tette ki az AFP egyik tudó­sítása, mely szerint legkoráb­ban ez év nyarán a gemini G. T. 4 űrhajó felbocsátásakor tesznek amerikai űrhajósok majd első esetben kísérletet az űrhajó elhagyására. Leonov sikeres űrsétája egyben azt is megmutatta, hogy az ameri­kai gemini-programban elő­irányzott kísérletek megvaló­síthatók. Mint az AP washingtoni tu­dósítása beszámol róla, ameri­kai hivatalos személyiségeket nem érte meglepetésszerűen a Voszhod—2 felbocsátása és az, hogy az egyik űrhajós el­hagyta kabinját. „Számítottunk arra, hogy az oroszok valamire készül­nek” *— jelentette ki dr. Hugh Dry­den, az amerikai űrhajó­zási és űrkutatási hivatal igazgatóhelyettese. Dryden azonban nem volt hajlandó részletesebben kommentálni a szovjet űrsikert. Az AFP washingtoni je­lentése megállapítja: nyil­vánvaló, hogy Grissom és Young amerikai „slickreket”, akiknek felbocsátását és három földkörüli fordu­latból álló űrrepülését a jövő hét keddjére tűzték ki, alaposan legyőzték szovjet kollégáik. Amerikai szakemberek tisztában van­nak azzal, hogy a Szovjetunió, vitathatatlanul vezet az em­berrel végzett űrrepülések te­kintetében ■— hangsúlyozza az AFP. (MTI) HOGYAN JUTOTT KI A KABINBÓL ÉS HOGYAN MOZGOTT AZ ŰRBEN­ ­ Az űrkutatás legújabb ,szovjet sikeréről Nagy Ernő­­gépészmérnök a MTESZ köz­ponti asztronautikai szakosz­tályának titkára a követke­zőket mondotta el az MTI­­ munkatársának:­­ — A hivatalos jelentés ta­núsága szerint — kezdte .Nagy Ernő — a háromüléses­­Voszhod-ű­rhajót a csütörtöki­­kísérlethez ki kellett egészíte­ni. Nyilván azért repült csu­pán két űrpilóta — még hoz­ szá hivatásos repülők, magas képzettségű, gyakorlott mérnök­ökök — az Űrhajóval, mert minden valószínűség szerint­­a harmadik ülés helyére sze­relték azt a Zsiliprendszert,­­amelyen át Leonov alezredes az űrhajót elhagyhatta és oda­­visszatérhetett. Ez a zsilip­rendszer egy kétajtós akna,­­amelynek egyszerre csak egyik ajtaja nyitható, ami megakadályozza azt, hogy az űrhajó belsejéből a körülbe­lül földi nyomású és összeté­telű levegő elillanjon, így négy-egy be- és kiszállás során csupán a zsilipakna térfoga­tának megfelelő mennyiségű levegő megy veszendőbe.­­ Még súlyosabb probléma az űrrepülő ruhájának techni­kai kialakítása. Ennek a ru­hának egyrészt a megfelelő belső túlnyomást kell bizto­sítania, hogy a repülő egyál­talán életben maradhasson, azonkívül megfelelő légző be­rendezéssel a kellő levegő­mennyiséget is adagolnia kell. Az űrrepülő a legkülönfé­lébb hő- és sugárzási hatások­nak van kitéve és ezek ellen ebben az esetben nem védi a kabin. A szervezet jelentős mennyiségű hőt fejleszt, s ezt a lélektani igénybevétel — a Stressz-hatás — még fo­kozza is. A nap, a föld és maga az űrhajó is tetemes mennyiségű sugárzást — köz­te hősugárzást is — vetít az űrpilótára, ami szintén igen­­ kellemetlenül megnöveli a a hőmérsékletet. Az űrrepülő ruháját tehát olyan hatásos­­ szellőző rendszerrel kell el­­­látni, amely meggátolja, hogy­­ benne az űrrepülő életét ve­­­­szélyeztető fokra emelkedjék­­ a hőmérséklet és a levegő­­ nedvességtartalma.­­ — A sikeres csütörtöki kí­­­sérlet óriási jelentőségű az űrhajózás jövője szempont­­­jából. Elkerülhetetlen, hogy a jövőben az eddigieknél sok­­ kal nagyobb űrállomásokat, űrrakétákat építsenek, de azo­­ kat csak részletekben lehet a ’ világűrbe juttatni. Most bebi­­­­­zonyosodott, hogy az ember a szerelési munkákat a Világ­­­­űrben is el tudja látni, ha ’ megfelelően felszerelték hoz­­­­zá — fejezte be tájékoztatá­­­sát Nagy Ernő gépészmérnök, s­­­íMT­I Jieanau aiez?} Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: . A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A SZOT el­nökségének előterjesztése alapján módosította az üzemi tanácsokról szóló határozat egyes rendelkezéseit. A kormány megvitatta a Központi Népi Ellenőrzési bi­zottság elnökének a múlt év­ben végzett vizsgálatok ta­pasztalatairól szóló jelentését s a tapasztalatok további hasznosítására határozatokat hozott. A külkereskedelmi minisz­ter beszámolt a tavaszi lip­csei vásáron részt vett kor­mányküldöttség útjáról. A kormány a beszámolót tudo­másul vette, majd napi ügye­ket tárgyalt. Az üzemi tanácsokról szóló, a Minisztertanács és a SZOT által 1963-ban hozott együt­tes határozat módosítását az ipar irányításában történt­ szervezeti és hatásköri váltto­zások tették szükségessé. A módosítás az ipari nagy­­vállalatokat érinti. Olyan ipari nagyvállalatok­nál, amelyeknek gyárai, tele­pei a fővárosban vagy egy megyében vannak, az üzemi tanácsot a vállalati szakszer­vezeti bizottság mellett kell létrehozni. Eddig az ilyen vál­lalatok valamennyi gyárában volt üzemi tanács. Az olyan ipari nagyvállala­toknál, amelyeknek termelő egységei az ország különböző megyéiben vannak, továbbra is gyáranként kell megválasz­tani az üzemi tanácsokat. Ezeknél az ipari nagyvállala­toknál vállalati szinten az üzemi tanácsok hatáskörét a szakszervezeti intéző bizottság gyakorolja. Az üzemi tanácsokat a má­sodik negyedévi termelési ta­nácskozásokon választják újjá. (MTI) Kitüntetések a szocialista brigádvezetők országos tanácskozása alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocialista brigád­­vezetők országos tanácskozá­sa alkalmából kitüntetéseket adományozott, amelyeket Do­bi István, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön délután adott át a Parlament Munká­­csy-termében. A kitüntetések átadásánál jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Fock­nökhelyettese, Somogyi Mik­lós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Brutyó János, a SZOT főtitkára, a Politikai Bizottság póttagja és Kiss Károly, az Elnöki Tanács tit­kára. Dobi István üdvözölte a szo­cialista brigádokat és a ki­tüntetetteket, akik az élvonal­ban segítik a tervek végrehaj­tását, majd átnyújtotta a ki­ Wilson bizalmas eszmecseréje Gromikoval Wilson brit kormányfő csü­törtökön, londoni idő szerint délután öt órakor, fogadta Gromiko szovjet külügymi­nisztert a Downing Street 10. szám alatti hivatalában. A megbeszéléseken jelen volt Stewart külügyminiszter is, aki kedd­en és szerdán folyta­tott hosszabb tanácskozást szovjet kollégájával a vietna­mi helyzetről, a leszerelésről, ENSZ-ügyekről, valamint az európai biztonság és a némi kérdés összefüggő probléma­köréről. Wilson és GroundMT bizalmas jellegű megbeszélé­seiről nem adtak ki közle­ményt (MTI) Az Egyesült Államok gazdasági intézkedéseket is tervez a VDK ellen A katonai intézkedéseken is képviselő törvény­javaslatot kívül az Egyesült Államok legújabban gazdasági intézke­déseket kíván hozni a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság ellen, s azt tervezi, hogy a kubaihoz hasonló kereskedel­mi bojkott alá veti azokat a hajós társaságokat, amelyek a VDK-nek szállítanak. Paul Rogers demokrata párt terjesztett a képviselőház elé, s ebben követeli, tiltsák meg az amerikai kikötők haszná­latát mindazoknak a hajók­nak, amelyek árut szállítanak a VDK-nak. Rogers javasla­tát számos szélsőséges képvi­selő támogatja, s egyetértését fejezte ki a tengerész szak­­szervezet néhány reakciós ve­zetője is. A sárga szakszerve­zeti vezetők máris bojkott alá vetettek két hajót, s nem engedélyezik áru kirakásét. Ezzel szemben Walter Lipp­­mann csütörtökön megjelent cikkében hangsúlyozza: az amerikai kormány által eddig alkalmazott katonai nyomás korántsem vezetett célra, s csupán azzal jár, hogy rend­kívül megnövekedett egy szé­lesebb körű délkelet-ázsiai háború veszélye. Lippmann sürgeti az egész amerikai po­litika felülvizsgálását. (MTI) Zénón Kliszko a moszkvai konzultatív találkozóról Zénón Kliszko, a LEMP Politikai Bizottságának tagja a LEMP Központi Bizottságá­nak 3. plenáris ülésén beszá­molt a kommunista- és mun­káspártok moszkvai konzul­tatív találkozójáról. A konzultatív találkozó fő célja — mondotta — a kom­munista- és munkáspártok tanácskozásának előkészítésé­ről folyó véleménycsere volt. E találkozón — mondotta Kliszko — felhívtuk a figyel­met arra, hogy az SZKP új vezetősége néhány hónapi te­vékenysége alatt nem egyszer nagy erőfeszítéseket tett a szocialista tábor és a kom­munista mozgalom egysége megszilárdításáért. A 81 párt új tanácskozásának összehí­vása természetesen nem köny­­nyű­ feladat. Ezt számos két­oldalú és sokoldalú tanácsko­záson kell előkészíteni. (MTI) Gengsztermódszerek a marseillei választási kampányban A községi választások va­sárnapi második fordulója előtt a De Caulle-ista kor­mánypárt „a kommunista ve­szély” elleni összefogásra szó­lította fel a jobboldali erőket. Marseille-ben, a kommunista­­ellenesség bázisán tényleges szövetség jött létre Gaston Defferie és az UNH között. A De Gaulle-ista párt vezetősé­ge itt is visszakozásra szólí­totta fel jelöltjeit. Comits doktor, az UNR listavezetője azonban nem vette tudomá­sul a központi utasítást. Pa­naszt tett a bíróságon, hogy egyik jelölttársát Defféri­e kortesei elrabolták és fenye­getéssel, fondorlattal lemon­dásra kényszerítették. Francois Billoux, az FKP Politikai Bizottságának tagja egy marseillei választói gyű­lésen leleplezte Defferie hí­veinek mesterkedéseit. A Francia Kommunista Párt szónoka felszólította a becsü­­­etes választókat: a baloldal 11 egységfront jelöltjeinek té­ t­onogatásával válaszoljanak a reakció gengsztermódszereire. (MTI)

Next