Hajdú-Bihari Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

E­mlékmís a Duna felett.# Irta: A. V. Fokin vezérőrnagy a Debrecenben tartózkodó szovjet küldöttség vezetője és O. V. Gromov alezredes A képeslapokon Moszk­­vát a Kreml tornyairól, Pá­rizst az Eiffel-toronyról, Prá­gát a Károly-hídról, Budapes­tet a Gellért-hegyen emelke­dő Szabadság-szoborról is­merjük fel. Húsz évvel ezelőtt, 1945-ben a szovjet hadsereg megsemmi­sítette a Magyarországot meg­szálló fasiszta seregeket, s ez­zel április 4-én befejeződött az ország felszabadítása. A háború áttevődött az ausztriai határon túlra. A magyar nép végre elnyerte hát a régen várt szabadságot, és az új, de­mokratikus, független Ma­gyarország felépítésének út­jára lépett. Magyarország dol­gozói nem feledkeztek meg a szovjet katonák hőstetteiről, arról, hogy sokan életüket ad­ták a fasizmus elleni harcok­ban. A városokban, falvakban a szovjet harcosok sírjain em­lékműveket, obeliszkeket emeltek, melyeknek talapza­tán állandóan színes virágok virítanak. Jó néhány ilyen emlék­művet emeltek Budapest te­rein, azokon a helyeken is, ahol elpusztultak a szovjet parlamenterek, akiket a hit­leristák áruló módon öltek meg a budapesti harcok kezde­te előtt. De a legérdekesebb el­gondolás a Gellért-hegyi em­lékmű felállítása volt, a szov­jet hadsereg hősiességének megörökítésére. Most, amikor a magyar fő­város egyik legmagasabb pontján látjuk ezt a szobrot, a női figurát magasra tartott ke­zében pálmaággal, a géppus­kás szovjet katonát a zászló­val — ez már nemcsak a szov­jet harcosok iránti hála, ha­nem a béke eszméjének mű­vészi kifejezése is. Az emlékmű, a Szabad­ság-szobor megalkotására pá­lyázatot hirdettek. Kisfaludi Strobl Zsigmondinak, a buda­pesti Képzőművészeti Főiskola tanárának tervét fogadták el, és meg is bízták a gondolat kivitelezésével. A magyarországi Szövetségi Ellenőrző Bizottság — ponto­sabban annak szovjet képvi­selete — minden segítséget megadott ennek a fontos­­ halás feladatnak a végrehaj­tásához. Nyikolajcsik ezre­dest és Azbukin alezredest bízta meg a szervezet azzal, hogy az emlékmű felépítésé­hez nyújtsanak gyakorlati se­gítséget. E sorok íróinak egyike, Fokin vezérőrnagy (akkor őrnagy — a szerk.) ab­ban az időben állandó kapcso­latban volt a szobrászművész­szel. Kisfaludi Strobllal az első találkozás a műteremben folyt le a szép, zöldellő Stefánia úton. (Ez ma a Népstadion út.) A parkban a ház előtt bronz­os márványszobrok álltak. A műterem is márványfigurák­kal, makettákkal, készülő al­kotásokkal volt tele. Strobl évei ellenére nagyon mozgé­kony, fiatalos volt. Oroszul csak néhány szót tudott: „ha­­raso”, „zdrávsztvujtye”, „szpa­­sziba”. Amikor köszönt, pe­dánsan mindig minden han­got kiejtett, így: „z-d-r-á-v-sz­­t-v-u-j-ty-e”. A beszélgetés nagyrészt tolmáccsal vagy né­metül folyt. Strobl időnként a beszélgetésbe angol szavakat, sőt néha egész mondatokat ke­vert. Sokáig élhetett Angliá­­■ bűn. Sok műve ezzel az or­szággal volt kapcsolatos. A szobrász szívesen mutatta meg munkáit, megismertette látogatóját azok történetével, beszélt az életéről, művészi terveiről. A műtermében a kész alko­tások között szerette hangsú­lyozni, hogy legjobbnak azt tartja művei között, amelyet még ezután fog megalkotni. Zsiva bácsi — ahogyan aztán szovjet látogatói nevez­ték — az első találkozáskor megmagyarázta a Szabadság­szobor alapgondolatát. — Az emlékműnek a Gel­­lért-hegy sziklás tetején kell állnia, körülbelül 250 méter magasságban. A magas helyen fog kiemelkedni a szabadság géniusza, a feje felett pálma­ágat tartó asszony alakjában. Ez a vérontás végének és a bé­ke óhajtásának szimbóluma. A szovjet katona az emlékmű talapzatán arra kell, hogy em­lékeztessen, hogy kik és hogyan harcolták ki és őrizték ezt a békét. Az emlékmű talapzatá­nak oldalsó szárnyán erős fia­talemberek figurái helyezked­nek el, akik közül egy legyőzi a fasiszta fenevadat, a másik hozza a szabadság fáklyáját. A vázlat elkészítése után megkezdődtek a munkák a szobor figuráin, és az építő­együttes is munkához látott. Ez nehéz, néha megerőltető, de mindent egybevéve lélek­emelő munka volt. Szovjet harcos alak­­jának bronzba formálásához Kisfaludi Strobl Zsigmond ki­választott egyet a budapesti helyőrség katonái közül, név szerint Vaszilij Golovcovot. A művész világos, tágas műtermében a szobrász előtt álló Vaszilijra bronzhuszár, márványszépségek, Vénuszok, a nagy magyar költő, Petőfi Sándor és a szarkasztikus mosolyé Bernard Shaw néz­tek. A szobrász és a katona vé­gezte a maga munkáját. Zsiga bácsi figyelmesen vésett, igyekezve visszaadni az orosz ember jellegzetes vonásait. És Vaszilij kitartóan állt mo­dellt, gondolván, hogy ez is fontos, megtisztelő szolgálat. Egyszer a művész büszkén mesélte, hogy a harcos figurá­jának már az első vázlata any­­nyira jól sikerült, és annyira hasonlított az eredetire, hogy a katona legyőzve elfogultsá­gát megkérte, adja neki em­lékbe. Nagy akarással dolgozott Strobl, és nem ismert fáradt­ságot. „Az én munkámban — mondta tréfásan — nem elég az ész és a kéz. A szobrásznak erős lábának is kell lenni, nem rosszabbnak, mint egy futónak. Hiszen amikor nagy figurát faragsz, akkor egy va­lóságos teret kell körbejárni, hogy minden oldalról megnéz­­hesd a munkádat.” A mindennapi megfeszített műtermi munkával egyidejű­leg előkészítették a szobor szá­mára a teret a Gellért-hegyen. 1946-ban egy napon volt az emlékmű ünnepélyes alapkőletétele. A felépítésé­hez szükséges eszközöket a budapesti dolgozók gyűjtötték. Az ünnepélyes alapkőletételen megjelentek a magyar kor­mány tagjai, a párt és más társadalmi szervek küldöttei, a szovjet pa­rancsnokság és az amerikai és angol katonai misszió képvi­selői. A készülő emlékmű alapjánál befalaztak egy fém­hengert pergamen tekercs­esei a belsejében. A pergamen három nyelven — magyarul, oroszul és angolul — beszélt a fasizmus feletti győzelemről, Magyarország felszabadítójá­ról, a szovjet hadseregről, és arról, hogy meg kell védeni és őrizni a békét. Ez olyan volt, mintha levéllel fordultak vol­na a jövőhöz, a későbbi utó­dokhoz. Az emlékmű felépítésének megszervezése igen bonyolult feladat volt. Nagy közösség kapcsolódott be a munkába: mérnökök, építészek, kőműve­sek, ácsok és olvasztárok. Tekintet nélkül az akkori idők nehéz életkörülményei­re, ezek az emberek — főleg budapesti lakosok — szívesen és nagy lelkesedéssel vettek részt a munkában, igyekeztek mindent a legjobban és a leg­rövidebb időn belül megcsinál­ni. Bennünket, szovjet tiszte­ket boldoggá tett a munka részvevőinek ez a melegsége és nem mindennapi komolysá­ga, kitartása. Télen, a fagy beálltával egy időre leálltak a betonozási munkák. Ekkor tisztjeink el­mondták az építőknek, hogy Szibériában például egész év­ben rakják a betont. A ma­gyar szakemberek tanácskoz­tak, bevezettek néhány új módszert, és aztán újra nagy lendületet vett a munka. S a hegyen fokozatosan kez­dett kirajzolódni a kőemel­vény sziluettje. Egyszer munka közben ta­láltuk a műteremben a mes­tert. A művész a legnagyobb gondossággal formálgatta a szobor nőalakjának lábfejét. — Zsiga bácsi­t kérdeztük —, miért vési ilyen szorgalma­san a lábujjakat? Hiszen mindegy, lentről úgysem látja senki. A szobrász szigorúan nézett ránk, és kis szünet után vá­laszolt: — Az emberek nem látják. De a madarak igen! Meglehet, hogy ebben a tré­fás válaszban kifejezte, hogy a művésznek milyen nagy fe­lelőssége van a művészet és az emberek előtt. 1947. április 4-én Ma­­ gyarország felszabadulásának második évfordulóján ünne­pélyesen leplezték le a Gellért­hegyi emlékművet. A cikk egyik szerzője, Gromov alez­redes (akkor főhadnagy — a szerk.) is megjelent a magyar —szovjet barátságnak ezen az őszinte és igaz ünnepén. A tömeggyűlés valamennyi felszólalója beszédében hang­súlyozta annak a mély jelké­pességét, hogy magasan Bu­dapest felett a szabad Ma­gyarországot megszemélyesítő bronz női alak az égre emeli a béke pálmaágát. És az sem ke­vésbé jelképes, hogy vele együtt a hegy felett a város felé emelkedik a szovjet har­cos, a felszabadító nyugodt fi­gurája, keményen állva a né­pek szabadságának és a béké­nek őrhelyén. A legkedvesebb, legmegra­­gadóbb pillanata az volt az ünnepségnek, amikor a buda­pestiek koszorúk tömegét he­lyezték el az emlékmű talap­zatán. Hosszú oszlopban járultak az emberek az emlékműhöz, különböző foglalkozásúak, férfiak és nők, gyerekek és öregek, és kezükben csokrok voltak tavaszi virágokból... A Szabadság-szobrot átadták Bu­dapest és az ország népének. Megtisztelő feladat volt megalkotni ezt az em­lékművet, mely a monumen­tális alkotások művészi nyel­vén örökké békére hívja az embereket. Egy nagy kollektívának ha­talmas, megfeszített munkája fejeződött be a magyar kor­mány által megállapított ha­táridőre. És a Szabadság-szo­bor létezésének első napjától kezdve — ahogyan csak igazi művészi alkotás hathat — Bu­dapest elválaszthatatlan ré­szévé vált, beilleszkedett a tájba, s ma már úgy tűnik, mintha mindig ott állt volna a Gellért-hegy tetején, a Duna felett Most, amikor a magyar nép a fasiszta rabiga alól való fel­­szabadulásának 20. évforduló­ját ünnepli, jó ismét hangsú­lyozni, hogy ez a kőből és bronzból álló Szabadság-szo­bor rendíthetetlenül áll a ba­ráti Magyar Népköztársaság fővárosa fölött, mint a szov­jet és magyar nép elszakítha­tatlan barátságának örök szim­bóluma. MMJBO+In­: ---■*♦ *“"■* m NAPLÓ S. oldal — 1965. április 4. Román küldöttség érkezett a megyébe, a felszabadulási ünnepségre Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából az MSZMP Hajdú-Bihar megyei bizottságának meghívására a Román Népköztársas­ágból, a szomszédos Körös tartomány­ból román küldöttség érke­zett a megyébe. A küldöttség vezetője Parvu Ioan, a Körös tartományi pártbizottság tit­kára, tagjai: Vidikan Cons­tantin, a tartományi szakszer­vezeti bizottság, elnöke és Zsolt József, az ineui rajoni pártbizottság t­tikára. A kül­döttséget szombaton reggel a biharkeresztesi határállomá­son C. Nagy Gábor, a megyei pártbizottság titkára, Ambrus István, a megyei tanács vb-el­­nöke, Nagy Tiborné, a Deb­recen városi pártbizottság tit­kára, Farkas István, a Szak­­szervezetek Megyei Tanácsá­nak vezetőtitkára, Balla Gyu­la, a biharkeresztesi járási pártbizottság első titkára és dr. Nádas Vilmos, a biharke­resztesi járási tanács vb-elnö­­ke fogadták. A küldöttséget Debreceniben Viffh Mártonna, az egyéves pártiskola igazgatója és Ör­dög László, a Debrecen váro­si tanács vb-elnökhelyettese üdvözölték. A küldöttség szombaton délután megtekin­tette Debrecen nevezetessé­geit, majd este részt vett a Debreceni Ruhagyár felszaba­dulási díszünnepségén. A román küldöttség látogatása a ruhagyárban (Szegő Ibolya felv) Kitüntették a kiemelkedő munkát végző KISZ fiatalokat Tegnap, szombaton délelőtt a KISZ megyei bizottságának székházában, bennsőséges ün­nepség közepette adták át a KISZ Központi Bizottságának kitüntetéseit azoknak a fiata­loknak, akik az elmúlt idő­szakban, kiemelkedő munkát végeztek az ifjúsági mozga­lomban. Molnár Viktor, a KISZ megyei bizottságának első titkára rövid ünnepi be­szédében méltatta április 4-e jelentőségét, és az ifjúsági munkában kiemelkedő fiata­lok áldozatos munkáját, majd átadta a KISZ K. B. kitünte­téseit. A KISZ Érdemérem ki­tüntetést kapta: Illisz László, a KISZ megyei bizottságának titkára, Tóth Imre, a KISZ Debrecen Városi Bizottságá­nak titkára. A KISZ K. B. Aranykoszorús KISZ-jelvény­­nyel tüntette ki: Józsa Lász­lót, a Debreceni Agrártudo­mányi Főiskola tudományos kutatóját, Vanger Sándort, a KISZ megyei bizottság mun­katársát, Zsula Istvánt a KISZ megyei revíziós bizott­ságának elnökét, Sándor Lász­lónét a KISZ megyei bizott­ságának osztályvezetőjét, Ki­rály Ferenc újságírót, a Haj­dú-Bihari Napló munkatár­sát. Ezenkívül több KISZ-ak­­tivistát jutalmazott a KISZ megyei bizottsága tárgy, il­letve pénzjutalommal. Kiváló Úttörővezető kitün­­tetést kapott: Kovács Imre a Debrecen városi úttörőtitkár, Lovász Gyula Hajdúböször­mény, volt városi úttörőtit­kára, Pozsgai Anna püspök­ladányi járási úttörőtitkár. A KISZ kongresszusi verseny­ben elért kiemelkedő eredmé­nyeikért Zsámolyi Julianna, a Hortobágyi Állami Gazdaság növénytermesztési munkacsa­pat vezetője, az Állami Gaz­daság Kiváló Dolgozója, Ifj. Barta Ferenc, a berettyóújfa­lui Dózsa Tsz dolgozója, a Mezőgazdaság Kiváló Dolgo­zója és Seres Sándor a De­recskei Gépállomás szerelője, a Gépállomások Kiváló Dol­gozója jelvényt kapta. A pénteken és szombaton megtartott városi és járási KISZ-ünnepségeken két mun­kás és paraszt fiatalt a KISZ Érdeméremmel, és tíz fiatalt pedig Aranykoszorús KISZ- jelvénnyel tüntettek ki. Ti­zenhat csapatvezető és úttörő­aktivista a Kiváló Úttörőve­zető jelvényt, 130 pajtás pe­dig Kiváló Úttörő Munkáért jelvényt kapott. A megyei és Debrecen városi KISZ-bizott­­ság több mint 150 fiatalt ju­talmazott tárgy, illetve pénz­jutalommal. Többen kapták meg a KISZ K. B. dicsérő ok­levelét. Molnár Viktor átadja Zsomolyi Júliának a kitüntetést (Szegő Ibolya felül Hajdú-Bihar megyei dolgozók kormánykitü­ntetése Pénteken, április 2-án a felszabadulás 20. évfordulója alkalmából dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter kitüntetéseket adott át a kiváló vasutas dol­gozóknak. A Munka Érdem­rend ezüstfokozatát kapta Jó­nás Imre, a MÁV Debreceni Igazgatósága pártbizottságá­nak titkára. A Munka Érdem­rend bronzfokozata kitünte­tésben részesült Fekete Sán­dor, Debrecen állomás főnöke a Debreceni Orvostudományi és Kiss László, a debreceni Egyetem rektorhelyettesének, fűtőház motorvezetője. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend aranyfokozatát adományozta Hámos Lajosnak, a berekbö­szörményi Szabad Föld Ter­melőszövetkezet elnökének, Kiss Jánosnak, a Hajdú-Bihar megyei Gépállomások Igazga­tósága vezetőjének, Pinczés Juliannának, a balmazújváro­si Kossuth Termelőszövetke­zet főkönyvelőjének, dr. Sza­bó Gábor egyetemi tanárnak. Tizenöt kiváló MSZBT-aktivista kitüntetése Április 3-án délelőtt a debreni MSZBT megyei elnöke tar-I MSZBT megyei elnöke tan­tott, s ő adta át a kitünteté­seket az aktivistáknak. Az MSZBT aranykoszorús jel­vényével tüntették ki Boát Pálnét, a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagját, a de­recskei járási pártbizottság első titkárát, Prostyák Istvánt a Biharkeresztesi Járási Ta­nács vb-elnökhelyettesét, Tö­rök Mihály alezredest, Szikla­ Mihály alezredest I. I. Polovn ezredest, I. V. Sztrucsalin al­ezredest, Ludmilla Olefirt és más, a magyar—szovjet ba­rátság ápolásában kitűnt akti­vistákat. A kitüntetéseké Illés László, a megyei elnök­ség tagja és V. P. Csermiszi elvtárs köszönte meg. Az ün­­i nepségén részt vett Ónosi­­ László, a Hazafias Népfront I megyei titkára, ak.i ez alka­­­­lommal nyújtotta át dr. Kiss Ernőnek, az MSZBT megyei elnöksége tagjának az Orszáá­gos Béketanács aranykoror .3 jelvényét. Április 3-án délelőtt a debre­ceni Csokonai értelmiségi klub­ban került sor azoknak a ki­tüntetéseknek az átadására, melyeket a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos El­nöksége adományozott a leg­jobb hajdú-bihari MSZBT- aktivisták részére. Ünnepi be­szédet dr. Gát László, az A Debrecenben tartózkodó szovjet delegáció szombati látogatásai Az A. V. Fokin vezérőrnagy­­ Mihálynak, a városi vezetésével Debrecenben tar­tózkodó szovjet delegáció, amely a felszabadulási ün­nepségek alkalmából érkezett városunkba szombaton, ápri­lis 3-án délelőtt megtekintet­te Debrecen nevezetességeit, sétát tett a városban, Valkó­­ Mihálynak, a városi pártbi­zottság első titkárának, vala-­­­mint dr Szilágyi Gábornak, a­­ városi­­ tanács vb-elnökének­­ társaságában. Délután látoga-­­ tást tettek a varsói szerződés értelmében ideiglenesen ha­zánkban tartózkodó szovjet egységeknél.

Next