Hajdú-Bihari Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
Tovább tart a görög belpolitikai válság ús választás vagy diktatúra? — Dacol a görög kormány — Papandreu a királynál Athén (MTI). A görög parlament pénteki ülése után azonnal összeült az Athanaszsziadesz-Novasz kormány minisztertanácsa. Háromórás izgatott tárgyalás után a kormány közleményt adott ki, amelyben megrója Manolisz Baklacisz megbízott házelnököt, mert a képviselők távolmaradása után hivatalosan megbukottnak nyilvánította a kormányt. A Novaszék álláspontja az — amint az AFP kifejti —, hogy „a kormány megjelent a ház előtt, a ház sztrájkba lépett, tehát a kormány a helyén marad”. Az AP szerint Baklacisz egyike a Papandreut támogató centrum-képviselőknek, s csak azért jelent meg a Papandreu által bojkottált ülésen, hogy elláthassa házelnöki tennivalóit, így hát különös helyzet állt elő: a kormány a képviselők nagy többségének nyilvánvaló ellenzésével dacolva továbbra is a helyén marad. Nyugati hírügynökségek szerint a parlamentet hétfőre ismét összehívják. Athén (MTI). A pénteki parlamenti ülés után — a Reuter szerint — szombat reggel Konstantin király fogadta Papandreut. Úgy tudják, hogy estére hivatalos kihallgatást kért a válság ügyeinek megbeszélésére. Athanassziadesz Novasz miniszterelnök felkért két alkotmányjogi szakértőt, nyilvánítson szakvéleményt arról, vajon a képviselők tömeges távolmaradását lehet-e bizalmatlansági szavazatként felfogni, más szóval, megbukott-e kormánya vagy sem. Időközben a legellentmondóbb hírek terjedtek el Athénban. Némelyek tudni vélték, hogy a király feloszlatta a parlamentet. Ez — az UPI amerikai hírügynökséget idézzük — „vagy új választások kiírását vagy inkább a diktatúra bevezetését” jelenti. Ezt a hírt azonban a nap folyamán a király politikai tanácsadója megcáfolta. A kormány bejelentette, hogy „tisztogatás” indult meg a KIP (központi hírszerző hivatal) soraiban. Az AP szerint legalább 170 KIP-tisztviselő veszíti el állását azok közül, akiket a Papandreu-kormány nevezett ki. (AP, Reuter, AFP, UPI) szabb ideig elhúzódhat Görögország történelmének a polgárháború óta legsúlyosabb politikai válsága. (MTI) Athén. (MTI) A királyi palotában szombaton este tanácskozást tartottak, amelyen Konstantin király mellett részt vett Athanassziadesz—Novasz miniszterelnök, Baklacisz, a képviselőház jelenlegi elnöke, valamint Konstantin Haidasz, a király politikai kabinetfőnöke. Legfrissebb jelentések szerint a tanácskozásról távozva Baklacisz közölte, hogy hétfőn az ő elnökletével ül össze a parlament. (AFP, AP) (MTI) Hétfőn összeül a görög parlament Athén. (AP, Reuter, AFP) Szombaton este a kormány szóvivője közölte, hogy hétfőn mindenképpen összeül a parlament, akár akarja a Centrum Unió, akár nem. Ha a házelnök, a Papandreu pártjához tartozó Baklacisz nem lesz jelen az ülésen, akkor a ház közelnöke lép a helyébe. A Novasz-kormány közleménye azzal vádolja Papandreut, hogy szövetségre lépett a szélsőbaloldallal, mert az EDA 22 képviselője éppenúgy távolmaradt a péntek esti parlamenti ülésről, mint a Papandreut támogató ,142 Centrum Unió párti képviselő. A görög fővárosban szombaton különböző hírek terjengtek arról, hogy mi lesz a király következő lépése. Egyesek úgy gondolják, hogy Konstantin kompromisszumos megoldást talál egy újabb miniszterelnök személyében, mások szerint viszont újabb választásokat ír ki. Vannak olyan híresztelések is, hogy kihirdetik a rendkívüli állapotot és a katonákra bízza a kormányzást. Szombaton este egyébként Novasz miniszterelnök újra felkereste a királyt. Jóllehet, hétfőre kitűzték a parlament ülését, nem valószínű, hogy a ház szavazatképes lesz. Mint Papandreu szombaton kijelentette, a Centrum Unió 143 képviselője nem látja semmi értelmét annak, hogy amíg a válság tart, részt vegyen a parlament ülésein Ez azt jelenti,hogy még húsz- két. A FRANCIA ÖTÉVES TERV Párizs. (MTI) Pierre Massé, a francia tervezési, korszerűsítési és ellátási kormánybizottság elnöke az újságírók előtt ismertette a francia nemzetgazdaság ötéves tervét, amelyet a kormány a nyári vakáció előtt tartott utolsó ülésén fogadott el, és ősszel terjeszt a parlament elé. Az 1966. január 1-én életbe lépő terv legfőbb irányelve a takarékosság és a produktív beruházások növelése. Waldeck Rochet a Francia Kommunista Párt nevében leszögezte, a jelenlegi rendszerben a nemzetgazdasági terv a monopóliumok hatalmának megerősödését szolgáló eszköz a kormány kezében. A kommunista párt elvben helyesli a gazdaság állami irányítását, de olyan gazdasági és szociális tervet kíván, amely elsősorban az államosítótt üzemeket fejleszti és a beruházásokat a nemzetgazdaság legfontosabb területeire irányítja. (MTI) A japán szakszervezetek elítélik az amerikai politikát Tokió (TASZSZ) A japán fővárosban szombaton megnyílt a szakszervezeti főtanács 28. kongresszusa. A megnyitó beszédet Kaoru Ota, a szakszervezeti főtanács elnöke mondotta. A főtanácsnak az előző kongreszus óta végzett tevékenységéről és a soron következő feladatokról Akira Ivai, a szakszervezeti főtanács főtitkára tartott beszámolót. A szovjet szakszervezetek 70 millió tagja nevében Skuratov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára üdvözölte a küldötte Amikor a szovjet képviselő felszólalt, a kéttagú kínai küldöttség (a kínai szakszervezetek képviselője és a tolmács) elhagyta a termet és akkor is távol volt, amikor átnyújtották Kaoru Otának, a szakszervezeti főtanács elnökének a nemzetközi Lenin-békedíjat. A továbbiakban a Japán Kommunista Párt és a Japán Szocialista Párt képviselője, valamint Renato Bitossi, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke üdvözölte a kongresszust. A küldöttek egyhangúlag határozatot fogadtak el, amelyben tiltakoznak az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen, követelik a vietnami háború haladéktalan megszüntetését és az amerikai csapatok kivonását Dél-Vietnamból. Ugyanebben a határozatban elítélik a japán kormánynak az amerikai háborús politikához nyújtott támogatását. (MTI) Villamoserőművet bombáztak az amerikaiak Vietnamban Saigon. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint szombaton délelőtt az amerikai légierő ismét bombázta Hanoitól 120 kilométerre a Thanh Hoa-i villamoserőművet. Amerikai hivatalos közlés szerint szombaton este újabb két támadást intéztek a VDK területe ellen. Saigonban szombaton este bomba robbant az ausztráliai katonák laktanyájával szemben. A robbanás következtében egy őrszem megsérült. Hanoi A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja szombaton utalva Johnson elnöknek arra a szándékára, hogy bevonja az ENSZ-t a vietnami háborúba, a következőket írja: „Az ENSZ-nek nincs joga beavatkozni a vietnami kéz- Dél-Vietnamban”. (MTI) désbe. Ehelyett inkább kötelezze tagállamait az 1954. évi genfi egyezmény betartására”. A lap megállapítja, hogy nem lehet békéről beszélni mindaddig, amíg az Egyesült Államok fel nem adja gyarmatosító törekvéseit. Washington. Szombaton egy iowai televíziós közvetítés keretében Ford és Miller republikánus képviselők követelték, hogy Csang Kaj-sek-ista csapatokat küldjenek Vietnamba a szabadságharcosok ellen. A két törvényhozó egyetértett abban, hogy „a Csang-Kajsek-ista kínaiak remek harcosok és nagy szolgálatot tehetnének nekünk különösen Koszorúzás a Hősök terén A guineai párt- és kormányküldöttség, amely Sékou Tourénak, a Guineai Demokrata Párt főtitkárának, a Guineai Köztársaság elnökének vezetésével tartózkodik hazánkban, szombaton délelőtt a Hősökterén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Csémi Károly vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, Kőmíves István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese, továbbá a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium több vezető beosztású munkatársa. A koszorúzás után a parlamentben folytatódott a magyar és a guineai küldöttség tárgyalása. (MTI) Megbeszélések a fokozott amerikai katonai intézkedésekről• Washington (AP, UPI). A Johnson elnök által meghirdetett fokozott katonai intézkedések megvitatása végett magasrangú amerikai katonatisztek rövidesen tanácskozásra ülnek össze Honoluluban (Hawaii). Westmorelandtábornok, a dél-vietnami amerikai csapatok parancsnoka szombaton elutazik Saigonból, s Hongkongon át Honoluluba repül. (MTI) A helyi háború következménye — Egy hét a világpolitikában — Mint már olyan régen, az elmúlt héten is a vietnami események álltak az érdeklődés előterében. Okot szolgáltatnak erre egyrészt a zajló harci események, a frontális partizántámadások sikerei, továbbá JOHNSON SZAVAi amelyek a témával kapcsolatban a múlt hét szerdáján hangzottak el. Az amerikai elnök agresszív beszéde meszszire elment a lehetőségek felvázolásában, de ugyanakkor — szólamok formájában — a kiskapukat is nyitva hagyta. Látszólag Johnson is érzi, hogy a most folytatott vietnami politika kizárólag a szélsőjobboldali politikai erők érdekét szolgálja, csak az ő tetszésükkel találkozik. Éppen ezért ha megoldást nem, de ígéretet kínál. Tudja az amerikai elnök, hogy ebből a politikai hadállásból idővel viszsza kell vonulni, hiszen egyértelműen látható, hogy a legerőszakosabb lépések sem hoznak amerikai sikert. Johnson tehát kétértelmű akart lenni, de egyértelmű maradt, mert a felszínes jóindulaton kívül senki nem kételkedett abban, most csak egy foglalkoztatja: a vietnami háború fokozása. Talán ő maga sem számított azonban arra, hogy ez a politika magában az Egyesült Államokban olyan nagy ellenzékre talál, mint amilyen bírálja az elnöki bejelentéseket. A szenátorok és az utca embere, a higgadt sajtó, a Kennedy-féle politikai iskola sok liberális neveltje vonja kétségbe döntéseinek és szavainak megfontoltságát. Ha ezt a belső erőt hozzáadjuk a világközvélemény állandó nyomásához és tiltakozásához, s mindezt együttesen szemléljük a szocialista világrendszer következetes politikájával és erőviszonyával, akkor világos, hogy Johnsonnak kellett hagyni egy biztonsági szelepet, amelyen egy adott esetben levezetheti a robbanásveszélyes feszültséget. Erre fog kényszerülni — ezt ma már Walter Lippmann amerikai publicista sem vonja kétségbe —, hiszen a vietnami háború fegyverekkel való megoldásában a csak kicsit is gondolkodó ember nem hihet. Johnson hazárd erőlködése sok részt rejt magában, de ma már látható, hogy a vele szembeszegülők ereje többszöröse az amerikai katonai potenciálnak. A vietnami válság következményeként tört ki Görögországban a BELPOLITIKAI VÁLSÁG. Amikor az amerikaiak görög katonákat kértek vietnami háborújukhoz, Papandreu megtagadta. Ez volt a harci riadó a görög jobboldalnak, a királynak. A miniszterelnököt szinte puccsszerűen váltották le, s helyébe ültették Novaszt. Ez a rövid esemény elegendő volt ahhoz, hogy Görögországban tisztázódjanak a belső erők. Láthatóvá vált, hogy a haladó beállítottságú Papandreu politikáját a nép is támogatja, s a szélsőjobb kivételével élvezi a többi politikai árnyalat támogatását is. A válság nyomán kialakult közhangulat lényegében egy választással is felért, olyan egyértelműen váltak szét az ellentétes nézetek, pólusok. A parlamenti csatározások, a kompromisszumkeresések azt mutatják, hogy a király és híveinek kísérlete csődbe megy. Ma már nem vitás, hogy a mesterségesen létrehozott „király kormánya" nem számíthat hoszszú életre anélkül, hogy következményként ne vonna maga után véres belső konfliktust, így ha ma még nincs is teljes kép az athéni események végső kifejlődéséről, annyi látható, hogy a haladó erők képesek lesznek visszavonulásra késztetni a jobboldalt, s lényegében egy következő választás győzelmi kilátásait is felcsillantják. Amint a görög eseményeknél említettem, az a vietnami háború egyik messzenyúló ágaként robbant ki. De nemcsak ennyiben foglalható öszsze a délkelet-ázsiai konfliktus minden következménye. Számos más esemény és jelenség is bizonyítja, hogy A HELYI HÁBORÚK VESZÉLYE soha nem korlátozódik a világ egyetlen területére, hanem az egész világra hatással van, mindenki számára veszélyt jelent. Vegyük elsőnek azt a körülményt, hogy a vietnami háború az egész Kelet—Nyugat közötti kapcsolatot rontja. Ezzel tulajdonképpen a békés egymás mellett élés gyakorlata szenved csorbát. A nyugati országok — különböző paktumok révén — elég szorosan kapcsolódnak az USA-hoz, s ez bizonyos szolidaritásra készteti őket. Ha az amerikai politikát helyeslik, akkor nyilván kapcsolataik a szocialista és el nem kötelezett országokkal romlanak, ami számukra hátrányos. Ha túlságosan erőteljesen marasztalják el Washingtont, akkor viszont arra számíthatnak, hogy az amerikai kormány ellenlépései következnek. Mégis, a jelek szerint a bírálat szelleme jellemző Nyugaton is, ami feltétlenül pozitívan értékelendő. De a vietnami háború nagy zavart kelt a nemrég függetlenné vált országokban is.. Figyelmezteti őket arra, hogy az Egyesült Államokkal kapcsolatban nem lehetnek illúzióik, s mind sürgetőbben dönteniük kell a politikai orientációt illetően. Soha nem tudhatják, hogy az amerikai imperializmus vietnami kudarca után hol próbálkozik legközelebb. ‘Akár Libanont, Ciprust, Guatemalát vagy Kongót vesszük is a legutóbbi időkből, látszik, hogy az Egyesült Államok a helyi háborúk rendszerét állandósítaná, ha ezt a mostani események után nem tudják a haladó erők végleg meggátolni. A helyi háború könnyen világháborúvá nőhet. A kis területre korlátozódó háború hatásában a világot érinti. Világos tehát, hogy a békemozgalom egyik legfontosabb feladata a harc a helyi konfliktusok kizárásáért. Ezzel teremthető csak olyan helyzet, hogy eredményesen folyhasson leszerelési tárgyalás, kelet-nyugati kereskedelmi és kulturális eszmecsere, normális gazdasági kapcsolat, jószomszédi viszony. A helyi háború elhárítása most Vietnam esetében fontos tehát az ottani nép érdekében, de lényeges az egész világnak, hogy megszűntével olyan nemzetközi légkör alakulhasson ki, ami a további békés fejlődést szolgálja. Bürger Lajos RÖVIDEN ^ naauiitautatiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ^ r '~'0Vv NEW YORK. Az AP Szöuli tudósítójának jelentése szerint a dél-koreai törvényszék Pak Cson Hi elnök elleni államcsíny előkészítésének vádjával halálra ítélt két ezredest. (TASZSZ) BEIRAT. (MTI) Libanon figyelmeztetést kapott a három nyugati nagyhatalomtól, hogy izraeli támadásnak teszi ki magát, ha folytatja a Jordán mellékfolyóján épülő vízkivételi mű munkálatait. NEW YORK: Kedden magyar idő szerint 20 órakor Törökország kérésére összeül a Biztonsági Tanács és megvitatja a ciprusi helyzetet. (Reuter) BRÜSSZEL (MTI) Egész éjszaka tartó politikai vita után a belga alsóház szombaton reggel 131 szavazattal 65 ellenében bizalmat szavazott Pierre Harmel keresztény-szocialista és szocialista koalíciós kormányának. A bizalmi szavazáson az új kabinettel szemben foglaltak állást, a Szabadság és Haladás pártja, a kommunista párt, a flamand nacionalista párt, a vallon dolgozók pártja és a vallon népi mozgalom képviselői. RÓMA. Az olasz minisztertanács elfogadta az 1966. évi költségvetést. Az állami deficit az 1965. évi 657 milliárdról 891 milliárdra növekszik. A beruházások több mint 120 milliárddal csökkennek. (MTI) MOSZKVA. (MTI) Kuba csatlakozott a KGST-tagállamok egészségügyi megállapodásához, amelyet 1959-ben Szófiában írtak alá. MOSZKVA. (TASZSZ) Moszkvában szovjet—kanadai közös közleményt adtak ki a kanadai parlamenti küldöttség 12 napos hivatalos látogatásáról. AMMAN. A jordániai állambiztonsági bíróság kötél általi halálra ítélte a hadsereg két katonáját, mert kémkedtek Izrael javára. Egy harmadik vádlottat életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. (TASZSZ), HARPSUND. Erlander svéd miniszterelnök felhívására szombaton Harpsundban megkezdődött hét nyugat-európai ország szociáldemokrata vezetőinek kétnapos tanácskozása. Az értekezleten a Közös Piac és az EFTA, illetve Franciaország és a Közös Piac kapcsolatairól tanácskoznak. (Reuter) GENF. (TASZSZ) Szombaton Genfben befejezte munkáját az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának ülésszaka. INDEPENDENCE, (MTI A missouri állambeli Independence városában Johnson amerikai elnök pénteke aláírta az idős amerika állampolgárok társadalombiztosításáról szóló, úgynevezet medicare-törvényjavaslatot. A törvény csökkenti a 6 éven felüli amerikaiak orvos ellátásának költségeit — az intézkedés 18 millió személyt érint. KAIRÓ: Omántól délre, a dél-arábiai államszövetség területén megalakult Zaffar fejedelemség felszabadító mozgalma, amely felvette a harcot az angol fegyveres erőkkel és eddig 47 angol katonát és tisztet ölt meg továbbá lelőtt egy angol katonai repülőgépet. (AFP) TEHERÁN. Az iráni kormány vesztegzár alá helyezte az ország északkeleti részének három tartományát ahol járványszerűen fordulnak elő a kolerához hasonl megbetegedések, amelyek eddig 80 esetben végződtek halállal. A bejelentés szerint megkezdték a védőoltásokat. (UPI, AFP, AP) TOKIÓ. Szombaton a japán fővárosban ünnepélyesen átnyújtották a nemzetközi Lenin-békedíjat Kaori Otának, a Japán Szakszervezeti Főtanács elnökének, japán munkásmozgalom kiváló személyiségének.TASZSZ LONDON. Angol újfasiszta szombaton felgyújtottak ké londoni zsinagógát és az egy falára Hitlert éltető jelszavakat mázoltak. Az elmúlt hetekben már több hasonló gyújtogatás történt. (AP) BELGRÁD: Lal Bahadur Sasztri indiai miniszterelnök és felesége négynapos jugoszláviai hivatalos látogatás után szombaton délután elutazot Belgrádból. MOSZKVA. Szombaton hazautazott Moszkvából az Indonéz Kommunista Párt küldöttsége, amely Aiditnak, a párt elnökének vezetésével az SZKP Központi Bizottságának meghívására július 3-tól tartózkodott a Szovjetunióban. (TASZSZ, MTI) BUDAPEST. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Svájc nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Hans Peter Tschudit, a svájci államszövetség elnökét. (MTI) TUNISZ. (MTI) Burgiba tunéziai elnök szombaton felszólalt a tunéziai dolgozók általános szövetségének (UGTT) 8. rendkívüli kongresszusán. Beszédében mindenekelőtt „osztályharmóniára” hívta fel Tunézia munkásosztályát, hangoztatva, hogy elveti a proletárdiktatúra gondolatát. aJÍB&KMOMIg NAPIG 2. oldal — 1965. augusztus 1