Hajdú-Bihari Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-08 / 134. szám

Csak a KISZ-szervezet ügye? A dohánygyári ifjúkommunisták munkájáról Vannak olyan üzemek, válla­latok, amelyeknek termékeit a flap minden órájában ezrek és ezrek „meózzák”. Ilyen töb­bek között a Debreceni Do­hánygyár, amely a hazai ciga­rettáknak csaknem felét gyárt­ja Havonta több mint 530 mil­lió Munkás, Terv és Kossuth cigaretta hagyja el az üzemet. Néha bosszankodva, néha elis­merő szavak kíséretében szív­nak el egy-egy cigarettát a dohányosok. Mind a dicsérő, mind az elmarasztaló meg­jegyzés az egész gyári kollek­tívának szól. S benne az ott dolgozó ifjúkommunistáknak. Már elöljáróban le kell szö­gezni — s ezt a vita alapját képező beszámoló is hangsú­lyozta —, hogy a korábbi évek­től eltérően, egyre kevesebb dicsérő jelző hangzik el az if­júkommunisták ténykedéséről. Nem arról van szó, hogy ká­tyúba jutott a KISZ-munka. Hiszen mind a termelésben, mind a magánéletben az ifjú­sági szövetség tagjainak több­sége példát mutat társainak. Tóth Istvánnét, Bagyó István­­nét, Bodnár Lászlót, Józsa Barnát és a többi ifjúkommu­nistákat most is úgy emlegetik mint a gyár legjobb dolgozóit. Ha társadalmi munkáról van szó, ha az üzem érdekében kell tenni valamit, a KISZ tag­jait mindig ott találjuk. En­nek bizonyítására elegendő néhány példa is. A Club do­hány címkeragasztásánál sok száz óra társadalmi munkát végeztek. A KISZ-brigád tag­jai a minőség javítása érdeké­ben elhatározták: az általuk készített cigaretták minőségét maguk ellenőrzik. A szabad­idő célszerű kihasználása és hasznos eltöltése érdekében az elmúlt hónapokban több klubdélutánt tartottak. A vál­lalatnál 30 ifjúkommunista bővíti ismereteit a különböző középiskolákban, egyetemeken. Ezek mind szép és dicsére­tes dolgok — mondhatná bár­ki. Ez igaz, de egy KISZ-szer­­vezet munkáját nem lehet csu­pán azon keresztül lemérni: há­nyan tanulnak, milyen a telje­sítmény, mennyi társadalmi munkát végeztek? Ugyanis a fiatalok eltérő koruknál (14— 28 év), képzettségüknél és ér­deklődési körüknél fogva, ezer­nyi igényt támasztanak az if­júsági szövetséggel és saját magukkal szemben is. Ezzel párhuzamosan a KISZ-szerve­­zet feladata is szerteágazó és sokrétű. Az igények kielégíté­sénél elsődleges szerepet kap: milyenek a lehetőségek? A dohánygyári fiatalok esetében a feltételek adva vannak. Csak éppen nem használják ki a feltételekből adódó lehetősé­geket.­­ ! Elsődleges feladat A KISZ elsődleges feladata a munkára nevelés, az erkölcsi és politikai nevelés. A neve­lésnek sokféle módszere és lehetősége van. Az ifjúsági szö­vetségnek éppen az a sajátos feladata, hogy a fiatalok igé­nyeinek, érdeklődési körének megfelelően, változatos mód­szerekkel valósítsa meg a párt és a KISZ határozatait, elégít­se ki a fiatalok szórakozási, kulturális igényeit. A világ legtermészetesebb rendje, hogy a 17—24 éveseket foglalkoz­tatja minden ami körülöttük zajlik. Érdekli őket az átfogó, gazdasági kérdésektől, egyé­­­­niségüket közvetlenül érintő­ problémákig minden. A szere­lem, a házasság, a fiúk, lá­nyok kapcsolata is. Szívesen hallgatnának ezekről előadá­sokat, vitatkoznának, véle­ményt mondanának. De nem akadémikus és előre elkészí­tett sablonok, frázisok szerint, hanem őszintén, a maguk ér­zésvilágán, látószögén kerész­­tül akarnak beszélni ezekről a problémákról. Egy-egy ilyen vita, véleménycsere bizonyára sok téves nézetet tisztázna. A pártvezetőségi ülésen pél­dául sok szó esett a kartonja­­vító üzemben dolgozó 25 fiatal­­korúról. Ahogy elmondották, sok probléma van velük. Hiszen ma már akár a gyártás­­technológiát, akár a műszaki fejlesztést, akár az előkészítést vizsgáljuk, mindenütt találko­zunk a fiatalok munkájával. Hogyan veszik ki részüket a Dohánygyár előtt álló felada­tok megvalósításából? Mit tesznek annak érdekében, hogy mind kevesebb szó érje a ház elejét? Hogyan igyeksze­nek érdekesebbé, változato­sabbá tenni saját és társaik életét? Ilyen és ehhez hason­ló kérdésekre keresett választ az elmúlt napokban az üzemi pártvezetőség, amikor a KISZ munkáját tárgyalta. Többek között ebben az évben 20 fiatal (jórészt ebből az üzemből) hiányzott igazolatla­nul. Ezeknek a fiataloknak a Dohánygyár az első munka­helyük. Itt ismerkedtek meg a kollektív élet írott és íratlan törvényeivel. De még helye­sebb a fogalmazás: itt kellett volna megismerkedniük. Ugyanis ezeknek a fiatal lá­nyoknak a többsége hamar megtanulta, milyen jogaik vannak a dolgozóknak. De a kötelességek valahogy háttér­be szorultak. A KISZ-szerve­­zetnek éppen ebben az üzem­ben lett volna nagy szerepe. Hasznos, fiatalos vitákat, véle­ménycseréket kezdeményez­hetett volna. Lehetett volna hivatkozni azokra, példaképül állítani azokat, akik valóban becsületesen dolgoznak, kive­szik részüket mind a gazdasá­gi, mind a társadalmi munká­ból. Számíthattak volna az itt dolgozó ifjúkommunisták se­gítségére. De a KISZ-vezető­­ség nemhogy ezt nem tette, hanem még azt sem tudja pon­tosan, hány KISZ-tag dolgozik ebben az üzemben. ben az esztendőben például egyetlen tagot sem vettek fel. A KISZ politikai oktatáson is mindössze egy (!?) szervezeten kívüli vett részt. Pedig azt a többi 70—80 ifjúmunkást is ér­dekelné, mi történik a világ­ban, ők is szeretnének választ kapni olyan kérdésekre, ami tisztázatlan bennük. Vannak köztük olyanok, akik sok er­kölcsi-politikai kérdésben nem látnak tisztán. Az ifjúsági szövetség vezetősége korábban határozatot hozott a „téves né­zetek tisztázására”. De csupán határozattal vagy néhány frá­­zisos mondat hangoztatásával lehet-e tisztázni a téves néze­teket? A Dohánygyárban a módszerekben nem sok válto­zás történt az elmúlt években. A vállalati KISZ-vezetőség ki­lenc tagja közül öt, nyolc éve tagja a vezetőségnek. Szinte mindannyian, jó munkájuk folytán, felelős gazdasági be­osztásba kerültek (főgépész, raktárvezető stb.). Becsülettel dolgozták végig az éveket, ál­dozták fel szabad idejüket, de a nagy lekötöttség, családalapí­tás miatt nincs sok idejük fog­lalkozni az ifjúsági munkával. Gondolatok, vélemények, ja­vaslatok váltakoztak a pártve­zetőségi ülésen. Az ifjúsági szövetség kétségtelen eredmé­nyei mellett jócskán helyet kaptak a gondok, a problé­mák, a megoldásra váró fel­adatok. De mind a beszámoló­ból, mind a hozzászólásokból az csendült ki: a fiatalok ügye, a fiatalok problémája, csak a KISZ-nek az ügye, csak a KISZ-nek a problémája. Lát­szólag talán formálisnak tű­nik, de mégis sokat mond az a momentum is, hogy a pártve­zetőségi ülés — minden hatá­rozat, határidő és felelősök megjelölése nélkül — azzal fe­jeződött be: a problémákat oldja meg a KISZ. A kommu­nisták feladatairól, a pártta­gok felelősségéről nem volt szó. Mintha a gyár több mint 170 fiataljának gondja csak az ifjúsági szövetségre tartozna. Pedig egyetlen kommunista számára sem lehet közömbös, ha például a kartonjavítóban baj van a munkafegyelemmel, ha néhány ifjú káros, téves nézeteket hordoz magában. A fiatalok joggal elvárják, hogy az idősebb, tapasztaltabb kom­munisták segítsék őket, taná­csokkal, észrevételekkel, javas­latokkal. Az ifjúság ügye ugyanis nemcsak KISZ-ügy. Fontos, nagyon fontos pártügy is. Király Ferenc A feltételek adva vannak Megoldásra váró feladatok S ha már a KISZ taglétszá­máról beszéltünk, el kell mon­dani: ha a Dohánygyárban a fiatalokról esik szó bármilyen fórumon, elsősorban csak a KISZ-tagokról beszélnek. A szervezeten kívüliek valahogy kiesnek a látószögből. Pedig a gyárban dolgozó több mint 170 fiatalból mindös­sze 95 tagja az ifjúsági szövetségnek. Nem fo­lyik tervszerű KISZ-építés. Eb­ Az építés magas fokú iparosításáról tanácskozott az építésgépesítési konferencia Az Építők Szakszervezeté­nek székházában mintegy 29 építőgépész és építőipari szak­ember tartotta meg kedden az V. országos építésgépesítési konferenciát. Ezen a munka­­értekezleten beszélték meg az építés magasfokú iparosításá­nak harmadik ötéves tervi feladatait. Simor János építésügyi mi­niszterhelyettes nyitotta meg a tanácskozásit. Elmondotta, hogy az utóbbi öt évben több mint 40 százalékkal bővült az építőipari géppark, és a har­madik ötéves tervben további nagyarányú fejlesztésre kerül sor, mert csaknem kizárólag a termelékenység emelkedésé­vel kell az előző öt évinél 30 százalékkal nagyobb építési feladatot teljesíteni. Gondos­kodni kell azonban arról is, hogy a korszerű berendezések­kel bővített gépparkot a koráb­binál sokkal körültekintőbb, fejlettebb munkaszervezéssel használják ki. A konferencián Farkas Lász­ló, az Építésügyi Minisztérium Műszaki-Fejlesztési Főosztá­lyának vezetője tartott elő­adást az építés gépesítésének harmadik ötéves tervi elő­irányzatáról. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a szerelt épü­letszerkezetek vagyis a pane­lek, a blokkok, az előregyártott vasbetonvázak gépesítéséről kell gondoskodni. (MTI) AZ ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT HIBÁTLAN ÉS KIFOGÁSTALAN­ MUNKÁT• Diákszálló Hosszúháton A Hosszúháti Állami Gaz­daság igazgatója azt mondotta, a szálló valóságos ékszerdo­boz a tanyán. Az bizonyos, hogy a Gödöllői Agráregyetem beruházásában készült hatvan fős diákszálló, amelyet, a nyári gyakorlatok idején használ­nak, külső megjelenésében is tetszetős formájú, újszerű, összesen egymillió 387 ezer forintba került, építői az ÉM Hajdú megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói. Tágas, világos, nagy ablakfelületek­kel építették, a hosszú föld­szinti rész mellett egy emele­tes, lapostetős szállórész épült. A földszinten a szemináriu­mok, előadások megtartására alkalmas helyiségek vannak, hatszemélyes hálószobákat rendeztek be. Kommentár nélkül idézünk az átadási-átvételi jegyző­könyvből, a beruházó megbí­zottjának nyilatkozatából: „Az építtető... ezúton is köszöne­tét fejezi ki a Hajdú megyei vállalatnak, hogy az épületet gondos, az országos minta fe­letti minőségű munkával a be­fejezési határidőn belül elké­szítette és műszakilag átadta. Az átvevő bizottság bejárta az épületet és megállapította, hogy a kivitelező vállalat hi­bátlan és kifogástalan munkát végzett.” A szép munka a vállalat mélyépítési részlegét dicséri. A hosszúháti 60 fős diákszálló (Kőszeghy György felv. a tsz-építkezésekről Ebben az esztendőben a megye termelőszövetkezetei­ben 310 létesítmény épül, s ebből 282-őt át is kell adni az év végéig. Az úgynevezett magasépítkezések száma — te­hát istállók, ólak, juhhodályok, dohánypajták stb. — meg­haladja a kétszázat. De ezenkívül vízvezetékkel látnak el harmincnyolc, villanyvezetékkel huszonnégy szövetkezeti majort, huszonhét helyen fúrott kutakat készítenek, s két öntözőtelep is készül. A szövetkezetekben az összes ilyen irányú beruházás értéke meghaladja a 120 millió forintot. Az tehát, hogy mikorra és hogyan készülnek el ezek a lé­tesítmények, egyik szövetkezeti gazdaság számára sem közömbös. No, és hogyan állnak az építkezések, amelyeket a jó ég tudna pontosan felsorolni hány vállalat, ktsz, illetve szö­vetkezeti építőbrigád készít. Mert van belőlük jócskán. Házilagos kivitelezésben — tehát az, amelyet az építőbri­gádok, tsz építőipari vállalkozások készítenek el 149 épület. A megyei Tanácsi Építőipari Vállalat készít el negyven épü­letet. A különböző ktsz-ek tizenhatot. A majorok közműve­sítését viszont már a Vámospércsi Gépjavító Állomás vég­zi a villamosítást a Tanácsi Vegyesipari Vállalat, az öntöző­telepek építését a Vízügyi Igazgatóság, a kutak fúrását a Víz- és Csatornaművek, és még talán mindig nem értünk a felsorolás végére. No, de tulajdonképpen nem is azt akarjuk boncolgatni, hogy a szövetkezeti építkezéseknél miért ennyi sok vállalat tevékenykedik. Ez így van és tu­domásul is vesszük. Tudomásul, ha egy kicsit is azt tapasz­taljuk, hogy mindegyik kivitelező a maga erejéhez mérten igyekszik a munkák mielőbbi elvégzésével, mindent meg­tesz annak érdekében, hogy a szövetkezetek számára ezek az égetően szükséges épületek, létesítmények mielőbb el­készüljenek. Csak éppen ott van a baj, hogy ezt nem min­den esetben lehet tapasztalni. Mondjunk példát is rá? Az ez évi építkezések előkészítése már az elmúlt esz­tendőben megkezdődött. Elkészültek a dokumentációk — a megyei Tanácsi Építőipari Vállalat például már a múlt év szeptemberében birtokában volt ezeknek a dokumentá­cióknak — meg lehetett kezdeni az anyagok beszerzését és szállítását. Nagyon jó dolog tehát ez. Hogy miért? Egy­részt azért, mert köztudott, hogy ősszel és télen jobban van anyag, másrészt ezekben az időszakokban bőven jut erő — akár gépi, akár kézi — az anyagszállításokra. Szállították is a téglát, a cementet, a kavicsot és más építkezési anya­gokat nagyon sok helyen. Ugyannyira, hogy amikor a jó idő beköszöntött, akkor már több millió forint értékű anyag volt az építkezések helyén, s lehetett kezdeni a munkát. És meg is kezdődött? Meg. Az ez évben elkészülő beruhá­zásoknak már legalább 90 százalékához hozzákezdtek a szö­vetkezeti építőbrigádok és társulások, de nem így a megyei Tanácsi Építőipari Vállalat) A negyven létesítményből mindössze 24 elkészítéséhez fogtak hozzá. S hogy mi lesz a többivel? Nem tudni. A megyei Tanácsi Építőipari Vállalat arra hivatkozik: nincs cement, nincs tégla, nincs gömbvas. Tehát nincs elég anyag és így nem tud dolgozni. S ebben —­el kell ismerni — van is nagyon sok igazság. De valamit azért mégsem értünk. A többi kivitelezők vajon miért tudnak dolgozni? Azért talán, mert éppen a télen, amikor lehetett, jobban felkészültek? Vagy talán más ok is van? Néhány példából ugyanis arra lehet következtetni, más baj is van a vállalat­nál. Hogy mi? Nagyrábén, a Petőfi Termelőszövetkezetben az ellető­istálló építéséhez még egy téglát sem tettek le, de máris akadályközlést jelentett be a vállalat. Nem arra, hogy nincs anyag. Arra, hogy nem tudja az önitatókat beszerez­ni. Azt pedig mindenki tudja, hogy az önitatók hiánya miatt az építkezést egész nyugodtan el lehetett volna vé­gezni. Azokat ugyanis — ha már ennyire hiány van ön­­itatókból — akár akkor is be lehet szerezni, amikor már kész az épület. A megyei beruházási irodán azt mondják: még úgy is el lehetett volna intézni az ügyet: az átadás után szereljék be az önitatókat. Akkor tehát, amikor kap­nak. De ez csak egy példa. Tudnánk másokat is felhozni. A Derecskei Kertészeti Társulásnál szaporítóház épült. S ez év tavaszán szinte alig egy hónap leforgása alatt leg­alább hat akadályközlést jelentett be ugyanez a vállalat. S közben mi történt? Az, hogy a munka haladt, s május­ban meg is történt az átadás, átvétel. Igaz, hogy valamivel későbben, mint ahogy eredetileg tervezve volt, de az ellen senki sem emelt kifogást, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy vannak nehézségek, s ennyi elhúzódás előfordulhat. De hát akkor miért kellett ennyi akadályközléssel élni? Miért, amikor abból egyet sem fogadott el úgysem a beru­házási iroda? Az elmúlt esztendőkben, amikor a szövetkezeti épít­kezésekről írtunk, elég gyakran tettük szóvá a késedelmes tervezést, dokumentációk elkészítését, sokszor volt bírálat tárgya a kivitelezés is. Ezek most — legalább is azt mutat­ják a példák — megszűntek, véget értek. Az anyaghiány most is gond és probléma, ezt senki sem vitatja. Egyet azonban igen. Vajon a megyei Tanácsi Építőipari Vállalat megtett-e mindent az anyagbeszerzés érdekében, felkutat­ta-e a lehetőségeket eléggé. A szövetkezeteket persze ez ilyen formán — hogy úgy mondjam — nem érdekli, őket csak egy érdekli: elkészül-e határidőre az az istálló, ho­­dály vagy ól, amelyre számítottak. Ez pedig — már ami a megyei Tanácsi Építőipari Vállalat által készített negyven létesítményt illeti — úgy látszik eddig egyáltalán nem biztos. Vagy mégis? ... Rácz Béla Évente ötször terem a fűthető talaj Hannah Ferenc, a Kőolaj- és Gázipari Tervező Vállalat munkatársa érdekes talál­mányt dolgozott ki a termőta­laj fűtésére. Módszere szerint a kertészetek földjébe párhu­zamos csatornákat kell ásni, ezeket jó hővezető fémleme­zekkel fedik, s a csatornaháló­zat fölé 15—40 centiméter vas­tag melegágyi földet hordanak.­­A csatornákba gőzt vagy ter­­málvizet engednek, s a fűtött­­ talajom a hideg hónapokban is jól megterem a primőráru. Évente akár ötször is szüretel­ni lehet a fűtött földeken. A fűtőcsatornákhoz csőve­zeték sem kell, sőt, ha a fűtés­hez nem meleg vizet, hanem gőzt használnak, úgy az elszi­várgás ellen védő szigetelő­anyagra sincs szükség. A be­fektetés viszonylag kicsiny és az már az első évben többszö­rösen visszatérül. (MTI) BAJVA-DIJIABI­C NAPLÓ 3. oldal , 1966. június 8.

Next