Hajdú-Bihari Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
A reform első hónapjai az ÉVM építőipari vállalatnál Jó három és félezer ember dolgozik az ÉVM Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Munkájuk igen jelentős, a megye legnagyobb beruházásait ők valósítják meg. Tevékenységük kihat a lakás NEM ELÉG A KÖZGAZDASÁGI ELEMZÉS építésre. Hajdú-Bihar lakossága is érdekelt a megye legnagyobb építőipari kollektívájának munkájában. Hiszen a jövőbeni foglalkoztatottság alakulásában is szavuk van az építőknek: ők dolgoznak a konzervgyári építkezésen, a házgyár előkészítésében, óráig tart a műszak. Első látásra helyes az elgondolás. Ám ilyen munkaidő-beosztással egyrészt természetesen csökken a kereset is, másrészt — és főként — azonban a munkás nem kapja meg a különélési díjat, ami pedig komoly summa, 350—500 forint havonta. Ha a közgazdasági oldal mellett, azzal együtt emberi hatásaival is számolnak a csökkentett munkaidőnek, akkor ezt nem alkalmazzák, vagy más megoldást találnak. Ez arra hívja fel más vállalat figyelmét is, nem elég csak a számszaki, gazdasági, közgazdasági felmérés, ez egyedül nem hozhat sikert. A sokoldalú elemzés, a várható eredmény csak úgy teljes és csak úgy jó, ha elsősorban a népgazdasági érdekeket tekinti, és ugyanakkor megfelel a vállalati kollektívának is. A napi gondok, a mindennapos problémák befolyásolják a munkát. A hajdúszoboszlói munkahelyen dolgozók a mai napig sem kapták meg munkaruhájukat. Kaptak viszont december óta igen sok ígéretet. Sérelmezik a Szabolcs-Szatmárból idejáró munkások, hogy nem biztosítanak számukra munkásbuszt, még kerékpár-használati díjat sem, amit másutt első szóra megadnak. Az sem használ a vállalat jó hírének, hogy igen sok a bérreklamáció. Olyan eset is előfordult, hogy valaki a februári fizetéssel együtt kapta meg azt a bért, ami még novembertől járt volna neki. Más esetben jelentkezett a vállalathoz négy ember. A központból azzal küldték el őket, jöjjenek máskor, mert most nem érnek rá, a nyereségrészesedés felosztásával foglalkoznak. Az ilyen felfogás miatt a négyből ketten azonnal más vállalatnál kértek — és természetesen azonnal kaptak is — munkát. Van olyan gond a kőműveseknél, hogy a belső vakolás normája igen feszes. A vállalati központ egyik dolgozója erről úgy vélekedett, célprémiumot alkalmazzanak a szoros normáknál. Nos, ez nem lehet célravezető, ilyen javaslatot nem szabadna tenni. Hiszen akkor semmi értelme a célprémiumnak, akkor ez semmiképpen sem érheti el a célját. A REFORM JEGYÉBEN Hogyan alakultak életkörülményeik a gazdaságirányítási rendszer reformjának első hónapjaiban, milyen volt az új gazdasági mechanizmus indítása, milyen következtetéseket vonhatnak meg ennek alapján? E kérdésekről tárgyalt a vállalat pártbizottsága. Az bizonyos, hogy a vállalati pártbizottság jól ismeri az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével kapcsolatos feladatokat. Ezt meghatározták a PB munkaprogramjában, a párt Központi Bizottsága múlt év november 23—24-i ülésén elhangzottak végrehajtására készített feladattervben. A kibővített pártbizottsági ülésen joggal állapíthatták meg, az eltelt negyedévben a vállalat egészénél serény munka folyt. És nem csupán a szokásos év eleji feladatokat kellett elvégezni, hanem jókora többletet is, éppen a reform indításának sikere érdekében. Ennek a munkának ma sincs vége, az egész évet úgy kell tekinteni, amely végig megnövekedett tennivalókat állít a párttagság, a gazdasági és tömegszervezeti vezetők elé. Az eltelt időszakban végrehajtották a legszükségesebb szervezeti változásokat, ésszerű együttműködést szerveztek a Szabolcs megyei testvérvállalattal és elsősorban legnagyobb partnerükkel, a Debreceni Konzervgyár vezetőivel. Ennek alapján kötbér helyett inkább az együttes fellépést választják, a kölcsönös előnyök figyelembe vételével őszinte, igazi munkakapcsolatot alakítanak ki. Szükséges is a jó előkészítés. A vállalat idei gazdasági feladata, a termelés a tavalyi 513 millió forintról 585 millió forintra emelkedik, a termelékenységet hozzávetőleg öt százalékkal akarják növelni. A vállalat fizikai, műszaki dolgozói érzik felelősségüket a terv végrehajtásáért. Mutatja ezt az is, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának évfordulójára kezdeményezett versenyhez már eddig több mint 2400 dolgozó csatlakozott. A felajánlások a gazdaságos, ésszerű termelést és gazdálkodást segítik. MUNKÁSFELVÉTEL TÉLEN Akad azonban néhány olyan gond, amelyről a kibővített pártbizottsági ülés vitájában többször is szó esett. Mutatja a vállalat helyzetét, hogy — ami eddig még nem fordult elő — a tél kellős közepén már munkásfelvételt hirdettek. Eléggé meghatározottak az ÉVM megyei vállalatának feladatai az elkövetkező két-három évre. Számukra a gazdaságirányítási rendszer reformja egyáltalán nem jelent piacgondot. Sőt, minden jelentkező igényt nem is tudnak kielégíteni. Éppen emiatt is gondot jelent a munkaerő biztosítása öszszetételben és számszerűségben egyaránt. Olyan problémájuk van most is, hogyan biztosítsanak a második negyedévre létszámemelést. Nem is csekély számú munkásfelvételről van szó: feladataik megoldásához még négyszáz emberre van szükségük. Ugyanakkor többen kiléptek a vállalattól. Főként a fizikai dolgozók egy része jobb kereset reményében más vállalathoz pályázott. Összesen jó háromszáz emberről van szó. Az okokról vitázva a pártbizottsági ülésen is elhangzott, a reform adta nagyobb lehetőségeket, a szabadabb munkaerőmozgást felhasználják az emberek. Van olyan építőipari vállalat, mezőgazdasági termelőszövetkezet, amely jobb ajánlatot tesz. Az építőipari vállalkozás is szabadabb, néhány tsz ezt felismerve, gyakorlott szakmunkásokat igyekszik szerezni magának. JÓ-E A MUNKAIDŐ-BEOSZTÁS? Más valós okok is közrejátszanak a kilépésekben. A vállalatnál közgazdasági oldalról vizsgálva úgy döntöttek, január—februárban csökkentett munkaidővel dolgoznak, nyáron meg majd 7 órától 17 REJTŐ JENŐ: ]eUORETUT ’ uugfaséc 52. — Az 1865-ös közlegény jelentkezik. A hadnagy beírta a noteszába, és intett. Ment. A nagy fák eltakarták a tiszt elől. Hilliers sóhajtott. Jól tudta, hogy a katona eltűnik. Szörnyű. És nem lehet tenni semmit. Út kell mindenáron. ... Troppauer már messziről látta a foglyok gúnyos és fenyegető csoportját a sátorház körül álldogálni. Valami megszorította a mellkasát. Egy hatalmas alak a csoport szélén fenyegetően rázta az öklét messziről. Tarzanszerű, félmeztelen ember volt, csontos, lóidomú fejjel és övig érő Mikulás-szakállal. A kezében dorongot lóbált. — Fiúk! Egy katonával megint kevesebb! — kiáltotta a Tarzan. — De ezt messzebb ássátok el, mert a múltkori idecsődítette a hiénákat! És elindult, hogy elsőnek üssön a közeledőre. Troppauer egy pillanatig arra, gondolt, hogy elfut. De hová? Körül az őserdő járhatatlan sűrűje. Ment tovább, egyenesen. — Kutya! Piszok véreb! — kiáltotta a Mikulás külsejű vadember, és felemelte a dorongot. De valaki elkapta a karját, és mint valami csomagot dobta félre. — Ezt az embert nem bántja senki! A darócba bújtatott, félig penészes csontvázak fenyegető rikácsolással közeledtek. Barbizon, a korzikai bandita állt Troppauer előtt, kiterjesztett karral. — 154 — — Ez volt az a katona, aki vizet adott, hogy megitassanak téged, Grumont. Ez verte meg miattunk a goumier-t. Aki hozzányúl, azzal én végzek. A Madonnára mondom . . . A korzikai fenyegetése magában véve még nem bizonyult volna hathatósnak. A bozontos hajú Mikulás- Tarzan akkor torpant vissza, amikor azt hallotta, hogy a katona megitatott egy rabot. Ezek félholt alakok a szörnyzett és az érzelgés között ingadoztak hisztérikus lelkiállapotukban. Troppauert vállon veregették és vigyorogtak rá. A köpcös kihúzta magát, és legszélesebb mosolyával mondta: — Akkor, ha megengedik, felolvasom egy költeményemet — és kivett egy piszkos lapot. — Hajnali rózsák a Szahara felett, írta: Troppauer Hümér. A rabok rémülten álltak. Galamb véresre csípette magát a szúnyogokkal, és eldobta a kinint. Egyetlen grammot sem szedett meg. Rikajev már kininsüketséget kapott a sok malária elleni védekezéstől. Galamb pedig csak hagyta, hogy csípjék a moszkitók, mert tudta, hogy ha kórházba kerül maláriával, az már annyi, mintha elpatkolt volna. De este a kantinban megint nem a láz kínozta, hanem a türelmetlen éhség. És mikor végre hozták a vacsorát, Bikajev egyszer csak lebukott a székről, fél méterre dobta magát a hidegrázásban, és összeszorított fogai úgy csikorogtak, mint amikor két érdes kavicsot dörzsölnek össze. Az orvos csak ránézett a dánra: — Malária — állapította meg legyintve. És Bikajevet elvitték. „Becsületszavamra, a sors ugrat” — mondta magában elkeseredetten Galamb. „Pedig meg kell halni. Meg kell halni” — ismételgette magában, és nagy falatokat nyelt le a vacsorájából. Szegény Troppauer! A verseit eltette abba a viaszosvászon zsákba, amelyben Grison tárcáját őrizte és a csontlapot a 88-as számmal. Most Hlavács vánszorgott be a kantinba. Éppen hogy felgyógyult a lázrohamából, amit tífusznak hittek. Galamb összecsapta a bokáját az asztal alatt, és kacsintott. Most jutott csak eszébe, hogy Hlavácsot nem — 155 — látta, mióta megtudta, hogy ő Yves őrnagy. Persze az állítólagos cipész ezt nem is sejti, mert lázas volt. Még egyszer rákacsintott a cipészre, aki hökkenten nézte, azután közel hajolt, és a fülébe súgta: — Mindent tudok. Hlavács halálsápadt lett. Most jön az ingügy! — Nem értem — hebegte. Galamb megint kacsintott, és csak ennyit mondott jelentősen, halkan: — Az ing! Elszólta magát lázálmában. Hlavács ajkai remegtek, és megkapaszkodott a székben. — Könyörgök!... Én, én ... ha ha megtudják ... — Megbízhat bennem. Én rendes fiú vagyok. És kitűnő nyomozó. Ezt elhiheti... — Kérem ... — hebegte Hlavács —, nekem Spoliansky mondta ... és igazán nem tehetek ... — Jó, jó... A fontos az, hogy ön adott esetben számíthat rám. Én kis híján francia tengerésztiszt lettem. Pszt — és szájára tette az ujját. — Én tudok hallgatni. De megmondom: rám számíthat. Viszontlátásra ... őrnagy úr! (Folytatjuk) — 156 — . HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. ÁPRILIS 2. MIÉRT AZ UTOLSÓ PERCBEN? Emberi gondokról, problémákról van szó. Olyanokról, amelyek megoldhatók és sürgős megoldást is követelnek. Végeredményben ez a munkaerőmozgás nem haladja meg más évek átlagát. Súlyosan érinti azonban az ÉVM vállalatát, éppen mert munkaerő-felvételre van szüksége. Ahogy az egyik felszólaló elmondotta, nem az a baj, hogy más vállalat vagy tsz jó propagandát csinál magának, hanem az a baj, hogy a megyei vállalat nem propagálja azokat a kedvezményeket, amelyeket nyújtani tud dolgozóinak. Az is bizonyos, jó törzsgárda alakult ki a vállalatnál. Ezek az emberek tudják, mit ér építőnek lenni Hajdú-Biharban. De hát erről többször is beszélni kellene. A munkaügyi osztályon megkérdezték az elmenni szándékozókat, tulajdonképpen miért akarnak kilépni. Az őszinte véleménycsere alapján végül is 37 ember meggondolta a dolgot, és maradt. A kérdés az: csak a munkaügyi osztály feladata a közbelépés? És egyáltalán, miért csak az utolsó percben lehet szót érteni az emberekkel? Igen sürgős vállalati feladat, hogy elejét vegyék a kibővített pártbizottsági ülésen elhangzott panaszforrásoknak. A munkásbuszokra szükség van. A szociális intézkedéseknél huzavonának helye nem lehet. A munkahelyi és a központi bérelszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkásnak sohase legyen kétsége affelől, mit keresett. Az ilyen tennivalók gyors végrehajtása a kommunista gazdasági vezetők számára belső szükségletből fakadó parancsnak kellene lennie. Hiszen a munkáskollektíváról, megbecsülésről van szó. A válalati szakszervezeti munkában az utóbbi időben gyengülés tapasztalható. Ez jelentkezik a szervezettség fokában és elsősorban abban, hogy a munkahelyi gondolkodás valahogy más, mint ahogy az építőhagyományok (nemes, szép hagyományok) szerint kialakultak Hajdú-Bihar legnagyobb építőipari vállalatánál. A gazdasági feladatok sikeres megoldása fokmérő, de nem egyedüli. Ehhez az emberi oldal, a munkáskollektíva iránti tisztelet, erkölcsi és anyagi megbecsülés, gondoskodás egyaránt odatartozik. Javítani nem késő. A tavasz indulásával már van is változás. A kibővített pártbizottsági ülésen felszólalók egy hónapon belül írásban kapnak választ az elhangzott észrevételekre. Akkor dolgoznának igazán rugalmasan a vállalatnál, ha az intézkedésekre nem kellene ennyit várni. Sütő Gyula Küldöttgyűlés a MÉK-nél A Szövetkezetek Hajdú-Bihar Megyei Értékesítő Központja megtartotta évi küldöttgyűlését. Mintegy nyolcvan küldött jelent ,meg. A küldöttértekezlet az igazgatóság beszámolójával kezdődött, amelyet Fekete Imre, a MÉK igazgatója terjesztett elő. A lakosság ellátását egy-két áruféleségtől eltekintve mindenből kielégítőnek találják. Felvásárlási előirányzatunkat — folytatta — MÉK-szinten zöldségfélékből 119,9 százalékra, gyümölcsből 124,7 százalékra teljesítettük. Elmondta az előadó, hogy bár az ideiglenes elárusítóhelyek számát csak részben sikerült növelni, az előző évhez viszonyítva mégis hetvenkét vagonnal több árut hoztak forgalomba Debrecenben saját boltjaikban. Szólt az előadó arról is, hogy a munkatermelékenység javítása érdekében tovább szélesítették a szocialista brigádmozgalmat. 1966- ban tizenhét, most huszonegy szocialista brigád működik a vállalatnál. Ezt tovább kívánják növelni, s a brigádmozgalmat szeretnék még jobban kiszélesíteni. Ezek után ismertette Fekete Imre, hogy a MÉK 1967. évi kereskedelmi feladatait hogyan teljesítette. Részletesen foglalkozott a vetőmagbeszerzés, valamint az export kérdéseivel. Elmondta, hogy a kiskereskedelmi üzemágnál 33 millió forint árbevételi forgalmat irányoztak elő, s ezt 2,5 millióval túlteljesítették. A továbbiakban foglalkozott az üzemágankénti gazdálkodás alakulásával, a szocialista munkaversennyel, az egyéni felajánlásokkal és ezek erkölcsi, politikai és gazdasági jelentőségével, majd ismertette az 1968. évi felkészülés eddigi eredményeit. Ennek során hangsúlyozta az előadó, hogy ez évi feladataik kialakítása során abból az elvből indultak ki, hogy a megye zöldség- és gyümölcstermelésében, a lakosság ellátásában, valamint a zöldségtermő területek fenntartásában rájuk háruló feladatoknak eleget tudjanak tenni. Ez évi végleges tervünk kialakításánál úgy határoztunk — hangsúlyozta az igazgató —, hogy a korábbi kialakult felvásárlási terveinket fenntartjuk, sőt a lehetőségeinkhez képest tovább fokozzuk. Befejezésül arról a fő törekvésről beszélt Fekete Imre, mely szerint az új irányítási rendszer lehetőségeit kihasználva eleget kívánnak tenni a népgazdaság által meghatározott feladatoknak. A beszámoló után a felügyelő bizottság jelentése, majd hozzászólások következtek.