Hajdú-Bihari Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

A reform első hónapjai az ÉVM építőipari vállalatnál Jó három és félezer ember dolgo­zik az ÉVM Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Mun­kájuk igen jelentős, a megye leg­nagyobb beruházásait ők valósítják meg. Tevékenységük kihat a lakás­ NEM ELÉG A KÖZGAZDASÁGI ELEMZÉS építésre. Hajdú-Bihar lakossága is érdekelt a megye legnagyobb építő­ipari kollektívájának munkájában. Hiszen a jövőbeni foglalkoztatott­ság alakulásában is szavuk van az építőknek: ők dolgoznak a konzerv­gyári építkezésen, a házgyár előké­szítésében, óráig tart a műszak. Első látásra helyes az elgondolás. Ám ilyen munkaidő-beosztással egyrészt ter­mészetesen csökken a kereset is, másrészt — és főként — azonban a munkás nem kapja meg a külön­­élési díjat, ami pedig komoly sum­ma, 350—500 forint havonta. Ha a közgazdasági oldal mellett, azzal együtt emberi hatásaival is számol­nak a csökkentett munkaidőnek, akkor ezt nem alkalmazzák, vagy más megoldást találnak. Ez arra hívja fel más vállalat figyelmét is, nem elég csak a számszaki, gazda­sági, közgazdasági felmérés, ez egyedül nem hozhat sikert. A sok­oldalú elemzés, a várható ered­mény csak úgy teljes és csak úgy jó, ha elsősorban a népgazdasági érdekeket tekinti, és ugyanakkor megfelel a vállalati kollektívának is. A napi gondok, a mindennapos problémák befolyásolják a munkát. A hajdúszoboszlói munkahelyen dolgozók a mai napig sem kapták meg munkaruhájukat. Kaptak vi­szont december óta igen sok ígére­tet. Sérelmezik a Szabolcs-Szat­­márból idejáró munkások, hogy nem biztosítanak számukra mun­kásbuszt, még kerékpár-használati díjat sem, amit másutt első szóra megadnak. Az sem használ a vállalat jó hí­rének, hogy igen sok a bérreklamá­ció. Olyan eset is előfordult, hogy valaki a februári fizetéssel együtt kapta meg azt a bért, ami még no­vembertől járt volna neki. Más esetben jelentkezett a vállalathoz négy ember. A központból azzal küldték el őket, jöjjenek máskor, mert most nem érnek rá, a nyere­ségrészesedés felosztásával foglal­koznak. Az ilyen felfogás miatt a négyből ketten azonnal más válla­latnál kértek — és természetesen azonnal kaptak is — munkát. Van olyan gond a kőműveseknél, hogy a belső vakolás normája igen fe­szes. A vállalati központ egyik dol­gozója erről úgy vélekedett, célpré­miumot alkalmazzanak a szoros normáknál. Nos, ez nem lehet cél­ravezető, ilyen javaslatot nem sza­badna tenni. Hiszen akkor semmi értelme a célprémiumnak, akkor ez semmiképpen sem érheti el a célját. A REFORM JEGYÉBEN Hogyan alakultak életkörülmé­nyeik a gazdaságirányítási rendszer reformjának első hónapjaiban, mi­lyen volt az új gazdasági mechaniz­mus indítása, milyen következteté­seket vonhatnak meg ennek alap­ján? E kérdésekről tárgyalt a vál­lalat pártbizottsága. Az bizonyos, hogy a vállalati pártbizottság jól is­meri az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetésével kapcsolatos fel­adatokat. Ezt meghatározták a PB munkaprogramjában, a párt Köz­ponti Bizottsága múlt év november 23—24-i ülésén elhangzottak végre­hajtására készített feladattervben. A kibővített pártbizottsági ülésen joggal állapíthatták meg, az eltelt negyedévben a vállalat egészénél serény munka folyt. És nem csu­pán a szokásos év eleji feladatokat kellett elvégezni, hanem jókora többletet is, éppen a reform indítá­sának sikere érdekében. Ennek a munkának ma sincs vége, az egész évet úgy kell tekinteni, amely vé­gig megnövekedett tennivalókat ál­lít a párttagság, a gazdasági és tö­megszervezeti vezetők elé. Az el­telt időszakban végrehajtották a legszükségesebb szervezeti változá­sokat, ésszerű együttműködést szer­veztek a Szabolcs megyei testvér­vállalattal és elsősorban legnagyobb partnerükkel, a Debreceni Konzerv­gyár vezetőivel. Ennek alapján köt­bér helyett inkább az együttes fel­lépést választják, a kölcsönös elő­nyök figyelembe vételével őszinte, igazi munkakapcsolatot alakítanak ki. Szükséges is a jó előkészítés. A vállalat idei gazdasági feladata, a termelés a tavalyi 513 millió forint­ról 585 millió forintra emelkedik, a termelékenységet hozzávetőleg öt százalékkal akarják növelni. A vál­lalat fizikai, műszaki dolgozói érzik felelősségüket a terv végrehajtá­sáért. Mutatja ezt az is, hogy a Kommunisták Magyarországi Párt­ja megalakulásának évfordulójára kezdeményezett versenyhez már ed­dig több mint 2400 dolgozó csatla­kozott. A felajánlások a gazdaságos, ésszerű termelést és gazdálkodást segítik. MUNKÁSFELVÉTEL TÉLEN Akad azonban néhány olyan gond, amelyről a kibővített pártbi­zottsági ülés vitájában többször is szó esett. Mutatja a vállalat helyze­tét, hogy — ami eddig még nem fordult elő — a tél kellős közepén már munkásfelvételt hirdettek. Eléggé meghatározottak az ÉVM megyei vállalatának feladatai az el­következő két-három évre. Szá­mukra a gazdaságirányítási rend­szer reformja egyáltalán nem je­lent piacgondot. Sőt, minden je­lentkező igényt nem is tudnak ki­elégíteni. Éppen emiatt is gondot jelent a munkaerő biztosítása ösz­­szetételben és számszerűségben egyaránt. Olyan problémájuk van most is, hogyan biztosítsanak a má­sodik negyedévre létszámemelést. Nem is csekély számú munkásfel­vételről van szó: feladataik megol­dásához még négyszáz emberre van szükségük. Ugyanakkor többen kiléptek a vállalattól. Főként a fizikai dolgo­zók egy része jobb kereset remé­nyében más vállalathoz pályázott. Összesen jó háromszáz emberről van szó. Az okokról vitázva a párt­bizottsági ülésen is elhangzott, a re­form adta nagyobb lehetőségeket, a szabadabb munkaerőmozgást fel­használják az emberek. Van olyan építőipari vállalat, mezőgazdasági termelőszövetkezet, amely jobb ajánlatot tesz. Az építőipari vállal­kozás is szabadabb, néhány tsz ezt felismerve, gyakorlott szakmunká­sokat igyekszik szerezni magának. JÓ-E A MUNKAIDŐ-BEOSZTÁS? Más valós okok is közrejátszanak a kilépésekben. A vállalatnál köz­­gazdasági oldalról vizsgálva úgy döntöttek, január—februárban csökkentett munkaidővel dolgoz­nak, nyáron meg majd 7 órától 17 REJTŐ JENŐ: ]­eUORETUT ’ uugfaséc 52.­­ — Az 1865-ös közlegény jelentkezik. A hadnagy beírta a noteszába, és intett. Ment. A nagy fák eltakarták a tiszt elől. Hilliers sóhaj­tott. Jól tudta, hogy a katona eltűnik. Szörnyű. És nem lehet tenni semmit. Út kell mindenáron. ... Troppauer már messziről látta a foglyok gúnyos és fenyegető csoportját a sátorház körül álldogálni. Valami megszorította a mellkasát. Egy hatalmas alak a csoport szélén fenyegetően ráz­ta az öklét messziről. Tarzanszerű, félmeztelen ember volt, csontos, lóidomú fejjel és övig érő Mikulás-sza­­kállal. A kezében dorongot lóbált. — Fiúk! Egy katonával megint kevesebb! — kiál­totta a Tarzan. — De ezt messzebb ássátok el, mert a múltkori idecsődítette a hiénákat! És elindult, hogy elsőnek üssön a közeledőre. Troppau­er egy pillanatig arra, gondolt, hogy elfut. De hová? Körül az őserdő járhatatlan sűrűje. Ment tovább, egye­nesen. — Kutya! Piszok véreb! — kiáltotta a Mikulás külse­jű vadember, és felemelte a dorongot. De valaki elkap­ta a karját, és mint valami csomagot dobta félre. — Ezt az embert nem bántja senki! A darócba bújtatott, félig penészes csontvázak fe­nyegető rikácsolással közeledtek. Barbizon, a korzikai bandita állt Troppauer előtt, ki­terjesztett karral. — 154 — — Ez volt az a katona, aki vizet adott, hogy meg­itassanak téged, Grumont. Ez verte meg miattunk a goumier-t. Aki hozzányúl, azzal én végzek. A Madon­nára mondom . . . A korzikai fenyegetése magában véve még nem bi­zonyult volna hathatósnak. A bozontos hajú Mikulás- Tarzan akkor torpant vissza, amikor azt hallotta, hogy a katona megitatott egy rabot. Ezek félholt alakok a szörnyzett és az érzelgés között ingadoztak hisztérikus lelkiállapotukban. Troppauert vállon veregették és vi­gyorogtak rá. A köpcös kihúzta magát, és legszélesebb mosolyával mondta: — Akkor, ha megengedik, felolvasom egy költemé­nyemet — és kivett egy piszkos lapot. — Hajnali ró­zsák a Szahara felett, írta: Troppauer Hümér. A rabok rémülten álltak. Galamb véresre csípette magát a szúnyogokkal, és el­dobta a kinint. Egyetlen grammot sem szedett meg. Ri­­kajev már kininsüketséget kapott a sok malária elleni védekezéstől. Galamb pedig csak hagyta, hogy csípjék a moszkitók, mert tudta, hogy ha kórházba kerül malá­riával, az már annyi, mintha elpatkolt volna. De este a kantinban megint nem a láz kínozta, ha­nem a türelmetlen éhség. És mikor végre hozták a va­csorát, Bikajev egyszer csak lebukott a székről, fél mé­terre dobta magát a hidegrázásban, és összeszorított fo­gai úgy csikorogtak, mint amikor két érdes kavicsot dörzsölnek össze. Az orvos csak ránézett a dánra: — Malária — állapította meg legyintve. És Bikaje­­vet elvitték. „Becsületszavamra, a sors ugrat” — mondta magában elkeseredetten Galamb. „Pedig meg kell halni. Meg kell halni” — ismétel­gette magában, és nagy falatokat nyelt le a vacsorájá­ból. Szegény Troppauer! A verseit eltette abba a via­szosvászon zsákba, amelyben Grison tárcáját őrizte és a csontlapot a 88-as számmal. Most Hlavács vánszorgott be a kantinba. Éppen hogy felgyógyult a lázrohamából, amit tífusznak hittek. Galamb összecsapta a bokáját az asztal alatt, és ka­csintott. Most jutott csak eszébe, hogy Hlavácsot nem — 155 — látta, mióta megtudta, hogy ő Yves őrnagy. Persze az állítólagos cipész ezt nem is sejti, mert lázas volt. Még egyszer rákacsintott a cipészre, aki hökkenten nézte, azután közel hajolt, és a fülébe súgta: — Mindent tudok. Hlavács halálsápadt lett. Most jön az ingügy! — Nem értem — hebegte. Galamb megint kacsintott, és csak ennyit mondott je­lentősen, halkan: — Az ing! Elszólta magát lázálmában. Hlavács ajkai remegtek, és megkapaszkodott a szék­ben. — Könyörgök!... Én, én ... ha ha megtudják ... — Megbízhat bennem. Én rendes fiú vagyok. És kitű­nő nyomozó. Ezt elhiheti... — Kérem ... — hebegte Hlavács —, nekem Spoli­­ansky mondta ... és igazán nem tehetek ... — Jó, jó... A fontos az, hogy ön adott esetben szá­míthat rám. Én kis híján francia tengerésztiszt lettem. Pszt — és szájára tette az ujját. — Én tudok hallgatni. De megmondom: rám számíthat. Viszontlátásra ... őr­nagy úr! (Folytatjuk) — 156 — . HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. ÁPRILIS 2. MIÉRT AZ UTOLSÓ PERCBEN? Emberi gondokról, problémákról van szó. Olyanokról, amelyek meg­oldhatók és sürgős megoldást is követelnek. Végeredményben ez a munkaerőmozgás nem haladja meg más évek átlagát. Súlyosan érinti azonban az ÉVM vállalatát, éppen mert munkaerő-felvételre van szük­sége. Ahogy az egyik felszólaló el­mondotta, nem az a baj, hogy más vállalat vagy tsz jó propagandát csinál magának, hanem az a baj, hogy a megyei vállalat nem propa­gálja azokat a kedvezményeket, amelyeket nyújtani tud dolgozói­nak. Az is bizonyos, jó törzsgárda alakult ki a vállalatnál. Ezek az emberek tudják, mit ér építőnek lenni Hajdú-Biharban. De hát er­ről többször is beszélni kellene. A munkaügyi osztályon megkérdez­ték az elmenni szándékozókat, tu­lajdonképpen miért akarnak kilép­ni. Az őszinte véleménycsere alap­ján végül is 37 ember meggondolta a dolgot, és maradt. A kérdés az: csak a munkaügyi osztály feladata a közbelépés? És egyáltalán, miért csak az utolsó percben lehet szót érteni az emberekkel? Igen sürgős vállalati feladat, hogy elejét vegyék a kibővített pártbi­zottsági ülésen elhangzott panasz­forrásoknak. A munkásbuszokra szükség van. A szociális intézke­déseknél huzavonának helye nem lehet. A munkahelyi és a központi bérelszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkásnak sohase legyen kétsége affelől, mit keresett. Az ilyen tennivalók gyors végre­hajtása a kommunista gazdasági vezetők számára belső szükséglet­ből fakadó parancsnak kellene len­nie. Hiszen a munkáskollektíváról, megbecsülésről van szó. A válalati szakszervezeti munká­ban az utóbbi időben gyengülés ta­pasztalható. Ez jelentkezik a szer­vezettség fokában és elsősorban ab­ban, hogy a munkahelyi gondolko­dás valahogy más, mint ahogy az építőhagyományok (nemes, szép ha­gyományok) szerint kialakultak Hajdú-Bihar legnagyobb építőipari vállalatánál. A gazdasági feladatok sikeres megoldása fokmérő, de nem egyedüli. Ehhez az emberi oldal, a munkáskollektíva iránti tisztelet, erkölcsi és anyagi megbecsülés, gondoskodás egyaránt odatartozik. Javítani nem késő. A tavasz in­dulásával már van is változás. A kibővített pártbizottsági ülésen fel­szólalók egy hónapon belül írásban kapnak választ az elhangzott ész­revételekre. Akkor dolgoznának igazán rugalmasan a vállalatnál, ha az intézkedésekre nem kel­lene ennyit várni. Sütő Gyula Küldöttgyűlés a MÉK-nél A Szövetkezetek Hajdú-Bihar Megyei Értékesítő Központja meg­tartotta évi küldöttgyűlését. Mint­egy nyolcvan küldött jelent ,meg. A küldöttértekezlet az igazgató­ság beszámolójával kezdődött, ame­lyet Fekete Imre, a MÉK igazgató­ja terjesztett elő. A lakosság ellátását egy-két áru­féleségtől eltekintve mindenből ki­elégítőnek találják. Felvásárlási előirányzatunkat — folytatta — MÉK-szinten zöldségfélékből 119,9 százalékra, gyümölcsből 124,7 szá­zalékra teljesítettük. Elmondta az előadó, hogy bár az ideiglenes elárusítóhelyek számát csak részben sikerült növelni, az előző évhez viszonyítva mégis het­venkét vagonnal több árut hoztak forgalomba Debrecenben saját bolt­jaikban. Szólt az előadó arról is, hogy a munkatermelékenység javítása ér­dekében tovább szélesítették a szo­cialista brigádmozgalmat. 1966- ban tizenhét, most huszonegy szo­cialista brigád működik a vállalat­nál. Ezt tovább kívánják növelni, s a brigádmozgalmat szeretnék még jobban kiszélesíteni. Ezek után ismertette Fekete Im­re, hogy a MÉK 1967. évi kereske­delmi feladatait hogyan teljesítette. Részletesen foglalkozott a vető­magbeszerzés, valamint az export kérdéseivel. Elmondta, hogy a kis­kereskedelmi üzemágnál 33 millió forint árbevételi forgalmat irányoz­tak elő, s ezt 2,5 millióval túltelje­sítették. A továbbiakban foglalko­zott az üzemágankénti gazdálkodás alakulásával, a szocialista munka­versennyel, az egyéni felajánlások­kal és ezek erkölcsi, politikai és gazdasági jelentőségével, majd is­mertette az 1968. évi felkészülés ed­digi eredményeit. Ennek során hangsúlyozta az elő­adó, hogy ez évi feladataik kialakí­tása során abból az elvből indultak ki, hogy a megye zöldség- és gyü­mölcstermelésében, a lakosság el­látásában, valamint a zöldségtermő területek fenntartásában rájuk há­ruló feladatoknak eleget tudjanak tenni. Ez évi végleges tervünk kialakí­tásánál úgy határoztunk — hang­súlyozta az igazgató —, hogy a ko­rábbi kialakult felvásárlási tervein­ket fenntartjuk, sőt a lehetősé­geinkhez képest tovább fokozzuk. Befejezésül arról a fő törekvésről beszélt Fekete Imre, mely szerint az új irányítási rendszer lehetősé­geit kihasználva eleget kívánnak tenni a népgazdaság által meghatá­rozott feladatoknak. A beszámoló után a felügyelő bizottság jelentése, majd hozzászó­lások következtek.

Next