Hajdú-Bihari Napló, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-01 / 230. szám
Megnyílt a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását Előkészítő Bizottság ülése A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását Előkészítő Bizottság 1968. szeptember 30-án Budapesten megkezdte munkáját. Az Előkészítő Bizottság ülésén részt vevő pártok képviselői tudomásul vették a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának jelentését a nemzetközi tanácskozás előkészítésének eddigi munkálatairól, majd megkezdték a napirenden szereplő kérdések tárgyalását. (MTI) Csou En-laj támadta a Szovjetuniót és a Varsói Szerződést Csou En-laj kínai miniszterelnök kijelentette, hogy Mao Ce-tung ellenzékét „teljesen megdöntötték”, és a „kulturális forradalom végső győzelme már nincs messze”. Beszéde a Kínai Népköztársaság kikiáltása 19. évfordulójának előestéjén, hétfőn hangzott el az Országos Népi Gyűlés palotájában, ahol ötezer ember részére terítettek. A kormány és a Központi Bizottság fogadásán jelen volt a „kulturális forradalom” ügyeivel foglalkozó csoport minden tagja. Kivonult az egész kormány, csupán Mao Ce-tungot és Lin Piaot várták hiába a jelenlevők. Csou En-laj Kína belső ügyeivel foglalkozva kifejtette, hogy már politikai szinten folyik a harc a régi vezetőség által képviselt irányvonal és kultúra ellen. A pillanatnyi feladat — mondotta — a régi és az új értelmiség „átnevelése” az „oktatásügy forradalma”. Nemzetközi kérdéseket érintve a kormányfő élesen támadta a Szovjetuniót és a Varsói Szerződést. Az öt szocialista testvérország részéről Csehszlovákia szocialista erőinek nyújtott segítséget arra használta fel, hogy a Szovjetuniót Kína katonai veszélyeztetésével vádolja meg. Azt hangoztatta, hogy Kínának jelenleg „fokoznia kell harci készültségét” és minden időben készen kell állnia arra, hogy szétzúzzon bármiféle inváziót, akár amerikai imperializmus, akár — mint állította — a szovjet revizionizmus és „szolgái” részéről következzék be, együttesen vagy külön-külön. A kijelentések hallatára a Szovjetunió, hazánk, az NDK, Lengyelország, a Mongol Népköztársaság és Bulgária diplomáciai képviselői elhagyták a termet. (MTI) Három napja nem alszanak a „zöldsapkások99 Több mint 6000 amerikai katona vadászgépek, harckocsik és a tüzérség támogatásával hétfőn újabb támadási hullámot indított a demilitarizált övezetben — jelenti a UPI amerikai hírügynökség. Az utóbbi hetekben ez a harmadik ilyen akció. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint heves harcok voltak hétfőn Quang Nam tartományban a Da Nangtól mintegy 50 kilométerre fekvő amerikai „zöldsapkás” tábor környékén. A szabadságharcosok öt előretolt állásból kettőt elfoglaltak és onnan zúdítottak fergeteges erejű tüzérségi támadást magára a táborra. Mint a UPI tudósítója elmondta, a tábor védői három napja alvás nélkül, az utánpótlástól elvágva védekeznek. Az AFP Da Nangi különtudósítója megjegyzi, hogy ezzel az akcióval a tartományban új front jött létre. A tábor elleni támadás — írja a francia hírügynökség — új jelenség. A támadásnak valószínűleg az a célja, hogy a zöldsapkásokat a táborhoz szögezze. Miközben a szabadságharcosok vagy új utakat nyitnak támaszpontjaik felé, vagy hadianyagot juttatnak Da Nang közelébe, egy a napokban végrehajtandó nagyarányú támadás céljaira — véli az AFP. Kisebb harcok színhelye volt vasárnap Quang Ngai tartomány, Binh Thuy város a Mekong-deltában és Vinh Long városának környéke is. Ismét szolgálatra vezényelte az amerikai hadvezetőség a New Jerseyt, az amerikai haditengerészet 56 000 tonnás hadihajóját, amelyet annak idején a koreai háborúban is felhasználtak. A hadihajó 16 hüvelykes ágyúi egyes jelentések szerint a demilitarizált övezet északi részén, más jelentések szerint kifejezetten a VDK területén támadt hétfőn hat célpontot. (MTI) Ben Bella aggasztó helyzetben A l’Humanité szerint Ben Bella sorsa nyugtalanságra ad okot. Az algériai kormány továbbra is a legeljesebb hallgatásba burkolódzik azt követően, hogy az Ahmed Ben Bella és az algériai elnyomatás többi áldozatának védelmére alakult bizottság tagjai Genfben ismételten aggódó nyilatkozatokat tettek közzé. E nyilatkozatok szerint a volt algériai elnök élete is veszélyben van főleg azóta, hogy meghalt Szaid Abid őrnagy, aki a fogoly őrzésével volt megbízva. Hervé Bourges, Ben Bella egykori közvetlen munkatársa kijelentése szerint Szaid Abidot meggyilkolták, mert megtagadta foglyának kiszolgáltatását. (MTI) Fegyverkezési verseny vagy leszerelés? Egyes nyugati lapokban megjelent hírek szerint az Egyesült Államokban megkezdték az ún. „Sentinel” rakétaelhárító rendszer kiépítését. Ezzel párhuzamosan az amerikai légierő óriás repülőgépekről kilőhető rakétaelhárító rakétákon dolgozik, a haditengerészet pedig gyorsabb és erőteljesebb atommeghajtású rakéta-tengeralattjáró család kifejlesztését sürgeti, úgy tűnik az Egyesült Államok a fegyverkezési versenyben új szakasz megnyitását tervezi. A Sentinel-hálózat kiépítésére, amelyet a Kínai Népköztársaság atomfegyverkezésével indokolnak, mintegy milliárd dollárt irányoztak elő. A berendezések átadását 1973-ra tervezik, hatáskörzete a honi területeken kívül Alaszkára és Havadra is kiterjed. (A hatékony ellenrakéta-rendszer előfeltétele a „fázis irányítású soksejtű antenna” rendszerű új radartechnika. Ezeknél a rakétaberendezéseknél hiányzik a hagyományos forgó antenna, a sugarat ehelyett elektronikus úton irányítják, amely igen gyors irányváltoztatásokra ad lehetőséget. Az egyes szektorok ellenőrzését szolgáló Sentinel távfelderítő radar, valamint a rakétaütegek vezető radarja már erre a technikára támaszkodik. A rakétaütegek vezető radarja követi a célokat, amelyeket a távoli felderítő radar határoz meg. Ugyanakkor vezeti az elhárító rakéták távirányítását is. A támadó robbanófejeket egy széles spektrumban szabaddá váló röntgensugárzással semmisítik meg. A berendezés azonban nem tud különbséget tenni a valódi és álrobbanófejek között. Ehhez új szuperradarra lenne szükség, kialakítására most folynak kísérletek. A kísérletek végrehajtására - melynek költségeit kb. 40 milliárd dollárra becsülik - a General Electric kapott megbízást). A megindított vagy tervbe vett és súlyos terheket jelentő programok végrehajtását az amerikai katonai vezetés azzal igyekszik indokolni, hogy a Szovjetunió az utóbbi időben jelentős fölényre tett szert az Egyesült Államokkal szemben nemcsak a rakétatechnika területén, hanem a célbajuttatható atomtöltetek összkapacitása terén is, ugyanakkor elhárító rendszerét már kiépítette. Erre utalt az amerikai Biztonsági Tanács egyik legutóbb kiadott jelentése is, amely vezető amerikai katonai szakemberek ilyen irányú véleményét foglalta össze. A Szovjetunió ennek ellenére a fegyverkezési verseny felszámolását és a leszerelés mielőbbi végrehajtását sürgeti. Ennek érdekében terjesztette az ENSZ közgyűlése elé legutóbbi memorandumát, amely a leszereléssel kapcsolatban szükséges halaszthatatlan intézkedések napirendre tűzését javasolja. Az elleniakéta kilövő állásai""7 Az elhárítótt radarhálózat • A 25 legnagyobb(fpRA) Jás hatósugara ás hatósugara város vold HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. OKTÓBER 1. Küldöttségünk Keszonba és Panmindzsonba látogatott A Kállai Gyula vezette magyar parlamenti küldöttség vasárnap vonaton Kan Rjan Uknak a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnöksége alelnökének kíséretében Keszonba és Panmindzsonba utazott. Küldöttségünk megtekintette Keszon, az egykori koreai főváros történelmi nevezetességeit, majd felkereste az úttörőpalotát. A magyar vendégek megismerkedtek gyermekeknek a különböző szakkörökben végzett munkájával, részt vettek az úttörők ének- és táncegyüttesének előadásán. A nap folyamán a magyar delegáció ellátogatott a Koreát kettéosztó demilitarizált övezetben levő Panmindzsonba. Pak Csun Guk vezérőrnagy, a katonai fegyverszüneti bizottság koreai tagozatának vezetője kísérte küldöttségünket. Ismertette a demilitarizált övezet helyzetét. Tájékoztatott azokról az ismétlődő provokációkról, amelyeket a Dél-Koreát megszállva tartó amerikai haderők követnek el a KNDK ellen. Delegációnk a többi között megtekintette azt az épületet, amelyben 1953 júliusában megkötötték a koreai háború végét jelentő fegyverszüneti megállapodást. Pak Csun Guk tábornok este díszvacsorát adott a magyar vendégek tiszteletére. A vacsorán jelen voltak a helyi párt- és állami szervek vezetői, valamint Kádas István hazánk phenjani nagykövete. A magyar küldöttség hétfőn reggel visszaérkezett Phenjanba, majd délelőtt Pék Nam Unnak, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökének a kíséretében az unbongi magyar—koreai barátság termelőszövetkezetbe látogatott. (MTI) Papadopulosz aktív ellenállásra hív fel Görögországban vasárnap tartották meg a népszavazást a katonai junta által előterjesztett alkotmánytervezetről. A hétfő reggelig beérkezett adatok szerint a szavazásra kötelezetteknek körülbelül 23 százaléka nem jelent meg az urnáknál annak ellenére, hogy szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a távolmaradóknak. A leadott szavazatok 94,9 százaléka „igen” volt. Miller, brit munkáspárti képviselő, az Európa Tanács tagja, aki jelenleg Athénban tartózkodik, újságíróknak kijelentette, hogy a népszavazás eredményét nem lehet reálisnak tekinteni, a rendezés primitív volt, azok, akik ,,igen”-nel szavaztak, ezt vagy félelemből, vagy tudatlanságból tették. Papadopulosz görög miniszterelnök a vasárnapi „kötelező” népszavazás eredményeinek nyilvánosságra hozatala után hétfőn rádióbeszédet mondott. Kijelentette, a kormány számára a népszavazás eredménye azt jelenti, hogy megbízást kapott az 1967. áprilisi „forradalom” feladatának végrehajtására. Hozzátette, a kormány megtartja a hatalmat mindaddig, amíg meg nem valósítja „az összes intézmények hathatós működését”. Beszédében a kormányfő azt ígérte, hogy fejleszteni fogják a gazdasági életet és a szociális gondoskodást. Hangoztatta, hogy meg kell szilárdítani a nemzet védeli kapacitását. Azt állította, hogy az alkotmánynak a polgári szabadságjogok felfüggesztésével kapcsolatos rendelkezései csak ideiglenesek és „a demokrácia olyan mértékben szélesedik majd, ahogyan léte biztosabbá válik”. Papadopulosz szavait az UPI úgy értelmezi, hogy a katonai kormány a népszavazás eredményét a hatalom további megtartására vonatkozó mandátumnak tekinti, amelyhez nincs is szükség választásokra. Andreasz Papandreu, a „görög felszabadítási mozgalom” Stockholmban tartózkodó vezetője a népszavazás eredményét kommentálva kijelentette: „rabszolgaságban élő testvéreink számára az egyetlen lehetséges út az aktív ellenállás, ennek szenteljük minden cselekedetünket és gondolatunkat, mindaddig, amíg Görögország ismét demokratikussá és szabaddá nem válik”. (MTI) nyilvános katonai eskü Debrecenben (Folytatás az 1. oldalról) Néphadseregben vörös vándorzászló mozgalom indult, amely az 1968-as nagy jelentőségű évfordulók méltó megünneplését, a magyar—szovjet barátság erősítését, a Varsói Szerződésben tömörült fegyveres erők egységének elmélyítését segíti elő. A szovjet, csapatok által adományozott vörös vándorzászló elnyeréséért a honvédség kiszistái vetélkednek, és véglegesen majd november 20-án ítélik oda a legjobb egységnek. A zászló eljutott a helyőrségbe, és a nyilvános eskütételen szalagot kötöttek rá a KISZ megyei bizottsága, az Ady Endre általános iskola úttörőcsapata és a Baromfifeldolgozó Vállalat KISZ-szervezetének képviselői. Megható pillanatai voltak a katonai díszünnepségnek, amikor a debreceni, Kun Béláról elnevezett úttörő honvédelmi zászlóalj pajtása idősebb testvéreiknek, minden esküt tett katonának virágcsokorral kedveskedtek. Az eskütételt a Himnusz hangjai zárták, majd a katonák díszmenetben elvonultak az ünnepség részvevői előtt. A katonai díszünnepség után az MHSZ modellezői tartottak bemutatót. Az eskütételt követően dr. Horváth János vezérőrnagy, a Zalka Máté katonai műszaki főiskola parancsnoka a Hajdú-Bihari Napló munkatársa számára elmondotta, immár második alkalommal fogadnak hűséget a Magyar Népköztársaságnak növendékeik Debrecenben. A helyőrség parancsnokai, tisztjei példás szervezettséggel rendezték meg ezt az ünnepséget — mondotta a vezérőrnagy. — Ezért minden dicséretet, elismerést megérdemelnek. A főiskolások négy esztendei, tudományos igényű és rendszerű katonai képzés előtt állnak, öröm és megtiszteltetés az én számomra is, hogy olyan város fogadta növendékeinket a nagy feladatok elvégzése előtt, ahol hősi hagyományok ápolói, követői nevelik őket. A nyilvánosság előtt fogadott esküvel kötelezettséget vállalnak magukra a katonák. Bizonyosra veszem, hogy Kossuth Lajos városa, a kiképzők olyan növendékeket adnak számunkra, akik majdan avatásuk után, tisztként is magukénak vallják a katonák gondjait. Azt kérem növendékeinktől, hogy parancsnokaikat jó tanítóként fogadják, és az legyen a törekvésük, hogy majd őket is túlszárnyalják — mondotta végül dr. Horváth János vezérőrnagy. (sgy) Érződik a normalizálódás DE TÁVOLRÓL SINCS MINDEN RENDBEN A szovjet sajtóban továbbra is vezető helyet foglalnak el a lapok Csehszlovákiába küldött különtudósítóinak helyszíni beszámolói. A jelentések azonos módon értékelik a helyzetet: a normalizálódás folyamata érződik, de távolról sincs minden rendben, csakúgy, mint korábban, az ellenforradalmi elemek mindenütt mesterkednek. A Pravda tudósítói beszámolnak róla, hogy Frantiskovy Láznéban a minap ledöntötték talapzatáról Lenin mellszobrát. A proletariátus vezére emlékének ezt a meggyalázását — húzzák alá a tudósítók — csak fasiszták követhették el. Csehszlovákia nyugati részén járt Pravda-tudósítók elmondják: az a benyomás alakult ki bennünk, hogy egyesek még most is tudatosan szítják a szovjetellenes hangulatot, félrevezetik a lakosságot. A Trud tudósítója beszélgetést folytatott az egyik dél-csehországi szovjet katonai alakulat parancsnokával. A parancsnok elmondotta: Azok a szovjet tisztek, akiknek hivatalból kapcsolatba kell lépniük a lakossággal és a helyi vezetőkkel, sok esetben éppen a lakosság számára is létfontosságú problémák megoldása végett, konok megnem értéssel, félelemmel, riadalommal találkoznak. Minden javaslatunkban rejtett szándékot keresnek, állandóan valamiféle cselfogástól tartanak - hangoztatta a szovjet katonai parancsnok, hozzátéve: nem tudja, honnan ez a gyanúsítgatás. A Krasznaja Zvezda tudósítója beszámol azokról a levelekről, amelyekben becsületes csehek és szlovákok, elvhű internacionalista kommunisták nem titkolják aggodalmukat. Ezekben a levelekben arra kérik a szovjet katonákat, hogy mindaddig, amíg teljesen nem normalizálódik a helyzet, ne menjenek el Csehszlovákiából. Azt írják, hogy a szocialistaellenes elemek még erősek, vannak még zavart keltők, akik úgy táncolnak, ahogyan az imperialisták fütyülnek. Az egyik levélíró figyelmeztet: Ha a szövetséges csapatok eltávoznának, akkor azokkal a csehekkel és szlovákokkal, akik kifejezték baráti szeretetüket a Szovjetunió iránt, kegyetlenül elbánnának. A Krasznaja Zvezda tudósítója mindamellett megjegyzi, a helyzet mindezek ellenére fokozatosan javul, végbemegy az erők megoszlása és mint mindig, az eszmei érettséget a munkásság, a csehszlovák nép élcsapata képviseli. (MTI)