Hajdú-Bihari Napló, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-18 / 42. szám
i IId II tmmm & i aihi ■ II MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ■ A Szovjetunió barátsága számunkra ^ ——— a nemzeti felemelkedés záloga ■ ■ Ünnepség a magyar—szovjet barátsági szerződés aláírásának 30. évfordulója alkalmából „Nemzetközi kapcsolatainkban legfontosabb a Szovjetunióval való együttműködésünk” — hirdette a felirat a MÁV debreceni Járműjavító Üzemének művelődési házában, ahol pénteken délután a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezést a Magyar Szocialista Munkáspárt Debrecen városi Bizottsága a Hazafias Népfront Debrecen városi Bizottságának közreműködésével. Az ünnepségen megjelenteket Erdélyi Géza, a MÁV Járműjavító Üzem pártbizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Ványi József, a Hajdú-Bihar megyei Párt-végrehajtó bizottság tagja, az állami gazdaságok megyei igazgatója mondott ünnepi beszédet. Dr. Ványi József beszéde Harminc esztendeje kötötték meg Moszkvában hazánk és a Szovjetunió képviselői az első barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Ez az esemény különleges helyet foglal el a magyar— szovjet kapcsolatok történetében. Gyökeres fordulat kezdetét jelentette, új korszak nyitányát a két szomszédos ország életében, jelentős tényező népünk szocialista társadalmat építő munkájában. Az aláírás óta eltelt három évtized már történelmi igényű áttekintés számára is elegendő ahhoz, hogy hiteles, pontos mérleg készülhessen értékéről, hasznosságáról. A magyar—szovjet barátsági szerződés időtállónak bizonyult, kiállta az események meg-megújuló próbáját, mert a két nép érdekeit szolgálta. Beteljesült népünk egész történelme folyamán kívánt óhaja és törekvése, hogy olyan biztosítékok rendszerével rendelkezzék, amelyek megbízhatóan garantálják szuverenitását, elidegeníthetetlen jogait függetlenségéhez, nemzeti létéhez, a felemelkedéshez, a haladáshoz. Az évek múltával egyre bizonyosabbá válik, hogy népünk történelmének legjelentősebb államközi megállapodása született meg 1948. február 18-án Moszkvában. Mielőtt a szerződéssel részletesebben foglalkozom, röviden említést kell tennem arról, hogy a népeink közti barátság harminc évnél sokkal hosszabb távlatokra tekint vissza. Népeink múltjában ugyanis olyan dicső események vannak, mint a magyar dolgozók aktív tüntetése az 1905-ös orosz forradalom mellett. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom leverésére szövetkezett nemzetközi burzsoázia ellen folytatott harcban pedig a forradalom megvédéséért mintegy százezer magyar internacionalista fogott fegyvert és vívtak hősies harcot Szibériában, az Urál vidékén, Közép-Ázsiában és a Volga-vidék földjein. A Szovjetunió egész területén szentül őrzik a sok ezer magyar hősi harcának emlékét. A párt- és államközi együttműködés a Magyar Tanácsköztársaság 133 .napja alatt gyakorlati példája volt az olyan típusú internacionalista kapcsolatnak, amilyenhez hasonlót a kapitalistavilág nem ismer. Ennek elvi és gyakorlati tapasztalatai mind a mai napig érvényesek. A Tanácsköztársaság bukása után, a húszas évek elején Szovjetoroszország kezdeményező lépéseket tett a két ország közötti normális, jó szomszédi viszony megteremtéséért. 1921 nyarán pedig határozott lépései és az ennek alapján létrejött megállapodás tette lehetővé, hogy a magyar munkásmozgalom 415 harcosát, köztük a Tanácsköztársaság 10 népbiztosát kiengedjék Horthy börtöneiből. Ezek az elvtársak megszabadulva a fehér terror karmai közül új hazára találtak a Szovjetunió területén. A magyar—szovjet diplomáciai kapcsolatok a tények sokaságával bizonyítják, hogy a Szovjetunió már jóval 1948 februárja előtt minden alkalmat megragadott arra, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel segítse Magyarország szuverenitásának megerősítését. A két ország meghatalmazottjai már 1924-ben aláírták a diplomáciai kapcsolatok felújítására vonatkozó megállapodást. Ezt a szerződést azonban csak 10 év múlva követte a diplomáciai kapcsolatok tényleges helyreállítása, mert Horthy ellenforradalmi kormánya akkor nem merte, nem akarta ratifikálni az okmányt. A harmincas években a fasizmus előretörésével mind fenyegetőbb lett az új világháború veszélye. A Szovjetunió, hogy elszigetelje a háborús tűzfészket, s útját állja az Európa békéjét és biztonságát fenyegető fasiszta terjeszkedésnek, minden eszközzel igyekezett erősíteni az európai országok szuverenitását. A szovjet kormány ebben az időszakban a diplomácia eszközeivel igyekezett távol tartani Magyarországot a Berlini Róma-tengelytől, s ezzel segíteni abban, hogy a magyar külpolitika a nemzeti érdekeket, ne pedig a nácizmus törekvéseit szolgálja. A szovjet kormány Horthyék tudomására hozta, hogy ha fellépnek a háborús törekvésekkel szemben, az ország szuverenitása, nemzeti függetlensége védelmében — a Szovjetunió készséggel támogatást nyújt ehhez Magyarországnak. A jóindulat, a kapcsolatok megőrzésére irányuló szovjet készség abban is kifejeződött, hogy 1939 februárjában, amikor Magyarország hivatalosan csatlakozott a szovjetellenes, kommunistaellenes antikominternpaktumhoz. Moszkvában úgy adták a magyar képviselő tudtára a diplomáciai kapcsolatok szüneteltetését, hogy nem utasították ki a követet, sőt jelezték: Ankarában, Rómában vagy Párizsban készek az érintkezés folyamatos fenntartására. A volt moszkvai magyar követet úgy is kezelte Párizsban a szovjet diplomácia, mintha még mindig Magyarország teljes jogú követe lenne Moszkvában. Amikor pedig 1939 szeptemberében felújult a hivatalos érintkezés Magyarország és a Szovjetunió között, s az új követ átadta megbízólevelét Moszkvában, szovjet részről elsősorban azt hangsúlyozták, hogy felejteni kell a múltat, mert sok közös érdek köti össze a két országot és a Szovjetunió politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatokat akar Magyarországgal. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kétoldalú kapcsolatai az élet minden területére kiterjedhet, a Szovjetunió minden tekintetben a Magyar Népköztársaság legfontosabb partnere. A két ország sokrétű kapcsolatainak, bensőséges, testvéri viszonyának, nemzetközi együttműködésének ezúttal csak néhány jellemző vonására térek ki. Államközi kapcsolatainkat az egyetértés, a nyíltság és a nagyfokú aktivitás jellemzi. Ezeket a kapcsolatokat az egyenjogúságon alapuló kétoldalú egyezmények egész sora foglalja keretbe és szabályozza. Vezetőink és kormányszerveink között rendszeresek a tanácskozások, amelyek felölelik a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseit. Kormányközi vegyes bizottságok irányítják a kapcsolatok legfontosabb területeit, őrködnek a megállapodások szellemének tiszteletben tartása fölött, gondoskodnak az előírások megvalósításáról. A magyar—szovjet kapcsolatok egyik legdinamikusabban fejlődő területe a gazdasági együttműködés. A Szovjetunió —a minden szempontból legjelentősebb gazdasági partnerünk — rendkívül jelentős szerepet töltött be szocialista nagyiparunk megalapozásában, felépítésében, majd a hatvanas évektől kezdve korszerűsítésében is. A szovjet népgazdasággal létrejött kooperáció révén több modern ágazat — az alumíniumipar, a közúti járműgyártás, a petrolkémia — kifejlesztésére nyílt módunk, mégpedig magas műszaki színvonalon. Az országaink között megvalósult széles kö(Folytatás a 2. oldalon) a cipőjavítás Körútunk első állomása a Vörös Hadsereg útján levő cipőszalon. Segédeszközünk egy pár rossz, javítani való téli cipő. Talpaltatni szeretném, meg belülre lélést kívánnék. Szerdára tudják vállalni. A szép szalon falán tábla hirdeti: 2, 4 és 8 órán belül gyorsjavítást vállalnak, illő felár ellenében. Nekem gyorsjavításban is megtenné. Ám nem lehet. Nem tudják felvenni most, mert 2 órán belül már van munka, 4 órán túl pedig jön a műszakváltás. A délutáni műszaknak nem vállalhatnak. (Erről még később lesz szó.) Mégis lenne egy megoldás. Ha két órakor visszajövök, lehet, hogy a délutánosok elvállalják felárral, akár két órán belülre is. Ennyi időm nincs. Szívesen kifizetném a 8 órán belüli munkáért járó 15 százalékkal felemelt összeget, ha nem kellene visszajönnöm, s mondjuk másnap reggel, vagy délelőtt eljöhetnék a kész cipőért. De ezt nekem kellene felajánlani. (Miután elmondtuk kik vagyunk, honnan jöttünk, s megkérdeztük miért nem lehet? Lehet!) Kossuth utcai szalon. Nem vállalják ugyanannak a cipőnek a javítását, amelyet az előző helyen javítottak volna. Állítólag nem ragasztható. Ha nem, nem, nincs mit tenni. Akkor csak új talpbélést szeretnék, no meg azt, hogy új bőrcsíkot varrjanak rá. A tapbélés hétfőre rendben, de ha elugrom a boltba, és veszek barna ripsz szalagot, felvarrják. Ez érdekes. Nem hiánycikk, hiszen a szomszéd boltba küldenek, de mégsem tudják megvásárolni? Hiszen ez pontosan olyan, mintha a szabómester cérnáért és tűért a megrendelőt küldené a boltba. Mindegy, elfogyott. Gyorsjavítást itt sem tudnak vállalni. A szalonban csak egy cipész dolgozik. S a központi javítóműhelyben, ahol hatan vannak, nem lehetne megcsináltatni? (A szalontól 50 méterre van.) Sok a megrendelés! Kicsi a kapacitás! Péterfia utcai javítóműhely. Ez nem szalon, két hétre vállalnak javítást. Itt is kevés az ember, sok a cipő. A munka minőségére itt sincs panasz. Körútunk utolsó állomása a Debreceni Általános Szolgáltató Szövetkezet központja. Miközben soroljuk a tapasztaltakat, Balázs József elnök hamarjában intézkedik. Telefonon megkérdezi beosztottjától, ugyan ki határozott úgy, hogy műszakváltás miatt nem lehet 8 órán belüli javítást vállalni? Kiderül: magánakcióról van szó! A Kossuth utcai szalonban tapasztaltakat el sem mondjuk. Lehet, hogy az is magánakció volt? Elmondom véleményünket a cipőjavításról. Köztudott, hogy nemrégiben gondokkal küszködő, apró helyiségekben dolgozó szövetkezetet vett át a DEÁSZ. A szalonok megnyitása örvendetes, a változás szembetűnő, az ügyfeleket kulturált környezetben fogadják. Az udvariasság ellen sincs panaszunk. De a gyorsjavítókapacitás kicsi, a szolgáltatást igénybe vevőknek „szívóskodniuk” kell, ha egy-két napon belül ismét használni szeretnék a javításra szánt cipőt. Aki az árjegyzékre pillant, láthatja: tíz esztendeje nem változtak az árak. Csupán a munkáskéz lett kevesebb. Épp ezért örvendetes, hogy a javítás egyes műveleteit gépesíti a DEÁSZ, s a központi műhelyben már szalagrendszerben dolgoznak. Még így is dotált ez a szolgáltatás! Tízforintos számla mellé több, mint hat forintot tesz az állam. A város lakosait ez azonban nem vigasztalja. A szalonrendszer jó kezdeményezés, ám igazából akkor lesz hasznos, ha valóban gyorsítja a cipőjavítást. Hajdú IstvánFotó: Kalmár István A szép környezet sem feledteti — itt is lassan megy a dolog Gépek segítik a szolgáltatást a Vörös Hadsereg úti szalonban