Hajdú-Bihari Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-05 / 207. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! ..jgfflpra ________________________________ Panaszok tanévkezdéskor Alig kezdődött el a tanév, máris több panaszos telefon érkezett szerkesztőségünkbe a körzetbeosztással, a napközivel és az étkeztetéssel kapcsolatban. Ezekre a problémákra kértünk választ dr. Tar Károlytól, a Debrecen városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől és dr. Tarr Lászlótól, az osztály helyettes vezetőjétől. — Milyen megfontolások alapján osztották be a gyerekeket az iskolákhoz? Sokan szóvá tették, hogy a tanulók nem a lakóhelyükhöz közelebb eső iskolába kerültek. A gyermekgondozási segély bevezetése óta számítani lehetett arra, hogy a demográfiai hullám hatása előbb-utóbb eléri az óvodákat és az iskolákat. Az általános iskolákban ez most érezhető először igazán, s a hullám várhatóan 1985-ben fog tetőződni. Addig közel tízezerrel gyarapszik az általános iskolások száma, de az máris látható, hogy ha a hatodik ötéves terv elképzelései megvalósulnak, akkor sem épül fel annyi tanterem, amely be tudná fogadni őket. Emiatt a már meglevő iskolákban számolni kell a zsúfoltság növekedésével, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a feltételek szükséges javítását Sajnos tudomásul kell venni, hogy kényszermegoldásokat kell alkalmazni, s ehhez kérjük a szülők megértését. A zsúfoltság különösen az új lakótelepeket érinti majd nyomasztóan. Ismeretes, hogy a tanulócsoportok számát központi keret alapján állapítjuk meg, ami azt jelenti, hogy összevonásokat kell alkalmaznunk, hogy új csoportokat indíthassunk. Mindezek következménye, hogy felbomlanak a korábbi merev körzethatárok, a beiskolázást városi szinten kell irányítani. Hogy mindenki lakóhelyétől nagyjából egyenlő távolságra járjon iskolába, előfordulhat olyan eset, amikor valaki nem a lakásától ötven, hanem ötszáz méterre fekvő iskola tanulója lesz. — Úgy hallottuk, jóval kevesebben részesülhetnek napközis ellátásban. Vajon ez is a demográfiai hullám következménye? — Hatása természetesen itt is érződik. Ez egyébként nem debreceni, hanem országos probléma. A napközis keretet is központilag, a gyermeklét- szám alapján állapítják meg, de a gyermeklétszám gyorsabban emelkedik, mint az anyagi lehetőségek. Tehát relatíve csökken a napközisek száma, amiből az következik, hogy szelektálni kell a kiválasztásnál. Érthető szempont, hogy elsősorban az alsó tagozatosoknak kívánunk napközit biztosítani, hiszen ők jobban rászorulnak. Emiatt valóban kevesebb felső tagozaosnak jut napközi, s ez fő jképpen megintcsak a zsúfolt lakótelepeket érinti hátrányosan. Van olyan iskola — j például a Zákány utcai —, amelynek tudnánk adni napközis csoportot, de terem- s hiány miatt nem tudják fogadni. És hát mégiscsak a tanítás a fontosabb. Az az igaz- ság, hogy már a jövő évi napközis keretet is felhasz- s náltuk, oly nagyok az igé- nyek. — Ellentmondásos értesüléseink vannak az újkerti nevelési központról. Mi itt a valós helyzet, hogyan indult meg a tanítás? — A kétszer tizenhat tantermes iskolából, tanyai kollégiumból, úttörőházból, óvodából, könyvtárból, konyhából álló nevelési központnak csak egy része készül el az idén. Az egyik tizenhat tantermes általános iskolában már megkezdődhetett a tanítás, ami — új iskoláról lévén szó — valóban nem ment zökkenőmentesen. A tanulói létszám a beköltözések, a lakóhelyváltozások miatt az utolsó pillanatig változott — s ezért sem tudta az igazgató értesíteni a szülők egy részét arról, hogy a tanévnyitót a megfelelő terem hiánya miatt a sportcsarnokban tartják meg. Minden újonnan szerveződő iskola rengeteg nehézséggel kezdi munkáját — itt is megértést kérünk azoktól, akiknek ebben részük volt. Az iskola napközis ellátását érinti, hogy várhatóan az év végéig elkészül a 3 ezer adagos konyha és étterem. Enélkül nem lehetne napközit működtetni, de hogy körülbelül ötszáz gyerek ne maradjon mégsem napközi nélkül, a KÖJÁL jóindulatú engedélyezésével ők megosztva az újkerti és a vénkerti általános iskola konyhájában étkezhetnek, ahova naponta kell átsétálniuk. Ez is kény- s szermegoldás, de jobbat nem tudtunk kitalálni. — Nem túl megnyugtató ez a helyzetkép. Mire lehet számítani a következőkben? — Sajnos, mint már említettük, a demográfiai hullám tetőződéséig csak rosszabbodnak a körülmények, növekszik a zsúfoltság, s ez sokakat hátrányosan érint. Mi tisztán látjuk, mire számíthatunk a következő években, de a kedvező változtatás erőnket és hatáskörünket meghaladná. Számot kell vetni a lehetőségekkel, s ezen belül törekedni az optimálisabb megoldásokra. Szülőknek, nevelőknek egyaránt. T. G. Debreceni dzsessznapok MAI PROGRAM A Magyar Rádió és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ rendezésében ma 19 órakor a Bartók Teremben megkezdődnek a debreceni dzsessznapok, öt nap alatt összesen kilenc koncertre, három „jam session”-ra és , egy térzenére kerül sor a művelődési központban, a városi sportcsarnokban és a Bartók Teremben. A ma esti nyitóműsort a hagyományokhoz híven a debreceni dzsesszegyüttes kezdi két taggal kibővülve. Az összeállításból ítélve várhatóan rockosabb hangvételű szerzeményekkel jelentkeznek. Hosszabb szünetet követő bemutatkozásukat kíváncsian várjuk. Az est további résztvevői a győri országos amatőr pop-dzsessz-rock fesztiválon aranydiplomát nyert nyíregyházi Pókháló együttes, valamint a szófiai Denev kvartett. kiadó: dr. Szabó Imréné ImnosLOr . ,A Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István Szerkesztőség- nehrerer »Lilli 11S?'J2^1M’Myomdair.ügyelet:1,6-1-9s 7 Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72 4001 - Telefon• 12-12 - Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné - Teneszti a Magyar Posta - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél - Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint 44 eerévre 360 forint. - Index 25 027 - ISSN 0133-1051 - Alföldi Nyomda Debrecen - Felelős vezető: Benkii István. negyedévre g6 forint, egy évre A NEOTON A TÉVÉBEN A fiatalok népszerű együtteséről tévéfilm készül Kenyeres Gábor rendezésében. A IV-es stúdióban felvételre kerülő műsor operatőre Haraszti Zsolt. (MTI-fotó: — Friedmann Endre felvétele — RS) Megkezdődött az Európai Minőség-ellenőrzési Szervezet 23. konferenciája A minőség, a gazdaságosság és az érdekeltség kérdéseivel foglalkozik az Európai Minőség-ellenőrzési Szervezetnek (EOQG) a Hilton Szállóban kezdődött 23. konferenciája, amelyen harminc ország 800 szakembere vesz részt. A tanácskozást Olajos József, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke nyitotta meg, majd Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese tartott előadást. A Minisztertanács nevében köszöntötte a tanácskozás részvevőit. Hangsúlyozta, hogy a minőségfejlesztés a műszaki-gazdasági feladatokon túl világszerte társadalmi kérdéssé vált. A minőségfejlesztés eredményei nemcsak az egyes országok nemzetgazdaságára, hanem a világgazdaság fejlődésére is kihatnak. Bizonyára nem véletlen, hogy már külön nemzetközi és regionális szervezetek foglalkoznak e kérdések megoldásával, így az Európai Minőség-ellenőrzési Szervezet, amely mind nagyobb eredményeket ér el a minőségfejlesztés, illetve ellenőrzés elméleti és gyakorlati kér- r déseinek tanulmányozásában, s a módszerek kidolgozásában és elterjesztésében. E szervezet fontosságát jelzi, hogy konferenciáit ma már a minnőségügy évenként más-más országban ülésező európai parlamentjeként tartják szármon. (MTI) IMPORTCSÖKKENTÉS. A Debreceni Mezőgép Vállalatnál nagy figyelmet fordítanak az importanyag csökkentésére. Ennek érdekében az első félévben is több intézkedést hoztak, s ezek következtében közel másfél millió forinttal sikerült csökkenteniük a tőkés országokból származó behozatalt. A szocialista importot pedig hazai, illetve saját gyártással igyekeztek — eredményesen — pótolni, s ezáltal jelentős megtakarításokat értek el. Ezt a tevékenységüket a jövőben is folytatják, s a felmérések szerint a következő évben újabb 4—5 millió forintos megtakarítást lehet így elérniük. TÁRSASUTAZÁS. Az IBUSZ autóbusz társasutazást szervez Bécsbe október 26-i, november 3-i és december 9-i indulással. Részvételi díj 1500—1650 forint. Ugyancsak autóbuszos társasutazást szervez Ungvárra és Munkácsra az utazási iroda október 13-i és november 10-i indulással, 1300 forintos részvételi díjjal. Jelentkezni — mindkét útra — a debreceni IBUSZ-irodában lehet. A KORUNK VALÓSÁGA felkészítő előadássorozat keretében ma, szeptember 5-én 15 órai kezdettel Boda Istvánné Móricz: Légy jó mindhalálig című művéből tart előadást a Magyar Gördülőcsapágy Művekben. MOZI • TV • MOZI • TV dráma a tengerparton (francia, 16). VÍG du. 3 ,4, 6, 7,9. A VAGY TITOKZATOS TÁRGYA (francia). APOLLO du. 4, 6, 8. METEOR 1 ,6, 7 ,8. AKASZTANI VALÓ BOLOND NO (francia). PETŐFI MOPRESSZO 7. APACSOK (NDK). VÍG de. L.10, 1 .12, a ,2. BLÖFF (olasz). METEOR KERT 7. CSODATEVŐ TÜZSZERSZÁM (szovjet). VÍG MESE 314, 6. HAJTÓVADASZAT (francia, 18). IFJÚSÁGI PARK MOPRESSZO 7. KALANDOK IRKA-FIRKA ORSZÁGBAN (csehszlovák). METEOR MESE 3, V,6. KÉT FÉRFI A VÁROSBAN (francia). HÍRADÓ de. `',10, du. ‘,fi. A MÚMIA KÖZBESZÓL (magyar). METEOR 3. A NAGY BALHÉ (amerikai). APOLLO de. ,40, 4 ,12. AZ OROSZLÁN ugrani KÉSZÜL (magyar). HÍRADÓ de. */112, 32, ..s4, 36. ZSARUTÖRTÉNET (francia). APOLLO du. 3,2. TV BUDAPEST, 1. műsor 8.04 Műsorismertetés. Idősebbek is elkezdhetik ... Tévétorna (ism.). 8.10—9.25 Iskolatévé. 9.25 Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.05 A faljáró. Francia film (ism.). 11.00—11.30 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 16.28 Műsorismertetés. 16.30 Hírek. 16.35 Jó hangulat — zenével. Frederick Loewe melódiái. 17.00 Az inkák kincsét kutatva. Amerikai rövidfilm. 17.15 A marseille-i fiú. Olasz tévéfilmsorozat. III. rész (ism.). 18.20 Reklám. 18.25 Pásztorkodás. A Horizont szerkesztőség műsora. 18.45 Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Maigret felügyelő. Francia bűnügyi sorozat. Maigret és a halott lány. 21.25 Kockázat. Versenyben a világpiacon. 21.55 Nyitott könyv. Maróti Lajos: A kolostor. 22.50 Tv-híradó, harmadik kiadás. BUDAPEST, 2. műsor 20.00 Műsorismertetés. 20.00 Beszélgetés Keresztúry Dezsővel. 21.05 A rajzfilmek kedvelőinek. Bolgár rajzfilmek. 21.30 Tv-híradó, második kiadás. 21.50 Reklám. 21.55—22.55 Rasken. Svéd tévéfilmsorozat. VIII3. (14 éven felülieknek!) POZSONY, 1. műsor 7.55 Hírek. 8.00 Könyvek Tévéjáték (ism.). 9.00 Dokumentumműsor. 9.30 Az ókori Róma. 9.50 Hírek. 15.00 Hírek. 15.20 Ipari tanuulók műsora. 15.50 Ifjúsági műsor. 16.30 Rövid történet. 16.45 Nyugat-szlovákiai híradó. 17.15 Bányásznapi dokumentumműsor. 17.49 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.30 Könnyűzenei melódiák. 19.00 A svéd televízió dokumentumműsora Kubáról. 20.30 Tv-híradó. 21.00 Tűz van. 21.20 Késői virágok. Szovjet film. 22.55 Hírek. POZSONY, 2. műsor 16.00 Hírek. 16.15 Kicsinyek műsora. 16.30 Nemzetközi atlétikai verseny. 18.30 Portréfilm. 18.45 Francia nyelvtanfolyam. 19.15 A világ városai. Olasz film. 20.45 Bolgár dokumentumfilm. 21.00 Iskolatévé. 21.45 Tv-híradó. BUKAREST 13.00 FC Arges—Dinamo Bucuresti labdarúgó-mérkőzés 15.00 Operettzene. 15.30 Kultúra és élet. 16.15 Népi táncok és muzsika. 16.30 Jogi tanácsok. 16.50 A legkisebbeknek. 17 . Tv-híradó. 17.15 Gazdasági kérdések. 17.35 Lányok-asszonyok. 18.10 Filmarchívum. VIII. Henrik című angol film. 19.35 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek — Időjárás — Lapszemle. 17.05 Olasz filmdalok. 17.10 Veress József filmlevele a Csúfak és gonoszak című olasz filmről. 17.15 Kérni mindent szabad! Válogatás kívánságlevelek között 17.30 Nők műsora. Anya leszek. Szerkesztő-riporter: Rózsavölgyi Erzsébet. 17.45 Énekesnők műsorából. 18.00 Északtiszántúli krónika. 18.15 Mahalia Jackson énekel. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes. HÍREK 1979. szeptember 5., szerda Viktor napja A Nap kél 5.07 — nyugszik 18.18 órakor • VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS SZERDA ESTIG: Kedden túlnyomóan borult idő, többfelé esővel, záporral, keleten néhány helyen zivatarral. Szerdán időnként erősen megnövekvő felhőzet, elszórtan átfutó esővel. Több helyen élénk, időnként erős lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet: 17—22 fok között. (MTI) A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM tanácsa tanévnyitó ünnepélyét szeptember 7-én, pénteken délelőtt 10 órakor tartja az egyetem aulájában. ÜZEMI TÁRLAT. A BIOGAL Gyógyszergyár kultúrtermében szeptember 7- én 15 órai kezdettel kerül sor az „Üzemi tárlat 1979.” című kiállítás megnyitására. Megnyitót, mond Nagy Benjámin, az SZMT kulturális osztályának vezetője. KIÁLLÍTÁS: Sípos Zsófia festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitása 1979. szeptember 6-án, csütörtökön délután 5 órakor lesz Debrecenben, a Medgyessy teremben. A kiállítást Ratkó József, József Attila-díjas költő nyitja meg. A szeptember 20-ig nyitva tartó kiállítást hétköznap 9 óra 30 perctől 18 óráig, szombaton 9-től 114 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. MELIORÁCIÓ. Évek óta nagy összegeket fordít a kormádi Bihar Népe Termelői szövetkezet arra, hogy területén okszerű vízgazdálkodási lehetőségeket teremtsen. A meliorációs tevékenységet a következő ötéves terv idején is folytatni fogják, s az előzetes számítások szerint erre, valamint az ezzel együtt járó talajjavításra a szöveti kezetben mintegy 50—80 millió forintot fordítanak. MUNKA VERSENY. A Hajdúnánási Állami Gazdaságban a dolgozók 95 százalékának van egyéni munkaverseny-vállalása. Emellett minden szocialista brigádnak és minden ágazatnak megvan a munkaverseny-felajánlása. Mind az egyéni, mind a brigád, illetve ágazati teljesítést rendszeresen ellenőrzik a gazdaság vezetői. Általában az értékelés — a megvitatás után — az alapja az anyagi és erkölcsi megbe-csülés mértékének is. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százötven évvel ezelőtt, 1829. szeptember 5-én született és 1890. októberében halt meg Josef Václav Ficé cseh író, költő, szerkesztő és műfordító. Liberális politikus fiaként mint felvilágosodott ügyvéd kezdett tevékenykedni; részt vett az 1848-as forradalmi eseményekben, és Szlovákiában Hurbanék oldalán harcolt. Később Bakunyinnal együtt Prágában akart új felkelést szervezni, de letartóztatták, és 18 évi börtönre ítélték. 1854-ben amnesztiával szabadult. Néhány év múlva újból letartóztatták, s ezután engedélyt kapott, hogy külföldre távozzék. Európa számos nagyvárosában — többek közt Budapesten is — megfordult, és rangos újságírói tevékenységet folytatott. 1879-től haláláig újra Prágában élt. A Byron erőteljes hatására utaló romantikus költészeténél, valamint szépprózai írásainál jóval értékesebb négy kötetben közreadott önéletírása, amely fontos kortörténeti dokumentum. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Boda László Telefon: 12-144 ÖVEGES JÓZSEF KOSSUTH-DÍJAS főiskolai tanár, életének 84. évében rövid szenvedés után, kedden elhunyt. Temetéséről később intézkednek. CSALÁDI KLUB. Szeptember 9-től ismét működteti családi klubját a művelődési központ felnőttnevelési stúdiója a Hatvani és a Bessenyei teremben. A klub — s eltérően a korábbi rendszer- től — nyitott, s családok kialakult baráti közösségeit várják a szervezők minden hónap 2. és 4. vasárnapján délután a két szakteremben. Programot a családok előre bejelentett igényei alapján állítanak össze. A lehetőségeken belül a 3—14 éves korú gyermekek külön foglalkoztatását is megoldják. PÁLYÁZAT. A Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa pályázatot hirdetett a mezőgazdasági mellékterméskek gazdaságos felhasználására a nagyüzemekben. Olyan munkák benyújtását várják, amelyek a gazdaságokban nagy mennyiségben rendelkezésre álló mezőgazdasági vagy élelmiszeripari melléktermékek ésszerű felhasználására tesznek javaslatot. A pályázat nyílt. Beküldési határidő: 1979. december 31., a TOT ágazati koordinációs főosztályára. A VOLÁN 6. SZÁMÚ VÁLLALATA értesíti az utazóközönséget, hogy szeptember 5-től kezdődően a 9770 8. számú vonal autóbuszjáratai üzemkezdettől az eredeti útvonalon (Szabó Kálmán utca) közlekednek. A DEBRECENI PEDAGÓGUS Női KaR szeptember 5-től kezdi meg felkészülését az új évadra. Az énekkar létszámának bővítésére felvételt hirdetnek. A jelentkezők meghallgatása a szeptemberi próbák alkalmával lesz, minden szerdán 18 órától a Pedagógus Művelődési Házban Debrecen, Bethlen utca 14. KÖZLEMÉNYEK Beiratkozás a Zeneoktatók Munkaközösségének zeneóvodájába 7-én, pénteken 5—7-ig a Tanítóképző Főiskola Gyakorló Iskolájában. Nyomtató u. 7. sz. alatt. (x) Értesítjük a lakosságot, hogy Debrecenben, a Vámospércsi úti zártkertben Huszti Sándor és társai részére megépített kisfeszültségű hálózatot szeptember 7-én 8.00 órától feszültség alá helyezzük. Ezen időponttól a vezeték érintése életveszélyes és tilos. (x) Áramszünet lesz szeptember 11-én és 18-án 7.00—16.00 óráig a Keresszegi utcán a Kuruc utcától a Jánosi utcáig, a Kinizsi utca mindkét oldalán a vasúttól kifelé. (x) A TITÁSZ V. értesíti a lakosságot, hogy Hortobágyon, a szásztelki üzemegységben a Ladányi juhtelep részére megépített 20 kV-os nagyfeszültségű vezetéket, valamint transzformátor állomást 1979. szeptember 6-án feszültség alá helyezi. Üzembe helyezés után a villamos berendezések érintése tilos és halálos! (x)