Hajdú-Bihari Napló, 1981. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-23 / 145. szám
LABDARÚGÓ NB II Negyedik a DUSE, kilencedik a Kinizsi SEREGHIUTIKÉN BÚCSÚZOTT A H. BOCSKAI Szokásához híven nagy tavaszi hajrába kezdett a D. Universitas, s ennek eredményeként az előkelő negyedik helyen zárta a bajnokságot a DUSE NB 11-es labdarúgócsapata. A másik debreceni klub, a D. Kinizsi viszontagságos szereplés után végül a kilencedik helyen kötött ki. A Hajdúböszörményi Bocskai negatív rekorddal büszkélkedhet: az NB 11 hatvan együttese közül a legkevesebb győzelmet aratta, a legkevesebb pontot gyűjtötte, s egy esztendei vendégjáték után sereghajtóként búcsúzott a mezőnytől. Még egy hajdú-bihari vonatkozású összehasonlítás: a három csoport csapatai közül csupán a bajnokságot nyert SZEOL AK kapott kevesebb gólt (30), mint a biztonságosan védekező D. Universitas (31). D. Kinizsi-Asztalos SE 5-0 (1-0) Debrecen, Vágóhíd utcai sporttelep, 800 néző, vezette Bodó. D. Kinizsi, Varga (Havasi, a 82. percben) — Kelemen, Takács, Tóth I. — Tőzsér, Szabó, Tóth E., Magyar — Tóth F. (Orenstein, a 76. percben), Bodonyi, Vajda. — Honvéd Asztalos János SE: Ambrus — Fodor, Széki, Bencsik, Neumann — Petykó, Bozsik, Bezzegh, Orosz (Berecz, a szünetben) — Fister, Hirka (Magyar, a 30. percben). Kezdés után mindkét oldalon egy-egy szöglet következett, s változatos mezőnyjáték folyt a pályán. A 14. percben Tóth E. csavart lövését Ambrus bravúrral hárította szögletre, két perc múlva Bodonyi beadását Vajda rosszul találta el az ötösön, pedig senki nem volt körülötte. A 34. percben Tőzsér Szabónak, ő Magyarnak továbbított, aki jobbról beadott, és Bodonyi az ötösről a jobb alsó sarokba rúgta a labdát. 1—0. A lest reklamáló Bozsik sárgalapos figyelmeztetést kapott. A 37. percben Szabó 17 méterről fölé lőtt. Fordulás után Szabó három-négy védőt is átjátszott, de lövését Ambrus védte. Az 58. percben Tóth F. jobbról beívelte a labdát, amely átszállt a kimozduló kapuson, és a jobb felső sarokban kötött ki. 2—0. A 64. percben Bozsik közeli fejese az egyik védőről a keresztlécre, onnan a mezőnybe pattant. A 68. percben Tóth E. balról, az alapvonal közeléből a kapu elé ívelte a labdát, melyet Bodonyi az ötösről fejjel a hálóba továbbított. 3—0. A 70. percben Tóth E. 12 méterről a külső hálóba talált, ugyanez történt a másik oldalon Bozsik lövésénél. A 79. percben egy szabadrúgást Tóth E. átemelt a sorfalon és a szemfüles Orenstein közelről a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 4—0. A 84. percben Neumann beadásából Berecz hat méterről a kapu fölé fejelt A 85. percben Bodonyi a baloldalon vitte a labdát, lyukra tette Orensteint, aki a kimozduló Ambrus mellett tíz méterről laposan a hálóba lőtt. 5—0. Jó ideig szoros küzdelmet vívott a két csapat. Egyik sem volt veszélyeztetve a kieséstől, ezért nyílt sisakkal játszottak, így változatos volt a játék. A színvonal ellen sem lehetett kifogás, hiszen a legtöbbször jó keresztlabdák, a széleken vezetett gyors támadások eredményeként helyzetek is adódtak — jó ideig mindkét oldalon. A későbbiekben a Kinizsinek „kijött a lépés”, és nagy különbséggel is biztosan győzte le a lelkesen küzdő vendégcsapatot. Nemcsak győzelemmel, hanem jó játékkal is búcsúzott szurkolóitól az élelmezésiek labdarúgó-csapata. A Kinizsiből Varga és Havasi is jól hárított néhány veszélyes helyzetben. A védelemből Takács volt a legbiztosabb pont, de Tóth I. és Kelemen is megfelelt. A középpályás sor volt a legjobb csapatrész, nemcsak a védekezésből, hanem a támadások építéséből is kivették részüket. Szabó, Tőzsér és a nagy kedvvel játszó Tóth E. kiemelkedően játszott. Elől Bodonyi mozgékony volt, Tóth F. is és Orenstein is jól megmozgatta az ellenfél védelmét. A vendégcsapatból elsősorban Bozsik (6) játéka tetszett, rajta kívül Széki (3) és Bencsik (8) játéka emelkedett az átlag fölé. Fülep Kornél DVSE-Papp SE 1-0 (0-0) Miskolc-Hejőcsaba, 300 néző, vezette Urbán. D. Universitas: Mező — Szabolcsi, Király, Mohácsi, Pistár — Fidler (Lutherán, 71. perc), Magyar, Lakatos, Kincses — Balla, Varga. — Honvéd Papp SE: Gulyás — Dálnoki (Maxin ,71. perc), Földházi, Bukovics, Babcsány — Kapus, Andirko, Pörögi — Munkácsi (Tóth Z., 65. perc), Birkás, Farkas. Két ígéretes DVSE-támadás után a 8. percben Andirko fejesét követően csak a szerencse mentette meg a debrecenieket a góltól: a labda a felső kapufáról vágódott le, s a védők a kapu torkából rúgták ki a mezőnybe. A túlsó oldalon Lakatos szabadrúgását követően Bálla fejesét ujjheggyel tolta szögletre Gulyás. A 21. percben Pörögi veszélyesen csavarodó szögletéről, két perccel később Bukovics élesen középre lőtt labdájáról maradtak le egyaránt a védők és a csatárok. A 34. percben Bálla fejese, nem sokkal ezután a túlsó oldalon Bukovics akciója jelentett gondot a kapusoknak — előbb Gulyás hárított, a DVSE oldalán pedig a jókor érkező Lakatos vágta szögletre a gólba tartó labdát. A 43. percben Varga indításával Kincses törhetett kapura, de Gulyás és Földházi együttes erővel szerelni tudott. Szünet után sokáig a két 16-os között pattogott a labda, a kapuk ritkán ,kerültek veszélybe. Lakatos, majd Pistár veszélyeztetett távoli lövésekkel, majd a 78. percben Kincsed 16 méterről küldött bombáját öklözte a mezőnybe Gulyás. A cserék felélénkítették a katonacsapatot, s az utolsó percekben nagy nyomás nehezedett Mező kapujára: Maxin, majd Pörögi és Tóth Z. veszélyeztetett. Mindenki a vendégek térfelén tömörült, amikor a 90. percben megszületett a mérkőzés egyetlen gólja: Szabolcsi csípett el egy rossz átadást, szöktette a felezővonalnál álló Ballát, aki gyorsaságát kamatoztatva egyedül tört kapura, védőjét faképnél hagyta, majd a kimozduló Gulyás mellett 12 méterről a hálóba lőtt. 1—0. Az első perctől kezdve nagy győzniakarással küzdött a DVSE, a debreceniek ezen a mérkőzésen lelkesedésből jelesre vizsgáztak, az egész csapat fogcsikorgatva küzdött minden labdáért. Az Universitas ezen a mérkőzésen jobb volt a szintén fiatal játékosokból álló honvédcsapatnál, akiket ezúttal a szerencse sem támogatott. A közepes színvonalú, de nagy küzdelmet hozó találkozón a DVSE védelméből Király és Mohácsi, a középpályások közül Kincses volt a legjobb, míg a két előretolt csatár akcióiból ezúttal Bálla dolgozott ki veszélyesebb helyzeteket. A hazai csapatból Bukovics, Andirko és Farkas dicsérhető. Mészáros István Karcag-H. Bocskai 2-0 (1-0) Karcag, 800 néző, vezette Dömény. Karcag: Kocsis — Mándi (Halász, 88. perc), Sándor, Tüdős, Varga — Orosz (Hernádi II., 77. perc), Hernádi I., Szabó II. — Tassi, Herbály, Petró. — Hajdúböszörményi Bocskai: Lovas — Nagy, Lipők, Derzsényi (Molnár, 46. perc, Mándi, 58. perc), Muzsnai — Burai, Herczeg, Sütő — Papp, Vaszilko, Bezzegh. Hamar vezetést szereztek a hazaiak a tét nélküli kiesési rangadón. A 12. percben egy jobboldali támadás végén Petrót Derzsényi a büntetőterületen belül buktatta, a kest Tassi értékesítette. 1—0. Nem sokkal később Lovas spárgázta ki a gólvonalról Hernádi I. bombáját. A túloldalon Lipők szabadrúgása és Vaszilko gólveszélyes egyéni akciója jelentett eseményt. A hazaiak kerültek mezőnyfölénybe, a sok karcagi szögletrúgás is jelezte ezt. A 30. percben Tassi lövését a kapufa mentette, majd ismét a karcagi jobbszélső került helyzetbe, de hibázott. A 44. percben Bezzegh szép beadását Vaszilko fejelte kapura, Kocsis szögletre mentett. Szünet után folytatódott a hazaiak nyomása, melyet csak néha-néha szakított meg egy-egy böszörményi ellenakció. Az 55. percben Bezzegh 18 méterről küldött szabadrúgását Kocsis bravúrosan vágta a mezőnybe. A 64. percben ismét parázs jeleneteket játszottak le Lovas kapuja előtt, a böszörményi kapus egy percen belül kétszer is látványosan hárított A 69. percben Papp kecsegtető helyzetben egyenlítési alkalmat szalasztott el, amikor közelről a kapu mellé gurította a labdát. Az utolsó negyedórára élénkült a lagymataggá váló játék. A 76. percben Hernádi I. erős lövését Lovas még bravúrral védte, de nem sokkal később Petró bombájával szemben már tehetetlen volt: a 16 méterről küldött lövés nyomán a labda a Bocskai kapusának kezét is érintve került a jobb felső sarokba. 2—0. A hátralevő időszakban a Bocskai mindent egy lapra tett fel, igyekezett szépíteni, de Sütő ordító gólhelyzetben hibázott, s a további lehetőségeket is elpuskázták a böszörményi támadók. A keleti csoport két újonca búcsújátékon lépett pályára, az összecsapás jó iramú, érdekes és sokszor izgalmas kilencven percet hozott. A hazaiak presztízsmérkőzésnek tekintették ezt a találkozót, sikerült is visszavágniuk a decemberi kétgólos vereségért. A Karcag megérdemelten győzött, a Bocskai — ki tudja hányadszor ebben az évben — most sem tudta kihasználni adódó gólszerzési lehetőségeit. A hazaiak közül egyénileg Kocsis, Varga, Tassi, Petró és Hernádi is dicsérhető, a böszörményiek legjobbja Lovas volt, mellette Nagy, Lipők, Sütő és Bezzegh igyekezete érdemel említést. Rácz Zsigmond További eredmények: Szolnok—Lehel 1—2 (1—1), Eger —Kazincbarcika 0—1 (0—0), Nagybátony—Honvéd Szabó SE 1—5 (1—3), Borsodi Volán —Gyöngyös 2—1 (0—1), Gyula—Miskolc 4—0 (1—0), Hódmezővásárhely—Salgótarján 2—1 (2—1), Szarvas— Ózd 2—2 (1—1). A keleti csoportból az ózdi Kohász, a középcsoportból a Szegedi EOL AK, a nyugatiból a Szombathelyi Haladás VSE került az NB I-től búcsúzó Kaposvár, Dunaújváros és MTK-VM helyére. Az NB II kiesői: Nagybátony, Borsodi Volán, Karcag, Hajdúböszörmény, DÉLÉP (Szeged), Bp. Spartacus, Dunaújvárosi Építők, Oroszlány, Sellye, Rákóczi SE, Fűzfő és Pét. a csoport végeredménye 1. Ózd 38 21 10 7 51—34 52 2. Gyula 38 18 13 7 59—36 49 3. HMSE 38 16 13 9 59—41 45 4. DVSE 38 17 10 11 48—31 44 5. STC 38 17 10 11 53—39 44 6. Szabó SE 38 15 12 11 50—35 42 7. Papp SE 38 14 14 10 59—49 42 8. Gyöngyös 38 15 12 42—37 41 9. D. Kinizsi 38 14 12 12 56—50 40 10. K.barcika 38 14 12 12 50—49 40 11. Miskolc 38 15 10 13 66—67 40 12. Eger 38 14 12 12 45—46 40 13. Szolnok 38 12 14 12 56—55 38 14. Asztalos 38 14 9 15 48—50 37 15. Lehel 38 11 12 15 42—51 34 16. Szarvas 38 12 9 17 42—45 33 17 18 19 17. Nagybát. 38 11 8 19 54—68 30 18. Borsodi V. 38 9 11 18 45—70 29 19. Karcag 38 8 7 23 37—78 23 20 H. Bocskai 38 4 9 25 32—73 17 ATLÉTIKA Debreceniek a Válogatott versenyek sorozatát rendezik az atléták számára. A magyar ifjúsági korosztály a közelmúltban Poznanban Lengyelország és Románia, az elmúlt hét végén Budapesten Csehszlovákia és az NDK legjobbjaival mérte össze erejét. Válogatottunkban több debreceni atléta is helyet kapott — a DMVSC és a DUSE fiataljai derekasan képviselték a címeres mezt. Eredményeik: Poznan. Férfiak. 400 m: 2. Csapó 48.24, ... 5. Buzási (DUSE) 48.80. — 1500 m: 2. K. Szabó 3:58.57. — 3000 m: 1. K. Szabó 8:07.11. — 400 m gát: 6. Buzási 55.58. — Magas: 6. Várhelyi (DUSE) 200. — Nők. 400 m gát: 5. Cseke 63.34. — Távol: 5. Takács A. 568. A 4X400 m-en harmadik helyezett magyar fiú váltónak tagja volt Radácsi, Buzási és Csapó (3:18.24), a 4X100 m-es leány váltó befutó embere Cseke volt. Budapest. Férfiak. 400 m: 3. Buzási 49.40,... 5. Radácsi (DVSE) 50.69. A 4X400 m-en válogatottban ezüstérmet nyert magyar váltó első két embere Buzási és Radácsi volt (3:19.47). — Nők. Távol: 6. Takács A. 543. — A 4X100 m-en második helyezett magyar váltóban szerepelt Fekete is. (Az egyesület megjelölése nélküli sportolók valamennyien a DMVSC versenyzői.) Hétfőn délután elutazott Prágába a magyar férfi és női atlétaválogatott a keddszerdai Csehszlovákia elleni viadalra. A magyar csapatok nem sokat változtak az elmúlt szeptemberi idényzáró óta, csaknem minden akkori győztes felsorakozik Prágában is (a férfiaknál Nagy, Paróczai, Szalma, Bakosi és Tamás, a nőknél pedig Orosz, Váczi, Mátay, Vanyek és Janák). A debreceniek közül Babály László (100, 200 és 4X100 m), K. Szabó Gábor (5000 m), Bodó Béla (110 m gátfutás) indulása biztos, klubtársuk, az ugyancsak DMVSC-s Lázár Magdolna rajtja kétséges (1500 m). Osztályozó A járási labdarúgó-bajnokok osztályozóján vasárnap rangadót játszottak Polgáron, ahol a hazai együttes szerezte meg a két pontot. A Polgár pontveszteség nélkül vezet, a továbbjutást jelentő második helyen a Hajdúszovát áll, a Komádi még nem szerzett pontot. Polgár—Hajdúszovát 2—1 (1—0). Polgár, 800 néző, vezette Veres. Polgár: Kormos — Molnár, Orosz, Makó, Tardi, László (Veres), Csanán, Kiss J., Tamás, Silye, Petró. — Hajdúszovát: Kardos — Nagy D. (Tömöri), Nagy Gy., Sipos, Szabó, Zsimameczky, Rózán, Vass, Nagy Zs., Nagy B., Hajdú. Hatalmas közönség (sok szováti szurkoló) tekintette meg a küzdelmes mérkőzést Ahogy fáradtak a csapatok, úgy jelentkeztek egyre sűrűbben a durvaságok. A helyzetek alapján a Polgár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Gólok: Petró 2, illetve Vass. Kiállítva: Zsimameczky, illetve Tardi. LABDARÚGÁS Megyei serdülő bajnokság I A csoport Több magyar labdarúgó tervezi külföldön folytatni pályafutását: Mucha (FTC), Martos (Volán), Tóth A. (Újpest), Kocsis és Kozma (Bp. Honvéd), valamint Pintér (Bp. Honvéd) kapott tárgyalási engedélyt, ez utóbbi játékos azonban sérülése miatt kénytelen befejezni sportpályafutását. Megyei ifjúsági bajnokság 1. H. Vasas 34 26 7 1 150— 17 59 2. P.-ladány 34 23 8 3 113— 18 54 3. B.-újváros 34 24 6 4 121— 30 54 4. Szoboszló 34 24 4 6 119— 31 52 5. Derecske 34 22 5 7 103— 32 49 6. H.-nánás 34 20 1 13 79— 45 41 7. Létavértes 34 17 7 10 85- 60 41 8. S.-udvari 34 17 3 14 84— 77 37 9. D. Volán 34 14 8 12 74— 43 36 10. BUSE 34 16 1 17 60— 47 33 11. Dorog 34 13 3 16 78— 95 29 12. Báránd 34 12 4 18 42— 81 28 13. Nyíradony 34 12 3 19 36— 64 27 14. Nádudvar 34 9 4 21 56— 96 22 15. K.-apáti 34 10 1 23 49- 96 21 16. S.marg. 34 6 3 25 42—124 15 17. Nagyrábé 34 4 1 29 27—136 9 18. Csökmő 34 2 1 31 18—244 5 1. H. Vasas 18 17 0 1 87—11 34 2. Újváros 18 13 2 3 81—12 28 3. DMVSC I. 18 12 2 4 83—18 26 4. BVSE 18 9 2 7 33—30 20 5. Szoboszló 18 10 0 8 46—46 20 6. Böszörmény 18 7 2 9 31—50 16 7. D. Kinizsi 18 7 1 10 28—50 15 8. PMÁV 18 4 0 14 36—76 8 9. Nádudvar 18 2 4 12 12—63 8 10. DMVSC I. 18 2 1 15 9—90 5 1/B csoport 1. D. Kinizsi 18 14 2 2 71—16 30 2. Böszörmény 18 12 3 3 49—21 27 3. Újváros 18 8 5 5 31—22 21 4. H. Vasas 18 8 4 6 40—34 20 5. DVSE 18 7 4 7 41—24 18 6. Szoboszló 18 6 4 8 36—43 16 7. PMÁV 18 7 2 9 37—53 16 8. BVSE 18 4 4 10 37—59 12 9. Nádudvar 18 4 2 12 31—66 10 10. DMVSC II. 18 3 4 11 19—54 10 n. csoport 1. D. Volán 22 19 2 1 138— 17 40 2. Létavértes 22 19 1 2 181— 16 39 3. Derecske 22 16 1 5 114— 33 33 4. H.-nánás 22 14 1 7 101— 31 29 5. S.-udvari 22 13 1 8 66— 47 27 6. Báránd 22 8 3 11 62— 57 19 7. Ny.-adony 22 7 3 12 49— 49 17 8. H.-dörög 22 7 2 13 48— 94 16 9. Csökmő 22 7 1 14 36—119 15 10. K.-apáti 22 5 2 15 57—113 12 11. Nagyrábé 22 6 0 16 26—153 12 12. V.marg. 22 2 1 19 12—131 5 Lovassiker Ausztriában NAGY CSABA BRONZÉRMES Az elmúlt napokban nemzetközi militaryversenyt rendeztek Ausztriában. Ezen a magyar válogatott is indult és idei első nemzetközi szereplése jól sikerült. Többen végeztek pontot érő helyeként A versenynek egy debreceni résztvevője is volt Nagy Csaba, a Debreceni Állami Gazdaság lovasának személyében. A debreceni versenyző az egy hónappal ezelőtt Rádiházán megrendezett military országos bajnokság első fordulójában hívta fel magára a figyelmet, s jó szereplésével érdemelte ki a válogatottba való meghívást. A debreceni sportoló nem okozott csalódást Ausztriában sem. A nemzetközi könnyűosztályú számban a díjlovaglásból, a tereplovaglásból és a díjugratásból álló összetett versenyben a harmadik helyet szerezte meg Casanova nevű lovával. A4 Vasasé a kupa Kipipálhatjuk: megvolt a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa idei döntője. Igaz, erre nem sokáig fogunk emlékezni. Négy olyan csapat jutott a fináléba, melyeknek egyetlen mérkőzést kellett ahhoz nyerniök, hogy elődöntőt játszhassanak a „legrangosabb magyar kupában’’. Nincs olyan ország Európában, ahol 270 percnyi játékkal (játékkal?) kupát lehetne nyerni. Pedig most ennyi is elegendő volt. A szombat-vasárnapi gyorsmenetet alig-alig bíró „legjobbjaink" lagymatag iramú mérkőzésen döntötték el a trófea sorsát. A szombati elődöntő győztesei vasárnap este csak két pihenés között vállalkoztak egy-egy lassú futásra. A 22 fáradt legény közül Szántó bírta a legjobban: nem engedte, hogy a Vasas-csatárok labdához nyúljanak. A diósgyőri támadók meg nem is akartak. Inkább csak szervezetten játszva azt biztosították, hogy nehogy történjen valami. Majdnem végig sikerült kivéve a 72. percet, amikor Izsó bebotorkált a 16-oson belülre és bevágta azt az egyetlen gólocskát, melynek nyomán a Vasas nevét véshetik fel a Magyar Népköztársasági Kupa díszes serlegére. D. A. SOROKBAN A francia Thierry Vigneron 580 cm-re javította a rúdugrás világcsúcsát. Az amerikai Carl Lewis egyre közelít Bob Beamon megdönthetetlennek vélt férfi távolugró világrekordjához: a 20 esztendős houstoni egyetemista már 873 cm-nél tart. Mégsem Nyilasi lett az aranycipős! A bolgár Szlavkov (Plovdiv) az utolsó bajnoki találkozón négy gólt rúgott, s ezzel 31 lett találatainak száma, így ő veheti át a France Footbal által felajánlott első díjat. Nyilasi a második, Rummenigge a harmadik. A tornászok országos csapatbajnokságán a férfiaknál Donáth valamennyi szeren aranyérmet nyert, a nők mezőnyében Egervári és Flander két-két elsőséget szerzett. Itt ifjúsági világrekorddal nyerte a szakítást Hlavati András, a Bp. Honvéd 100 kg-os versenyzője a fiatal súlyemelők világ- és Európabajnokságán. A magyar sportoló összetettben bronzérmes lett, akárcsak a 110 kg-ban Molnár Miklós. Az olasz labdarúgó B-ligában Milan, Genoa, Cesena sorrend alakult ki az élcsoportban, e három dobogós együttes jutott az I. osztályba. A kanadai Villeneuve nyerte a Forma–1. versenyautók spanyolországi VB-futamnát. A pontverseny állása a hetedik viadal után: Reutemann (argentin) 37, Jones (ausztrál) 24, Piquet (brazil) 22, Villeneuve 21, Laffite (francia) 17, Petrese (olasz) 10 pont. A junior birkózók Budapesten rendezett nemzetközi viadalán a DMVSC sportolói közül az 52 kg-os Tóth Ferenc aranyérmet, a 48 kg-ban versenyző Spitzmüller és a 82 kg-os súlycsoportban induló Tóth J. ezüstöt nyert. A kézilabda NB I-ben a debreceni játékosok közül Hoffmann és Süvöltős dr. (D. Dózsa), valamint Tóth R. (DMVSC) szerepelt a legtöbbször a forduló legjobbjai között, mindhárman helyet kaptak a tavaszi idény válogatottjában. Temesvári Miklós pályaedzőjeként Fekete Ferenc és a közelmúltban Kuvaitban működött Göröcs János dolgozik majd az Újpesti Dózsa labdarúgó-csapatánál. Kuvaitban pedig két magyar edző tevékenykedik a nyár közeltétől: Kárpáti Béla és Teleki Gyula. A hét végén háromnapos verseny keretében Debrecenben, a nagyerdei uszodában rendezik meg a vidéki úszók országos bajnokságát. Tegnap este, színpompás ünnepség keretében a nyíregyházi városi stadionban megnyitották a XVII. nyári úttörő-olimpia küzdelmeit. Wimbledonban megkezdődött a teniszsport legnagyobb versenye, az angol nemzetközi bajnokság. A díszpálya nyitómérkőzését a védő (ötszörös bajnok) svéd Borg játszotta az amerikai Rennett ellen. Taróczy Balázs lapzárta után mérkőzött, ellenfele a svéd Järryd volt. Leütötte a játékvezetőt a norvég labdarúgó-válogatott kapusa, Roy Amundsen. A 111. osztályú Snögg Nitodden 30 esztendős kapuvédője ütéssel válaszolt a játékvezető kiállítást jelző piros lapjára, majd „megtaposta" a földön fekvő bírót, aki rövid időre eszméletét vesztette, majd agyrázkódással és bordatöréssel kórházba szállították. Nem valószínű, hogy Amundsen kapus valaha is pályára lép még labdarúgóként ... A bajnokság után a görög labdarúgó kupában is az első helyen végzett az Olympiakos Athen együttese, miután a döntőben 3:1 arányban győzött a PAOK Szaloniki ellen. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1981. JÚNIUS 23. KM .