Hajdú-Bihari Napló, 1983. június (40. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
KULTURÁLIS KITEKINTŐ Kecskemét kincsei a Kodály Méltatlan lenne nem ezzel a névvel, nem a kecskeméti születésű nagy zeneszerzővel elkezdeni kulturális kitekintőnket. Mert bár igaz, hogy ebben a városban élt a legnagyobb magyar drámaíró, Katona József, itt írta zsoltárait Végh Mihály, itteni születésű az első magyar színiigazgató, a hivatásos magyar színészetet útjára indító Kelemen László, itt, az evangélikusok híres iskolájában tanult meg írni-olvasni Petőfi Sándor, és itt szerzett jogi végzettséget Jókai Mór, a köztudat — különösen a Kecskemétre egyre inkább figyelő külföldé — elsősorban Kodály nevére asszociál a város hallatán. Kodály élete során gyakran visszajárt a Duna—Tisza közének legnagyobb városába, ahol az ő zenepedagógiai elképzeléseinek szellemében az első ének-zenei általános iskola létesült, és amely őt 1947-ben díszpolgárává választotta. Egy szép, újjáépített műemlékben, a ferencesek volt kolostorában kapott otthont a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet. A modernségében is puritánságot, tisztaságot sugalló, építészeti megoldásaival az elmélyülésre alkalmas épületegyüttest 1975. szeptember 17-én adták át. Nem elsőként a világon: a Kodály-módszer intézményesítésében Boston járt élen. Azóta már Japánban és Kanadában is működik hasonló intézet. Az intézetben jelenleg tanuló huszonegy külföldi diákot jól ismerik Kecskeméten. Befogadta, megszerette őket a város — elődeik közül sokan ide házasodtak —, vásárláskor a sor elejére engedik őket. A tandíj egy évre 1200 USA-dollár... A hallgatók gyakran adnak koncertet a városban. Legutóbb május végén dán, norvég, mexikói, olasz, japán, ausztrál, kanadai, amerikai és angol részvétellel volt nagyszabású hangverseny a Kodály Intézet nagytermében, ahol Sztravinszkij, Bartók, Schubert, Brahms, Gounod és Liszt művei csendültek fel. Kodály, Kecskemét és a zene — három elválaszthatatlan fogalom, összetartozásukat jelzi a páratlan esztendőkben kétévenként megrendezett kecskeméti népzenei találkozó, az ugyancsak kétévenként, augusztus első felében tartó nemzetközi Kodály-szeminárium, valamint a kecskeméti zenei hetek, az éneklő ifjúság napja és a megkonduló harangjáról egy nóta révén is híres „öregtemplom” orgonahangversenyei. 9 Színház Nem szálltunk vitába a kecskeméti Katona József Színház művészeti titkárával, aki váltig bizonygatta, hogy teátrumuk a legszebb épületű magyar vidéki színház. Nem, mert bár volt összehasonlítási alapunk (a felújított Csokonait ismerve nem is akármilyen), azt azonban el kellett ismernünk, hogy a kívül itt-ott málladozó vakolatú épület belseje megőrizte eredeti patináját Eredeti például a körpáholy homlokzatának és a mennyezet gipszmintázatának aranyozása. Másutt érvényes a mondás: nem mind arany, ami fénylik — itt már alig fénylik, de aranynak még arany. Ehhez azonban ismernünk kell azt a különös történetet is, amely az épület születéséhez fűződik. Egy Weber nevű svájci kutató, elvetődvén Bács-Kiskunba, a városatyák teljes elképedésére kijelentette, hogy a futó homokon is lehet gyümölcsöt termeszteni. Állításának igazolása céljából kibérelte a hazájáról Helvéciának elkeresztelt határrészt, s nagy bérleti díjat fizetett érte. Kísérlete sikerült, a pénzből pedig felépült a gazdag díszítésű, ötszáz személyes kőszínház. Mindez a múlt század kilencvenes éveiben történt, a terveket Helmer és Fellner készítette. Az idei évad utolsó darabjaként a Szentivánéji álom van műsoron. Hogy a következő, a Jancsó—Hernádi—Gyurkó hármas égisze alatt megkezdődő új évad milyen lesz, azt egyelőre csak találgatni lehet. A kecskeméti kulturális életben valamelyest is járatosak azonban városszerte beszélik, hogy az első társulati ülés után nagyon sokan megváltak a Katona József Színháztól. Nem így a filmesek, ők gyakorta ellátogatnak ide. Itt forgatták a Wagner-filmet, Richard Burton három hétig filmezett az épületben, június közepén pedig itt veszik fel Bacsó Péter filmjének, a Rongyos életnek néhány jelenetét A színház bejáratától, emlékeztetvén a sors különös tragédiáira, jól látható az a hely (emlékkő jelzi a tanácsháza előtt), ahol a Bánk Bán írója, a teátrum névadója 1830. április 16-án holtan összeesett. A Michelangelo Képzőművészeti múltnak sincs, díjával Kecskemét. A kilencvenezres város művésztelepét 1912-ben nyitották meg Iványi-Grünwald Béla festőművész vezetésével. Itt dolgozott többek között Uitz ,Béla, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Fényes Adolf. Hanem ha a Cifrapalotával szemben álló perzsakupolás tornyú épületbe, a Tudomány és Technika Házaként helyreállított zsinagógába bemegyünk, Kecskemét rejtett képzőművészeti kincseit is felfedezhetjük. A második emeleten kialakított galériában Michelangelo pontos szobormásolatainak messze földön híres gyűjteménye látható. Baktatunk fölfelé a lépcsőn, hogy megnézzük a tizenöt szobrot, de félúton megtorpanunk. Hangulatos kis kiállítóhelyiségben Hubay Miklós írót halljuk beszélni éppen a kis számú, de annál nagyobb áhítattal figyelő hallgatóság karéjában. A Magyar Írók Szövetségének elnöke, a firenzei egyetem professzora új állandó kiállításhoz mond bevezető szavakat. A Tolnay Károly és a magyar Michelangelokutatás elnevezésű tárlat az 1981-ben elhunyt magyar művészettörténész életét, munkásságát és más kutatók tevékenységét tárja a közönség elé. A megnyitó után ismerősre bukkanunk: Pálmai Rita debreceni egyetemista volt, a KLTE Bölcsészettudományi Karán végzett. A Katona József Múzeum munkatársaként most ő vállalkozott az izgalmas feladatra, hogy bemutassa Tolnay Károly szellemi indíttatását, kontinenseken át vezető életútját, míg az egyesült államokbeli Princeton egyetemi tanáraként megírja ötkötetes főművét, aztán Firenzében a nemzetközi Michelangelo-kutatás központjává teszi a Casa Buonarottit. Ott gyűjtötte össze a reneszánsz mester rajzait, építészeti terveit, szonettjeinek kéziratait. S mindezekből most itt, Kecskeméten tárul a kíváncsi szem elé gazdag válogatás. Dedikált könyvek, levelek és fényképek társaságában látható az utolsó nagy, négykötetes mű, a Corpus is. Michelangelo „hétszáznál több rajzának hasonmás gyűjteménye. Juhani Nafer János A ferencesek temploma Könyvjelző A Bagolyvár és lakói Létének huszadik esztendejét nagyon szép, s szűkebb pátriánk lakói számára különösen kedves könyvvel köszöntötte a Móra Kiadó Bölcs bagoly sorozata, a debreceni Kiss Tamás költői szépségű írásával, a debreceni Kollégiumról szóló kötettel. A „Bagolyvár”, a tudás otthonának életéről belső rendjéről, a századok múlásával lassan változó szervezeti formájáról valójában ebből a könyvből értesülhet először, érdemben, az ifjú s idősebb olvasó. Dokumentumok, jegyzőkönyvek, történeti elemzések halmai szólnak a híres iskoláról, a Tiszántúl, sőt olykor a Dunántúl tehetséges ifjainak tanulóhelyéről, de pontos, tudományos igényű, ugyanakkor népszerűsítő szándékú, olvasmányos stílusú összegzésnek csak a Bagyolyvár és lakói tekinthető. Móricz fájdalmasan gyönyörű regénye, a Légy jó mindhalálig az akkor háromszázéves Kollégium újkori történetéről regél: története ott kezdődik, ahol Kiss Tamás meséje véget ér, tehát a Kollégium másodvirágzását ismerhetjük meg általa, a nagy korszakokról Kiss Tamás könyve beszél. A könyv az iskola életrajzát a kezdetektől indítja, a középkortól, amidőn a kis iskolából kollégium, tehát bentlakásos iskola lett, amikor az oktató barátokat „reformált hitű papok, iskolamesterek váltották fel”. A debreceni kollégium mindenkor a szegények iskolája volt: a szerző fontosnak tartja erre a sajátosságra felhívni az olvasók figyelmét, hiszen általa a Kollégium egyik legjellemzőbb tulajdonságára láttat: Debrecen hajdanában éppen az értékek iránti fogékonyságával nyitottságával, a szellem pártatlan megbecsülésével tűnt ki a kollégiumtartó városok közül. A kérdés, melyet a Csokonaimonográfus, Julow Viktor tett föl, hogy tudniillik, Debrecen ellenében, vagy Debrecen hatására lett, lehetett Csokonai azzá, amivé lett, már csak a XVIII. század végét elemezve vethető föl: akkorra a Kollégium, s a város szelleme alapvetően megváltozott. Kiss Tamás ezt is, s a fénykort is bemutatja olvasóinak. Az életrajz így tulajdonképpen a Kollégium szellemiségének alakulásával, változásával is azonos. A „szegények iskolája” nemcsak oktatási rendjének hallatlan demokratizmusával (egyforma megítélés alá esett a jobbágyfiú és a nemesi származék — a tehetség mértéke volt a döntő), hanem közösségi rendjének ma már szinte hihetetlen demokratizmusával is kivívhatja csodálatunkat, önkormányzati rendszerét, a Hollandiából, Svájcból, Angliából átvett protestáns iskolai mintát a mai tanulóifjúság ősszel föl nem foghatja: a jelenbéli diákönkormányzati formák, a többnyire egyetlen napra vonatkozó, tréfás önigazgatás jellemzői kisded játékok az ezerhatszázas évek debreceni kollégiumának szabadsága, önállósága mellett. „A cétusban a diákságé volt a vezető szerep, a tanárok egészen háttérben éltek. Az ifjúság évenként titkos szavazattal elnököt választott magának, az utolsó évesek közül. Ez az öregdiák, a szenior intézte helyettesével, kontraskribával a kollégium anyagi, erkölcsi és tanulmányi ügyeit. Melléjük választott tizenkét esküdtdiák alkotta az iskola tanácsát és törvényszékét. Professzor ebben csak tanúként foglalt helyet, ítélethozatalban nem vehetett részt.” Előfordult, hogy a jogtalanul ítélkezni akaró professzort maga I. Rákóczi György, a fejedelem bocsátotta el az állásából! Persze ennek az elképesztő szabadságnak komoly ára, feltétele volt: a kötelességek következetesen szigorú betartása, s egyáltalán a tanulás, a felemelkedés sokak számára egyetlen lehetőségének komolyan vétele, példaadó oktatói, nevelői szigor és puritánság, a diákok jogainak ugyancsak következetes tiszteletben tartása, ma ma iskoláiban aligha léteznek a diákszabadság eme feltételei. A szerző gazdag példaanyaggal bizonyítja az oktatás korszerűségének, európai színvonalának vonásait is: profeszszorok portréit, híres tudós tanárok viselt dolgait olvashatjuk. S képet kapunk a város és iskolája szoros, egymást segítő kapcsolatáról is: a kollégiumnak az amszterdami mellett Európában másodikként alakult tűzoltó-egyesülete, amelynek a többnyire fából építkező településen óriási jelentősége volt, s nem egyszer mentették meg a „nagybotos diákok” Debrecen városát a tűz pusztításától. Történeteket, erre vonatkozókat, sokat kínál a könyv. S kínál a legációkról, az önellátás feltételét megteremtő, kötelező ajándékbegyűjtési utakról, a külföldi tanulóalkalmakról és könyvvásárlásokról, a diákélet nemesítő, ám olykor a lelket sebző szigoráról. S kínál, Gyulai Líviusz keze nyomán, igen szép rajzokat, illusztrációkat: a diákviseletről, a tűzoltás szerszámairól, oktatási eszközökről, a kollégium épületéről, régebbi és újabbkori állapotáról. S mindezeken túl e sorozat életképességét, hasznosságát, jó színvonalát is bizonyítja Kiss Tamás jubiláns kötete, amely feltehetően ugyanakkora siker lesz, vagy siker máris, mint a Bölcs bagoly korábbi kötetei, s közöttük például az ugyancsak Kiss Tamást szerzőjének valló, a Hortobágyról, a pusztáról írott könyvecske. Cs. Nagy Ibolya Dzsesszpanoráma Közeleg a 12. debreceni dzsesznapok időpontja, ennek megfelelően elkészült a legnagyobb magyar dzsesszfesztivál programja. A legnagyobb és — tegyük hozzá — immár egyetlen hazai fesztivál gazdája július 13—17. között Debrecen, Nagykanizsa, Miskolc, Szeged egymás után hullott ki a rendezők sorából. Legutóbb Nagykanizsán a művelődési központ a szerződések megkötését követően az utolsó pillanatban lépett vissza. Az ok személyi változás és 20 ezer forintnyi többletköltség , lám, ennyin is múlhatnak manapság ügyek. Persze, ha mélyebbre nézünk, igazi háttérként a kultúra általános dekonjunktúráját látjuk, ami különösen erősen érinti a rétegműfajokat. „Szintentartásra” törekedtek a debreceni fesztivál szervezői is, s célt úgy tűnik, sikerült elérniük. A legjobb hazai előadókon kívül néhány világsztár jelenlétét ismét élvezheti a várhatóan nagyszámú közönség, íme a nevek. Július 13.: Pege Aladár, Szabados György, Kaszakő, Balogh Gyula, Horváth Péter. Július 14.: Debreceni dzsesszegyüttes, Pleszkán Frigyes, Szabados workshop, Namyslowski, Siger Small Band, Jack DeJohnette, John Abercrombie, Dave Holland, Binder kvartett és John Tchicai. Július 15.: Chris Hinze— Sigi Busch, Peter Lipa, Oregon, E. L. Petrowsky, Lakatos Antal—Toto Blanke, Namyslowski. Július 16.: Füsti—Szakcsi duó, Kőszegi PWO, Debreceni Ütőhangszeres Együttes, Saturnus, Stanislaw Sojka, Siger Small, Arsenal, Gut-Diviac Jazz Summit, Jávory együttes. Július 17.: Benkó Dixieland Band, Deseő Csaba együttese, Németh János együttese, Jan Garbarek. A helyszínek: a Művelődési Központ, a Bartók terem, a városi sportcsarnok és újdonságként a szabadtéri színpad. A jam session-ok a sportcsarnokba kerülnek át, ahol hajnali négyig tartó monstre programok várják az érdeklődőket. A szervezők kedvezményes bérlet kibocsátásával igyekeznek enyhíteni a vékonypénzű dzsesszkedvelők gondjain. A jegyeket egyébként június 20-tól árusítják. A dzsessz hazai helyzetét alapjaiban befolyásoló, nagy jelentőségű elvi állásfoglalást tett 1982 tavaszán a Magyar Zeneművészek Szövetsége. A dzsesszt önálló, kreatív művészetnek minősítették, amely független a komolyzenétől és a szórakoztató-populáris muzsikától is. Negyven éve eldöntetlen kérdésre adott ezzel választ a muzsikusok szakmai szervezete, s a határozat megnyitotta az utat a gyakorlati változások előtt. Hivatásos koncertrendező irodák híján az Országos Filharmónia vállalta át bizonyos mértékig a dzsesszhangversenyek rendezését, s a hazai dzsesszélet fejlesztéséért legtöbbet tett muzsikusok filharmóniai besorolásban részesültek. Hamarosan tisztázódnak a szerzői-jogi problémák is és akkor, mindeme változások következtében, a korábbinál összehasonlíthatatlanul kedvezőbb feltételek között létezhet a dzsessz Magyarországon. *•* Május 28—29-én Szekszárdon immár harmadízben gyűltek össze tanácskozásra a hazai dzsesszklubok vezetői, irányítói. Jelenleg a klubok alkotják a hazai dzsesszélet bázisát, körülbelül 60-70 működik belőlük az országban. Fenntartóik művelődési intézmények, ifjúsági házak, egyetemek. Mivel alulról jövő, spontán kezdeményezések révén jönnek létre, létük ki van szolgáltatva a vezetők ambícióinak, felkészültségének és a fenntartók szándékainak. Az amatőr jelleg dominál tehát bennük, amely mindig magán viseli az esetlegesség bélyegét. Úgy tetszik, most hullámvölgyben van a klubmozgalom, szinte mindenütt anyagi nehézségekkel küzdenek, a legfontosabb teendőjük éppen ezért a még fel nem tárt támogatási formák kihasználása, az együttműködés fokozása. **• Az elmúlt hét végén jó példáját mutatta a dzsesszben rejlő közösségi lehetőségek kihasználásának a Baranya megyei KISZ-bizottság, művelődési központ és a pécsi ifjúsági ház: szakmai tábort szerveztek dzsesszkedvelők részére Sikondán. A kellemes környezetben az ország minden részéből érkezett érdeklődők öt szekcióban ismerkedtek a dzsessz történetével, stílusaival, és jeles hazai előadók muzsikáját élvezhették a zárókoncerten. Jó hangulata volt a tábornak, híven a dzsessz lényegéhez, amely a megértést, a kommunikációt és a szeretetet szorgalmazza az emberek között. A szervezők rendszeressé akarják tenni a sikeresnek bizonyult akciót, jövőre valószínűleg egyhetesre bővítve a most háromnapos találkozót. A nagy dzsesszmagazinok évről évre közzéteszik az olvasók szavazatai alapján összesített népszerűségi listákat. Szerényebb körülmények között ilyesmire vállalkozik egy ideje a székesfehérvári klub is: havonta megjelenő stencilezett információs kiadványának legutóbbi számában olvashatjuk a szavazás eredményét. Kik is a legnépszerűbb hazai muzsikusok az egyes hangszereken? Trombita: Zoltán Béla, pózán: Nagy Iván, szaxofonok: Lakatos Antal, klarinét: Molnár Gyula, egyéb fafúvók: Grencsó István, nagybőgő: Pege Aladár, dob: Kőszegi Imre, ütőhangszerek: Beamter Jenő, ének: Bontovics Kati, zongora: Szabados György, gitár: Szabó Sándor, egyéb hangszerek: Deseő Csaba, együttes: Molnár Dixieland Band. Azért jó, ha tudjuk: a népszerűség nem mindig azonos az értékkel. •*» Második évfolyamába lépett az első hazai dzsesszújság, a Magyar Zeneművészek Szövetsége "gondozásában évente háromszor megjelenő Jazz. A Gonda János szerkesztette lap 24 oldalon elemzéseket, interjúkat, híreket közöl a hazai dzsesszélet eseményeiről, muzsikusairól. Az egyelőre zeneműboltokban kapható kiadvány a tervek szerint hamarosan nagyobb példányban, postai forgalomban kerül az olvasókhoz. «** Fesztivállal kezdtük, zárjuk is hát ahhoz kapcsolódó hírrel dzsesszkörképünket. A debreceni dzsessznapok kezdetére jelenik meg egy új magyar könyv: Túri Gábor Azt mondom: jazz című interjúkötetében 19 magyar muzsikussal folytat izgalmas beszélgetéseket. Ez az első könyv hazánkban, amely kifejezetten a magyar dzsessz történetével és jelenével foglalkozik, átfogó igénnyel. Megjelentetésével a Zeneműkiadó hiányt pótol és remélhetőleg lehetőséget kínál újabb dzsessztémájú köteteknek is. T. G. - HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1883. JÚNIUS 11.