Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-10 / 135. szám

A PAPÍRZSEBKENDŐ „ELOSZTÁSÁNAK” ESETE ETTŐL VAJON TÖBB LESZ? A PIÉRT CÉLJAI ELVILEG HELYESEK Ebben a megyében több százezer embernek van egy olyan „rossz” tulajdonsága, hogy papírzsebkendőt sze­retne használni. Ám a papír­zsebkendő hiánycikk, s egy­hamar aligha várható meg­oldás. Néhány újságban már olvashattuk azokat a nyilat­kozatokat, amelyekben „meg­magyarázzák” , miért nem célszerű Magyarországon pa­pírzsebkendőt gyártani. Bízzunk a döntés megvál­toztatásában s addig próbál­junk meg — ha tudunk — papírzsebkendőt venni. Ez a vásárlás azonban az utóbbi időben még nehezebb lett, mert a megyében újabban egyre kevesebb helyen lehet zsebkendőt­­kapni. Korábban az Alföld Élelmiszer- és Ve­­gyiáru-kereskedelmi Vállalat is kapott néhány alkalommal bizonyos mennyiséget, az utóbbi időben azonban a PI­ÉRT debreceni lerakata ke­rült monopolhelyzetbe. Or­szágosan is ez a vállalat dön­tően meghatározza az elosztás menetét, s az egyre nagyobb hiányhelyzet a PIÉRT part­nerei közötti különbségté­telhez vezetett. Egy nemrégiben született vezérigazgató-helyettesi ren­delkezés alapján ugyanis megtiltották a PIÉRT-kiren­­deltségek, -lerakatok vezetői­nek a magánkereskedők ki­szolgálását. Nem kapnak ezentúl papírzsebkendőt az egészségügyi intézmények sem. A vállalati utasítás értel­mében a kirendeltségek, il­letve a lerakatok kötelesek megkeresni a vállalat partne­reit, s velük megállapodni: milyen egységekbe szállítson ezentúl papírzsebkendőt a PIÉRT. Lehetőség szerint kereskedelmileg fontos terü­letekre, illetve az idegenfor­galom szempontjából szere­pet játszó üzletekbe, boltok­ba célszerű a szállítást kon­centrálni. A megyében a belső, PI­­ÉRT-es utasítás végrehajtása megkezdődött. A debreceni lerakat vezetője megkereste a megyei tanács kereskedel­mi osztályát. A konzultáció végén — a Belkereskedelmi Minisztériummal történt egyeztetést követően — ki­derült: a megyei tanács nem határozza meg, hogy hová szállítsanak zsebkendőt. Ez a PIÉRT és partnerei közötti megegyezéstől függ. Máskép­pen fogalmazva: két vállalat szerződéses kapcsolatában célszerű rendezni ezt a kér­dést. A PIÉRT debreceni leraka­ta néhány nappal ezelőtt megkapta a Hajdú-Bihar me­gyei Vegyesiparcikk-kiske­­reskedelmi Vállalattól, a ME­­SZÖV-től, hogy a papírzseb­kendő szállítását milyen egy­ségekbe javasolják. A Haj­dú-Bihar megyei Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat ki­jelölt néhány ABC-áruházat Debrecenben és a megye más településein. A pillanatnyi állapot szerint a Csemege két debreceni boltja és a Cent­rum Áruház fog még kapni a zsebkendőből. Kimaradt az „elosztásból” a Hajdú-Bihar megyei Ven­déglátó Vállalat, az Alföldi Vendéglátó Vállalat és az Utasellátó. (Különösen az utóbbi esetében kérdőjelez­hető meg a döntés, hiszen az Utasellátó idegenforgalmi szerepe kevéssé vitatható.) Lehetne azon morfondíroz­ni: eddig az óvodák és böl­csődék hogyan látták-láthat­­ták el a gyerekeket zsebken­dővel. (Szerintünk eddig is többnyire a szülők vitték a zsebkendőt.) Az is megérne egy elemzést: a kiskereske­dők érdekvédelmi szervezete miért nem tud közbelépni. Akkor is, ha arról van szó, hogy a becsületes kiskereske­dők kaphassanak papírzseb­kendőt, de akkor is, ha bün­tetni kell a hiányhelyzettel visszaélőket. A megye lakosságának el­látása szempontjából azon­ban a pillanatnyi helyzet kedvezőtlennek tűnik. Pél­dául a Berettyóújfalui ÁFÉSZ igen széles működési területére — a város három üzletét kivéve — nem szállít zsebkendőt a PIÉRT. Sorol­hatnánk még a szövetkezete­ket, vagy említhetnénk Deb­recen munkáslakta kerülete­it. Vagy említhetnénk azt is, hogy a jövedelemérdekeltség­ben, szerződéses üzemelteté­si rendszerben dolgozókat tisztességtelen helyzetbe ho­­zóa vállalata akkor, ha egy korábban papírzsebkendőt is árusító üzletbe ezentúl nem szállítanak a keresett áru­cikkből. A papírzsebkendő elosztá­sa körüli mozgolódásunk el­ső eredménye, hogy a Haj­dú-Bihar megyei Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat ke­reskedelmi igazgatóhelyettese a történtek megismerése után értesítette a PIÉRT debrece­ni lerakatának vezetőjét, a korábbi kijelölést (melyet be­osztottjai jóhiszeműen, a té­nyek nem teljes ismeretében végeztek el) hatálytalanítja, így az Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat nem akarja hátrányos helyzetbe hozni szoros elszámolású, jövede­lemérdekeltségű és szerző­déses egységeit azzal, hogy eleve elzárja őket a vásár­lás lehetőségétől. A PIÉRT korrektségére számít tehát a vállalat. Tulajdonképpen a Vegyes­iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat és a MÉSZÖV is csak javaslatot tett, de lehe­tősége van minden gazdálko­dó szervnek arra, hogy az el­osztást befolyásolja. Mint ahogyan ezt a PIÉRT keres­kedelmi vezérigazgató-helyet­tese is megerősítette. Sajnos az írás időpontjában a PI­ÉRT különböző — központi, kirendeltségi, lerakati — ve­zetői egymásnak részlegesen ellentmondó tájékoztatást adtak. Remélhetőleg napokon belül visszatérhetünk annak megválaszolására, hogyan is történik ezentúl a papírzseb­kendő elosztása Hajdú-Bihar megyében. Sajnos az igazi, a címben jelzett kérdést a PI­ÉRT sem tudja megválaszol­ni. Hajdú István Harc a túlélésért Filmnapló Kellemes csalódást jelen­tett számomra az idei nyári szezon első filmbemutatója: Robert Aldrich amerikai filmrendező A piszkos tizen­kettő című filmje mesteri szinten elkészített, igényesen szórakoztató alkotás. A film témája akár öröknek is ne­vezhető (örökzöldnek azért nem mondanám!), hiszen há­borús történetet dolgoz fel, pontosabban a második világ­háború idejére kalauzolja el nézőit — a jól ismert tema­tika ellenére azonban sike­rült olyan szempontból meg­közelíteni a történelmi ese­ményeket, amely garantáltan biztosítja a rendező számára, hogy filmje alapvetően kü­lönbözzön a sablonmegoldá­sokkal s az unalomig ismert típusokkal dolgozó tucatfil­mektől. A jól kiválasztott alapanyagnak, s az igényes rendezői munkának köszön­hető, hogy filmforgalmazá­sunk ezúttal csak dicsérhető, s a legkisebb mértékig sem marasztalható el Aldrich im­már tizenhét éves filmjének kissé késői megvásárlása mi­att. A piszkos tizenkettőn egyáltalán nem érződik az idő múlása — ma is ugyan­olyan frissnek, ugyanolyan szórakoztatónak bizonyul, mint 1967-ben, amikor egy feltételezhetőleg jól össze­szokott csoportmunka ered­ményeként elkészült. A tavaly meghalt amerikai filmrendező nem tartozott a sorozatosan kitüntetett al­kotók táborába, pályafutását nem kísérték zajos fesztivál­sikerek — ennek ellenére nyugodtan sorolhatjuk a je­lentősebb filmrendezők kö­zé, bár talán jobban illene rá a „kiváló mesterember” elnevezés. Főként vadnyuga­ti és háborús történetek ke­rültek ki a keze alól — ezek alapján megállapítható, hogy stílusára és problémafelveté­sére többnyire a naturaliz­mus jellemző. A szakiroda­lom a klasszikus westernek sorában az egyik legkoraibb és legjobb kalandfilmnek ne­vezi az 1954-ben készített Vera Cruz című filmjét, a horror műfajában pedig az 1962-es Mi történt Baby Jane-nel című alkotása ara­tott nemzetközi elismerést. Háborús filmjei közül A piszkos tizenkettő az egyik legjelentősebb alkotása, ame­lyet Nunnally Johnson és Lu­kas Heller forgatókönyve alapján E. M. Nathanson ná­lunk is nagy sikert aratott, azonos című regényéből for­gatott. A kalandos történet közvetlenül a szövetségesek normandiai partraszállása előtt játszódik. A film fősze­replőjét, Reisman őrnagyot azzal a kellemetlen feladat­tal bízzák meg, hogy a Lon­don melléki katonai börtön foglyai közül válasszon ki ti­zenkét olyan rabot, akiket gyilkosságért, rablásért vagy egyéb erőszakos bűncselek­ményért halálra vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Ok­tassa és képezze ki ezeket a rabokat annyi frontvonalon túli műveletre, amennyit egy meglehetősen rövid idő alatt képesek elsajátítani, majd egy nappal a szövetségesek partraszállása előtt e kis csa­pat segítségével semmisítsen meg a megszállt Franciaor­szágban egy ellenséges liszti pihenőközpontot. Körülbelül a film háromnegyed része a tizenkét „nehézéletű” gyors és speciális kiképzéséről szól, majd ezt követik a megszállt Franciaországban végrehaj­tott kommandóakció izgalmas eseményei. A film értékeit felsorolva elsőként kell em­líteni a hatásos poénokra s lebilincselő fordulatokra épülő jól megírt forgatóköny­vet. Kemény világ a „piszkos tizenkettő” világa — ke­ménységét mindössze a rabok kesernyés humora enyhíti. A forgatókönyvírók megfelelő mértékkel adagolják ezt a vérbeli, s itt „helybeliének is nevezhető akasztófahumort — ezzel tartják szinte az első perctől kezdve hatalmukban a nézőket. Megtalálható itt a jellemkomikum és a helyzet­­komikum egyaránt — bár erőteljesebben építenek a forgatókönyvírók az utóbbi­ra. Szinte tökéletesen felépí­tett minden egyes szituáció — az alkotók gondosan for­málják és alakítják az ese­ményeket — így az izgalom és a humor mindig a legmegfe­lelőbb pillanatban éri el a csúcspontot. Klasszikusnak nevezhető az a módszer, ahogy Aldrich és munkatár­sai egy-egy cselekményrész izgalmas eseményeit adagol­ják. Fokról fokra emelik a szituáció légkörének hőfokát — és amikor­ már lehetetlen az érzelmeket tovább fokozni, az egészet egy hatásos poén­nal vagy fordulattal zárják le. Robert Aldrich filmjét két részben készítette el — de még a háromórás játékidő is elenyészően kevés ahhoz, hogy Nathanson regényének minden mozzanatát, a kikép­zésben és a kommandóakció­ban részt vett tizenkét „ne­hézéletű” tökéletes jellem­rajzát a film formanyelvének segítségével hitelesen vissza­adja. Csak dicséret illetheti az alkotókat a leghatásosabb epizódok kiválasztásáért, s azért a telitalálatért, ahogy a legfigyelemreméltóbb jel­lemeket a középpontba állí­tották. Mindössze három­négy jól egyénített figura elő­térbe helyezésével hatásosan tudták kifejezni azt a folya­matot, melynek során a kez­detben csak önmagukkal tö­rődő „nehézfiúk” fokozatosan válnak előbb egységes, egy­másért küzdő csapattá, majd akaratlanul hőssé, végül hősi halottá. Személyiségük vál­tozását neves világsztárok je­lenítik meg — nekik is kö­szönhető, hogy a film szerep­lőit kivétel nélkül képesek vagyunk szívünkbe zárni, s őszintén izgulni tudunk az akció sikeréért s a rabok életben maradásáért. Különö­sen emlékezetes alakítást nyújt a hiúztekintetű Franko szerepében a színész-rendező John Cassavetes. A nyers és mogorva, fanatikusan vallá­sos és szexuálisan aberrált Maggott szerepében ismerős színészt köszönthetünk, az­zal a jóleső érzéssel, hogy Kojak alakjának megszemé­lyesítése után (legalábbis a mi szemszögünkből nézve, után) Telly Savalas egyértel­műen bebizonyította, hogy nagyszerű színész. A tizen­két nehézéletű személyen­kénti, illetve közös jellemzé­se a szerepeket eljátszó szí­nészek tehetségén kívül a — végül szinte baráttá foga­dott — „közös ellenfél”, Reis­man őrnagy alakjának meg­formálásán is múlott. Az al­kotók az őrnagy jellemzését a „cselekedtetés” segítségével oldják meg — kiválóan. Szin­te mindig a rábízott nehéz­­életűek körében látjuk — mozdulatai, szavai s a rabok­kal kapcsolatos magatartása — Lee Marvin hiteles alakí­tásában — kiválóan jelle­meznek egy szókimondó, nyers modorú, de alapjaiban véve emberséges érzületű, nagy szaktudással rendelkező katonát. A felsorolt értékek mellett feltétlenül meg kell még em­líteni, hogy Aldrich filmjé­ben — ha csak nyomaiban is, de — megtalálható az ameri­kai hadvezetés vaskalapossá­­gának bírálata. Ennek ellené­re A piszkos tizenkettő nem egy magvas mondanivalóval rendelkező művészi alkotás — „csak” egy igényesen szó­rakoztató, izgalmas, fordula­tos, lendületes kalandfilm, egy azon kevesek közül, amelyre oly nagy szüksége van a kikapcsolódásra vágyó embereknek. Sümegi Anikó I HAJPP»BIHARI NAPLÓ - 1986. JÚNIUS 10. Rendet, tisztaságot a munkahelyeken és környékükön ÉRTÉKELTÉK AZ AKCIÓ EREDMÉNYÉT Ma már nem szorul bizonyításra, hogy eredményes környezetvédelmi tevékenységet csak az összes érdekelt erő, a társadalmi szervek és állampolgárok ö­sszefogásával le­het folytatni. Ezt felismerve néhány éve a szakszervezetek is egyre jelentősebb környe­zetvédelmi feladatok megoldását vállalják magukra. Ennek a törekvésnek egyik konk­rét megnyilvánulása a Rendet, tisztaságot a munkahelyeken és környékükön akciósoro­zat, amelynek megyei eredményét június 1-­án délután értékelték a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsa debreceni szék­házában. Dr. Kincses István, az SZMT munkavédel­mi bizottságának elnöke köszöntötte a meg­jelenteket, köztük dr. Kolozsvári Lajost, a megyei népfrontbizottság elnökét és dr. Far­kas Józsefet, a megyei tanács környezet- és természetvédelmi bizottságának titkárát. Sándor László, az SZMT munkavédelmi osz­tályának vezetője — a környezetvédelmi vi­lágnapra is emlékezve — értékelte az akció­sorozat eredményét, a szakszervezetek által végzett környezetvédelmi munka fontossá­gát. A tevékenység súlya abból adódik, hogy a környezeti ártalmak nagyobb részét a munkahelyek „termelik”, nagy tehát az itt munkálkodó szakszervezetek felelőssége. Szerencsére napjainkban mind több helyütt kezdik felismerni, hogy meg kell fékezni az egész társadalomra, az egész népességre ve­szélyes szennyezőforrásokat. Ám a kevésbé veszélyes munkahelyeken is nagy a környe­zetvédelmi tevékenység szerepe. Adatokkal is bizonyítható, hogy a tiszta, rendezett, hul­ladékmentes munkahelyeken kevesebb a bal­eset, jobb a munkahelyi légkör, nagyobb a termelékenység és a termelési fegyelem. A szakszervezeteknek az eddig elért módszerek segítségével, azokat továbbfejlesztve még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a mun­kahelyi környezetvédelmi teendőkre. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa által adományozott elismerő okleveleket Szendi Sándor, az SZMT vezető titkára nyújtotta át az idei legjobbak: a Volán 6. számú Válla­lat, a MEDICOR debreceni gyára, a BIO­­GAL, a MERKUR debreceni kirendeltsége és a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság jelen­levő képviselőinek. Szép eredmények, sikeres döntő a Hatvani István-fizikaversenyen A versenyt három éve kezde­ményezte és azóta szervezi az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Hajdú-Bihar megyei csoportja. A versenyen az általános isko­lák nyolcadik osztályába és a középiskolák 1—2. osztályába járó tanulók vehetnek részt, ha visszaküldik az iskolákhoz el­juttatott feladatsorok megoldá­sait. Évente négy alkalommal, nyolc-nyolc változatos témájú feladat megoldására volt lehető­sége a versenyzőknek. A megye harmincegy általános és tizennyolc középiskolájából összesen háromszázötvennégy be­nevezett tanulója volt a verseny­nek, a versenyzők 5885 feladat­­megoldást küldtek vissza. Az általános és a középiskolás tanulók közül a legtöbb pontot összegyűjtött tizenöt-tizenöt ver­senyző a verseny döntőjén, jú­nius 2-án mérte össze tudását a KLTE Kísérleti Fizikai Intézeté­ben. Az írásbeli feladatok meg­oldása után az élen álló öt-öt versenyző gyakorlati mérési fel­adatot is kapott, így alakult ki a végső sorrend. A döntő minden résztvevője oklevelet, az 1—10. helyezett pe­dig mindkét kategóriában könyvutalványt kapott jutalmul. Azok a tanulók, akik 1981 szep­temberében kapcsolódtak be a versenybe nyolcadik osztályo­sokként, most járnak a középis­kolák második osztályába. Ha folyamatosan, jó eredménnyel küldték vissza a feladatmegoldá­sokat, a versenybizottság emlék­lappal ismerte el munkájukat, ők jövőre már az országos ta­nulmányi versenyen indulhatnak fizikából. Ettől kezdve évről év­re jutalmazni kívánjuk a három éven át eredményesen verseny­ző tanulókat is. Míg a döntő feladatait a taná­rok javították és értékelték, a versenyzők érdekes fizikai kísér­letekből álló bemutatón tölthet­­ték hasznosan idejüket. A döntő eredményei: Általános iskolások között: 1. Szikszai Zita (Debrecen, Kun Béla Általános Iskola), 2. Dalmi Attila (Debrecen, Vénkerti Ál­talános Iskola), 3—4. Felszeghy Enikő (Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola), 3—1. Vertse Judit (Debrecen, Dózsa György Általános Iskola), 5. Csontos Imre (Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola), 6—7. Szántó Marianna (Debrecen, Új Élet parki Általános Iskola), 6—7. Túri Tamás (Hajdúszobosz­ló, Gönczy Pál Általános Iskola), 8—10. Csige Csaba (Létavértes, Arany János Általános Iskola), 8—10. Kiss Marianna (Hajdúszo­boszló, Gyurkó Ferenc Általános Iskola), 8—10. Pankotai Imre (Létavértes, Arany János Általá­nos Iskola). Középiskolások között: 1. Kar­sai Tamás (Debrecen, KLTE Gya­korló Gimnáziuma), 2—3. Antal Péter (Debrecen, KLTE Gyakor­ló Gimnáziuma) 2—3. Sáhi Atti­la (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnáziumi), 4. Széles Sándor (Debrecen, Református Gimná­zium), 5. Kupás Tibor (Debre­cen, Fazekas Mihály Gimná­zium), 6—8. Bérczi István (Deb­recen, KLTE Gyakorló Gimná­ziuma), 6—8. Hauck Csaba (Deb­recen, KLTE Gyakorló Gimná­ziuma), 6—8. Kopcsa Dénes (Deb­recen, KLTE Gyakorló Gimná­ziuma), 9. Hudák István (Deb­recen, Református Gimnázium), 10. Magyar­ László (Debrecen, KLTE Gyakorló Gimnáziuma). Dr. Nagy Mihály A pillanat varázsa Egy rádiós élmény margójára Hosszú ideig emlékezetes rádiós élmény részese voltam — gyaníthatóan több százezer hallgatóval együtt — csü­törtökön este. Ritka tüneménynek lehettünk fültanúi. An­nak, ahogyan a rádiózás őseredeti, mára kissé megfakult arca egy váratlan pillanatban újra felragyog. Az élő rádió­zás felülmúlhatatlan hitelességéről, megmásíthatatlanságá­­ról van szó. S aki szakított a sablonokkal, azzal, ami ma tulajdon­képpen a rádiós gyakorlatot jelenti, éppen olyan valaki volt, aki veteránnak számít a szakmában; a mesterséget művészi szinten űzte évtizedekig, nemzedékeket tanított. S ez az ember félrerúgva a hallgatólagosan elfogadott sza­bályokat, félredobva a jól fésült álarcot, igazi arcát mu­tatta. Rádiós, úgy is fogalmazhatunk, szakmai szempontból bizonyára óriási hibát követett el. Hisz stúdióba érkezve — köszöngetés, s a megszokott ud­varias mondatok helyett — egyszerűen elkezdett kiabálni. Bírált, kritizált — talán minden részletben nem is volt egészen igaza —, de a kitörés mégis hitelesítette önmagát Aki százezrek, talán milliók előtt ennyire meri vállalni ön­magát, ilyen nyers állapotban mutatkozik, az a szememben nagyobb tettet hajtott végre minden szakmai bravúrnál. De nemcsak a „formabontást” értékelem. Hisz, elvégre pusztán attól, ha valaki a legszélesebb nyilvánosság előtt a megszokottnál hangosabban beszél, még korántsem bi­zonyos, hogy élményt kelt. A csütörtök esti spontán kifakadás azonban számomra egy ritkán tetten érhető pillanatot jelenített meg. Neveze­tesen azt, amikor a feladat, a vállalt hivatal átlényegül belső hitté, meggyőződéssé. Az egykori nemzetközi elis­­mertségű sportriporter ezekben a pillanatokban úgy tudott hivatalos ember, az MLSZ elnöke lenni, hogy közben tel­jesen önmagát, a lelkileg lemeztelenített embert adta. S a drámai csúcspont, a feszültség kisülése után még mindig érezhető remegő, el-elcsukló hangon Szepesi György — mert hisz róla van szó — még arra is kényszerült, hogy ismertessen egy olyan döntést, amely előbbi indulatos sza­vait alig-alig igazolta. Keresztrefeszítés volt ez az élő műsor Szepesi számára. A rutinos sportdiplomata, a mások érzelmeivel, hangula­taival mesterien bánó riporter számára önmaga ezúttal megoldhatatlan feladatot jelentett. Mégis Szepesi György ezzel a szereplésével kilépett egy skatulyából, s többet árult el magáról, mint sok-sok év alatt, amíg közvetített. Megmondom őszintén, én ezért az élményt adó pillanatért örökre becsülni fogom Szepesit Aki meg merte mutatni magát, szinte teljesen leleplezet­­lenül elénk tárta egyéniségét. Ritka pillanat. Talán mert nemcsak felfokozott idegállapot, a kereteket szétfeszítő hit, mindent elsöprő mondandó, hanem igazi egyéniség is szükségeltetik hozzá. t­ípu­l.

Next