Hajdú-Bihari Napló, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

Vitéz Ferenc versei: Hitvallás . Hiszek egy kórházi szobában, hol az élettől görbült sírásra a szám. Nevetett, és a világon a legbüszkébb ember volt az apám. Hiszek egy anyaszült szerelemben, valahány szempár egyetlen nagy mosolya. Rózsára, tövisekre tanít és nem némul rá az időre soha. Hiszek egy nőben, kit anyámnak szólít a szám s a szívem. Fele élete szárad már bánatomon, kimosott ingeimen. Hiszek egy szebb arcú világban, mert a Világ az utolsó menedék. Epitáfium Párhuzam helyett 1 LEHETTÉL megkövült tekintet LÁTNOK IS csontfehér VILÁGBA TÉVEDT hold­viraga. CSa­szÉKEYAK ,mosolyodébredő VÉRTÖL ÜLDÖZÖTT TMAga. ÉLETED a ' KÖTŐJEL MÁRVÁNYBA VÉSVE A Mái, az Isten-emberarcú SÍRÓ ÉS Jézus SIRATÓ szenvedése. ÉVSZÁMOK KÖZÖTT Az étet, a megtört-vére hullott Krisztus Metafora szenvedése. "S.van Hasonlat bugyog ki némán: Miként szerelmünk ruhátlan mosolyt tépett virágot épít öntöz lángruhában a hajnal küszöbére, hol hazát talál, ölében v úgy csukódik rá csöndbe fúlt csigaház-ölelésű szívverés­ének: szemünk a tükrös éjszakára, tépett magánya hol álmunk szobra vérzik lángruhában áll. A halál. húzgálta a regisztereket. Előbb azonban még kihajolt mélyen, hogy föltekintse, ugyan kit sodort be nyár derekán, ara­tási időben és ilyen jókor reggel az imádkozhatnék. — Egy vénasszony! — állapította meg bosszúsan s lehuppant az ülésre. — Ez is most akarja gyorsan leimádkozni, amit egész életében vétkezett! Lenyomta a pillentyűket. Ketten fújtuk a zsoltárt teli torokból. A pap nagyon rövid imát mondott. Apám egy még rö­­videbb énekkel zárta le a reggeli áhíta­tot. Mikor bekulcsolta a templomajtót, így szólt: — Most pedig bemegyünk a paphoz és megkérdezzük tőle, mi az az ökonomiz­­mus! A papot a kert végében találtuk a méhesben, már egy kaptárt vakargatott éppen. Apám csakhamar föltette neki a kérdést. A pap ingatta a fejét, hogy ő bizony nem tudja. Nincs érkezése hoz­zá, hogy politikával, meg egyéb világi huncutságokkal foglalkozzék, ellenben másnap majd megkérdezi az esperest... . .. Másnap dél tájban beállított hoz­zánk a párt járási titkára (korábban ki­váló Hangya-ellenőr, olvasott, komoly ember, mindig nyakkendős viseletben, még nyáron is), alig támasztotta le a bi­ciklijét, apám nyomban nekiszegezte a kérdést: mit jelent a rejtélyes értelmű szó? * __ A titkár a nyakát törölgette zsebken­dőjével sokáig, és nem válaszolt. — Na, te politikus! Te sem tudod? A titkár beismerte, hogy ő tulajdon­képpen még csak kezdő a politikában, ellenben majd megkérdezi a megyei tit­kártól. Aki csak betévedt hozzánk, vagy ahol összejött néhány vitára kész elme, apám nyomban elővette az ökonomizmust. A katolikus kántor hallott valamit „ha­rangozni”, mert bizonyos termelési do­lognak vélte. Az órásmester viszont erős­­ködött, hogy lélektani ügy lesz az. A borbély hosszan csattogtatta fenőszíján a kést és kifejtette, hogy­ az a szó egy párt­nak a neve, de már megszűnt, amikor bejött az egypártrendszer, tehát nem is érdemes foglalkozni olyasmivel, ami nincs. A kisbíró, aki a borbélyműhelyben várt sorsára, visszakérdezett: — Ha tudnánk is, hogy micsoda az a micsoda, több lenne tőle a kenyér? Apám fölismerte a véleményben rejlő bölcsességet, s azontúl nem sanyargatta, riogatta tovább a közvéleményt az öko­­nomizmussal. Úgy hozta a sor, hogy a rákövetkező tavaszon megbíztak az újgazdák és föld­­hözjutottak jogvédelmével, Újfaluban. Úgy látszik, följogosított erre az a más­fél évi jogi stúdium, melynek pontot tett végére a háború. Kaptam egy szobát. Kopott íróasztal, néhány rozoga szék, egy billegős lóca s egy ócska vaskályha alkotta a berende­zést. Kitettem az asztalomra egy nagy küstökzacskót, teli vágott dohánnyal. Apám ajándéka volt, a dohány meg út­­ravaló. A zacskó vörös szegélye, melyet anyám cselekedett reá, figyelmeztetésül szolgált, apám szavait juttatva eszembe: „Ez fiam egy demokratikus zacskó, úgy vigyázz reá!” Aztán jöttek, sorjáztak, özönlöttek az ügyfelek, elborított a mun­ka, hajnaltól éjfélig kattogott az írógé­pem, magam voltam mindenre. Jött ha­marosan apámtól egy levelezőlap. Hogy­­létem felől érdeklődött, örül az állásom­nak, kérte, tüzetesen írjam le, miből áll a munkám, és hogy becsüljem meg ma­gamat, panaszt de halljon rám, mert ak­kor két baj lesz. A lap legalján, utóirat­ként: „Tudod-e már, hogy mi az az öko­­nomizmus?” Aznap este levélben vála­szoltam: „Kedves Apám! Nagyon szép a munkám, főként, mert bizalom van és nagy önállóságom. Megrendítő emberi sorsokkal találkozom nap, mint nap. Ma is például. Feketére aszalódott, középko­rú, mezítlábas emberpár jött hozzám. Megkértek, mint jogvédőt, adjak nekik tanácsot, hogyan válhatnának el, de men­nél gyorsabban. Nem akarnak válópert, pénzük sincsen hozzá, ha lehet, intézzem el magam, nekik az is nagyon megfelel. Mondom nekik, hogy valami tévedés le­het, mert én földügyekkel foglalkozom. Igen, éppenséggel földügy ez is, ponto­­­­san a föld miatt akarnak elválni. Nem értettem. Akkor nagyon bizalmasan el­magyarázták. Kaptak a földreformkor másfél holdat. Mit kezdjenek annyival? Ráadásul három éhes gyerekszáj is ott­hon. Kitalálták, hogy ha külön mennek, akkor két családnak számítanak, és kü­­lön-külön is igényelhetik a másfél hol­dat. Aztán, ha majd megkapták, és a birtoklevél is a kezükben lesz, mert biz­tos, ami biztos, összeállnak megint, de akkor már három holdjuk lesz, avval már lehet valamit kezdeni. Hosszan pisz­káltam a tollam hegyét, mintha szösz akadt volna bele, pedig csak mélyen el­gondolkoztam apám: az ökonomizmus ráér még egy kicsit várni. Ellenben Job­bágy Barnabás és felesége rögtöni segít­séget vár tőlem, hogy meg tudjanak ka­paszkodni valahogy egy darabka föld­ben, valahol a zsadányi határban ..” Az első tudományos vogul szótár BESZÉLGETÉS KÁLMÁN BÉLA AKADÉMIKUSSAL Wogulisches Wörterbuch címen nemrég egy testes nagy szótár jelent meg az Akadémia Kiadónál több mint kilencszáz oldalon. Az előszó szerint az anyagot Munkácsi Bernát gyűjtötte, sajtó alá rendezte, kiegé­szítette és szerkesztette Kál­mán Béla. A finnugor nyelvtudomány egy újabb számottevő alkotása tehát ismét debreceni tudós nevé­hez fűződik. A felszabadu­lás után a debreceni finn­ugor nyelvtudományi isko­lában a finn nyelv és kul­túra kiemelkedő képviselő­je Papp István volt, a szo­rosabb értelemben vett finnugrisztikát viszont Kál­mán Béla művelte. Hogyan vezetett a Debrecenben élő akadémikus érdeklődése eh­hez a tudományhoz és a most megjelent nagy fontos­ságú munkához? A kérdést magának, Kálmán Béla aka­démikusnak tettem fel, egy­kori professzoromnak, a kedvelt előadónak, aki nem annyira előadásainak dina­mikájával és retorikájával, mint szellemes rögtönzései­vel, no és persze lenyűgöző tudásával toborozta óráira a hallgatóságot. — Hadd kezdjem azzal — rendezgeti Kálmán akadé­mikus a gondolatait —, hogy a Magyar Tudományos Aka­démia a felszabadulás után terhes adósságának, egyben sürgető kötelességének érez­te számos ismert helyszíni anyaggyűjtés, felhalmozott kézirat kiadását. Ezek közé tartozott például a Munká­csi Bernát finnugor népköl­tési és nyelvi gyűjteménye. Munkácsi Bernát (1860— 1937) Budenz József tanít­ványa volt, majdnem egy évet töltött a vogulok kö­zött. Tudjuk, hogy Reguly Antal meglehetősen gazdag anyagot gyűjtött össze, de sietett, mert érezte, hogy kevés forrásértékű alannyal számolhat, ezért csak írta­­írta, amit hallott. Itthon kétségbesett, mert nem ér­tette a szövegeit. A rendkí­vül becses anyagot Reguly korai halála után Hunfalvy vette kezébe, de a gyűjtés­nek körülbelül egynyolcad részét tudta csak lefordíta­ni. Budenznak az volt a meggyőződése, hogy a „hét lakattal lezárt kincset" fel kell nyitni. Ezért küldte Munkácsit a vogulok közé a lemásolt­­-szövegekkel, hogy azt fejtse meg. Munkácsi kapott egy cári ukázt a ku­tatáshoz, így minden hiva­talos szerv segített neki. 1889 és 1890 fordulóján csaknem egy évet töltött nyelvrokonaink között. Szá­mos nyelvjárást talált, a szöveg háromnegyed része egy nyelvjáráshoz tartozott, az éppen kihaló nyugati dialektushoz, amelyet már csak hárman beszéltek. Munkácsi a Reguly-féle gyűjtemény megfejtésén kí­vül igen gazdag saját gyűj­tést is végzett, hazajövetele után négy kötetet adott ki a vogul népköltési gyűjte­ményből, vogul szövegeket és magyar fordításaikat. Közzé tette továbbá a vogul nyelvjárásoknak a vázlatát, összeszedegette a vogul ku­tatások történetét, később magyarázó köteteket adott ki. Közben azonban a vot­­ják nyelvvel is foglalkozott, s csak élete végén tért visz­­sza a vogulhoz. — Mindez úgy hangzik, mint egy modern mese. Pro­fesszor úr, ismerte szemé­lyesen is híres „munkatár­sát”? — Nem ismertem! Ma­gyar—francia szakon végez­tem a budapesti egyetemen, de nem volt eldöntve, hogy nyelvész, sőt finnugor le­szek. 1940-ig kaptam egy franciaországi ösztöndíjat, amit a háború miatt nem tudtam a magam javára fordítani. Ha akkor „beleás­­hattam" volna magam a francia kultúrába, az éle­tem nyilván másként ala­kul. Végül nyelvész lettem 1949 körül a Magyar Tudo­mányos Akadémia igyeke­­zett bevonni a nyelvészeti munkákba mindazokat, akik visszatértek a tudományhoz. Mikor 1950 táján az MTA rám bízta a Munkácsi-féle vogul hagyaték sajtó alá rendezését, nem tudtam, mit vállalok. Arra gondoltam, hogy legelőször megcsiná­lom a Munkácsi által ki­adott harmadik és negyedik kötethez a pótköteteket így írtam meg a III 2. kötet bevezető tanulmányát az obi-ugor medvetiszteletről, és készítettem el a 17—39. ének jegyzeteit, a 73 lapnyi szómutatót Sál Éva állította össze. A kötet 1952-ben je­lent meg. A IV 2. kötetet szinte teljesen magam ír­tam meg, ehhez Munkácsi­nak csak a szövegek mellé a helyszínen ceruzával — ma már alig olvasható — orosz nyelvű jegyzetei vol­tak. A bevezető tanulmá­nyon kívül a szómutatót tel­jesen magam állítottam ösz­sze ö­sze, a magyarázatok is túl­nyomó részben tőlem szár­maznak. Ezután láthattam csak komolyan hozzá a vo­gul szótár megszerkesztésé­hez. Eredeti célom az volt, hogy lehetőleg minden Mun­kácsitól följegyzett — bár­hol megjelent és csak kéz­iratban (cédulán) levő szó­anyagát kiadom. Kollégáim tanácsára az 1957—58-ban végzett Vogul gyűjtésem adatait is beledolgoztam — zárójjelben és dőlt szedéssel. — Professzor úr, tehát maga is gyűjtött anyagot a helyszínen? Tudott vogul nyelven? — Nem tudtam vogulul, a finnugor nyelvek közül észtül beszéltem, s vogul te­rületre sem jutottam el, de 1957—58 fordulóján két hó­napot töltöttem Leningrád­­ban, s tizenegy vogul diák­tól gyűjtöttem szövegeket, amelyek később német nyel­ven is megjelentek. Mivel oroszul gyengén beszéltem, a szükség rávitt, hogy meg­tanuljak vogulul, s ekkor el­sajátítottam az északi nyelv­járást, amelyet manapság körülbelül négy-ötezren be­szélnek. Egy-egy szócikk ki­dolgozásához összegyűjtöt­tem minden rendelkezésem­re álló szójegyzéket, vala­mint Munkácsi anyagából a kéziratos cédulákat. Mun­katársaimmal (A. Kövesi Magda, Keresztes László, Kiss Antal, Molnár Ferenc és mások) egyrészt a szöve­geket ellenőriztettem, meg­vannak-e a szavak Munká­csi szövegeiben, valamint a cikkeiben, szómagyarázatai­ban, így a legtöbb szócikk­hez több tucat, némelyikhez több száz cédula tartozott. Meg kellett állapítanom, melyik cédula melyik cím­szóhoz tartozik. A nagyon eltérő hangalakú, de azonos etimológiájú szavak hangta­­nilag erősen eltérő alakjaira utaló rendszert kellett ki­dolgozni. A többi finnugor nyelv szótáraihoz híven én is jeleztem a jövevénysza­vakat eredetük szerint. A vogul és a mordvin nyelv volt eddig az a kettő, ame­lyek szókincséről csak ki­sebb terjedelmű szójegyzé­kek álltak rendelkezésre. Ez az első tudományos vogul szótár, amely származékok­kal együtt 16—20 ezer szót tartalmaz hat nyelvjárásból. Még egy laikus is tudja — emlékeztet Kálmán akadé­mikus — milyen nagy és ne­héz munka egy angol—ma­gyar, vagy magyar—finn szótár megírása és megszer­kesztése. De ha eddig nem is lett volna, vagy valóban nem volt magyar—finn szó­tár például, mégiscsak volt már tucatjával angol—né­met, német—finn stb. szó­tár. A magyarnak és a leg­­több európai nyelvnek van egységes helyesírása és irodalmi, illetve köznyelve nagyrészt egységes kiejtésű A négy-ötezer vogul anya­nyelvű egyén nyelv­járási megoszlása nagyon erős, s csak az 1930-as évektől van latin, illetve az 1940-es évek­től cirilbetűs helyesírása a szoszvai nyelvjárásban. A vogul szótár tehát egyben egy többé-kevésbé fonema­­tikus latin betűs tájszótár, sőt nyelvtörténeti szó­tár is, mert törzsanyagát mintegy száz évvel ezelőtt jegyezte le Munkácsi Bernát, s egé­szítettem ki részben 1957— 58-ban gyűjtött északi vogul adataimmal. — Most már azonban bi­zonyára nagyon jó érzés be­lelapozni e különleges szó­­tárban s szellemileg élvezni a nagy munka gyümölcsét. De mit tervez ezután Kálmán akadémikus, hiszen alkotó erejének teljes birtokában van? — Az egyik rendszeres el­foglaltságom újabban az, hogy jubiláló, tehát hetven­nyolcvan éves kollégáimról köszöntő cikkeket, tudomá­nyos portrékat írok. Ha az ember valami újat akar mondani, hogy megbecsülje tudós kortársát, ez bizony munkaigényes feladat. Csi­nálom az európai nyelvat­laszba a részem, most éppen a kutya szón dolgozom. Sok egyetemi doktori, kandidá­tusi és nagydoktori érteke­zést bírálok. Jelenleg 10—12 cikkem vár megjelenésre nyelvészeti folyóiratoknál. Könyvet most nem írok, de egy ötlet forog a fejemben, igaz, még csak alakulgat... — Netán A nevek világa című könyvét javítja, bőví­ti? — A nevek világa megje­lent angolul, természetesen némi átdolgozással, s ma­gyarul már több kiadást ért meg, de most nem erről van szó. Apróságok a nyelvről — így foglalnám össze az öt­letet. A könyvet a nagykö­zönségnek szánom, azt ír­nám meg benne, ami velem történt, s a nyelvvel kapcso­latos. Itt-ott humoros hang­vételű lenne. Bízom benne, hogy az olvasókat érdekelni fogja, hiszen nincs csodála­tosabb az emberi nyelvnél. A népek nyelveinél! Befe­jezésül egy érdekességet hadd említsek: Európában harminc ország található és száznyolc nyelvet beszélnek! Bakó Endre ÉRTSÜNK SZÓT! Hadnagy, őrnagy Sok érdekességet rejt ma­gában a katonai rendfoko­zatok megnevezésének ki­alakulása. Nem egy közü­lük ősi magyar szavakat, illetve fogalmakat őrzött meg. Ilyen a ma is élő had­nagy és őrnagy. A hadnagy szó első ele­me, a had régi finnugor szavunk. Eredeti jelentése valószínűleg ’nemzetség, nagycsalád’ lehetett, és — mint a történeti—etimoló­giai szótár írja — az ősi törzsi tagolódás emlékét őr­zi. Egyébként ez a jelenté­se ma is él, bár népies han­gulatú és elavulóban van. Gyermekkoromban Kisúj­szálláson nemegyszer hal­lottam efféle kijelentést: „Na, megjött a Kovács had”, azaz a Kovács famí­lia, például lakodalomba. Korán kialakult azonban a had szónak mai általá­nosabb ’hadsereg’ jelentése, amely a nemzetségek sze­rinti hadviseléssel lehet kapcsolatban. Ez a jelentés szerepel a hadnagy szó elő­tagjában is. A szó második eleme a valószínűleg szintén finn­ugor eredetű nagy szó, amelynek igen korai főnévi jelentése: ’vezető ember’. A hadnagy birtokosjelzős összetétel tehát eredetileg ezt jelentette: ’hadseregpa­rancsnok, hadvezér’. A tör­ténészek feltételezése sze­rint a törzsfőt is így nevez­ték. Mint a méltóságot, rangot jelentő neveket ál­talában, a hadnagy szót is utolérte az értékcsökkenés. A háborúk idején egyre nagyobb­ létszámú hadse­regben mind több lett a „hadnagy”, s így lejebb szállt az „értéke”. Végül azonosították a német leut­­nant-tal, amely a ’helytar­tó, helyettes’ jelentésű latin locum tenens kifejezésből lett. Így alakult ki aztán a XVIII. század közepén a hadnagy mai jelentése: a főhadnagynál eggyel alacso­nyabb tiszti rendfokozat’. A ’vezető ember’ jelenté­sű nagy szó egyébként megvan, több régi összeté­telben. Ilyenek: a ’falusi elöljáró; falusi bíró’ jelen­tésű fónagy, amely egy ko­rábbi falnagy­ból, azaz fa­­lunagy­ból vált mai alakú­vá. Ilyen továbbá a — rö­viden — ’házassági tanú’ jelentésű násznagy; a ’va­lamely várnak a katonai parancsnoka’ jelentésű, ma már archaikus várnagy és a minket most­­közelebbről érdeklő őrnagy. Az őrnagy szintén birto­kosjelzős összetétel, előtag­ja az ’őr, őrség’ jelentésű őr szó. Az egésznek az ere­deti értelme tehát: ’az őr­ségnek, a gyepűvédő őrök­nek a parancsnoka’. Ké­sőbb, a XVII. század ele­jén, a kuruc korban a fa­­strázsamester katonai szak­szót váltotta fel, vagyis a ’századosnál egy fokozattal magasabb rangú tiszt’ ér­telmet vette fel. Szathmári István HAJDP-BIKARI NAPIÚ — IW. NOVEMBEH M. jj^j

Next