Hajdú-Bihari Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

Dicstelen mozaik A (pad)sorok között OSZTÁLYFŐNÖKNEK LENNI Ki ma. mi ma az osztály­főnök? Lelki szemétláda? Statisztikus? A hiányzáso­kat összeadó fejszámoló? (Mert számológépre nem mindig van pénze. Persze, kérjen kölcsön.) Második szülő? A tanári kar indula­tainak. felháborodásainak levezető szelepe, gyűjtőme­dencéje? Fegyelmezőgép? „Pofonutalványokat’' (értei­mé: nem sok, jelentése: be­írás az ellenőrzökönyvbe) osztogató haragtartó? Ru­galmasságával, megértése­vei, diákpártiságával a ne­bulóinak érvényes életalter­natívákat vázolni képes Ko­ponya? Betonfejű. konzer­vatív, a fiatalok vágyait fitymáló, a meztelen őszin­teséget kendőzgető, celofá­­nozó. s szinte befőttként el­­tevő, utálatos figura? Igaz­ságos, szeretetre méltó pél­dakép. akit a húszéves érettségi találkozón is taps­sal fogad (az akkor már) negyvenesek gyülekezete? Közéletiségre. nyitottságra nevelő szerény ember? Zárt, apolitikus. nagyképű, a sa­ját „igazságait" örök igaz­ságoknak képzelő alak? Ez is, az is. Ki ez, ki az. Illetve: vagy ez, vagy amaz. És még sok minden egyeb. Milyen a jelenben az osz­tályfőnök munkája, mit te­het? Ma, amikor igazán nem sokan irigylik az efféle ,.fő­­nök"-posztot. Erről beszél­gettem a püspökladányi Ka­rács Ferenc Gimnázium és Ruhaipari Szakközépiskola három osztályfőnökével: Sza­bó Zoltánnéval. dr. Szerdi Janos sal és Szél Lászlóval. — Az osztályfőnöki mun­ka a pedagógustevékenység legtartalmasabb részét je­lenti — kezdi a mondani­valóját beszélgetőpartnereim nótagja. — Ezen az oktatá­si-nevelési területen, beosz­tásban formálhatja a tanár a leginkább a tanítványait. Mindig nehéz feladat volt ez ugyanakkor, s ahogy mú­lik az idő, egyre nehezebb lesz. Például azért is, mert az osztályfőnöki nevelés a családira épülhetne. s ez utóbbi egyre több problémát vet fel. Tehát ebben a pozí­cióban olyan feladatokat is el kellene látnunk, amelyek eredendően 3 családi, szülő folytatta nevelésre tartoz­nak. S ez az, amire időnk nincs! A tanítványainkkal való egyéni foglalkozásokra egyre kevesebb a lehetőség. Ugyanígy szűkül a csopor­tos rendezvények tere. Ki­csire zsugorodik az az idő, amit az ember egyáltalán osztályfőnöki tevékenységre fordíthat. S most a heti egyetlen osztályfőnökit is a nulladik, „hajnali” órában tartom . . . Nehéz dolog. Egyszer megkérdeztem az osztályomtól (hazánk gaz­dasági viszonyairól és a be­látható jövőnkröl folyt épp a szó — hányán reggelizte­tek az iskolába jöveteletek előtt? A válasz: öten... Huszonhétből Vajon le­het-e így tartalmasán be­szélgetni? Szóval igazán kevés az idő és a valódi lehetőség a nevelésre, de a szakórákkal meghosszabbítható ez az idő. Egyébként is meggyőződé­sem : hatásosabb eszközök az indirekt, tehát például a szakban rejlő (történelem— földrajzos vagyok) módsze­rek. nevelési lehetőségek. Visszatérve az osztályfőnöki órához: természetes. hogy heti negyvenöt percben nem lehet egyetlen súlyos kér­désben sem elmélyülni. Folytatnánk a következő hé­ten: de az már egészen más! Hogy több óra kellene? Le­hetetlen már tovább növel­ni a gyerekek terhelését: a napi hat óra így is sok. S ha a diák unatkozik, illetve képtelen odafigyelni .(túl sok óra esetén ezek be szok­tak következni), az legalább olyan fárasztó, mint a kon­centrálás. Délután foglalkozni a diá­kokkal? Mikor? „Sávok” vannak, rendszeres az isko­laidő utáni elfoglaltságuk a tanulóknak, ifjúsági prog­ramokon vesznek részt. Ki­zárólag egyéni igényesség kérdésévé vált tehát az osz­tályfőnök munkája; én pél­dául azzal is igyekszem pi­cit növelni a nevelésre, egy­általán a diákokkal való kapcsolatra szánt időt, hogy ha elmegyek egy-egy tanít­ványom mellett a folyosón, a tizpercben pár mondatot igyekszem vele váltani. Ta­karékoskodni is lehet az idővel: például a hiányzások igazolását (az osztályfőnöki óra védelmében) órán kívül gyűjtöm be. Pluszmunka ez nekem is, a diáknak is, de ha a fél vagy az egész osz­tályfőnöki óra mechanikus tevékenységgel telik el, pél­dául adminisztrálással — mi értelme? Szél László műszaki tanár szakközépiskolás negyedikes lányosztálya az ország min­den részéből tömörült: a szülőkkel így alig tartható a kapcsolat: a család és isko­la tényleg egymásra építen­dő nevelése itt megvalósít­hatatlan. A családlátogatás kivitelezhetetlen dolog. Így a szülőt az osztályfőnök többnyire csak a gyereke iskolába való beiratkozása­kor látja... A pályaorien­tálás itt viszont könnyebb, mint a gimnáziumban: — Főként arra kell odafigyel­ni, hogy az irreális álmokat eloszlassa az osztályfőnök, hogy felébressze a realitás­­érzéket — vélekedik Szél László. — Szinte már az ifjúság elleni vétek, amit az okta­tás rendszere művel a diák­sággal. Életük (sarkítottan fogalmazva) abból áll, hogy ülnek az iskolapadban — mondja teljesen jogosan a matematika—fizika szakos dr. Szerdi János. — Nincs lehetőségük a gyerekeknek, hogy éljenek — toldja hoz­zá Szél László. — A dél­utáni tevékenységet, ami hozzátartozik az osztályfő­nöki munkához, nem tudom mikor szervezni... Nincs rá idő. — Osztályfőnöki órán kí­vül részint a tanár, részint a diák elfoglaltsága miatt, elenyészően kicsi az időke­ret. amit a diákjaimmal be­szélgetésekre fordíthatok — folytatja dr. Szerdi János - Én az óraközi szünetek­ben a diák és tanár egy­másra fordítható idejében nem hiszek. Túl kevés ez. Tehát a heti negyvenöt per­cet kell maximálisan kihasz­nálni a nevelési cél elérése érdekében. Aztán megegyezünk ab­ban. hogy az őszi betakarí­tási munkákon, a kirándu­lásokon van azért némi. egymásra fordítható idő. S ott különböző szituációkban is megfigyelheti egymást az osztály és főnöke. Esetleg az otthoni gondok, a családiak is. amelyek érdemi megbe­szélésére oly kevés a lehe­tőség. előkerülnek ilyen al­kalmakkor. S ott a nyári vakációbeli munkalehető­ség. építőtáborozás — ha meg tudja tenni az osztály­főnök, hogy elmegy egy-egy ilyenre az osztályával vagy annak egy részével, nagy segítséget kaphat a munká­jához. Jó, jó,. ez igaz — gondol­kodik el az ember. De a „szürke hétköznapok” len­nének mégiscsak az igaziak az osztályfőnök és csapata kapcsolatának kikovácsolá­sára. az osztályközösség ala­kulására. Csak hát valóban igaz, hogy „oktatási intéz­ményeink tantervvégrehajtó kombinátok” — ahogyan dr. Szerdi János idézi az egyik ismert debreceni iró szavait. — Következetesnek kell lennünk a diákokhoz való viszonyunkban minden kö­rülményben: a szakmai és az osztályfőnöki órán. a ki­ránduláson és a mezőgazda­­sági munkán — nyáron is — válaszolja dr. Szerdi Já­nos. arra a kérdésemre, mit tehetünk, hogy legalább az igazságérzete fejlődjék vagy maradjon szinten a diák­nak a szükreszabott időben Ez valóban igaz is, jogos is. De elég-e? Mikor jönnek rá végre az oktatás rendjét üvegbura alatt kikotlók. hogy néha meg kell állni ma is? Amúgy régiesen mint tették ezt az úgyneve­zett beszélgetésórákon — s egy jóízűt tereferélni, jól­­esően, tanárnak a diákok­kal. a tanítványoknak a mesterrel, anélkül, hogy „kávéskanalanként” mér­nénk ki a magunk és egy­más életet. Arany Lajos Miért nem sikerült? A megyéhen és Debrecen­ben egyaránt számos alka­lommal fordult elő a közel­múltban (s gondolom: fordul elő a jövőben is), hogy ilyen-olyan okok miatt el­marad bizonyos kulturális tervek, programok megvaló­sítása. Ügy gondoljuk, a je­lenség mellett nem lehet szótlanul elmenni, nem lehet róluk tudomást nem venni, érdemes az illetékes intéz­ményen számon kérni a ked­vezőtlen körülményeket, megkeresni a szubjektív és objektív okokat, hisz a programok elmaradása a nagyközönséget teszi szegé­nyebbé. Mivel az egyébként többnyire szándéktalan mu­lasztásban elöl jár a Csoko­nai Színház, ezúttal az in­tézmény főrendezőjét, Pin­­ezés Istvánt kerestük fel kérdéseinkkel. o — Hónapokkal ezelőtt a színház sajtóreferense lóha­lálában hozott hírt a szer­kesztőségbe arról, hogy a Magyar Rádió lemezt csinál a Godspellből. Ennek a szándéknak a megvalósulása bizonyára nagyban növelte volna a társulat tekintélyét, nem beszélve arról, hogy a népszerű musical szép zene­anyaga bizonyára sok em­berben szíves vevőre talált volna. Miért nem került ko­rongra a Godspell? — A külföldi jogvédőktől nekünk csak színházi ját­szásra volt engedélyünk. Mikor értesültünk a Radio­ton örvendetes szándékáról, felvettük a kapcsolatot a bu­dapesti jogvédőkkel, hogy szerezzék meg nekünk a le­mezkészítés jogát is. Az ügy nagyon lassan haladt előre, hosszú hónapokig nem hal­lottunk hírt eredményről. A rádió érdeklődése megszűnt addigra, mikorra megkaptuk a jogot. A színészek termé­szetesen mindent megtettek volna a dolog sikeréért, csakhogy nem tudtunk szert tenni stúdióra, s lehetetlen volt időben egyeztetni min­denkinek a részvételét. Le­hetetlen lett volna elérni azt is, hogy több hétre (esetleg egv-két hónapra!) felköltöz­zön a darab egész stábja a fővárosba. Időközben véget ért az évad, s a művészek elmentek szabadságra, erre­­arra. A sikertelenség tehát nemcsak rajtunk múlt, nem­csak a tapasztalatlanságun­kon, hanem sok egyéb ked­vezőtlen feltételen. o — Számos lapban lehetett olvasni arról, hogy a színház stúdióosztályt szervez, amelynek tagjai — amellett, hogy sok ismerethez jutnak — részt vesznek a társulat produkcióiban, tehát nem kis hasznára lesznek az in­tézménynek. Ügy tudjuk, ez az osztály nem létezik. — A munkatársaim száz­negyvenhét jelentkezőt hall­gattak meg. Az első rosta után harminc fihatal maradt állva, velük én is találkoz­tam. Rendkívül furcsa volt, hogy a jelentkezők közül csak öt volt a fiú, ebben a szakmában is tapasztalható tehát a végletes elnőiesedés. Mi arra gondoltunk, hogy egy tizenkét fős (hét fiúból és öt lányból álló) osztályt indítunk, az lett volna ideá­lis. A letett „névjegykár­tyák” — érthetetlen módon — reménytelenül gyengék voltak, az osztály beindításá­ról így le kellett monda­nunk. Nagyon sajnáljuk, hisz valóban nagy hasznát vehet­tük volna a fiataloknak a különböző produkciókban, helyettesíthették volna az al­kalmi statisztériát. Kétéves lett volna a tanfolyam, egv­­égv fiatal három—három­ezer-ötszáz forint havi „illet­ményt” kapott volna az el­gondolásunk szerint. e — Ha az idei bérlethirde­tésben nem is szerepelt, so­kan beszélik: a társulat ké­szül a Stílusgyakorlat 11. bemutatására. Jól tudom, nemcsak a közönség, a szí­nészek is fölöttébb szeret­nék, ha ez a terv megvaló­sulna. Azt lehetett gondol­ni, hogy az elmúlt év végéig megismerkedhetünk a máso­dik résszel is. Ez hiú áb­rándnak bizonyult. — Raymond Queneau mű­ve időközben könyvalakban is ismeretessé vált Bognár Róbert fordításában. A for­dító tizenegy saját kis jele­nettel megtoldotta az eredeti anyagot. Ennek az ún. Füg­geléknek az anyaga is jó, színre lehetne vinni, viszont alaposan ki kellene pótolni (ezt Bognár Róbert megígér­te), s az egészet nagyon jól ki kellene találni. Olyan elő­adással, amely nem éri el az első színvonalát, nem érde­mes közönség elé lépni. A folytatástól mindenki azt várja, hogy legalább olyan jó lesz, mint az első produk­ció. Egyébként a mű szinre­­viteléről nem mondtunk le, nem mondunk le, elképzel­hető, hogy ha lesz szellemi kapacitás, az évad vége felé Vízi György, Dánielfy Zsolt és Horányi László játékával megvalósítjuk. o — A Boldogtalanok érde­kes, izgalmas, nívós dráma. Ha sztnrevitele nem is jelen­tene közönségsikert, szakmai sikerre valószínűleg lehelne számítani. Decemberben lett volna a bemutatója. — A dráma premierje Ko­vács Lajos színész igen sú­lyos megbetegedése miatt halasztódik. Három hétig tudtunk próbálni, kész a díszlet, van tehát pénz és munka máris a produkció­ban. Másnak nem akartuk odaadni a főszerepet, hisz Kovács Lajost — hogy úgy mondjam — nagyon „alka­tán találja” ez a szerep, mint ahogyon néhány más színészt is. A bemutató idő­pontjául március 17-ét sze­meltük ki. Erdei Sándor Mit tehet egy mozigépész? Néhány perccel a pontos vetítéskezdés előtt zene fo­gad bennünket a Művész mozi nézőterén. A fények fo­kozatosan kialszanak, a zene elhalkul, ezután csak a film eseményeit figyeljük. Nem zökkent ki bennünket beszó­lás, papírzörgés vagy beszél­getés. Moziszerető a közön­ség. Arra sem gondolunk viszont, hogy gépészünknek mennyi fáradozásába kerül a zavaró dolgok kiszűrése: le­gyen az a film, a technika vagy a közönség hibája. A rendszerint bábszínháznak használt teremben minden­nap újra kell berendezkedni a nehéz vetítőgépekkel ko­moly fizikai munka árán, ugyanígy jó erőnlétet kíván a vetítővászon kezelése és a filmek áttekercselése is. A technika mai szintjén köny­nyű lenne e feladatokat gé­pesíteni, de mindenre nem jut a mozigépész saját esz­köztárából. És sokszor a le­leményesség többet segít, mint az alkatrészraktár készlete. A film szakadásai­ért nem mindig a gépész a felelős; hogy milyen körül­mények között ázott-fázott a kópia korábban, az bizony neki is fejtörést okoz. Néha tekercsenként és részletek­ben érkezik a film, sokszor a zsúfoltabb országút hiúsít­ja meg a film folyamatos vetítését. A mozigépész elégedetlen. Sztereóhangzást szeretne, mert akkor több zenés fil­met lehetne vetíteni. És biz­tonságosabb gépeket. Mert ő mindent a néző szemszögé­ből tekint. Keresztes Erzsébet Benjámin Ferenc és Debrecen A Magyar Irodalmi Lexi­kon első kötete (megjelent 1963-ban), azt írja a Magyar Szociáldemokrata Párt köré­hez tartozó Benjámin Fe­rencről, hogy Pozsonyban született 1880-ban. Budapes­ten dolgozott mint újságíró, majd 1919-ben Pozsonyba költötzött, ahol a Világsza­badság című földmunkás la­pot szerkesztette. A szócikk felsorolja több művét, a leg­utolsót 1936-ból, de a költő halálozásának dátumát üre­sen hagyja, jelölve, hogy élő alkotóról van szó. Valóban, Benjámin Ferenc 1969-ben halt meg, tehát a lexikonszerkesztés idején még élt, ám a szerkesztők vagy nem tudtak, vagy nem akartak tudomást venni ró­la! Nagy kár, mert a közel­múltban a költő özvegyének és egyik rajongójának fi­gyelmességéből megtudhat­tuk, hogy a lexikoncikknek csaknem minden adata hi­bás. Benjámin Ferenc fiatalkori fényképe A Debreceni Városi Ta­nács művelődési osztályának a Londonban élő özvegy el­küldte Benjámin Ferenc szü­letési anyakönyvi kivonatá­nak xerox-másolatát, amely egyébként maga is másolat­ról készült. Az „eredeti” másolatot a kitűnő Csobán Endre főlevéltáros adta ki 1946. július 2-án. Ez a do­kumentum kétséget kizárólag tisztázza, hogy Benjámin Fe­renc 1888. március 11-én Debrecenben született az iz­raelita vallásban, a Csokonai u. 1468. szám alatt. Pick Imréné aranydiplomás taní­tónő azt is tudja, hogy Fe­renc édesapja, Benjámin Lá­zár kétszeres Kossuth-díjas költőnk, Benjámin László édesapjának a testvére volt. Ferencéknél hét gyermek nevelkedett, a család a múlt század kilencvenes éveiben a Tímár utca 16. szám alá köl­tözött. A költősiheder 15 éves, mikor a népes Benjá­min família Budapestre tette át a lakhelyét. 1908-tól je­lentek meg versei a Népsza­vában. A Tanácsköztársaság idején a diktatúra mellett erősen exponálta magát, így a bukás után emigrációba kényszerült. Csehszlovákiá­ban, közelebbről Pozsonyban telepedett le, s lapszerkesztés­sel kereste a kenyerét. 1936- ban Bécsbe, 1939-ben Lon­donba fújta a történelem vi­hara. A brit fővárosban halt meg 1969. április 22-én, 81 éves korában. Benjámin Ferenc apja a Hortobágyon volt ispán, fia mégis a szociálde~ ,’r'ata eszmék vonzásába került. Költő, regényíró és agitátor volt egyszemélyben. Angliai emigrációja idején a rádió­ban és a televízióban gyak-Utolsó verseskötetenek cím­lapja ran tartott előadásokat, elő­szeretettel fordította ma­gyarra a német klasszikuso­kat, Goethét, Schillert, Hei­nét. Az emigrációban mind­végig magyarként kereste a közösségi élet színtereit, pontosan tudta, mit jelent egy költő számára az anya­nyelvi közegből való kisza­kadás. Kereste a hazai iro­dalmi élettel a kapcsolatot, amíg kereshette, 1948-ig itt­hon is publikált, főleg szo­ciáldemokrata fórumokon, például a Kéthly Anna és a Szirmai Rezső szerkesztette Szivárványba. 1961-ben je­lent meg Londonban élet­művének mintegy summája­ként a Harc a Kozmosszal című verseskötete, amely jobbára új verseket tartal­maz, de találunk benne né­hány ifjúkori és korábbi költeményt is. B. E. (Reprodukciók: Bakó Zoltán) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1989. JANUAR I. M

Next