Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-01 / 230. szám

XLVII. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM ÁRA: 4,30 FT 1990. X. 1., HÉTFŐ PS©Li¥KÄJ MÄPN­LÄIP ■ 14.00 Önkormányzati választások ’90 Komádiban nyugodtabb életet remélnek az emberek Még harmatos volt a fű a 47-es út mellett tegnap kora reggel, amikor a megye bihari részébe igyekeztem. Komádiban a zsúfolt piac már jelezte, ébredezik a község. Hét óráig ritkán érkeztek a választópolgárok a kilenc szavazókörbe. A falu 7100 lakosa közül 5300- an jogosultak szavazásra. A polgármesteri székbe itt négyen pályáztak, míg a helyi önkormányzatba a 39 jelölt közül tizenhármat választanak — remélhetőleg egy fordulóban — a község lakói. Kelemen Sándor nyugdíjas tisztességesebb megélhetés reményében jött el szavazni. A beszédes Csongrádiné Makra Ildikó butikos, két gyermek édes­anyja, a szavazófülkéből kilépve a következőket mondta: — Tizenöt éve élek a községben, szemem előtt ment tönkre itt minden, miközben több millió fo­rintért hatalmas pártházat építettek. Tornateremből bezzeg nincs elég, az utcák piszkosak, rendezetlenek. A közlekedés, az ellátás is kívánnivalót hagy maga után, miközben a kocsmák gombamód szaporodtak. Beszélik azt is, hogy a ken­dergyár is sorra elküldi az embereket. Remélem, az új polgármester és az önkor­mányzat felvállalja mindazt, amiben a falu lakói re­ménykednek, mert hasznos dolgok mellé odaállunk, és segítünk. A község választási bi­zottságának elnöke, Bö­szörményi György jónak értékeli az első két órában a részvételt. Bár még nagyon az elején vagyunk, de ta­pasztalva az érdeklődést, úgy tűnik, meglesz a 40 százalék, s talán nem kell új fordulót kiírni. A mostani szavazáskor, úgy vélem, nem arról van szó, hogy most váltjuk meg a világot, hanem, hogy bízunk-e a jövőnkben — mondta Györ­­fi Kálmán —, aki szintén nyugodtabb és kiszámítha­tóbb életet szeretne Komá­diban is. Zsákán, a közel 80 éves Molnár Bélát és feleségét, Eszter nénit faggattam arról, miért tartották fontosnak, hogy szavazzanak. — Hazafias kötelessége ez minden magyarnak — mondta az ünneplőbe öltö­zött Béla bácsi, majd Eszter néni vette át a szót. — Olyan világot szeretnénk, hogy többet ne kelljen a szemétből az ennivalót ki­szedni, mert én már éltem olyanban is — csuklott el a hangja és fátyolosodott el a tekintete. Nagyon sokat dolgoztunk és bizony fáj, hogy a papa kubikos éveit nem számolták be a nyug­díjba. Nekünk mindegy, melyik párt szónokol, csak az öregek pártján is álljon. Huszonegy évig volt ta­nácstag Berettyóújfaluban Bondár János, aki az 5. szá­mú szavazókörben adta le voksát: — Úgy gondolom, az önkormányzatok szabadab­ban tehetik a dolgukat és a diktatórikus elemek nem érvényesülnek majd mun­kájukban. Én a független jelölteket támogattam, igaz egy SZDSZ-es jelöltre is szavaztam. Régről ismerem, becsületes ember, bízom benne. Nyugodtabb légkörű megélhetést kívánnék, mert ma sokszor nem látni, mer­ről jön fel a nap. Hétezer forint nyugdíjból élek, de a lányomék élete sem könnyű. Munkásruhában jöttem sza­vazni — mint látja —, mert innen hozzájuk megyek, építkeznek, kell a kétkezi segítség. Özv. Hálás Józsefné 5600 forint nyugdíjból él havon­ta. — A tanácsi bérlakás re­zsije és az egyre emelkedő fűtésdíj után bizony kevés marad élelemre. És akkor még néha kellene egy pár harisnya vagy cipő mondja —, de jobb csak akkor lesz, ha olyan embe­rek lesznek az önkormány­zatokban, akiknek fontos az itt élők sorsa. Ezért jöttem el ma szavazni. Dr. Boros Imre és felesé­ge ugyancsak nyugdíjasok. — Négy gyereket nevel­tünk fel, erkölcsi kötelessé­günknek tartjuk a szavazást, remélve, hogy jobb lesz. A független jelölteket támo­gattuk — mondta a feleség. — A rendszerváltás ezzel a szavazással fejeződik be. Ez olyan lehetőség, amellyel a mi generációnk most él­hetett — mondta Csiszár György, aki az SZDSZ és a Fidesz jelöltjeit támogatta és az önkormányzattól hozzá­értő munkát, szakértelmet vár. Kelemen Sándor is szavazott Komádiban Támogassa a színházat az új önkormányzat! Debrecenben, a füvész­­kerti iskolában nyilak mu­tatják az utat a szavazóhe­lyiség felé, de nem nagyon van erre szükség, a válasz­tók immár otthonosan mo­zognak az épületben. Úgy tűnik, sokan a napsütéses délelőttöt választották, hogy leadják a voksukat, fél tíz tájban meglehetősen nagy a forgalom, így valamicskét várakoznia kell Tréfás György operaénekesnek, a Csokonai Színház tagjának is, akit kifelé jövet állítottam meg néhány szóra. — Azt mondják, rossz­kedvű ez az ország. Ön milyen hangulatban jött el szavazni? — Ilyen remek időben én mindig jól érzem magam. Épp arra gondoltam útköz­ben, hogy nem hivatkozhat­nak az időjárásra a pártok, ha ma kevesen szavaznak. — Ismerte a jelölteket? — Többnyire igen, a vá­lasztásomban viszont nem egy adott személy vagy párt iránti szimpátia döntött. Véletlen és szerencsés egy­beesés, hogy a helyhatósági képviselőjelöltet, akire a voksomat adtam, ugyanaz a párt támogatja, amelynek a jelöltjére nyugodt szívvel szavaztam a pártlistán is. Mégpedig azért, mert azt gondolom, hogy ez a párt — nem árulom el, melyik, mert nem akarom befolyásolni a dolgok menetét —, s a je­löltjei támogatni fogják a kultúra ügyét Debrecenben. (Folytatás a 3 oldalon) Tréfás György operaénekes a feleségével érkezett szavazni „Magyarnak lenni sorsvállalás kérdése” Befejeződött Göncz Árpád ukrajnai látogatása Ungvár, 1990. szeptember 29. (MTI) — Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalos ukrajnai látogatásának záró napján, szombaton Bereg­szászra látogatott Ungvárról. Az államfő kíséretéhez Kárpátalján csatlakozott Komlós Attila, a Magyarok Világszövetségének megbí­zott főtitkára, Gönc László­nak, a Túra-vidéki Magyar Nemzetiségi Közösség titká­rának, valamint Nagy Bélá­nak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei elnökének társasá­gában. Bár a magyar államfőnek a feszített program miatt Munkácson áthaladva nem jutott ideje arra, hogy meg­tekintse a várat. Göncz Árpád arra azért talált módot, hogy kezet rázzon a köszöntésére nemzetiszín lobogókkal összesereglett magyarokkal. A Beregszász felé vezető úton fellobogó­zott ünneplő magyarok gyakran állították meg az államfői konvojt. Bereg­szászra érkezve a város és a helyi magyarság képviselői fogadták Göncz Árpádot. A köztársasági elnök kalau­zolásukkal sétát tett a törté­nelmi emlékhelyekben gaz­dag kisváros utcáin. Meg­mutatták a magas rangú vendégnek Petőfi Sándor emléktábláját és Illyés Gyu­la mellszobrát is. A magyar államfőt kísérő több ezres gyülekezet bú­csúzásképpen Göncz Ár­páddal együtt elénekelte a Himnuszt. Az út következő állomása a magyar határ tőszom­szédságában fekvő Tiszaúj­­lak volt, ahol Göncz Árpád a megemlékezés virágait helyezte el a Rákóczi Ferencz kuruc csapatainak emléket állító turulmadaras emlék­műnél. (Az 1712-ben állított emlékművet 1946-ban le­rombolták, majd több mint négy évtized után tavaly állították helyre.) Itt már Péterfalvára veze­tett az út, ahol a határőr kolhoz táncosai szatmári verbunkkal fogadták a magas rangú látogatót. A településen tett rövid körsé­tával ért véget Göncz Árpád beregszászi kirándulása. A program délután Ung­­váron folytatódott. A város délután négy órakor régen várt esemény színhelye volt: a Magyar Köztársaság aján­dékaként nagyszabású ün­nepség keretében leplezték le Petőfi Sándor bronzszob­rát. A magyar forradalmár költőnek emléket állító al­kotás Ferenczy Béni gyulai Petőfi-szobrának másolata. Az esemény tiszteletére tízezres ünneplő tömeg gyűlt össze magyar nemzeti lobogók alatt a téren, amely mostantól Petőfi nevét veszi fel. Az ünnepségre eljött Göncz Árpád vendéglátója, Leonyid Kravcsuk, az Uk­rán Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnöke; jelen volt Ivan Aboimov, a Szov­jetunió budapesti nagy­követe. A magyar kormány képviseletében részt vett az eseményen Beke Kata mű­velődési államtitkár. A magyar, a szovjet és az ukrán Himnusz elhangzása után Göncz Árpád és Leo­nyid Kravcsuk együtt vonta le a leplet Petőfi bronz­szobráról, majd avató be­szédek hangzottak el. Göncz Árpád az anyai ágon szlovák, apai ágon szerb származású Petőfi Sándor alakját idézve arra figyelmeztetett, hogy sze­mélye azt az üzenetet hor­dozza a kárpátaljai magyar­ság számára, hogy magyar­nak lenni sorsvállalás, nem származás kérdése. Különö­sen fontos ez az üzenet itt a Kárpátok tövében, ahol most a magyarságukat híven megőrzött emberek gyűltek össze a nagy magyar költő előtt tisztelegve. Göncz Árpád mély tisztelettel szólt a kárpátaljai magyarságról, amely hűséggel, elkötele­zettséggel tartotta fenn magyarságát a nehéz idők­ben is. Ez a hűség Magyar­­ország számára is példa­mutató — hangoztatta. Magyarország számára ugyancsak fontos, hogy az itt élő emberek immár tevékeny részesei lehetnek az Ukraj­nában zajló forradalmi át­alakulásnak, végre saját sorsuk kovácsolóivá vál­hatnak az itteni magyarok. Magyarország támogatni kívánja a sorsuk formálását, de mindenekelőtt azzal nyújthat segítséget, ha de­mokratikus, virágzó Ma­gyarországot épít fel, amely szoros kapcsolatokat ápol minden szomszédos or­szággal, amelyben magyar nemzeti kisebbségek élnek. Leonyid Kravcsuk avató beszédében ismételten tör­ténelmi jelentőségű láto­gatásként értékelte Göncz Árpád vizitjét. Ezzel — hangoztatta — új korszak kezdődik a két szomszédos állam kapcsolataiban. A megbeszéléseken teljes egyetértés alakult ki a nem­zeti kisebbségek ügyében; ennek lényege: Ukrajna ga­rantálja, hogy a Kárpátalján élő magyarok a jövőben is otthon fogják érezni ma­gukat szülőföldjükön. Pető­fi szobrának felállítása is ezen kötelezettségvállalás bizonyítéka, egyben Ukrajna Magyarország iránti tiszte­letének is jele. Az ukrán és magyar politikai és szellemi élet más vezetőinek beszédei után a jelenlevők a megemlékezés virágait helyezték el Petőfi szobrának talapzatán. Göncz Árpád hivatalos ukrajnai látogatásának vé­geztével szombaton este hazautazott. A megyei informatikai központban egész éjjel folyt az adatok feldolgozása. (Fotó: Nagy Gábor)

Next