Hajdú-Bihari Napló, 1991. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Újévi üdvözletek Moszkva, 1991. január 1., kedd (MTI) — Az utóbbi esztendőkben kialakult gya­korlatnak megfelelően Miha­il Gorbacsov az óév utolsó napján külön üzenetben kö­szöntötte az amerikai népet, sikereket, jólétet és békét kívánva a szovjet nép nevé­ben. A szovjet államfő üdvöz­letében kitért az elmúlt évti­zedben történt jelentős nem­zetközi változásokra, s emlé­keztetett arra is, hogy még számos világprobléma meg­oldatlan maradt. Az új jövőt kutatva „a népek és az álla­mok új partok felé vették az irányt. Ez az út nem veszély­telen, s nem mentes fájdal­mas lépésektől sem. Ezen út legelején a világközösség máris komoly próbatétel elé került: agressziót követtek el az Öbölben. A világnak erőt kell vennie magán, oly mó­don leküzdenie a válságot, hogy ne hiúsítsa meg a civili­záció békés korszakához való átmenet kezdetét" — hang­súlyozta Gorbacsov. * * * Moszkva, 1991. január 1., kedd (MTI) — Az amerikai— szovjet viszony javulását és megszilárdulását nevezte az elmúlt esztendő egyik legfontosabb eredményének George Bush. Az amerikai elnök a szovjet népnek kül­dött újévi üdvözletében ki­emelte a politika és a fegy­verzetellenőrzés terén elért haladást. Külön is méltatta a Kuvait elleni iraki agresszió ügyé­ben elfoglalt határozott moszkvai álláspontot, amely elítéli Bagdad magatartását.­­ A politika terén elért eredmények mellett nem kevésbé fontos az amerikai és a szovjet nép közötti közvet­len kapcsolatok kialakulása sem —- fejtette ki az amerikai elnök. Utalt arra, hogy már több tízezer amerikai és szov­jet polgár lépett kapcsolatba egymással. George Bush üzenetében üdvözölte azokat a fontos lépéseket, amelyeket a Szov­jetunió az új társadalom épí­tésében tett meg, és dicsérte a szovjet emberek elhatáro­zottságát, hogy a politikai és gazdasági reformokat megvalósítják az országban. •— Ez nehéz út, de meg kell tenniük, mert országukat egy szebb jövő felé vezeti — hangoztatta az amerikai el­nök. Pápai üzenet 1990. december 31., hétfő­n II. János Pál pápa újévi üzenetet küldött a magyaroknak. A pápai üzenetet az Esztergomi Érseki Főhatóság juttatta el hétfőn az MTI-nek. „A nemes magyar nemzet szeretett fiainak! Ennek az 1991-es esztendőnek, vagyis annak az évnek a kezdetén, amelynek során lelkipásztori látogatást teszek hazátokban, lélekben szeretnék egyesülni veletek az imádságos várakozásban. Szeretnék belépni családi otthonaitokba köszön­tésemmel és bátorításommal, hogy biztosítsalak mind­nyájatokat atyai szeretetemről és buzdítsalak benneteket arra, hogy ebben az új esztendőben egyre jobban mélyedjetek el a keresztény hitben. Sajátos módon is közel akarok lenni a püspökökhöz, a papokhoz, a szerzetesekhez és szerzetesnővérekhez, annak a lelkipásztori erőfeszítésnek a tudatában, amelyet az új idők követelnek meg tőlünk. Az egész magyar népre kérem Isten bőséges áldását, hogy bizalommal és erős lélekkel nézhessen szembe az új esztendővel. A Boldogságos Szűz Mária, a »Magyarok Nagyasszonya« legyen az a csillag, amely utat mutat a magyar katolikusoknak ebben az egyház és a haza számára egyaránt fontos időszakban. Mindnyájatoknak boldog új évet kívánok, különleges apostoli áldásommal. II. János Pál pápa" Betört kirakat, kitört parkolóóra Óévi hagyaték vagy újévi hozadék? A vandalizmust, az eszte­len pusztítást — motiválja akár öröm vagy bánat az elkövetőt — lehet magyaráz­ni, csak megmagyarázni nem. Vajon könnyít-e ezek­nek az embereknek a lelkivi­lágán a „ha már nekem nincs, másnak se legyen" tudata? Esetleg nincs is lelkiviláguk? Vagy tudatuk nincs, ami könnyítene rajta? Netán mindkettővel hadilábon áll­nak? A tétova kérdések ezek, amelyek a város tegnap reg­geli látványa nyomán jutot­tak a tudósító eszébe. A Piac utcán vandálok fél­téglával zúzták porrá az ele­gáns ruházati bolt kirakatát, ahonnan egy 130 ezer forin­tos nercbundát vittek ma­gukkal. Ők vagy mások-e — ki tudja?! — a Tóthfalusi téri, betonba ágyazott(!!) par­kolóórák némelyikét törték ki tövestől. Mindezt szinte nappali világítás mellett, szilveszter éjszakáján, a vá­ros közepén... -petneházi­­(Fotók: F. Szilágyi Imre) Gorbacsov és Bush megbeszélése Az új esztendő első napján telefonbeszélgetést folytatott a szovjet és az amerikai elnök. A telefonbeszélgetés során, amelyet az amerikai elnök kezdeményezett, és amelynek időtartamáról a bejelentés nem tett említést, a kölcsönös jókívánságokon túl elsősorban a kétoldalú kérdésekről és a Perzsa-öbölben kialakult helyzetről volt szó. A két elnök egyetértett abban, hogy az új esztendő kül- és belpolitikai tekintetben egyaránt döntő fontosságú év lesz. Megbénul a vasút két órára (Folytatás az 1. oldalról) máson várja be a sztrájk vé­gét. Gyökös Jánost, a debre­ceni mozdonyvezetőt január 1-jén délben Teleki utcai lakásán egyáltalán nem kel­lett faggatnom vagy szóra bírnom, nyílt kérdéseimre nyílt válaszokat adott. — Igen, ez a figyelmezte­tő jellegű sztrájk egy órával tovább tart, mint tavaly, csu­pán ennyiben különbözik tőle. Tehát a mozdonyok nem fognak nyílt pályán vesztegelni. A szerelvénye­ket fűtjük, világítjuk, az uta­sokat tájékoztatjuk. Reggel 7 óra után pedig már nem raj­tunk fog múlni a megindulás. A sztrájk a teherközlekedés­­re is megálljt mond ki erre az időre. — Ám hatalmas torlódást fog okozni. — A késések több órára is elnyúlhatnak, s az egész napra kihatnak, hiszen lesz úgy, hogy aznap nem tud visszafordulni az a vonat, amelyik Pestre ment el. — Most tehát egy olyan „robbanékony" időpontra tették a mozdonyvezetők a sztrájkot, amely életbe vágó is. Más, mintha éjfélre hirdet­ték volna meg két óra hosszá­ra. — Pontosan így van, de azt se feledjük, hogy december 31-ig újra tárgyalhattuk vol­na az alapbérkövetelést. — Olybá tűnik, hogy egye­lőre nem fog megszületni a plusz 9 százalékos béremelé­si megegyezés. — Mi készek voltunk rá, hogy megszülessen. Alkut ajánlottunk fel, mégpediglen a túlóracsökkenés arányá­ban. Vagyis: utólag megnéz­tük volna januárban, hogy mennyire estünk vissza a túlóra számával. — A követelést ne részle­tezzük, de mi történik, ha a figyelmeztető sztrájk ellené­re sem hajlandó megegyezni a másik fél. — Úgy az országos kül­döttértekezlet később dönt arról, hogy miként állunk le később. — Egységesek? — Egységesebbek va­gyunk, mint bármikor, hi­szen most a küldöttek mind­annyian egyformán határo­zottak. — Önök, mozdonyveze­tők, egy új szakszervezetbe léptek át. — Igen, a mozdonyveze­tők szakszervezetébe. Ezért is sikerült a vasúton belül egységünket megteremteni. — Engedjen meg egy er­kölcsi kérdést! Szilveszter után, a nagy megbékélés szózatait még fülünkben hallva: vajon az utasok kifa­kad­nak-e? — Szerintünk nem. Megér­tenek minket. — Mondjuk el azt is, hogy a MÁV vezérei jó ideig nem is nagyon ültek le önökkel egy tárgyalóasztalhoz. — Két hónapig nem. Csu­pán az utolsó pillanatban, de akkor már megállás nélkül tárgyaltak, így 30-án is, de hát... — Nyomást, pressziót gyakoroltak-e itt helyben a debreceni igazgatóságnál önökre, mint tárgyalófelek­re? — Nem. Ilyesmi nem tör­tént, ilyet nem tapasztalhat­tunk. Egyébként a viselkedé­sünkkel sem adtunk okot rá. Sz. Cs. ÜGYELET A rendőrök és a tűzoltók számára viszonylag csendes, a mentősöknek viszont annál mozgalmasabb volt az elmúlt három nap. A városi rendőrkapitányság ügyeletvezetője elmondta, hogy bár a szokásos betörések ezúttal is adtak munkát embereiknek, de a szilveszter a vártnál eseménytelenebbül telt el. Amitől féltek — petárdák és csillagszórók okozta tűz —, szerencsére elmaradt, volt viszont jónéhány víkendház- és kirakatbetörés. A Piac utcán két bolt üvegét törték be ismeretlen tettesek, az okozott kár mindkét helyen több tízezer forint. Egy magánlakás-betörés is színesíti a bűnügyi krónikát, ennek gyanúsítottját azonban sikerült kézre keríteni. A tűzoltóknak a három nap alatt jelentősebb tűzesethez nem kellett kivonulniuk. Szükség volt viszont a segítségükre a Böszörményi úton, december 31-én, éjjel fél 12-kor egy balesetnél, ahol villanyoszlopnak ütközött Polski 126 típusú személygépkocsiból mentettek ki két sebesültet. A mentők ügyeletese ugyanerről a balesetről elmondta, hogy valaki petárdát dobott a gépkocsi elé, amitől a vezető megijedt és a villanyoszlopnak hajtott. A „mulatság" eredménye: 1 könnyű és 3 súlyos sérült. Szilveszter éjszakáján Józsára riasztották őket, ahol egy tömegvere­kedésben négyen szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket. Ezen kívül volt még néhány utcai támadás, jónéhány gyógyszeres öngyilkossági kísérlet és a kijózanító állomáson is megélénkült a forgalom. 1991. JANUÁR 2., SZERDA Heti kommentátorunk: HORNYÁK ANDRÁS Kellene egy törvény... Sokféle jelzővel illetik az országgyűlés munkáját. Vannak, akik a képviselők megnyilvánulásait önmu­togatásnak, szűk pártérdekből vívott érdekcsatározás­nak, kisstílű kekeckedésnek tartják, s bizony nem rit­ka az olyan vélemény sem, hogy az egész egy nagy cirkusz, felér egy tragikomikus kabaréval, ahol a kon­cepciótlanságot ütköztetik ezer éve lejárt eszmékkel, törekvésekkel, s mindezt a nemzet nevében, jó pén­zért... Egyet azonban a legkritikusabb állampolgárnak is el kell ismernie: ez a parlament minden eddigit meghaladó tempóban hozza a törvényeket. Állítólag erre szükség is van, meg ez is a dolga egy országgyű­lésnek. Az utolsó munkanapján fárasztó munka után megszavazták az új esztendő költségvetését. Nincs tehát akadálya annak, hogy a valutaalap újabb hitelek­kel finanszírozza az ország működését. A többi tör­vény pedig a gazdasághoz értők szerint nélkülözhe­tetlen ahhoz, hogy egyszer talán hitelek nélkül is létez­zünk. Tegnap, január 1-je óta immár több új törvény is életbe lépett. Módosult a polgári perrendtartás, az adózás rendje, a társadalombiztosítás, új törvény ren­delkezik a vagyonszerzési illetékekről és a gazdasági élet különböző területeire vonatkozó törvények között különös fontossággal bír az, amelyik a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szól. Ez utóbbi már a par­lamenti vita idején is felkeltette a figyelmemet, bár nem értek különösebben a gazdasághoz. E törvény ugyan­is immár tiltja , és bizonyára szankcionálja is a fogyasztó megkárosítását, becsapását, mindenfajta megtévesztését. Például azt, hogy ha megorrintva a közelgő áremelést az ipar, vagy a kereskedelem hirte­len eltünteti a szóban forgó árut, hogy pár nap múlva drágábban bocsássa ki. A törvény tiltja azt is, ha egy gazdálkodó visszaél monopolhelyzetével. Fogalmam sincs, hogyan fogja ezt az állam megváltoztatni, mert jelenleg széltében-hosszában az egész gazdaságot jel­lemzik ezek a dolgok, de már előre örülök neki, hogy ha kötelesen (mint most is) felmegy a cukor ára, ak­kor még az új ár előtti napon is meg fogom kapni a régi áron a szükséges egy kilót. Nem lesz hiánycikk heteken át. Lehet, hogy naiv vagyok, de én reményke­dem e törvény hatásában. De ha már új törvényekről van szó, nem tudom elhallgatni azon javaslatomat, hogy alkosson az ország­­gyűlés az előbbi mintájára törvényt a tisztességtelen emberi magatartás tilalmára is. Az új törvény szank­cionálná például, ha valaki a legnagyobb lelki nyuga­lommal változtatja politikai nézeteit, ha mondjuk a szocializmus lelkes harcosából egy-két év alatt a kapi­talizmus meggyőződéses hívévé lett, ha egy év alatt megváltoztatta világnézetét, ha tegnap még a megyei pártbizottságon bokázott, de mára 56-os veterán lett, ha valaki mindig mindent másra ért, magára sohasem... Persze tudom, hogy ilyen törvény megalkotását a mostani, demokratikus megválasztott parlamenttől elvárni reménytelen... Reggeltől késő estig tartó ülé­sein számtalan fontosabb törvényt kell megalkotnia...

Next