Hajdú-Bihari Napló, 1993. november (50. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-04 / 258. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1993. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK SZÉLRÓZSA A japán modell Pozsony (MTI)­­ Vladimir Meciar a Szlová­kia számára lehetséges társadalmi, gazdasá­gi modellek közül a japán példával rokon­szenvez. Mint szerdán a Pozsony melletti Harmónián újságírók előtt hangoztatta: Ja­pánban negyven éve ugyanaz a párt vezet, természetesen nem a kommunizmus, hanem a demokrácia eszközeivel. A szlovák kor­mányfő kijelentette: mozgalma a jövőben sem válik párttá, hiszen a nyugati országokban is a polgári mozgalmak kerülnek előtérbe. Áttörtek a blokádon Bukarest (MTI)­­ Két román hajó áttört a dunai hajóforgalmat akadályozó szerb Fehér Rózsa és Új Bizánc szervezetek blo­kádján. A hírt a román közlekedési minisz­térium jelentette be szerdán Bukarestben. A két hajó kapitányának tájékoztatása sze­rint a rossz időjárási és látási viszonyokat ki­használva sikerült áthatolniuk a folyamzá­ron. A Fehér Rózsa és az Új Bizánc szerve­zet akciójával a Jugoszláviával szemben el­rendelt ENSZ-szankció ellen tiltakozik. Tag­jaik a múlt héten Belgrád közelében kis ha­jókkal zárták el a forgalom elől a Dunát és kényszerítették megállásra a Steaua Dunarii és a Steaua Deltei nevű személyszállító hajó­kat. Egyik hajó fedélzetén sem volt utas. Pályázat a Hús Rt.-re Budapest (MTI)­­ Az Állami Vagyonügynök­ség igazgató tanácsa szerdai ülésén határo­zott arról, hogy több részvénytársaság érté­kesítésére hamarosan pályázatot hirdet - je­lentette be Pongrácz Tibor államtitkár. Ezek közé tartozik a Debreceni Hús Rt. is, mely­nek a jegyzett tőkéje 700 millió forint, tőke­tartaléka pedig eléri a 300 milió forintot. A cég szinte teljes egészében állami tulajdon­ban van. Öt napon belül a vagyonügynökség pályá­zatot hirdet a társaság 532 trillió forint érté­kű részvényeire. Ebből 175 millió forintnak megfelelő papírt kárpótlási jegy ellenében mezőgazdasági termelőknek kívánnak elad­ni. Hibaigazítás A Napló szerdai számának első oldalán az Iparosok - a kamarai törvényre várva című tudósítás képaláírásába sajnálatos hiba csú­szott. A Kézművesház falán elhelyezett em­léktáblát Mazsu János debreceni alpolgár­mester leplezte le. A hibáért az érintettek el­nézését kérjük. m . Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyaró Vilmos, Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Szakács Tamás (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csubák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 312-144, sportrovat: 317-152, telefax: 312-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14—16. Telefon/telefax: 382-013, üzenetrögzítő: 381-275. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyóúj­falu 135 vagy 723. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., ÜI. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Kess (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 312-144, telefax: 317-985,­­felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Fábryné Mészáros Katalin és Szabó Imréné. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft, Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére teneszti az Inform Stúdió Kft, Deb-, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 313-101. Szető igazgató: Czeglédy György tájban teneszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 312-111. Igazgató: Kovács József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, posta­­utalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Posta­bank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzfor­galmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó dmén. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. Áruspél­dányok ára: 15,40 forint (Az árak az áfát is tartalmazzák). Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Értékrendjére, elveire jelenleg nincs szükség Fodor Gábor kilépett a Fideszből és lemondott képviselői mandátumáról Budapest (MTI)­­ „A mai napon bejelentem, hogy december 1-jei hatállyal lemondok parlamenti képviselői mandátumomról, a Fiatal Demokraták Szövetségében viselt tagságomról és megbízatá­saimról" - közölte Fodor Gábor szerdán, a parlamentben tartott szűk körű sajtótájékoztatóján. A Fidesz alelnöke, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottságának elnöke egyút­tal jelezte: röviddel tájékoztatója előtt telefaxon értesítette elhatá­rozásáról Szabad Györgyöt, az Országgyűlés elnökét, valamint Orbán Viktort és Szájer Józsefet, a Fidesz két vezetőjét. Fodor Gábor a tájékoztatón nyi­latkozatot olvasott fel elhatározá­sáról és annak okairól. Elmondta, hogy döntése olyan hosszabb fo­lyamat eredménye, amely régeb­ben kezdődött el a Fideszen belül. Az országos választmány alakuló ülése megerősítette abban, hogy az általa kezdetektől fogva kép­viselt elvekre és értékrendre a szö­vetség politikáját komolyan befo­lyásoló módon jelenleg nincs szükség. Arra pedig nem kíván vállalkozni, hogy további jelenlé­tével azt a látszatot keltse, mint­ha a Fidesz az ő általa vallott né­zetrendszert is magában foglalná.­­ A párton belüli normarend­szer jelentős változása miatt szá­momra az egyetlen, tisztességgel vállalható új képviselői mandátu­mom visszaadása annak a párt­nak, melynek egykori budapesti listáját vezettem - közölte. Hozzá­tette, hogy elhatározásával egyút­tal könnyebbé kívánja tenni annak az útnak a követését, amelyet a fiatal demokraták az ő ellenkezé­se ellenére választottak. Számára elfogadhatatlan irány­ba fordult a Fidesz szekere. - A hét végi választások után én csak a magam számára adódó tanulsá­got vonom le, de megítélni e fo­lyamatokat már nem az én dol­gom, ezt mások fogják elvégezni - mondotta. Fodor Gábor megköszönte mindazok munkáját, akik segítet­ték és őszintén köszönte a kriti­kát ellenfeleinek is, azzal: „bará­taimtól is, ellenfeleimtől egyaránt sokat tanultam." Egyúttal minden­kit kért, aki hozzá hasonló elveket vall, hogy ne gondolja kudarcnak a történteket. Hangsúlyozta, hogy nincs benne megbántottság vagy harag, sőt, az elmúlt hónapok ha­tására erősebbnek érzi hitét az ál­tala képviselt értékekben. Végül közölte: azért választotta távozá­sa dátumául december elsejét, hogy addig lezárhasssa folyamat­ban lévő ügyeit. Az újságírók érdeklődésére Fodor Gábor elmondta: azért nem a párton belüli platformalapítás mellett döntött, mert annak sze­rinte nem lenne értelme a jelenle­gi helyzetben, másfelől pedig akkor a választók sem tudnák, mit jelent a Fidesz. Kilépése viszont tiszta helyzetet teremt. A „hogyan tovább" felől érdeklődő kérdések­re úgy nyilatkozott: nem kíván tel­jesen visszavonulni, ám még nem döntötte el, hogy pontosan milyen utat választ. Újabb kérdésekre hozzátette, hogy az utóbbi időben egyébként szinte mindegyik párt­tól megkeresték. Arról, hogy milyen irányba ha­lad a Fidesz, nem kívánt fejtegeté­sekbe bocsátkozni, mondván: ez nem lenne ízléses. Annyit viszont elmondott, hogy az utóbbi idő­szakban számos olyan jelet tapasz­talt a pártban, amit nem tart he­lyénvalónak. Fodor Gábor Fotó: Nagy Gábor(ISB) „A magyar politikának fordított hátat” Orbán Viktor nyilatkozata Fodor Gábor elhatározásáról Budapest (MTI)­­ A Fidesz elnö­ke szerint nemcsak pártját, hanem az egész magyar politikai életet is veszteség érte Fodor Gábor Fideszből történt kilépésével és parlamenti mandátuma vissza­adásával. Orbán Viktor az MTI- nek nyilatkozva elmondta: megle­petésként érte Fodor lépése, de nem számít arra, hogy ez a párt szakadásához vezetne. - Arra sem gondoltam, hogy kilép a politiká­ból és arra sem, hogy a Fideszből. Hiszen ha jól értem a döntését, nem egyszerűen csak a Fideszből lépett ki, hanem az egész magyar politikának fordított hátat, átme­netileg vagy véglegesen, ezt majd ő eldönti.­­ Én éppen az ellenkezőjére szá­mítottam. Arra, hogy Gábor a pár­ton belül továbbra is a saját állás­pontját, iránymódosítási javasla­tait fogja népszerűsíteni. Nem pe­dig arra, hogy a vele egyetértők most nélküle kell hogy ezt a vitát folytassák a párton belül. Orbán Viktor elmondta azt is: nincs tudomása arról, hogy a Fodorral szimpatizáló pártvezetők közül bárki elhagyta volna, vagy elhagyni készülne a pártot. A Fideszen belül mindenki tudatá­ban van annak, hogy a személyi rivalizálás időszaka lezárult, és a kampányra való felkészülésre kell összpontosítani. Arra a kérdésre, hogy Fodor lépése mennyire befo­lyásolja a Fidesz választási esé­lyeit, Orbán kifejtette: - A válasz­tás még nagyon messze van, tehát nem lehet azt tudni, hogy mai po­litikai lépéseknek öt-hat hónap múlva milyen politikai következ­ményei lesznek. Én látok arra esélyt, hogy a vá­lasztópolgárokat semmilyen mér­tékben ne befolyásolja negatívan ez a lépés. Orbán Viktor jelezte azt is, hogy komoly fejtörést okoz a Fidesznek Fodor pótlása, hiszen a kilépett politikusra a választási kampány­ban is rendkívül sok feladat hárult volna, és Fodor Gábor eddig jelen­tős szerepet vállalt a kormányza­ti munkára való felkészülésből. Megkerült 69 millió forint Budapest (MTI)­­ 69 millió forin­tot és valutát mutattak be a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján. Eddig ennyit sikerült visszaszerezni abból a 86 millió 670 ezerből, ame­lyet a múlt hónapban raboltak el a Budapest Bank Laktanya utcai fiókjából. A korábbi híradások még több mint 91 milliós rablás­ról szóltak, de ezt a bank utólag korrigálta. Bodrácska János főkapitány el­mondta: a bankrablás utolsó gya­núsítottja, Kovács Zoltán feltehe­tően Romániában tartózkodik. Arról még nincs pontos informá­ciója a rendőrségnek, hogy Kovács szabadlábon van-e, vagy a román hatóságok őrizetbe vették. Bodrácska a rablás részletei­ről elmondta: a három elkövető - Krausz Péter, Tóth Imre és Kovács Zoltán - Kis Gábor biztonsági őr segítségével hajtották végre a bűn­­cselekményt. Ő adta a tippet a bankrabláshoz, és ő szolgált infor­mációkkal a biztonsági rendszer­ről is. A rablást azalatt a három perc alatt hajtották végre, amíg a biztonsági őrök váltották egymást. A rablás után ismeretlen okból nem a határ felé vették útjukat - mint eredetileg tervezték -, hanem a városközpontba hajtottak egy lo­pott Honda Civic gépkocsin. Egy nyomozó a kiadott körözés alap­ján felismerte az autót, és megpró­bálta a rablókat megállítani, mi­közben pisztolyával megsebesítet­te Krausz Pétert. A rablók a Szé­na téren hagyták a kocsit és taxi­val menekültek el. Téves volt te­hát az az információ, amely sze­rint az elkövetők piros gépkocsi­val hajtottak tovább. Két nap múl­va - bejelentések alapján - a Ka­rinthy Frigyes úton, egy bérelt la­kásban elfogták Tóth Imrét és a se­besült Krausz Pétert. Ezután meg­találták a pénz nagyobbik részét, amelyet a rablók Budapesten, Tö­­rökszentmiklóson, Maglódon és Gyálon ástak el. A fennmaradó 17 millió forint valószínűleg Kovács Zoltánnál, illetve - részben - egy taxisnál van. A rablók ugyanis maguk sem tudják mennyi pénzt - 1 vagy 5 millió forintot - adtak annak a taxisnak, aki elmenekü­lésükkor felvette őket a Széna té­ren. A rendőrség más személyeket is őrizetbe vett, akik a pénz elrej­téséhez, vagy a bankrablók bujká­lásához nyújtottak segítséget. Krausz Péter, Tóth Imre és Kovács Zoltán egyébként már voltak bün­tetve betörésért és autólopásért. Laktanya utcai akciójuk előtt is kö­rözés alatt álltak rablás gyanúja miatt. A házkutatásnál éles- és riasztófegyvereket, Rambo-kést és számszeríjat találtak náluk. Életmentő elítéltek jutalma Tököl (MTI)­­ Emberséges csele­kedetéért jutalomban részesült az a négy fiatalkorú rab, aki a napok­ban a rácsok mögött megmentet­te egy börtönőr életét. A tököli büntetés-végrehajtási intézet zacs­kóragasztó üzemében dolgozó el­ítéltekre felügyelő őr rosszul lett, összeesett és elvesztette eszméle­tét. A rabok azonnal segítségére siettek, elsősegély-nyújtással igye­keztek magához téríteni, orvost hívtak. Frank Tibor, a börtön igaz­gatója az MTI-nek elmondta: a négy fiatalembernek pénzjutalmat utalt ki, valamint jutalomként cso­portos színházlátogatáson is részt vehetnek Budapesten. Ugyanakkor keresik a jogi lehe­tőséget, miként lehetne a fiatalok kiszabott büntetését példamutató cselekedetükért mérsékelni. Gracsov a NATO-ról Moszkva (MTI) - Oroszországban jelenleg nincs napirenden a NA­­TO-ba való belépés kérdése, és Moszkva nem híve annak, hogy növeljék a NATO tagjainak szá­mát - jelentette ki Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter szerdai moszkvai sajtóértekezletén. Gracsov ezt azzal indokolta, hogy a NATO ténylegesen nem politikai, hanem katonai-politikai szövetség, s mint ilyen nemcsak politikai, hanem tisztán katonai feladatai is vannak, s ebben az ér­telemben felvetődik a kérdés, hogy milyen céllal, ki ellen vesz­nek fel a szervezetbe új tagokat. Moszkva ezért nem híve a bőví­tésnek - hangsúlyozta az orosz vé­delmi miniszter. HIRDETÉS­ SZENZÁCIÓS VÁSÁR 5—10% engedmény­­ Színes televíziók 29 600 Ft-tól, videorecorderek 27 900 Ft-tól, music centerek CD-vel 26 900 Ft-tól, mikrohullámú sütők 17 900 Ft-tól. Samsung márkabolt, Piac u. 20. Telefon: 310-820 Az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőket keres a előfizetéses terjesztésére. Jelentkezhet az Inform Stúdió Kft.-nél: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Tel.: (52) 313-101, 312-940 Munkanélküli-járadék mellett is lehetséges!

Next