Hajdú-Bihari Napló, 1994. december (51. évfolyam, 284-310. szám)

1994-12-01 / 284. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1994. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK SZÉL RÓZSA Kb, Km I­I mm Amerikaiak a Kárpátok Eurorégióról Pozsony (MTI)­­ Kétnapos nemzetközi kon­ferenciára került sor Bártfafürdőn. Az ame­rikai székhelyű Kelet-Nyugati Tanulmá­nyok Intézete (IEWS) rendezésében zajló eseményen a Kárpátok Eurorégió eddigi te­vékenységét és a gazdasági együttműködés kibővítésének lehetőségeit vizsgálták, külö­nös tekintettel arra, hogy a Kárpátok Euro­régió tervezete iránt a Rockefeller-alapítvány is érdeklődést mutat. A tanácskozáson je­len volt a Rockefeller-alapítvány két képvi­selője, Bill Moody és Grahaam Finey, akik a Kárpátok Eurégió szerkezeti átalakításá­nak tervét kidolgozták. Az IEWS képvise­letében az intézet amerikai és európai köz­pontjának szakértői mellett a Kárpátok Eu­rorégió főtitkára, a magyar Virágh Pál is részt vett a tanácskozáson. „Átvilágítás” Budapest (MH)­­ A Magyar Hírlapban teg­nap megjelent információ szerint a Belügy­minisztérium archívumában található doku­mentumok szerint az országgyűlési képvi­selők közül egy már bizonyosan együttmű­ködött az egykori belső biztonsági szolgá­lattal. A Honvédelmi Minisztériumban eddig húsz képviselőt ellenőriztek, de közülük egyetlen sem szerepelt a nyilvántartásokban. Az átvilágítás eredménye szerint egy kép­viselő korábbi tevékenysége ütközik az ügy­nöktörvény 1. §-nak b) pontjában foglaltak­kal, vagyis saját kezűleg aláírt beszervezési nyilatkozattal hálózati feladatot vállalt, az állambiztonsági apparátusnak jelentést adott, illetve tevékenységéért térítést vagy más előnyöket fogadott el. A testület veze­tője az érintett nevét természetesen nem mondhatta meg. Róma (archív felvétel): Ketten haltak meg az Achille Lauro nevű olasz hajón keletke­zett tűz következtében. Az egyik áldoza egy 68 éves német turista, aki szívinfarktust ka­pott, a másik, a nála két évvel fiatalabb brit Arthur Morris, aki akkor szenvedett végze­tes fejsérülést, amikor épp egy mentőtu­tajra igyekezett felkapaszkodni Fotó: AP ........................sfripssy limp Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt. Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Magyari Vilmos, Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila mb. (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csuhák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144­, 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyó­újfalu (54) 402-135/13. Rádiótelefon: 06-60-359-397. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., m. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-1445, telefax: 417-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgató: Fábryné Mészáros Katalin. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144­, telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.­­nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jel­zőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a re­gionális szerkesztőségek címén. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, fél évre 2155 forint, egy évre 4085 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 17,90 forint, pénteken 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 „Nem nélkülözhető az együttműködés” Letenye (MTI) - Mégis lesz ma­gyar részvétel - ha közvetett for­mában is - az esseni Európai Unió csúcsértekezletén: Mitterrand és Kohl kedd esti találkozóján szü­letett az elhatározás, hogy a tár­sult országokat meghívják egy rö­vid találkozóra, és képviselőik egy munkaebéd keretében kap­nak tájékoztatást az EU-csúcs dön­téseiről. Ezt Kovács László külügymi­niszter erősítette meg Letenyén az Alpok-Adria munkaközösség ma­gyar megyéinek vezetői tanácsko­zásán. A munkaközösség szerepé­vel kapcsolatban a külügyminisz­ter hangsúlyozta: a magyar külpo­litika ismert hármas célkitűzésének megvalósulásában nem nélkülöz­hető a megyék és régiók egy-, illet­ve többoldalú nemzetközi együtt­működése. Ez a kapcsolatrendszer nagyban segíti az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítési folya­matát, a térség eurokonformmá té­telét­­ a gazdasági, az oktatási hát­tértől a lakosság felkészítéséig. Kovács László a tanácskozást követő sajtótájékoztatón többek kö­zött elmondta: az EBEÉ leendő so­ros elnökeként azon lesz, hogy sok­féle feladat végzése közepette is Magyarország megismertetését, s bizonyos fokú előtérbe kerülését segítse. Kiemelte: a közelgő buda­pesti csúcstól azt várják, hogy az EBEÉ továbbfejlődjék a válság­megelőzés irányába, kivált az et­nikai konfliktusok esetében. A külügyminiszter úgy vélte, hogy válságkezelés dolgában az EBEÉ cselekvőképességének egyfajta pró­baköve lenne a karabahi konfliktus békés rendezése. A közelgő buda­pesti csúcs fontos feladatának em­lítette még az EBEÉ beillesztését a működő nemzetközi biztonsági és együttműködési struktúrákba. Sze­retnénk, ha a budapesti tanácsko­záson elfogadnák az EBEÉ fellépé­sének elsődlegességét konfliktus­helyzetek esetén, és az értekezlet csak akkor fordulhasson a Bizton­sági Tanácshoz, ha az adott válság­­helyzetet egymaga nem tudja meg­oldani. Kovács László közölte: az állam- és kormányfők „menet­rendben foglalt" kétoldalú tárgya­lásainak előkészítésén kívül - mint soros elnök - az ENSZ, az EU, a NATO és a mediterrán térség or­szágainak vezető tisztségviselőivel is találkozik a budapesti két és fél nap alatt. Végül elmondta, hogy Clinton elnök hétfő reggel érkezik Budapestre, és még aznap délután hazautazik. Mitterrand francia elnök, Kohl német kancellár és Balladur francia mi­niszterelnök a sajtótájékoztatóhoz készül a tanácskozás után, ame­lyen megegyeztek a „hatok” meghívásáról Fotó: AP (Fél)sikertelen szarajevói tárgyalások Szarajevó (MTI) - Félsikert sem hozott Butrosz Gáli ENSZ-főtit­­kár szerdai szarajevói villámláto­gatása: a muzulmán vezetőkkel folytatott megbeszéléseken nem sikerült előbbre lépni a boszniai válság rendezése felé, a boszniai szerb vezetők pedig szóba sem álltak a világszervezet első embe­rével. A Gálival folytatott kétórás megbeszélés után nyilatkozó Ali­ja Izetbegovic csak annyit mon­dott, hogy a világszervezet első embere nem hozott semmiféle új javaslatot. Gáli „hosszasnak és po­zitívnak" minősítette a tárgyaláso­kat, majd elmondta, hogy az Izet­begovic elnökkel folytatott meg­beszélésen nem került szóba a boszniai szerb állam és a Jugosz­lávia közötti konföderáció létreho­zásának terve. „Teljes egészében kitartunk az összekötő csoport­ba-Fotó: AP keterve mellett" - mondta az EN­­SZ-főtitkár, majd hozzátette: a tár­gyalásokon azt hangsúlyozta, hogy a nehézségek ellenére is foly­tatni kell a béketárgyalásokat. Sza­rajevói jelentések szerint Izetbego­vic a találkozón azzal érvelt, hogy az ENSZ-nek nincs joga arra, hogy semleges álláspontra helyezked­jen, mert Boszniában a demokra­tikus és legitim kormánynak a „legsötétebb fasizmussal" kell szembenéznie. „A kék­sisakosok­nak a törvényes úton megválasz­tott kormányt kell megvédelmez­niük" - mondta a boszniai musz­lim­ vezető. Az ENSZ főtitkárát meglehető­sen ellenségesen fogadták a bosz­niai fővárosban: az elnöki palota közelében összegyűlt polgárok bí­rálták az ENSZ tevékenységét, s kézmozdulataikkal arra utaltak, hogy szívesen látnák a főtitkár ha­lálát. Gáli a tervek szerint szerda este találkozott volna Radovan Karadzic boszniai szerb elnökkel. Gali mosolyog, de ez nem a tár­gyalások eredményének szól Cigány képviselőjelöltek kampánygyűlése Hajdúhadház (MTI) - Munkalehe­tőség és tanulás - ez a két szó hang­zott el a legtöbbször szerdán a haj­dúhadházi művelődési házban, ahol első ízben tartottak kampány­gyűlést a cigány önkormányzati képviselőjelöltek és a leendő kisebb­ségi cigány önkormányzat jelöltjei. A hajdú város 14 ezer lakója kö­zül 2500 a cigány, akinek most lesz először alkalma arra, hogy érde­keit megjelenítse a helyhatóságban. „Ehhez azonban az kell, hogy előbb önmagunkkal értsünk szót" - hang­zott el nemegyszer a figyelmeztetés, és nem véletlenül. A résztvevők ugyanis többször szakították félbe a bemutatkozó jelölteket közbekiáltá­sukkal, és nemegyszer éles szóvál­tás alakult ki a hallgatóság között. Végezetül abban mindannyian egyetértettek, hogy a cigány képvi­selők csak akkor lehetnek eredmé­nyesek, ha a helyi kisebbség egysé­gesen támogatja törekvéseiket. Ezek sorában elsőként a cigány gyerekek taníttatását, és a felnőtteknek a munkához juttatását jelölték meg. Lakatos Gábor, aki az elmúlt válasz­tási időszakban egyedüli cigány képviselője volt a helyi önkormány­zatnak, felszólította a cigányságot, hogy menjenek el szavazni. Alliance Francaise Debrecen­­ (HBN - L. V. F.)­­ A debreceni Alliance Francaise 1991- ben alakult, azzal a céllal, hogy összefogja mindazokat, akik hoz­zá kívánnak járulni a francia nyelv és kultúra jobb megismeré­séhez, a két ország kapcsolatának fejlesztéséhez. E célt szolgálja a december 1-4. között megrendezésre kerülő fran­cia filmnapok rendezvénysorozata, melyről november 30-án a József Attila Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatót Florence Dut­eil, az Alliance Francaise debreceni igazgatója. A Kölcsey művelődési központ­ban megrendezendő francia film­napok keretében látható lesz a több díjat nyert Cápafióka, az 1959-ben készült Fekete Orfeusz, a hatvanas évek fiataljairól szóló Mentolos ital, valamint a német megszállás ide­jén játszódó Viszontlátásra, gyere­kek című filmalkotások. Ezek mel­lett Florence Dutheil ismertette az egyesület programjait. Megállapodtak a további együttműködésben Debrecen (HBN) - Már tíz esz­tendeje, hogy a Csokonai Színház és az Ady Endre Gim­názium jó kapcsolatot tart egymással, ami együttműkö­désnek is mondható. A gimnázium számos nö­vendékét láthattuk-láthatjuk a produkciókban, a színház több művésze tanít a középiskolá­ban, ahol évfolyamonként húsz-huszonöt diák tanul be­széd- és pódiumművészetet, éneket, táncot, kreatív játékot valamint dráma- és színháztör­ténetet is. Ezt az együttműködést teg­nap - november 30-án - dél­előtt megállapodásban szente­sítették. Az együttműködés to­vábbiakban is nonprofit alapo­kon lehetséges - szögezték le. A társulat és a gimnázium kölcsönösebben előnyös „szerződést" kötött. A színház - a segítés más módozatai mel­lett - a számára nélkülözhetet­len kellékeket, jelmezeket átad­ja az iskolának, átengedi szín­padát, nézőterét a diákgála napjára, foglalkoztatja azokat a fiatalokat, akiket nem vesznek fel a színház- és filmművészeti főiskolára. Az iskola egyebek között kedvezményes nyelvoktatást kínál a színház tagjainak, köz­reműködőkkel segíti a társulat produkcióinak megvalósítását. Öt nem és egy igen Debrecen (HBN)­­ Hat, a helyi vá­lasztási bizottságok döntésének felülbírálatát kérő kifogást tárgyalt szerdán a területi választási bizott­ság. Öt esetben - ebből három debreceni, kettő berettyóújfalui - az érintettek azért fordultak a te­rületi választási bizottsághoz, mert a helyi választási szerv nem fo­gadta el hivatalos jelöltségüket, mivel az ajánlóik között olyanok is szerepeltek, akik nem az ő vá­lasztókerületükben laknak, s ezek nélkül nincs meg a megfelelő szá­mú ajánlásuk. Ezen esetekben a te­rületi választási bizottság megerő­sítette a helyi döntést, így az el­utasítottak nem tekinthetők kép­viselőjelöltnek. A hatodik kérelmező azért kért jogorvoslatot, mert Hajdúdorogon függetlenként regisztrálták jelölt­ségét, miközben ő kisebbségi je­löltként indult a Romák Országos Szövetsége színeiben. Ebben az ügyben a területi választási bizott­ság felülbírálta a helyi döntését, s megváltoztatva azt elfogadta a ké­relmező kisebbségi jelöltként va­ló nyilvántartásba vételét. Ismét szól Debrecen (HBN) - Ismét megszó­lalt a Rádió Ház, ezúttal a 105,9 MHz-en. Az adás december 1-jén 0 órakor kezdődött és 13-án éjfélig hallható a nap minden órájában. Reggel 9 óráig hírműsor szól - el­sősorban helyi információkkal -, délelőtt szolgáltatómagazint sugá­roznak, délután pedig talk-show jellegű szórakoztató műsorok lesz­nek. Hétköznapokon 5 és 6 óra kö­zött gazdasági, pénzügyi magazint készít a Rádió Ház. Az éjszakai és a hajnali órákban pihentető zenét sugároz az állomás, mégpedig olyat, amit a középkorúak és az idősebbek is szívesen hallgatnak. A Rádió Ház az ideiglenes adásban is és a későbbiekben saját közép­­hullámú frekvenciáján is olyan műsorokat kíván sugározni, ame­lyek nem csak a fiatalokhoz szól­nak. A rádió zenetárában a hatva­nas-hetvenes évek dalai nagy számban megtalálhatók. A hallga­tók a stúdiót a 432-027-es telefon­számon hívhatják. ÜGYELET • A tűzoltók tegnap estig három esethez vonultak ki. Reggel 6 óra után a debreceni Hatvan utca 42. szám alatt egy pincehelyiségben lángra kapott az ott tárolt papír- és rongyhulladék. Különösebb anya­gi kár nem keletkezett, azonban egy sajnos hajléktalan férfi holttes­tére bukkantak oltás közben a tű­zoltók. • Ugyancsak a kora reggeli órák­ban gyulladt ki egy szalmakazal Konyár és Derecske között. A be­rettyóújfalui tűzoltók segédkeztek az oltásnál, ahol 36 ezer forint kára keletkezett. A szalmakazlat feltehe­tően szándékosan gyújtotta fel va­laki. • Hajdúnánáson, a Nagy Sándor utca 15. szám alatt egy kályhából ki­folyt nagy mennyiségű olaj kapott lángra szerda délelőtt. A tulajdonos­nak - aki maga oltotta el a tüzet - 20 ezer forint kára keletkezett. • A rendőrség ügyeletese beszá­molt arról, hogy a Nagysándor-te­­lepi Általános Iskola tejtároló helyi­ségének lakatját felfeszítve 4300 fo­rint értékű tejterméket tulajdonítot­tak el ismeretlen tettesek. • Debrecenben, az Őszirózsa köz­ben két pincébe is behatoltak, az egyikből gyerekkocsit, a másikból étolajat és ecetet vittek el. • Hajdúböszörményben egy kollé­giumból két mountain bike-ot lop­tak el összesen 50 ezer forint érték­ben, míg a berettyóújfalui rend­őrök egy Nagykerekiben feltört nyári konyhából eltulajdonított 50 ezer forintot érő villanydaráló tol­vaja után nyomoznak. Hajdúhad­­házon egy melléképületből barom­fit és kerékpárt loptak el 4000 fo­rint értékben.

Next