Hajdú-Bihari Napló, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-05 / 79. szám
A decemberévé MZ- ben alakult, s i I immár harmadik életévébe lépett a Szellemi Szabad legények Társasága. A körben a helyi értelmiség szinte teljes spektruma képviselteti magát. Az elnökkel, Tóth-Máthé Miklós íróval a múlt-jelen-jövő hármasságában tekintettük át a társaság életét. - Nem anakronizmus-e közösséget kívánni és teremteni egy olyan korszakban, amelyik az emberi kapcsolatok épülése ellenében sajnos, inkább azok leépüléséről szól. Nem nehéz-e összekovácsolódnia egy olyan körnek, amely a helyi értelmiség széles rétegeit tömöríti? Hiszen évtizedek óta, lelkes kísérletek ellenére sem sikerült itt senkinek igazán összetartó csapatot verbuválnia, főleg nem ennyire színes szellemi palettáról. Mi a titok nyitja? - Valóban régi terv volt már Debrecenben egy ilyen csapat létrehívása. Most végre összejött. A magam ötletéből született társaságnak főleg a művészértelmiségiek a tagjai - költők, írók, képző- és zeneművészek -, s van tudományos kutatónk, múzeumigazgatónk, egyetemi és főiskolai tanárunk, újságírónk-riporterünk, könyvtárosunk, kritikusunk is. Azért is ambicionáltam kezdettől fogva e társaság létrejöttét, mert nem nyugodtam bele, hogy Debrecenben nem lehet ilyen baráti kört összehozni. Ki is derült: ezt igen sokan igénylik. Hogy mi a titkunk? Az, hogy hozzánk protokolláris alapon nem lehet bekerülni. Tehát mi pusztán azért, mert valaki „fő-fő", tehát mert társadalmi tisztséget tölt be, nem várjuk tagjaink sorába. Tehát, ha úgy tetszik, egy nagy asztaltársaság a mienk, asztal nélkül... Baráti kör. Hogy nem anakronizmus-e? Pontosan most nem az, mert ebben az elidegenedett, szétesett, politikától zűrös és hazug világban igenis kell, hogy össze tudjanak néhányan jönni, olyanok, akik emberileg és szakmailag is értékelik egymást. Talán sikerült tehát elérnünk, hogy azok találkoztak a szabad legények társaságában, akik - s ez kritérium is - valamiért becsülik és tisztelik egymást. - Úgy látom, a direkt politizálás nem természetük az összejöveteleknek. - Valóban nem, valamiképp úgyis mindenki politizál - az író a regényében, a festő a képein -, de itt „pár exellence" módon nem foglalkozunk ezzel. Ugyanígy senkinek a múltjához nem közelítünk előítélettel, lett légyen az illető a régi rendszerben egyszerű párttag vagy pozicionálisan is a Kádáridők elkötelezettje. Ezért adódhatott, hogy hajdani párttag és '56-os elítélt egyaránt van közöttünk. De nem firtatjuk most már egymás múltját, kinek-kinek a jelenére figyelünk. Arra tekintünk, ki mennyire ember, s mennyire tudja elviselni a másikat. Mert a barátság, ami összefűzi a tagságot, azzal is együtt jár, hogy tűrjük egymás rigolyáit, rossz tulajdonságait is. A művészek különösen hajlamosak az elszigetelődésre, a „magányos farkassá" válásra. Szép lehet, hogy e társaságban úgy érezheti magát ez a rendkívül érzékeny emberfajta, hogy valahová tartozik. - Igen, amióta megalakultunk, valahogy másképp figyelünk egymás művészetére, munkásságára is. Közösen veszünk részt a tagtársak kiállításain, vagy ha valakinek könyve jelenik meg, azt úgyszintén üdvözöljük. S ha ne adja isten, beteg közülünk valaki, közösen meglátogatjuk. Szóval egyfajta természetes emberi „közlekedés" alakult ki közöttünk. Tóth-Máthé Miklóst korábban amolyan „egyszemélyes intézményként" tartották számon a helyi szellemi életben, most meg eköré szerveződött, mondhatni, intézményhálózat... - Igen, s szinte kívánjuk egymás társaságát, például az egyik leglelkesebb tagunk, Sőrés Ildikó zongoraművész, ha nem tud eljönni valamelyik összejövetelre, az neki valósággal szívfájdalma. - Igen, bizony, nemcsak szabadlegények, hanem „szabadleányok" is tartoznak a társasághoz. Összesen hány tagú a csapat? - Most huszonkilencen vagyunk, köztünk néhány hölgy is. Ám a hivatalos nevünk szerint „szabadlegények". A hölgyek beleegyezésével. - Ahogyan elnézem az összejöveteleket: életes szellemi partik... - Hozzátartozik a létünkhöz, hogy nem vetjük meg az úgynevezett természetes élvezeteket. Számos közös kirándulás is erősítette az összetartozás-élményünket, így a jászberényi, a mátészalkai, s most Detkre készülünk. Ezeken az alkalmakon ki-ki meg is mutatkozik tevékenységében: a mátészalkai múzeumban rendezett estünkön például a társaság festőinek közös tárlatuk nyílt, aztán mi, írókszínészek műsort adtunk. - Otthona(i) is van(nak) a társaságnak. - Nagy örömünk, hogy olyan modern gondolkozású, bohém emberrel gyarapodtunk, mint Selmeczi László múzeumigazgató, a menedzserigazgatónk, aki mintegy megteremtette a közegünket a Déri Múzeumban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ő intézményük is egyre inkább afféle kulturális centrummá, értelmiségi találkozóhelylyé alakult. A szakmai kapcsolatai révén, örömünkre, az ország valamennyi múzeumában szívesen látnak bennünket. Ha úgy tetszik, mi vagyunk a múzeumokat látogató vándortársaság... - S nem feledkezhetünk meg egy személyes, de közérdekű mozzanatról sem: az elnök felesége, Kováts Enikő, az Egészségügyi Gyermekotthon igazgatója, szintén otthont ad a társaság több rendezvényének. - Igen, ott is megpezsdült a művészeti-szellemi élet, Enikő is segített megteremteni valami olyan értéket, ami az otthonban régebben nem létezett, például ott is sorra nyílnak a kiállítások a Szabadregények képzőművészeinek alkotásaiból. - Sokan pályáznak a tagságra? - Igen, számosan szívesen jönnének közénk. S mint említettem, szeretjük bár a jó hangulatot, de minden szélsőséges magatartást elítélünk. Akinek a mentalitásával kapcsolatban a tagságnak ilyen tapasztalata van, nem javasoljuk a felvételét. Az összejövetelek, műsorok alkalmával megmutatkoznak a rejtett értékek is, kiviláglik a sokoldalság. Ismeretes Tóth-Máthé Miklós kettős hivatása: színművész diplomával bír, később váltott az íróságra, a 18. kötete vár megjelenésre. S újabban a nyilvánosság számára is kiderült például az is, hogy László Ákos grafikusművész milyen jól mond verset, vagy hogy Madarász Gyula festőművész mily szépen énekel népdalt. - Örülünk ennek. Ebből mindannyian csak profitálunk. S miután a művészet több területét képviseljük, s tényleg sokoldalúság érzékelhető, ha kell, szinte öt perc alatt össze tudunk verbuválni egy profi műsort... - Ez egyúttal ugye, arra is utal, hogy a társaság nyitott a más műhelyekkel való együttműködésre. Hiszen például a Hortobágyi Alkotótábor megnyitóján Tóth-Máthé Miklós szavalt Petőfi-verset. - Igen, valóban találkoznak a műhelyek. S például az emlegetett Madarász Gyula eddig csak társaságban énekelt nagyon szépen csángó dalokat, de meggyőződésem: fel is léphetne vele. Miért ne? Attól ő még megmarad kitűnő festőművésznek. S mit ferdít vagy ront az én íróságomon, ha verset mondok? Legfeljebb a filoszok megjegyzik, hogy inkább menjek vissza színésznek... Vállalom... S azért is örülök e társaságnak és az általa kínált lehetőségeknek, mert azóta valahogy más az én életem is. Közönséget kaptam. Mert egy művész, egy alkotó, különösen itt, Debrecenben, nagyon magányos tud lenni. - A tervek? - Vannak köztünk, akik szorgalmazzák: szóljunk bele a város kulturális életébe. Mi ezt „egy az egyben" - nem ambicionáljuk. Viszont tervezzük vendégek hívását, a politikusoktól a bankemberekig, akikkel elbeszélgetünk. Vagy szándékunk, hogy tekintettel az évfordulóra is, a méltatlanul háttérbe szorult Veres Péterrel eszmecserézünk. Csak olyasmit tervezünk, amit valóban igényelünk, ezek tehát nem formális muszájprogramok. Szeretnénk majd egy lapot. Egyelőre a Múzeumi Kurír a „terepünk", egy számát például mintegy a szabadlegényeknek szenteli. Kihasználatlannak tartjuk a Déri Múzeum szép dísztermét. Felvetettem, jó volna benne múzeumszínházat létesíteni. De ez még a jövő zenéje, szponzorok kellenek hozzá. Mi mint asztaltársaság, egyelőre élvezzük, hogy vagyunk. A közösség erejét már érezzük. S ami még gyerekcipőben jár, a pénzügyi menedzselésünk, lassan majd megindul az is. Mert mióta közösségben vagyunk, inkább sikerül ezt-azt elérnünk, mint egyedül. Arany Lajos „Nem firtatjuk egymás múltját, csak a jelenét. Arra tekintünk, hogy ki mennyire ember, s mennyire tudja elviselni a másikat. Mert a barátsághoz a hibák, rigolyák tűrése is hozzátartozik." TALÁLKOZÁSOK Asztaltársaság, asztal nélkül... Ült« › • m iMült 5 S « "›3 ss '3 ̇ I BC '5 N « Vencsellei István felvétele ífl® m 04 X □ Kétszer kettő néha öt, mint tudjuk. Néha annyi jön ki a feleségemnek is. Máskor viszont hat vagy hét. Igaz, csak akkor, ha fejben számol. Egyébként, amikor papírt és ceruzát is használhat, nagyságrendileg pontosabb eredményre jut. „Nekem nyolc" - összegez, s ilyenkor nem ildomos vele vitatkozni, mert rögtön előjön valami olyan ügygyel, amiben száz százalékig igaza van. A nyolcban azonban nem annyira bizonyos, mert ha elektronikus segédeszközöket is igénybe vesz, bosszantóan kevés - úgy kettő és három között - jön ki neki. „Lemerülőben az elem" - mondja szemrehányóan, hisz nekem, a férfiembernek lenne a feladatom, hogy időben gondoskodjak az elemcseréről. Summa summárum, nejem aligha nevezhető egy női Patakinak, hisz az illető úriember oly' zseniális fejszámolóművész, hogy többjegyű számokat oszt fejben szédítő gyorsasággal. A feleségemet megosztani egyáltalán nem láttam. Szerintem nem is tudja, hogy ilyen számtani művelet is létezik. Alighanem akkor lehetett bárányhimlős, amikor ezt tanulták az iskolában. Egyébként azonban koránt sincs híján a megfelelő számtani képességeknek, sőt lélegzetelállító matematikai műveletekre képes. A kosztpénzt például mindig kitűnően kiszámolja. „Jut is, marad is" - szokta mondani. Mindez azt jelenti, hogy hó végén vacsorára nem mindig jut, de arra mindig marad, hogy ugyanekkor valami divatos holland szoknyát vásároljon magának a háztömb legelegánsabb turkálójában. Érdekes, mindig ilyenkor bukkan rá egy olyan ruhadarabra, amit egyszerűen vétek lenne otthagyni. Most viszont nem találja az adópaksaméta néhány darabját, de cseppet sem aggasztja a hiányuk. Talán mert nem is tud róluk, hisz tavaly éppen ezek még nem voltak rendszeresítve. Mindez persze nem zavarja abban, hogy látható elszántsággal írja a számokat egymás után. Nem is lehet kétséges, hogy az adóhivatal egyszerűen elolvad majd a gyönyörtől, amikor kézhez kapja adóbevallásunkat. Már ha kézhez kapja. Addig ugyanis valószínűleg még eltelik egy kis idő. A feleségem ugyanis nem nyugszik addig, míg valami számunkra kedvező eredményre nem jut. Ezért némi kompromisszumra is hajlandó a számok kezelésében. A végeredmény azonban őt igazolja. Tavaly például addig osztott (illetve csak)szorzott, míg ki nem hozott a javamra vagy kilencvenezer forintnyi adóvisszatérítést. Igaz, a hivatal meg addig nem nyugodott, míg le nem szorította úgy kilencezerre. Ráadásul azzal a szépséghibával, hogy azt is nekem kellett fizetni. A tapasztalatokból okulva az idén még alaposabban fogott az emberpróbáló műveletsorhoz. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy tekintélyes mennyiségű kávét és cigarettát halmozott fel maga körül úgy január közepén, ha netán az idegei rakoncátlankodni kezdenek. Kezdtek. Pedig nem indult rosszul a dolog. Először ugyanis harmincnyolcezer jött ki az én javamra. Nem mondom, kétmilliónak jobban örültem volna, de még mindig jobb, mint ha én fizetek. Kár, hogy a kitöltésnél átugrott egy lapot. Mert a következő átszámolásnál az jött ki, hogy én vagyok az adós, azért aztán gyorsan újrakezdte. A harmadiknál a számok egészen szépen festettek, csak az nem derült ki pontosan, hogy én tartozom-e a hivatalnak, vagy az nekem. Ismét csak újra kellett hát kezdenie. S különböző okok miatt azóta már vagy tizenötször, de ez sem rendítette meg életem párját. A feleségem azóta is rendületlenül számol. Most tart talán a huszonötödik változatnál, ráadásul egyre bonyolultabbá válik a dolog, ahogy egyre több kitöltendő adóívet talál meg különböző fiókokban. Az sem zavarja különösebben, hogy a beküldési határidő rég lejárt, de hát, istenkém, fejben kicsit talán lassabban számol az ideálisnál. Mentségére szóljon, minden évben felvetődik a kérdés a családban, hogy ha annyit kritizálom az adó kiszámítására irányuló lankadatlan, ám eredménytelen erőfeszítéseit, miért nem inkább magam próbálkozom meg vele. Nos, őszintén szólva, tartok attól, hogy kettőnk közül még mindig meszsze ő igazodik el összehasonlíthatatlanul jobban a számok világában. Főleg, ha a magyar adójogszabályokról van szó. T. Szűcs József KÉT SZÉK KÖZÖTT Adok, kapok