Hajdú-Bihari Napló, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1998. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ SZÉLRÓZSA Rekord kábítószerfogás Pozsony (MTI)­­ Csaknem 13 tonna, kétmil­liárd korona értékű kábítószert foglaltak le a hét végén a szlovák rendőrök egy külföld­ről az országba érkezett konténerben. A vámnyilatkozat szerint a konténer üvegárut tartalmazott, de a tüzetesebb vizsgálat so­rán kiderült, hogy a legtöbb dobozba feldol­gozott és lemezekbe préselt kannabiszt (in­diai kendert) rejtettek. A szállítmány értékét kétmilliárd koronára becsülik. Itt a kétezres Budapest (MTI)­­ Vasárnaptól forgalomba ke­rült a 2000 forintos bankjegy. A Magyar Nem­zeti Bank ezzel a lépéssel folytatja az új bank­jegysorozat kiadását. A 2000 forintos beveze­tésétől a jegybank azt várja, hogy mérséklőd­jék a kisebb címletek, elsősorban az 1000 forin­tos iránti igény, csökkenjen a forgalomban lé­vő bankjegyek száma és ezáltal a pénzforga­lom költsége. A 2000 forintos bankjegy könnyebbé teszi a magasabb címletű bankje­gyek váltását A nemzetközi gyakorlatban szé­leskörűen alkalmazzák a 2-es számmal kezdő­dő bankjegycímleteket, így az Európai Unió tervezett valutája, az euro címletei között is. A 2000 forintos bankjegy mérete - a bank­jegysorozat többi elemével megegyezően -154 milliméter x 70 milliméter. A szakemberek sze­rint az egységes méret mind a lakosság, mind az automaták által könnyen kezelhető és szál­lítási, tárolási feltételei is kedvezőek. A 2000 fo­rintos előoldalán Bethlen Gábor erdélyi fejede­lem arcképe (Vagyóczky Károly grafikusmű­vész alkotása) látható. A bankjegy hátoldalán a „Bethlen Gábor tudósai között" cimű met­szet látható, amelynek grafikáját Madarász Viktor azonos cmű vázlata alapján szintén Va­gyóczky Károly készítette, a metszet pedig Pá­linkás György grafikusművész munkája. A papapénz előoldalát a 10 ezer forintos­hoz hasonlóan hologram hatású fémcsík oszt­ja ketté, amelynek fontos szerepe van a hami­sítások elleni védelemben. A hátoldalon a va­kok és csökkent látóképességűek számára a címlet felismerhetőségét elősegítő jel található. A 2 ezer forintos bankjegy árnyalatos vízje­let, biztonsági szálat és jelzőrostokat tartalma­zó korszerű bankjegypapírra készül. Ötös lottó Nyerőszámok: 7,10, 32, 71, 84. Jokerszám: 171 540. Hatos lottó Nyerőszámok: 5, 6, 8,16, 33,41. Pótszám: 35. tum Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Szerkesztők: Barna Attila, Gulyás Imre (Táj-Kép), T. Szűcs József, Tóth Dénes (Vasárnap). Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Iklódy János (fotó), Kiripolszky Tamás (sport), Bede Gábor (tördelés). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144, 413-395, társadalompolitikai rovat: 450-859, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. E-mail - szerkesztőség: naplo@iscomp.hu - hirdetés: naplo.hirdet@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, AP. Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Bakó Endre. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós. V I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen VITM­I vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.­­nél vezetett 11-99-300-1­02 302 322-00 070 003 pénzfor­galmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 675 forint, negyedévre 1925 forint, fél évre 3­50 forint, egy évre 7300 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombatim: 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 v....... x . .. Terjesztési panaszaival hívja a 06 (80) 304*304­ ) mmm telefonszámot 1*111 - - 1 A hívásokat fogadja: Dobó Imréné A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Horn Gyula: az ellenzék kormányképtelen Budapest (MTI) - Az ország fel­­emelkedésében nincs alternatívá­ja a szocialista politikának - jelen­tette ki az MSZP országgyűlési frakciójának és választmányának vasárnap, Budapesten tartott ki­bővített együttes ülésén Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök. A kormányfő szerint az ellenzék, a jobboldal nem képes a kormány­zásra, mivel nincsenek elképzelé­sei, programja és szakemberei sem. Az MSZP velük ellentétben csak annyiban kíván a múlttal foglalkozni, amennyiben ez a je­lent befolyásolja. Nem látja értel­mét a felelősségre vonásnak, pe­reskedésnek annak ellenére, hogy 1990 és 1994 között 500-700 mil­liárd forintos állami vagyon por­ladt szét és 5-7 milliárddal több kárpótlási jegyet adtak ki, mint amire konkrét határozat volt. Horn Gyula visszautasította az el­lenzék támadásait: a Xénia-láz el­leni kampányt például a fiatalok, a gyermekek elleni támadásként értékelte. Az SZDSZ egyes politikusait azzal vádolta, hogy nem tartják be a Koalíciós Egyeztetőtanács de­cemberi ülésén született megálla­podást a kormánypártok közötti nyilvános vita beszüntetéséről. A szabad demokrata miniszterek minden segítséget megkaptak az általuk irányított tárcák működé­séhez, beleértve a közbiztonság és az oktatás területét, amelyeken vé­leménye szerint többet lehetett volna felmutatni - mondta a to­vábbiakban. Az MSZP elnöke úgy vélte, hogy bizonyos neoliberális törek­vések megakadályoztak több, a közbiztonság javítása érdekében szükséges szervezeti lépést, holott véleménye szerint a nagyobb mér­tékű állami beavatkozás nem je­lent rendőrállamot. Az oktatás területén az esély­­egyenlőséget hiányolta a minisz­terelnök. A kormányfő az elkövet­kező napokban a hallgatói támo­gatások ésszerű átalakításáról fo­lyó tárgyalások meggyorsítását fogja megkövetelni a művelődési tárcától. Megjegyezte még, hogy az MSZP is elkötelezett a pedagó­gusok helyzetének javítása mellett és a koalíciós partner sem sajátít­hatja ki ezt a kérdést. A következő évek legfontosabb feladata Horn Gyula szerint az európai szociális normák megho­nosítása lesz. Úgy látja: a jólét megteremtése csak hosszabb tá­von lehetséges, jelenleg a létbiz­tonságra kell helyezni a hangsúlyt. Ez munkahelyteremtést, jó fizeté­seket, elfogadható mértékű nyug­díjakat és mindenki számára hoz­záférhető tanulási lehetőséget je­lent. A miniszterelnök külön ki­emelte a családok helyzetének ja­vítását. Szólt a piac megszelídíté­sének és a szociális béke megte­remtésének szükségességéről is. Kuncze Gábor: Horn fejébe szállt a siker Budapest (MTI)­­ A Szabad De­mokraták Szövetsége a pártot az MSZP vasárnapi frakció- és vá­lasztmányi ülésén Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök részé­ről ért bírálatra válaszul az aláb­bi, közlemény kiadására kérte a távirati irodát. A dokumentumot Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, belügyminiszter jegyzi. „Számítani lehetett arra, hogy Horn Gyulának fejébe száll a koalíciós kormány közös sikere. Folyamatosan érzékelhető volt a kormányfő azon igyekezete, hogy a szükséges és elkerülhetet­len gazdasági megszorításokért az SZDSZ-re hárítsa a felelőssé­get, miközben nagyon jól tudta, hogy nincs más út. Az SZDSZ nélkül a kormány nem mehetett volna végig ezen az úton. Elfo­gadhatatlan az a, csakis a minisz­terelnök fejében létező koalíciós munkamegosztás, mely szerint a sikerekért az MSZP, a kudarco­kért az SZDSZ felel. Biztos va­gyok abban, hogy az elmúlt négy év áldozatvállalásai nemcsak az MSZP szavazóit, hanem - pártál­lástól függetlenül - az ország egész lakosságát érzékenyen érintették. Különösnek tartom, hogy Horn Gyula éppen akkor fedezi fel a közvéleményt egyéb­ként joggal foglalkoztató bajokat, amikor a közös koalíciós kor­mányzás eredményeként bekö­vetkezett gazdasági növekedés már kézzelfoghatóan megmutat­kozik. A nyilvános viták haszno­sak, ha valódi kérdésekről zajla­nak. Az SZDSZ sem december­ben, sem máskor nem tett és nem is fog tenni némasági fogadalmat. Természetes azonban, hogy az SZDSZ mint polgári liberális ér­tékeket valló párt, vitában áll minden antiliberális, populista politikai megnyilvánulással. Mél­tatlan a miniszterelnökhöz, és re­mélhetőleg átmeneti jelenség, hogy a választások közeledtével kicsinyes kampányszempontokat helyez előtérbe az ország egészét érintő kormányzati kérdések he­lyett." Nagy Sándor az MSZP megyei listavezetője Debrecen (HBN - V. F.) - Az el­nökségi és a választmányi lista mellett további két javaslat is szü­letett arra vonatkozóan, hogy kik szerepeljenek az országgyűlési választásokon a szocialisták me­gyei listáján. A huszonnégy jelöl­­ti helyről az MSZP megyei szö­vetségének küldöttértekezlete döntött szombaton Debrecenben. Az elfogadott listát Nagy Sándor vezeti, Szűrös Mátyás pedig - aki az előző két választáson hajdú-bi­hari listavezető volt, de mindkét alkalommal egyéni választókerü­letből jutott a parlamentbe - a második helyre került Az előzetes felmérések azt mu­tatják, hogy a szocialista párt meg­nyerheti a választást, veszíthet vi­szont az erejéből, ha politikusai nem találják meg a megfelelő han­got a lakossággal, s változhat még addig a többi párt taktikája is - fo­galmazott a küldöttértekezleten tartott beszédében Gál Zoltán, a párt országos elnökségének tagja, aki végzetes hibának tartaná az el­bizakodottságot. Vélekedése sze­rint egy szerény, kiegyensúlyozott párt képét kell megjeleníteniük, mely megtartva az egységet, az egyet akarást, az elmúlt ciklusban kialakult stílusát tovább tudja fej­leszteni, ügyelve a tudatos kritiká­ra, a további reformokat igénylő területek megmutatására. Figyel­meztetett a lakosság hangulatához nem minden esetben illeszkedő si­kerpropaganda veszélyeire, hiszen az impozáns makrogazdasági eredmény a közvetlen életviszo­nyokban még nem nagyon nyilvá­nul meg. Gál Zoltán úgy fogalma­zott: meg kell értetni a lakosság­gal, hogy a stabilizációt nem lehe­tett kikerülni, de azt úgy hajtották végre, hogy a lehető legkevésbé sújtsa az embereket. A választási vetélytársakról szólva Gál Zoltán elmondta, hogy koalíciós partnerük mostanában „nehezen találja magát, s az SZDSZ a szocialistákat sem kímél­ve próbálja saját arculatát kialakí­tani". A jobboldal szerinte „valós alternatívát nem tud állítani, s a szocialistákkal szemben csak de­magógiára képes". A Fidesz-MDF összefogás mögött az Antall-Bo­­ros időszak iránti nosztalgiát sej­ti, amiből „hiányzik Antall József eleganciája és igazi úriembersége". A vezető szocialista politikus sze­rint a Kisgazdapárt „láthatóan identitási válságban van, vívódva a kormányképes higgadtság és a korábbi radikalizmusa között", ugyanakkor számolni kell a teljes jobboldali összefogás lehetőségé­vel is. Gál Zoltán felhívta a kül­döttek figyelmét a helyi politizá­lás fontosságára, amelyből szerin­te akkor származhat igazi erő, ha a problémákra adott javaslatok nem alakulnak át megalapozatlan ígérgetésekké. Az országgyűlési képviselő-vá­lasztásokra állított, a szocialisták megyei küldöttértekezletén elfo­gadott 24 tagú hajdú-bihari lista első tizenkét helyén Nagy Sándort és Szűrös Mátyást követően a kö­vetkező jelöltek szerepelnek: Ju­­hászné Lévai Katalin, Csige József, Csontos János, Takács Imre, Gyu­la Ferencné, Csiha András, Szilá­gyi Péter, Szántó Mihály, Bazsa György és Bányai László. Természetbarátok hete tudáspróbával Debrecen (HBN) - Kétfős csapato­kat alkotva, félszáz általános és kö­zépiskolai diák, valamint felnőtt ver­senyző részvételével rendezték meg vasárnap délelőtt a XXXV. termé­szetbaráthét nyitó programját a Ke­reskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolában. A „Haranghy György" elméleti, országismereti verseny idei témája Budapest és a Dunakanyar volt, szá­mon kérve a vidék túraföldrajzával, történelmével, irodalmi és zenei éle­tével, nevezetes embereivel, épüle­teivel, szobraival és alkotóival kap­csolatos ismereteket. A természetbarátok mintegy 750 tagot számláló megyei és városi szervezete nevében Kocsis Lajos el­nök vezette be az összesen kilenc rendezvényt tartalmazó sorozatot, melyek között előadások hangzanak majd el Indiáról, Izraelről, az Alpok­ról, svájci és olaszországi barango­lásokról, Erdőspusztáról és a Bihar­­hegységről, lesz „bakancsos bál", va­sárnap pedig négy szakaszból álló, több mint húsz kilométer hosszú zá­rótúrára várják az érdeklődőket. Országismereti versenyre készülnek a diákok Fotó: Horváth Katalin A Faluvilág Hajdú-Biharban Debrecen (HBN) - Ez a ti­zenkettedik megye, amelyet meglátogatunk. 26 perces reggeli magazinunk, amely egy-egy régió agrár- és ipar­­gazdaságát, s ha lehetséges kulturális és sporttevékeny­ségét, olykor a bűnügyi helyzetét vázolja fel, kedden reggel jelentkezik. A beveze­tő képet mindig a megyei közgyűlés elnökétől kérjük - mondja Práger György, a TV2 Faluvilág cmű műsorá­nak főszerkesztője. Megtudtuk, hogy a stábot különösen érdekelte, hogyan alakult át az agrárszféra, mi a helyzet az élelmiszeripar­ral, az alapanyag-termelés­sel, egyáltalán a tulajdont váltott cégekkel. Piacos me­­gye-e Hajdú-Bihar minden értelemben? Lendületet ad­nak-e a megye gazdasági életének a vállalkozók? Mi­lyenek a nemzetközi kapcso­latok? Milyen pozitív és ne­gatív tendenciák hatnak az élet különböző területein? A tíz helyszínen, többek között Debrecenben, Hajdúszo­boszlón, Hajdúböszörmény­ben, Rábán, Nádudvaron, Hortobágyon készült ripor­tokat február harmadikén, kedden reggel hat órától su­gározza a TV2. Feljelenti a MIÉP-eseket Debrecen (HBN)­­ Becsületsértés miatt kíván feljelentést tenni a debreceni önkormányzat MIÉP-es képviselőinek csoportján belüli is­meretlen tettes ellen Juhászné Lévai Katalin országgyűlési kép­viselő. Az MSZP képviselő asszonya ezt a párt megyei szövetségének küldöttértekezletét követő sajtó­­tájékoztatón jelentette be az új­ságíróknak. A Btk. paragrafusá­ra hivatkozva Juhászné Lévai Ka­talin döntését úgy indokolta, hogy a MIÉP által kibocsátott, a lakosságot a hétfői, a zsibogó és a kispiacok bérbe adásának kér­dését is tárgyaló közgyűlésen va­ló tiltakozásra hívó szórólapokon más városi és országos politiku­sok mellett őt is olyan színben tüntetik fel, mint akinek szemé­lyes, anyagi érdekeltsége fűződik ahhoz, hogy fővárosi vállalkozó­val kössenek szerződést a piacok működtetésére. A KDNP jelöltjei Debrecen (HBN) - A tervek sze­rint Füzessy Tibor, a Keresztény­­demokrata Néppárt országos ügyvezető alelnöke is ott lett vol­na a megyei szervezet szombati, január 31-i sajtótájékoztatóján, ám a politikus nem tudott eljön­ni Debrecenbe, így Báthori Gá­bor, a megyei szervezet elnöke (szintén országos alelnök is) is­mertette pártja véleményét ak­­tuálpolitikai kérdésekről. A fő tennivaló a KDNP me­gyei képviselőjelölt-jelöltjeinek bemutatása volt (hivatalosan az tekinthető képviselőjelöltnek, aki a kampány időszakában meg­szerzi a választásokon való indu­lásra feljogosító megfelelő számú állampolgári ajánlást­. Mint meg­tudtuk, a jelöltek átlagéletkora 45 év, foglalkozás szerint pedig négy orvos, egy jogász, két tanár és egy újságíró alkotja a csopor­tot. Az 1-es választókerületben Fazekas Valériát indítják, a 2-es kerületről később döntenek, a 3-asban Váczi Erika, a 4-esben Bodor Lajos, az 5-ösben Nagy Bertalan, a 6-osban Farkas Lajos, a 7-esben Joó Zoltán, a 8-asban Báthori Gábor, a 9-esben pedig Balla Sándor küzd majd társaival a voksokért. A KDNP vezetői meg vannak győződve arról, hogy legalább olyan eredményt érnek el a vá­lasztáson, mint négy évvel ez­előtt. □

Next