Hajdú-Bihari Napló, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-01 / 125. szám

2. oldal • Tiltakoztak. Mintegy 2 ezer személy vett részt vasárnap este Szkopjéban egy, a NATO jugoszláviai légicsapásai ellen ren­dezett tiltakozó koncerten - jelentette az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója. A hallgatóság tagjai közül sokan NATO-el­­lenes transzparenseket lengettek, és kö­vetelték, hogy az észak-atlanti szövetség erői távozzanak a Balkánról. • Folytatják. Martti Ahtisaari finn elnök vasárnap este a helsinki televíziónak nyi­latkozva jelezte, hogy kedden újabb finn-orosz-amerikai tárgyalásokat kezde­nek a koszovói válság felszámolása remé­nyében. • Találatot kapott a szanatórium? A NATO repülőgépei hétfő hajnalban raké­tákkal lőtték a Szerbia délkeleti részén fekvő Surdulica szanatóriumát. A táma­dásban legkevesebb 10 ember életét vesz­tette, többen megsebesültek - jelentette a szerb állami rádió. • Megszorító intézkedések. A szlovák kormány hétfő este az adósávok módosí­tásával kapcsolatos intézkedéseket foga­dott el, amelyek célja a költségvetés be­vételeinek növelése. A kormány még az idén új adót kíván kivetni a gépjárművek­re. A dohánytermékek adója szintén nő­ni fog. Villanyrendőrnek ütkö­zött egy személyautó hétfőn délután Deb­recenben a Rákóczi utcán. A balesetben nem sérült meg senki, az anyagi kár je­lentős Fotó: Czeglédi Zsolt Nem tévedés Még hétfőn is akadtak olyan olvasóink, akik szóvá tették, hogy a szombati lapszámunk­ban két oldal üresen jelent meg. Nem történt tévedés, nem selejtes lapot kaptak. A gyer­meknap alkalmából négyoldalas mellékletet jelentettünk meg, amelynek belső két olda­lát üresen hagytuk azért, hogy a gyerekek rajzolhassanak rá - ezt megírtuk a mellék­let első oldalán. Sajnálatos módon, akik nem olvasták el a rajzolásra buzdító cikkünket, azt hitték, hihették, hogy rosszul nyomtatott újságot kaptak. Elnézést kérünk mindazok­tól, akiknek bosszúságot okozott gyermekna­pi meglepetésünk, és továbbra is várjuk az elkészült rajzokat. Ahogy azt a szombati szá­munkban is megírtuk, a rajzokat beküldők között ajándékokat fogunk kisorsolni. HAJDÚ-ZIHAR­­ Jgr I NfiPIÚ I Főszerkesztő: Porcsin Zsolt. Felelős szerkesztők: Barna Attila, Szabó Katalin. Szerkesztők: Erdei Sándor, T. Szűcs József. Rovatvezetők: Szabó Katalin (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Pozderka Judit (kultúra), Tóth Csaba Zsolt (sport), Bódé Gábor (tördelés). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144, 413-395, társadalompolitikai rovat: 450-859, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. E-mail - szerk.: naplodiscomp.hu - hird.: naplohird­iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, AP. Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9589-935. •­­ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11-99-300-1­02 302 322-00 070 003 pénzforgalmi jelzőszámára, va­lamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 780 forint, negyedévre 2190 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 HUJO­ N­HU I r r­NftPIÚ SZEIBOZSfl 1999. június 1., kedd Többen még tárgyaltak az árról A cégek jó része csak szerdától kínálja drágábban a tőkehúst Debrecen (HBN)­­ Több ke­reskedő cég hétfőn még tárgyalt a feldolgozókkal, így - a Héliker Rt. kivételé­vel - nem tudták megmon­dani, mennyivel emelkedik a sertés tőkehús és a hús­­készítmények ára üzleteik­ben. A földművelésügyi miniszté­rium június elsejétől - keddtől - az élő sertésekre 193 forintos kilónkénti felvásárlási mini­mumárat határozott meg. Ennek következtében információink szerint a feldolgozók a tőkehús átadási árát 30, a húskészítmé­nyekét átlagosan 20 százalékkal emelik, amit a kiskereskedelmi árak is követnek. Az általunk megkérdezett ke­reskedelmi cégek - Csillag Cse­mege Kft., Alaszka Kft., Hajdú- Coop Rt. (Debreceni ÁFÉSZ), Be­rettyóújfalu és Vidéke ÁFÉSZ - hétfőn folyamatosan kapták, il­letve várták a feldolgozóktól az új átadási árakat, valamint ezek­ről tárgyalásokat folytattak, így még nem tudtak beszámolni ar­ról, hogy üzleteikben pontosan mikortól és mennyivel drágáb­ban kínálják majd a sertés tő­kehúst és a húskészítményeket. Az áremelés legkorábbi időpont­jának általában a szerda tűnik, a húskészítmények esetében azonban ez esetleg néhány nap­pal későbbre is tolódhat. E ter­mékekből ugyanis még lehetnek raktáron készletek, s ezeket a ke­reskedők a régi áron adják. A Héliker Rt. üzleteiben a tő­kehús ára már hétfő reggeltől át­lagosan 30 százalékkal emelke­dett. A sertéscomb kilója 700, a dagadóé 570, a lapockáé 600 a tarjáé pedig 500 forintba kerül. A húskészítmények ára egyelőre nem változott. Megkérdeztük né­hány húst is árusító üzlet veze­tőjét, tapasztaltak-e az elmúlt na­pokban „felvásárlási lázat”. A kereskedők szerint ennek nem volt jele. Úgy vélik, főleg azért, mert egyrészt a régebben tapasz­talt, 5-10 kilogrammos hús-nagy­­bevásárlásra nincs pénzük az embereknek, másrészt a vevők talán nem hallották az áremelés hírét, s nincsenek tisztában an­nak mértékével. Szombaton kis­sé nagyobb volt a forgalom mint más napokon, s általában elfogy­tak a készletek, de lényegesen nagyobb igényeket is ki tudtak volna elégíteni a boltok, mert a választék bőséges. Tovább keresik a fenyegetőzőt Budapest, Debrecen-Józsa (HBN - B. S.) Az alsójózsai Zsindely utca nyilvános fül­kéjéből telefonált az az is­meretlen, aki rakétatáma­dással fenyegette meg a NATO gépeit - derítette ki a nyomozás. Az alsójózsai Zsindely utcában lakók szerint nem ottani ember volt a telefonáló, akit egyébként féleszűnek, őrültnek vagy lökött­­nek neveznek. Szerintük Debre­cenből mehetett oda az illető, hogy ne lehessen kideríteni a ki­létét. Barak László szerint - aki a 32. szám alatt lakik - a környé­ken csak jóravaló, normális em­ber él. „A telefonáló magánkívül lehetett, meg kellene verni, mint szódás a lovát” - indítványozza. Beriné Németi Ibolya sem lá­tott semmi különöset vasárnap kora délután. Nem túl sokan te­lefonálnak a fülkéből, van úgy, hogy két-három óra is eltelik, s nem lép a fülkébe senki. Lehet, hogy az illető játéknak szánta az egészet, de az üyesmi nem játék - mondja a fiatalasszony, „már csak azért sem, mert a nyomo­zás is pénzbe kerül”. Harci repülőről levált szerkezetek Magyarbóly-Újmajor, Zalaúj­­lak (MTI) - Három darab, összesen egy kilogramm tö­megű fémszerkezet zuhant vasárnap 16 óra és hétfőn reggel 9 óra között a Bóly Rt. újmajori sertéstelepének egyik épületére, melynek 10 centiméter vastag födémét átszakította. Hétfőn a reggeli órákban jelen­tette Zalaújlak község déli faluvé­ge legszélső, épülő házának telek­­tulajdonosa, hogy ismeretlen raké­tát talált az épülő háztól 20 mé­ternyire. A rakéta mintegy félmé­teres hosszúságú és feltehetően va­lamelyik NATO harci gép veszítet­te el - tudta meg a helyszínen az MTI tudósítója. Feltételezhetően egy kazettás bombából kiesett Rockeye típusú rakéta hullott a Baranya megyei Beremend sertéshizlaldájára hétfőn délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Er­délyi Lajos, a Honvédelmi Minisz­térium szóvivője. Elmondta: mind a Zalaújlakon, mind a Beremenden talált tárgyakat a Magyar Honvéd­ség tűzszerészei az amerikai légi­erő szakértőivel együtt Taszárra szállították, ahol megvizsgálják azokat. Ezután lehet csak pontosan megmondani, hogy mik ezek a tár­gyak. A Rockeye kódnevű rakéta körülbelül 14 centiméter hosszú és 3 centiméter átmérőjű. Egy ugyan­ilyen típusú jelzőlövedék hullott áprilisban a Bács-Kiskun megyei Felsőszentivány külterületére. A zalaújlaki esettel kapcsolat­ban később napvilágot látott, hogy röviddel dél után érkeztek a helyszínre a készenléti rendőrség tűzszerészei, majd 13 órakor a Ta­­száron állomásozó amerikai tenge­részgyalogosok egyik alegységének tagjai. Csaknem háromnegyed órá­ig vizsgálták, majd becsomagolták a 45-50 centiméter hosszú, többmé­teres vékony kábellel ellátott, ra­kétához hasonlító eszközt. Rövid helyszíni sajtótájékoztatón a ten­gerészgyalogos alegység parancs­noka elmondta: nem robbanószer­­kezet, hanem egy áramvonalas for­májú műszer esett le. Állítását megerősíteni látszik az egyik szemtanú elmondása: a szer­kezet szinte függőlegesen csapó­dott le, összetörve egy fa rakodó­lapot, néhány centiméter mély lyukat ütve az ideiglenes étkező­ül szolgáló fóliasátor betonalapjá­ba. Az alezredes nem tudta meg­mondani milyen típusú NATO-re­­pülőgépből esett ki a műszer, mi­ként azt sem - annak angol nyel­vű felirata ellenére­­, hogy milyen gyártmányú. A szerkezet szerencsétlen esetben nagyobb bajt is okozhatott volna Fotó: MTI A félévi mérlegig „kivár” a kormány Budapest (MTI)­­ Sürgős kor­mányzati beavatkozásra nincs szükség a magyar gazdaságban. A félévi eredmények elemzése után döntenek majd arról, hogy szüksé­ges-e valamilyen intézkedés. Mindezt Varga Mihály pénzügy­minisztériumi államtitkár közölte, aki elmondta: a kormány a továb­biakban is erősíteni kívánja a vál­lalkozásokat és csökkenteni az élő­munka terheit. Továbbra is támo­gatják a gyermekeket nevelő csa­ládokat és folytatódik az adórend­szer hozzáigazítása az EU-normák­­hoz. A politikus beszámolt arról, hogy több mint egymillió családot érint a gyermekek után járó adó­­kedvezmény. A tervek szerint a jövőben újabb kedvezmények illetik majd meg a családokat. - A kormány célja a munkahelyteremtés ösztön­zése, ugyanakkor szeretné elérni a méltányos közteherviselést - mondta az államtitkár. Hozzátette: 1999-ben előreláthatóan négy-öt százalékkal növekszik a hazai bruttó termelés, ez megfelel a vá­rakozásoknak. A külső körülmé­nyek azonban bizonytalanná te­szik a gazdasági helyzetet. Varga Mihály ismertette: megerősödött a forint, növekedett a bruttó átlag­­kereset és csökkentek a vállalko­zói hitelek kamatai. ENSZ: 976 ezer menekült Genf (MTI)­­ Az ENSZ Menekült­­ügyi Főbiztosságának (UNHCR) hétfőn nyilvánosságra hozott újabb becslése szerint eddig összesen 976 ezer ember menekült el Koszovóból a főként albánok lakta szerbiai tartományban ta­valy márciusban kitört fegyveres konfliktus kezdete óta. Az AFP hír­­ügynökség által ismertetett, hét­fő reggeli állapotot tükröző adatok szerint Albániában, Macedóniá­ban, Montenegróban és Bosznia- Hercegovinában összesen mintegy 780 ezer menekült tartózkodik. Közülük a legtöbben Albániában vannak (mintegy 442 ezren), Mace­dóniában pedig 250 ezer menekül­tet tartanak nyitván (közülük 111,5 ezer táborokban lakik). Boszniá­ban 21,7 ezer koszovói menekült­ről (és további 53 ezer jugoszlá­viai menekültről, köztük 22 ezer szandzsáki muzulmánról) tudnak. HIRDETÉS A Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett tagozataként 1999 őszétől levelező tagozaton SZAKÉRTŐI KÉPZÉS — Pénzügy Vállalkozási szakon — Pénzügy Adó-, illeték,­­vám szakon — Számvitel Vállalkozási szakon — Számvitel Szakellenőri szakon a másoddiploma megszerzésére irányuló 4 féléves képzést indít . Jelentkezés feltétele: bármely hazai felsőoktatási intézményben szerzett oklevél JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1999. JÚLIUS 10. Jelentkezés és felvilágosítás: Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ 4431 Sóstófürdő, Tölgyes út 68. tanulmányi csoportjánál. Tel.: 42/501-361, 501-363 PARLAMENT Postabanki kapcsolatok.­­ Az Országgyűlés hétfői ülésnapjának kezdetén Kuncze Gábor (SZDSZ) napirend előtti felszólalásában azt állította, hogy a kormányalakítás előtti 8 hónapban a Fideszhez kö­zelálló vállalkozások több mint 1 milliárd forintot „vittek ki” a Postabankból, csak a kormányala­kítás napján 250 millió forintot. Mint mondta, az SZDSZ emiatt sürgeti, hogy az ügyben vizsgáló­­bizottság jöjjön létre. Cáfolja. Varga Mihály, a Pénz­ügyminisztérium fideszes politi­kai államtitkára - dokumentu­mok hiányában - bombasztikus, de minden valóságalapot nélkülö­ző bejelentésnek minősítette, amit az SZDSZ frakcióvezetője a parla­mentben napirend előtt a Posta­bank kapcsán mondott. A politikus elgondolkodtatónak tartja, hogy Princz Gábornak, a Postabank volt elnök-vezérigazga­tójának a jogi képviselője az a Ne­­héz-Posony István, aki már két választáson indult az SZDSZ je­löltjeként. A közös Európa Debrecen (HBN - R. S. K.) - A magyar lakosság még felkészületlen az Európai Unióhoz való csatlakozás­ra, ezért különösen fonto­sak a tájékoztatás fóru­mai - mondta a rendez­vényről Béres Csaba prog­ramigazgató. Az Európai Tanulmányi Központ Program, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség közös szervezésé­ben hétfőn a Könyvtárak az európai integrációért című konferenciával vette kezdetét a kétnapos tanácskozás. A könyvtárosok konferenciája, amelynek célja „a tájékozta­tók tájékoztatása,,, záró ren­dezvénye a Budapesten, illet­ve Szegeden, Pécsett és Szom­bathelyen megrendezett azo­nos című előadás és konzultá­ciósorozatnak. Ehhez kapcso­lódnak - az 50 éves Európa Tanács köszöntéseként - azok a szekcióülések, amelyeken az Akadémiai Bizottság székhá­zában a nemzeti szuverenitás és az integráció, a biztonság­­politika valamint a jogharmo­nizáció kérdéseit tekintik át a szakemberek, illetve megvi­tatják az Európai Unió regio­nális és szociálpolitikáját, „ a társadalmi kihívások és vá­laszkísérletek,, témakörét. Európa egysége nem csu­pán földrajzi egységet, hason­ló gazdasági gondokat és azo­nos kultúrát jelent - mondta megnyitó beszédében Mihály­­deák Tamás, a KLTE rektor­helyettese - hiszen az európai kultúra rendkívül sokszínű s értéke is ebben rejlik. A más­ság, a lokális identitás megis­merése és elfogadása, amely az Európa-napok célja is, va­lamennyiünket gazdagabbá tehet.

Next