Hajdú-Bihari Napló, 2000. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-03 / 1. szám

2. oldal itvVJUij'J • Áram nélkül. Az új év első napján a ha­vas eső és az erős szél következtében 120 villanyvezeték rongálódott meg és 150 te­lepülés maradt áram nélkül a dél-ukrajnai Nyikolajev (Mikolajiv) és Odessza megyé­ben. • Harrison jól van. Elhagyta a kórházat George Harrison, a Beatles egykori gitá­rosa, akit az óév utolsó előtti napján ké­seltek meg otthonában. Harrisont szom­bat este engedték ki a London északi ré­szén lévő Harefield kórházból. Magánszemélyek is koszorúztak Fotó: Nagy Gábor Tette is a szabadságot Debrecen (HBN - A. L.)­­ Neve Euró­pában rokon értelmű fogalom a ma­gyarsággal. S egyetlen más nemzet sem mondhatja el magáról: költé­szete csúcsain azok állnak, akik nemcsak írták, alkották is a szabad­ságot. Mint Petőfi, aki egyébként tizenkét al­kalommal tartózkodott Debrecenben, s hetvenkét művét írta a cívisvárosban. Keresztesné Várhelyi Ilona, a Debreceni Irodalmi Múzeum igazgatója mondta ezt köszöntőjében az óév utolsó napjának dél­utánján, a Batthyány és a Szent Anna ut­ca saroképületén (ennek helyén állt 1835 és 1861 között az a színház, amelyben Arany János és Petőfi is fellépett) elhelye­zett emléktábla koszorúzási ünnepségén. A polgármesteri hivatal és a múzeum szer­vezte rendezvényen - amelyen csaknem száz érdeklődő és közreműködő - ifjú és nyugdíjas egyaránt - fagyoskodott, őriz­ve az 1823. január elsején született, s 150 éve meghalt költő emlékét­­, a róla elne­vezett általános iskola tanulói adták a szellemét megidéző zenés irodalmi műsort. HAJDÚ-BIHARI /­I--------ttó­ló-------1 Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@iscomp.hu). Felelős szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@iscomp.hu). Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu). Szerkesztők Erdei Sándor (erdeis@iscomp.hu), T. Szűcs József (tszucs@iscomp.hu). Rovatvezetők társadalom - Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu), gazdaság - Petneházi Attila (petnehazi@iscomp.hu), kultúra - Pozderka Judit (pozderka.judit@iscomp.hu), sport - Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@iscomp.hu), tördelés - Bede Gábor (bodeg@iscomp.hu). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, 413-395, társadalompolitikai rovat: 450-859, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. E-mail - szerk.: naplo@iscomp.hu - hird.: naplohird@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9-589-935.­­ t.Wesz ! Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 780 forint, negyedévre 2190 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 413-101. Index: 25 627 ISSN 0133-1051 Clinton kedvező folytatásban bízik Jelcin lemondása után is a Kreml urainál maradt a hatalom - véli a történész Budapest, Washington (MTI) - A világ legnagyobb szil­veszteri tréfáját készítették elő a Kremlben - kommen­tálta Gereben Ágnes törté­nész, kremlinológus Borisz Jelcin orosz államfő lemon­dásának hírét.­ ­ Az Oroszország felett politi­kai és gazdasági hatalmat gyako­roló Család Vlagyimir Putyin miniszterelnöki kinevezésével már korábban megtalálta azt az embert, aki révén a hatalmat át lehet játszani egy megbízható körnek úgy, hogy az meg is ma­radjon a Kreml jelenlegi urainak kezében - fogalmazott Gereben Ágnes. Szavai szerint a színte­len, jellegtelen, tipikus KGB-s politikus valóban a legalkalma­sabb az átmeneti korszak fősze­replőjének. Gereben Ágnes megítélése sze­rint a régi-új elnökjelölt, a pén­tektől ügyvezető államfőként tevékenykedő Vlagyimir Putyin érdekét szolgálja, hogy mindösz­sze három hónap maradt a már­cius végére előrehozott elnökvá­lasztásig. Az orosz államfő lemondása ürügyén egyébként megszólalt a világ valamennyi jelentős poli­tikusa. Bill Clinton amerikai el­nök bízik abban, hogy kedvezően alakulnak az amerikai-orosz kapcsolatok. Az elnök Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető elnökkel szombaton folytatott tízperces te­lefonbeszélgetésben fejtette ezt ki. Clinton és Putyin először be­szélt azóta, hogy Borisz Jelcin orosz elnök pénteken lemondá­sával lepte meg a világot. Csiang Cö-min kínai elnök szombaton személyes üzenetben biztosította Borisz Jelcin orosz elnököt arról, hogy nagyra érté­keli történelmi jelentőségű hoz­zájárulását a két ország kapcso­latainak fejlődéséhez. Az üzenet­ben Csiang Cö-min egyúttal mély elégedettségének adott han­got az Oroszország és Kína kö­zött kibontakozott együttműkö­dés kapcsán. Emlékzászló Baj­ót (MTI)­­ Elsőként a Komárom-Esztergom me­gyei Bajót településének adta át vasárnap a millen­niumi zászlót Orbán Viktor miniszterelnök. Az állami­ságot szimbolizáló zászlót a települések saját millenniu­mi ünnepségükön vehetik át. Elsőként az 1500 lelket számláló, a Gerecse-hegy­­ség lábánál fekvő Bajót kérte a Millenniumi Kor­mánybiztosi Hivataltól a zászlót. A szentmisén tar­tott zászlóátadó ünnepséget a faluból elszármazott ka­posvári megyéspüspök, Balás Béla celebrálta. Minden magyar település számára elkészíttette a Mil­lenniumi Kormánybiztosi Hivatal a törtfehér színű selyem emlékzászlót, ame­lyen koronás címer talál­ható. NYÍLÓ SZÉLRÓZSA 2000. január 3., hétfő A tőzsdének jót tesz? Borisz Jelcin lemondása ma­gyar tőzsdei szakértők vélemé­nye szerint kedvező hatással lehet a budapesti részvény­­piacra, ám kétséges, hogy ez érvényesül a január 4-i tőzs­dei nyitás napján. A nyilatko­zó szakemberek, elfogadva azokat a politikai elemzői vé­leményeket, amelyek szerint az orosz parlamenti választá­sok eredménye és Borisz Jel­cin lemondása a politikai sta­bilitást erősíthetik Oroszor­szágban, úgy látták, hogy ezek a gazdaságra is, így a tőzsdé­re is kedvezően hathatnak. Az orosz térség gazdasági stabili­tása pedig javíthatja a magyar gazdaság értékelését is. Szabadítson meg a gyűlölettől Róma (MTI)­­ Békét kívánt az egész emberiségnek az új évezredre II. János Pál, aki ezt az óhaját az új esz­tendőt köszöntő százezrek előtt juttatta kifejezésre pontban éjfélkor a római Szent Péter téren. Ugyanerről beszélt szombati úrangyala imádságban, illetve a Santa Maria Maggiore bazilika szent kapujának megnyitása után. Amikor éjfélt ütött az óra, a szentatya megjelent dolgozószobá­jának ablakában, s onnan áldot­ta meg a rockkoncerttel, tűzijá­tékkal és más világi vigaszsá­­gokkal ünneplő tömeget. - Az új év küszöbét átlépve szeretnék be­kopogtatni házaitok ajtaján, és mindenkinek egyenként kifejezni jókívánságaimat - mondta a ka­tolikus egyházfő, békében gazdag, derűs és boldog új évet kívánva nemcsak a keresztény hívőknek, hanem a Föld minden lakosának. Arra kérte Krisztust, hogy a né­pek és nemzetek bizonytalan, té­tova lépteit segítse az igazi re­ménység jövője felé iránytani. A béke vágyát hangoztatta II. János Pál az új esztendő első úr­angyala imádságában (Angelus) is. Szombat reggel a Szent Péter téren elmondta: gondolatai ezek­ben a pillanatokban azok között járnak, akik a világ legkülönbö­zőbb pontjain az erőszak áldo­zataivá váltak, vagy magányos­nak, elhagyatottnak érzik magu­kat. A pápa kifejezte óhaját, hogy a béke a népek közös nyel­vezetévé váljon. Emlékeztetett: az evangélium azt tanítja, hogy a párbeszéd, az együttműködés, az élet tisztele­te és a szolidaritás hatékony eszköze lehet a népek, az orszá­gok, a gazdagok és a szegények, a hívők és a nem hívők közöt­ti új kapcsolatok kialakításá­nak. A Madonnához fordulva a szentatya azt kérte, hogy min­den embert szabadítson meg a gyűlölettől és az erőszaktól, kí­sérje végig az emberiséget a bé­ke útján. A pápa Vatikánvárosban, a Szent Péter-bazilika előtt január elsején­Fotó: APA/EPA A telefon mellett szilvesztereztek Debrecen (HBN) - Viszonyla­gos nyugalomban telt az éjsza­ka. Ezzel a mondattal jellemez­te Torma Attiláné százados, a rendőrség ügyeletese a január 1-jére virradó éjt. Még délután a tócó-völgyi vasúti síneken, a nyílt pályán szabálytalanul tartózkodott két hajléktalan, egy férfi és egy nő, s az Inter­­pici elütötte őket. A nő kön­­­­nyebb sérü­léssel meg­úszta, a férfi azonban el­halálozott. Feltehetően ittas állapot­ban voltak - mondta a századosnő. Torma Attiláné Az éjszaka folyamán hárman, ittasan a debreceni Bolyai utcai gyógyszertár üvegét törték be. Egyetlen ittas gépjárművezető­vel szemben intézkedett a rend­őrség. A nagyszámú és nagyság­­rendű rendezvényhez képest te­hát viszonylag nyugodtan telt a szilveszter. S érkeztek bár elég nagy számban bejelentések han­goskodás miatt, ám ezek közül kevés esetben volt szükség in­tézkedésre - mondta az ügye­letes. Mózes Tamás, az Országos Mentőszolgálat ügyeletvezetője ugyanarról a halállal végződő balesetről tájékoztatta a Naplót, amelyről a rendőrségtől is hírt kaptunk. A szilveszter napi munkájukról Mózes Tamás azt is elmondta,­­ hogy felada­­­­taik zömét a lázas betegek ellátása adta, de szíveredetű betegségekben szenvedőkhöz és vajúdó nők­höz is mentek Mózes Tamás szép számmal. Fotók: Nagy Gábor Az éjszaka­­nagyobb részben az alkoholos befolyásoltság, kisebb részben pedig a síkos utak eredménye­ként) 29 mulatozónak fejeződött be végül a traumatológián, illet­ve a kijózanítóban. A tűzoltóknak ezen az éjsza­kán gyakorlatlag nem akadt dol­guk. Tavasz a télben Hajdúszoboszló (HBN)­­ A 100 Tagú Roma Virtuóz ka­marazenekara adott koncer­tet január 1-jén a Béke Ho­telben. A klasszikus Liszt-, Erkel-, Brahms-művek után felcsendült a Monti csárdás, a Tere-fere polka, majd a hegedűvirtuózok a Pacsirtá­val tavaszi hangulatot loptak a télbe. A nagyrészt német nyugdíjas közönség lelkesen ünnepelte az operettblokkot, az Álom, álom édes álom melódiáinál üdvrivalgásban törtek ki. IQ. Oláh Ernő prí­más vezetésével az együttes nótákat is játszott a magyar zenét kedvelő külföldieknek. Fotó: Nagy Gábor //Ő lenne az első? Auckland (MTI) - Talán a 2000-es év első újszülöttje az a bébi, aki helyi idő sze­rint szombaton 0 óra 1 perckor (nálunk akkor pén­tek volt és 11 óra 1 perc) látta meg a napvilágot az új-zélandi Auckland váro­sában. A boldog szülők nevét nem közölte a Waitakere kórház, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy ne hozzák nyilvánosságra. Az új év el­ső 20 percében, szombaton hajnalban hat gyermek született Új-Zélandon.

Next