Hajdú-Bihari Napló, 2000. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
2000. január 3., hétfő '1B2L)Pa1'1'| __________ Nem homokvár Arany Lajos engem végtelen boldogsággal tölt el, hogy átléphetek az új évezredbe. Úgy gondolom azonban, a nemzet még nincs felrázva, még nincs benne kellőképpen a lelkünkben és a szívünkben, hogy ezer év után itt vagyunk, megmaradtunk, hogy van jövőnk, mert ezer éve nem homokvárat épített első keresztény királyunk. Nagy Gáspár, a József Attila-díjas költő szavai ezek, a millennium küszöbén nyilatkozta. Helyettünk mondta. Mert csodákat produkált bár a technikai forradalom, a tudati forradalom enyhén szólva is hátravan még. De várjuk azért, bízva. Mi ama nevezetes országos médiaszavazás is tanúsítja - amelyen az évezred magyarjára lehetett voksolni - a történelmi tudat zavaros itthon. Mert bármennyire is játéknak fogjuk fel a sok tízezer embert megmozgató voksolást, keserűen meglepődtünk, amikor a „bronzérmet" (Szent István és Széchenyi után, Árpád fejedelem és Hunyadi Mátyás előtt...) Kádár Jánosnak juttatták a szavazók. Üzenetértékű voksolás volt ez, amelyen a volt kommunista vezető olyan, igazán nagy magyarokat előzött meg, mint Szent László, Károly Róbert, Dózsa György, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor), hogy csak néhányukat említsük a sok közül. Azt üzeni többek között, hogy a polgár az úgynevezett viszonylagos jólétét (amit, mint mondogatja szüntelen, a Kádár-korszakban megélt) minden hatalmas történelmi tettnél többre becsüli, azaz egyelőre változatlanul nem képes a história léptékeiben gondolkodni, a rendszerváltozás után tíz esztendővel sem. De már a kérdés megértésével is baj volt. Mert az nem viszonylagos egyéni jólétérzések (amiknek a levét isszuk még ma is) időpontját tudakolta ki-ki szavazó korábbi egyéni életéből (amely, ne feledjük, 1957-1989 között idegen nagyhatalom nyomása és kényszerű éltetése közepette zajlott), hanem azt firtatta: közös ezer évünk alatt ki(k)nek a tette(i) szolgálták leginkább a magyarság ügyét. Baj van hát a magyarságtudattal is, a történelmi ismeretekkel is. S anélkül, hogy szándékunkban állna egy szóval is bántani ama, „harmadik helyezett" történelmi személyiséget, csöndben megjegyezzük: az ő hatalma alatti bitang cselekedetek ellenére s, öreganyókák nem feledhető okú (megtorlás, 1956 nyomán), szívtépő, de egyre magányosabb írdogálásai közepette is, áll a vár. Amit még Istán király épített. S amit legújabb korokban mánk között Nagy Imréék próbáltak megvédeni, s mit most, immár tíz éve, megint éltetnénk, mégha igen nehéz is az életünk. Itt négy és fél évet Dbrecen (HBN) - A jelképesen utolsó úára induló 4/A trolira felragasztott fkete szalagon olvashatták ezt a siratot a megszüntetett járatot búcsztató fényesudvari lakosok. Az óév utolsó napján, 1999. december 31- é megtartott ünnepségen tiltakozó mintegy síz környékbeli a városi közgyűlés által mhozott döntést igazságtalannak, meggondatlannak tartották, és követelték, hogy agusztus 20-ig állítsák vissza a trolijáratotEz abból a petícióból derült ki, amelyet a tszorúzást szervező Szabó István és Bálóndre közlekedésépítő mérnökök írtak alá, amelyet eljuttattak a polgármesternel is. „Most biztosan a posta megszüntetés következik - hallatszottak az elégedetlen hangjai -, hiszen az is négy éve műköik. Hol van a képviselőnk, miért nincs itt?Nem mert lejönni közénk?” - hiányolták a körzetet képviselő városanyát a lakóteletek. A megkoszorúzott trolibusz végül egy utolsó, ingyenes körutat tett, és „átadta hívét” a 28-as busznak. Fehét szalaggal Fotó: Nagy Gábor NAPLÓ AKTUÁLIS 3. oldal Tisztelet az anyáknak most és mindenkoron Göncz Árpád államfő az összetartozás erejére emlékeztetett Újévi köszöntőjében Budapest (MTI) - Valamennyiüknek boldog új esztendőt, a korábbinál kevésbé viszontagságos új évezredet kívánok! Istenáldotta új évet, évszázadot, évezredet, kevesebb balsorsot és több vigasságot! Ezekkel a szavakkal köszöntötte az új év első pillanataiban Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a televízió előtt szilveszterezőket, illetve mindazokat, akikhez bármilyen úton eljutott vagy eljut üzenete. Az államfő a továbbiakban így folytatta: Hazánk földjére az elmúlt esztendőben bőven zúdult árvíz, belvíz. Társadalmunk együttérzésből, segítőkészségből jelesre vizsgázott, mindenütt került rátermett vezető, jól képzett szakember, aki a víznek szembeszegülő munkát összefogja. Került önkéntes munkáskéz is, és helyén volt az ország szíve: telt a szeretetéből, Kárpátalja, Szlovákia, Lengyelország - a tágasabb nagyvilág - kárvallottainak támogatására is. A társadalom élő szervezet, hideget-meleget megérez, ez is, az is visszahat rá. S mitagadás: rohamosan változó korunk ugyancsak próbára teszi. Ma megérzi a szinte áthidalhatatlan vagyoni és kereseti különbségeket, a lélekpusztító munkanélküliséget. A pályakezdés, családalapítás, a lakáshozjutás emberpróbáló nehézségeit. Ellenük egyetlen közös eszközünk van: mind többen és többen és minél szorosabban fogjuk egymás kezét. Hogy érezzük a melegét. Ne hagyjuk, hogy a hétköznapjaink fordítsanak egymás ellen. Kapcsoljuk össze - fokozatosan - a társadalmi érdek- és értékköröket, védelmezzük a védekezés jogát. S ne hagyjuk magukra a gyöngébbeket és természettől kiszolgáltatottakat, s mindenekelőtt az öregeket. Akiket mindannyiunk közül a legkíméletlenebbül taposott meg az elmúlt évszázad. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ami mindehhez erőt ad, az a láthatatlan, de érzékelhető és kimeríthetetlen anyai szeretet. Amire nyugodtan hagyatkozhatunk, mert az anyáról lányára száll. Mint eddig is az évezredek során, s mint a ránk váró - higgyük: kevésbé viszontagságos - ezer évben. Adassék érte tisztelet az anyáknak és nagyanyáknak. Mert az ő szeretetük mindannyiunk - a gyermekeink sorsának kovásza. Itt, most és mindenkoron. Hatalmas tömeg gyűlt össze éjféltájt a debreceni Piac utcai korzón - egy tűt sem lehetett volna leejteni. Éjfélkor megszólaltak a harangok, s a Himnusz hangjai, majd a városháza előtti tűzijáték után nemcsak barátok, rokonok, idegenek is boldogabb új évet kívántak egymásnak, véletlenül összefutott ismerősök ugrottak egymás nyakába, csókkal fejezve ki a jókívánságokat. (Nem maradt el a „magyaros szódísz” sem: neked is, b... - harsant a pezsgőízű válasz a Kossuth utcán közlekedő járművekből a korzóra kiabáló B. ú. é. k.-ra.) Az utcabálon vígan ropta a tömeg, slágerek hangjaira /8. Fotók: Czeglédi Zsolt Az utcán töltöttük ezt a napot a barátnőmmel együtt, a programoktól függően háromszor jöttünk ki. Megnéztük például az ökörsütést is, de enni nem ettünk belőle, mert éppen vacsora után voltunk. Megkóstoltam volna pedig szívesen! Nagyon tetszett a korzó, egyedül csak a petárdák zavartak, mivel egyik-másik néha a lábam mellett robbant fel. Tóth László PROGRAMOZÓ A szüleimmel és az ő barátaikkal voltunk otthon - huszonhatan - december 31. éjjelén. Anyukámék - különlegességképpen - bólét csináltak, a menü pedig töltött káposzta volt, bár én azt nem igazán szeretem. A 2000-es évforduló nem tűnt különösebben varázslatosnak számomra, de mégis jobban sikerült ez a szilveszter, mint a többi. Sándor Gabriella TANULÓ Teljesen átlagos buli volt ez a mostani nekem, szűk családi körben ünnepeltünk. A program tévénézés lett volna, de a műsorok minden szilveszterrel egyre rosszabbak. Fogadalmat - mint mindig - most sem tettem, mert ha valamit meg akarok tartani, azt nem kell ilyen alkalmakhoz kötni. A dátumváltásba egyébként nem éltem bele magam. Varga Sándor TANULÓ volt az érdekes benne, hogy ugyanolyan nap volt, mint a többi. Egy közepes „méretű” társasággal ünnepeltünk. A világvégét nem vártam, nem gondolkoztam rajta, hogy lesz-e vagy sem, de egyébként érdekel a téma. Inkább attól tartottunk, hogy az emberek felbolydulnak, hogy lesz, aki megbolondul. Reggel nyolcig tartott a buli, ott maradtunk ugyanis takarítani. Matolcsi Kálmán DIÁK Nagyon jól éreztük magunkat, bíztunk benne, hogy nem lesz semmi gond. Barátokkal töltöttük ezt az éjszakát, körülbelül tizenöten voltunk. Táncoltunk, ettünk, ittunk, mulattunk hajnali három óráig. Semmiféle fogadalmat nem tettünk, ezután is ugyanúgy élünk majd, mint eddig - marad minden a régiben. Talmács Sándorné FELSZOLGÁLÓ Mindig itt kötnek ki A zalaiak közvetleneknek vélik a helyieket Hajdúszoboszló (HBN - A. L.) - Alaposabban meg kellene ismernünk a hazánkat, mert csodálatos tájaink, helyeink vannak. Nem kellene - képmutató módon - szégyellnünk magyarságunkat, sőt legyünk büszkék magunkra. A maga számára ezredvégi üzenetként is megfogalmazott gondolatot Győre János zalaegerszegi magánvállalkozó, nemzetközi árufuvarozó mondja, a Hotel Mátyás király egyik vendége, aki felesége társaságában, barátaival, az ő biztatásukra utazott mintegy ötszáz kilométert, hogy a hajdúsági fürdővárosban töltsék el az újévi ünnepek néhány napját. Jó volna az is, ha jobban oldódna a magyar zárkózottsága, s ne az irigység, a féltékenység lenne itt a vezérlő érzés, ne azt nézné a magyar ember, hogy a szomszédnak mije van, mit csinál, hanem nyitottabbak lennénk egymás iránt, felsegítenénk az elesőt, s a szeretet lenne az úr - folytatja a vendég ízes zalai beszéddel, belemelegedve saját mondandójába. Bekapcsolódik a beszélgetésbe neje is: a hírneves fürdő(város) kínálta csodálatos lehetőségek mellett azért is jöttek szívesen a Hajdúságba, mert szeretik a változatosságot, s vonzotta már őket a dombvidék után a síkság, a nyugodt, csendes környezet ígérete. Nyáron is voltak már errefelé, megnézi a virágkarnevált, ami szintén elnyerte tetszésüket. A kis társaság egyöntetűen vallja, hogy nem igaz a hír, miszerint e környéken zártak volnának az emberek, sőt, akikkel találkoztak, Hajdú Júlia rendkívül kedvesek és közvetlenek. S az a rémhír is hamar eloszlott körükben, hogy baj lesz a számítógépek átállásából. Semmi ilyet nem tapasztaltak, minden a legnagyobb rendben volt. A baráti házaspár hölgytagja, Hajdú Júlia jelzi: ők visszatérő vendégek, harmadik éve töltik Szoboszlón az év utolsó napjait, s bár járják Európát, mégis itt kötnek ki, nyáron is, télen is, mert úgy találják, itt mindent megkapnak, amire vágynak: a vízminőségtől a figyelmességen át a gazdag kulturális programokig. - Egyszerű ez a város, mégis közel áll a szívemhez. Szeretem az egyszerű, de hozzám közelálló embereket. Ami aggaszt, nehogy a belvíz megint olyan károkat okozzon, mint tavaly. Mit várok az új ezredtől? A legfontosabb: az egészség. Ha az van, semmi nem számít - fogalmaz lakonikus egyszerűséggel. S azt reméli, kemény munka után elérik, hogy idős éveikben nem szorulnak rá a gyerekek segítségére. Kiszámítható politikát vár és stabilitást. - Az okosok ne csak marakodjanak, hanem gondoljanak arra is, hogy legyen értelme itthon is gyereket vállalni. Mert például Svédországban azt tapasztalom, ott van miért, s más náluk a nyugdíjasok helyzete is, erős a szociális háló. A magyar is megérdemelné ezt, mert annyi tehetséges ember született és születik itt. Csak hát nincs rá pénz, hogy a tehetsége kibontakozzon - alkot véleményt. Végül Győri János nem állja meg, hogy ne utaljon az úgynevezett legényfogó levesre, ami különlegesen ízlett neki.