Hajdú-Bihari Napló, 2001. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-02 / 255. szám

2001. november 2., péntek 0 Marhakór. A szlovákiai Füleken a szi­vacsos agysorvadás újabb előfordulását fedezték fel szerdán reggel egy helyi te­lepről származó hatéves tehén­ szövet­mintáiban. Szlovákiában ez már a má­sodik ilyen eset.­­ Belebuktak. Eduard Sevardnadze grúz elnök csütörtökön menesztette kormá­nyát, mert állambiztonságiak megkísé­reltek behatolni a Rusztavi-2 független televízió szerkesztőségébe. Az akció után tüntetők követelték a kormánya le­mondását.­­ Szökött afgánok Magyarországi be­fogadóállomásról szökött 31 afgánt fog­tak el a határőrök kedden éjszaka és szerda reggel Ács és Gönyű térségében. Nagy valószínűséggel visszaszállítják őket a befogadóállomásra. Kamatcsökkentés Budapest (MTI)­­ A növekvő állami támogatásnak köszönhetően novem­ber 1-jétől a bankok csökkentik tá­mogatott lakáshiteleik kamatát. A kormány a keddi ülésén döntött úgy, hogy a kiegészítő kamattámogatású, álla­milag támogatott hitelek 8 százalékos ka­matának 6 százalékra csökkentését kiter­jeszti a november 1-je előtt felvett kölcsö­nökre is. Varga Mihály a kormányülést követően elmondta: a döntés évente 1,6-1,8 milliárd forint többletkiadást jelent majd a központi büdzsének, ez pedig vállalha­tó. A kabinet határozata összességében 30 ezer hitelfelvevőt érint kedvezően. Az új lakások vásárlásához és építésé­hez nyújtott hiteleket a Földhitel és Jel­zálogbank 3,9 százalékos kamaton nyújtja november 1-jétől. Használt lakás vásárlá­sához, bővítéséhez és felújításhoz 8,5 szá­zalékon nyújt kölcsönt az FHB. Az OTP Banknál az ügyfeleknek a kiegészítő kamattámogatást élvező forrás­hitelért november 1-jétől 2,75 százalékos éves kamatot kell fizetniük. A Kereskedel­mi és Hitelbank az új lakásokra nyújtott kölcsönét 3 százalékos éves kamat megfi­zetése mellett kínálja a jövőben. A K&H a használt lakás vásárlásához nyújtott köl­csöne, 5 éves fix kamatozás esetén 8,5 szá­zalék, míg az évente változó kamatozású konstrukció induló kamata 10,1 százalék lesz. A Postabank is csatlakozik a kamat­­csökkentéshez. A hitelintézet november 1-jétől az eddigi évi 5,95 százalékról 2,75 százalékra mérsékli a kiegészítő kamat­­támogatásos lakáshiteleinek kamatát. A kezelési költségek mértéke is változik. Földet értek. „Ez megvolt!” - valószí­nűleg nagyjából hasonló gondolatai lehet­tek Claudie Haignere francia asztronautá­nak szerdán a kazahsztáni Karagandában. A Nemzetközi Űrállomás első női látoga­tójával és két orosz űrhajós társával ek­kor ért földet a világűrből visszatérő leszállóegység Fotó: EPA Módosítottak a közgyógylistán A legmagasabb ártámogatást élvező készítményeket emelték be Budapest (MTI) - Módosul november 2-től a szociálisan rászoruló betegek számára térítésmentesen rendelhető gyógyszerek köre.­ ­ A mintegy három esztende­je változatlan közgyógylista re­víziójára elsősorban azért volt szükség, mert a július 1-jén ha­tályba lépett új árakkal a külön­böző gyógyszercsoportokban más készítményekhez adja a legna­gyobb mértékű ártámogatást az egészségbiztosító, mint előzőleg - indokolta a módosítást Kele­men Attiláné, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. Tájékoztatása szerint a leggyako­ribb és ambulánsan kezelhető betegségek terápiájára összeállí­tott közgyógyellátási listán első­sorban a legmagasabb ártámoga­tást élvező, úgynevezett referen­ciakészítmények szerepelnek. A főosztályvezető közölte: július­ban több, szabadalmi védettséget már nem élvező, ezért olcsóbb, ugyanakkor megbízható minősé­get nyújtó és a gyógyszerpiacot biztonságosan ellátó termelőtől származó készítmény került a re­ferenciagyógyszerek közé. A változatlanul mintegy 600 terméket tartalmazó köz­gyógyellátási listából kivették azokat a termékeket is, amelyek törzskönyvezését az utóbbi há­rom év alatt törölték, de ezek helyett újabbakat és jobbakat állítottak be. A főosztályvezető tudatta: a módosult közgyógyel­látási lista tizenegy új gyógy­szert is tartalmaz. Ezek közül kilenc terméknek még a ható­anyaga sem szerepelt ebben a körben, mint például a gombás fertőzések gyógyítására szolgá­ló készítmény. A közgyógyellá­­tottak gyógyszereinek frissítésé­nél figyelembe vették, hogy az egyre gyakoribb betegségekre - így a gyomor- és bélrendszeri, a szív- és érrendszeri, a mozgás­­szervi panaszokra - megfelelő terápiás lehetőségek álljanak rendelkezésre. Kelemen Attilá­né elmondta azt is, hogy a lis­tán több tucat, vény nélkül kap­ható készítmény szerepel, hogy a közgyógyellátottak ezeket is térítésmentesen kaphassák meg orvosi rendelvényre. További bombázások. Tálib fegyveresek tekintenek végig a romokon Kandahárnak azon a részén, amelyre mintegy másfél hete két amerikai repülőgép dobott bombát. Pénteken már huszonhetedik napja tart az Egyesült Államok vezette légitámadás Afganisztán ellen, s Wa­shington a korábbinál hevesebb szőnyegbombázásokkal fenyegeti a tálib vezetést Fotó: EPA SZÉLRÓZSA / 2 Növelik a segédkező amerikai katonák számát A stratégiát tekintve mind jobban érti egymást az amerikai és az orosz fél Washington (MTI) - Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó­nő csütörtökön közölte: az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán idejére felfüggessze a terroristák el­leni háborút, az afganisztáni célpontok elleni csapásokat. Számos mohamedán ország, így az Afganisztánnal szomszé­dos Pakisztán vezetője is kérte, hogy szüneteltessék a bombázá­sokat a bő két hét múlva kezdő­dő böjti hónapban. Rice szerint azonban Washington akkor cse­lekszik helyesen az egész világ szempontjából, ha véghezviszi a küldetést, legyőzi a terroristákat. Ezért - jelentette ki újságírók előtt - a katonai akciókat foly­tatni kell. A tanácsadónő utalt arra, hogy miután a terroristák szeptember 11-én hihetetlen bru­talitással támadtak az Egyesült Államokra, Washington további terroristatámadásoktól tart. Condoleezza Rice a sajtótájé­koztatón szintén beszélt az amerikai-orosz viszonyról, a folytatódó stratégiai tárgyalások­ról. E tárgyalásokon - mondta -egyre jobban értik egymás állás­pontját. Óvott azonban attól, hogy bárki bármilyen meghatá­rozott megállapodást várjon, meghatározott határidőhöz köt­ve. E kijelentése nyilvánvalóan arra utalt, hogy széles körben osztott remények szerint George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök november kö­zepén esedékes tárgyalásain megállapodás születhet a rakéta­védelem és a támadó stratégiai eszközök száma tekintetében. Donald Rumsfeld amerikai vé­delmi miniszter, a Pentagonban tartott csütörtöki sajtótájékozta­tón megerősítette, hogy az Egye­sült Államok növelni kívánja az afganisztáni területen tartózko­dó, összekötői szerepet ellátó és a célpontkijelölésben segédkező amerikai katonák számát. Rumsfeld elutasította azokat a bíráló hangokat, hogy még min­dig nincs kézzelfogható eredmé­nye az afganisztáni célpontok el­len indított katonai akcióknak. Utalt arra, hogy még csak rövid idő telt el a kampány kezdete óta - mint fogalmazott, még ma is füstölögnek a New Yorkban le­rombolt Világkereskedelmi Köz­pont romjai. A menekültek Jogaiért Budapest (MTI)­­ A vallás­közi párbeszéd elősegítését, adatbázis felépítését és a ma­gyarországi menekültügy vallási dilemmáinak megol­dását tekinti fő céljának az újonnan létrejött Vallási In­formációs és Oktatási Köz­pont Alapítvány. A kuratóriumnak keresztény, zsidó, buddhista, Krisna-hívő és nem vallásos tagjai is vannak. Ba­rabás Tamás elnök, a Magyaror­szági Krisna-tudatú Hívők Közös­ségének lelkésze. A tagok között van Halmai Gábor alkotmányjo­gász és Dobrovits Mihály egyete­mi tanár, turkológus és iszlám szakértő. A szervezet kutatást in­dít, érvényesülnek-e vallásszabad­sággal kapcsolatos jogok a hazai menekülttáborokban. Nagy Zol­tán kurátor szavai szerint ugyan­is az iszlám vallású menekültek sertéshúst is tartalmazó ételeket kapnak. Erdélyi István, a beván­dorlási hivatal igazgatóhelyettese cáfolta, hogy az iszlám valásúak sertéshúst kapnának. A tájékoztatón Buda Péter, az Emberi Jogok Határok Nélkül el­nevezésű brüsszeli szervezet ma­gyarországi képviselője megerő­sítette: aggályosnak tartják, hogy az egyházfinanszírozás rendsze­rének átalakításában szerepet kapnának a népszámláláskor, a vallási hovatartozásra vonatko­zó válaszok. Bejelentette, hogy napokon belül nyilatkozatban til­takoznak az ellen is, hogy az ál­lam fizetéskiegészítést tervez fo­lyósítani a történelmi egyházak vidéki lelkészeinek. Buda Péter hangsúlyozta: álláspontjuk sze­rint ez ellentétes az állam és az egyház elválasztásának elvével. Az elsők Budapest (MTI)­­ Bosz­niából, Jugoszláviából, Ma­cedóniából és más európai országokból érkezett az el­ső menekültcsoport Kalo­csára kedden este. Dobó István, a BM Beván­dorlási és Állampolgársági Hivatal Menekültügyi Igaz­gatóságának vezetője jelezte: 69 menekültet szállítottak át Békéscsabáról Kalocsára a volt laktanyából átalakított menekülttáborról, amelynek megnyitása ellen a helyi la­kosok tiltakoztak. A legfel­jebb 500 menekült befogadá­sára alkalmas kalocsai tá­borba a közeljövőben nem tervezik további menekültek szállítását. Zuhanás Washington (MTI)­­ Előre rettegnek a piacok az e heti amerikai makroadat-sorozat­­tól, amely jórészt hozta a rendkívül borúlátó előzetes várakozásokat. A kereskedelmi minisztérium első hivatalos harmadik negyed­évi GDP-becslését tették közzé szerdán, amely szerint nyolc éve először, s tíz éve a legnagyobb ütemben csökkent, mondhatni, zuhant az amerikai gazdaság tel­jesítménye az elmúlt három hó­napban. A Wall Street már a szeptemberi merényletek előtt is úgy vélte, hogy az amerikai gaz­daság a harmadik negyedévben legfeljebb stagnálhatott, de töb­ben számítottak már akkor is egyértelműen negatív növekedé­si adatra. A terrortámadások óta egyöntetű az az elemzői várako­zás, hogy a gazdaság az idei utol­só negyedévet is mínusszal zárja. Civil célpontokat ért amerikai támadások © Okt. 9., Kabul: amerikai bombatámad © Okt. 22., Herat: A tálibok bejelentik, hás ér egy, az ENSZ által alapított hogy az USA lerombolt egy kórházat. Az Irodát, 4 halott, 1 sebesült ENSZ szerint katonai kórházat támad­• Okt. 11., Khorum: 160 halott - nincs tak' USA szerint lehet' h°gV megerősítve öregek otthonát romboltak le._________ | © Okt 13., Kabul: A Pentagon elismeri, • okt-22-23- Chowker Karesbeen,­­ hogy a haditenge­ x /~/ ) 15 halottja J |X““ AFGANISZTÁN «-*« SS£T a / .M «rt 4 halott,L \ vi uC'n?'aS i, 8 sebesült. J* f Khorum ^vetésének. «1 5355 ssst Egy F/A-18-as -V .\i*~Ot8r'_______| figyelmeztetés l\5vr E—ITSI--------­nélkül lebombáz ) Herat Sjrfé I Kabul „Okt\2®'’. egy vöröskeresz- \ iff/ njTh­uk­t *labuk 3 vor°s~ tes raktárházat. \ JaS-------4“ Thori­t/ keresztes rak-Egy afgán alkalma- '''1 ''l tárház gyullad­­ott mezsíiSzíti / r ki a bombázás zott megsérül. / l_Y Chunai ,e­miatt. © Okt. 17., Chunai: , A Chowker Karesbeen - ---------- l Megerősítetten hí­­v Kandahar rek szerint tárna-­ln­ •*'*** dás ér egy mene-­lOOmerfold Amerikai külteket szállító teherautót. 160 km «es«k tévedésből bombázzák a tálib­­.­­ . . _ — ellenes erők fennhatósága alatt álló • Okt. 21., Thori: Az Emberi Jogok Szó­ falucskát 2 halott 10 sebesült, vétsége szerint 23 civil személy halt­­ meg az amerikai támadások folyamán. source: Reuters min © GRAPHIC NEWS | film. Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@inform.hu). Szerkesztők: Petneházi Attila (petnehazi@inform.hu) - gazdaság, Pozderka Judit (pozderka@inform.hu) - kultúra, Szabó Katalin (szabo.katalin@inform.hu) - társadalom, T. Szűcs József (­szucs@inform.hu) - aktuális, Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@inform.hu) ■ Mini 11 - sport. Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@inform.hu - hird.: naplohird@inform.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor ib­ir­li tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/5301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Mangu Krisztina. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor (meszaros@inform.hu), telefon: 06 (20) 9-589-930; mar­keting: Lipcsei László. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Tel.: (40) 424-424. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., telefax: 525-406. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Média Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: L 526-626. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Ikui*

Next