Hajdú-Bihari Napló, 2002. december (59. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-02 / 280. szám

2002. december 2., hétfő RÖVIDEN : Orbán Viktor szerint a Magyarország számára az Európai Unió által felkínált csatlakozási feltételek nem megfelelőek, és a tagjelölt országokban , súlyos politikai, gazda­sági gondokhoz vezet­hetnek. Erről a volt mi­niszterelnök szombaton Korfun, a Keresztényde­mokrata Internacionálé elnökségi ülésén beszélt. Ő Erdély egyesült. Katonai díszszemlék­kel, hálaadó istentiszteletekkel, koszorú­zásokkal emlékeztek meg Romániában vasárnap az ország nemzeti ünnepéről, amely annak állít emléket, hogy 1918. de­cember elsején Gyulafehérváron kimond­ták Erdély egyesülését Romániával. Tüntetők a Kempinskinél Budapest (MTI)­­ Mintegy 120 fős de­monstráló tömeg gyűlt össze a budapesti Kempinski Hotel előtt azért, hogy tiltakoz­zanak Adrian Nastase román kormányfő és Medgyessy Péter miniszterelnök talál­kozója ellen vasárnap este. A szállodában ünnepi fogadást tartanak Románia nem­zeti ünnepe tiszteletére, amelyen a magyar miniszterelnök is részt vesz. A tömeget a Készenléti Rendőrség egysége kiszorítot­ta a szálloda előtti játszótérről. A rend­őrök egy embert kiemeltek a tömegből. Megjött a svéd ajánlat Budapest (MTI)­­ A Honvédelmi Mi­nisztérium megkapta azt a svéd ajánla­tot, amely arról szól, hogy mennyivel nö­velné meg a Gripen vadászrepülőgépek bérleti díját a légi utántöltési képesség, valamint a precíziós fegyverek célba jut­tatási kapacitásának megteremtése. Ugyan a szaktárca többször kinyilvánította, hogy a többletköltségek 10-15 százaléknál na­gyobb mértékben nem haladhatják meg a szerződésben szereplő 108 milliárdos bér­leti díjat, a svéd ajánlat a hírek szerint mintegy 50-60 százalékkal drágább annál. A svédek igent mondtak a bérleti szerző­dés átütemezésére, így 2003-ban 35 mil­liárd forint helyett csak 11,8 milliárdot kell kifizetni. A levegőben is utántölthetők Fotó: Gripen Védőruha pedig kell Washington (MTI)­­ Amerikai képvi­selők szerint a Pentagonnak gondot okoz­hat a katonák ellátása a vegyi és biológiai fegyverek elleni védőöltözettel. Christopher Shays képviselő szerint a védelmi minisz­térium képtelennek bizonyulhat arra, hogy a Perzsa-öbölbe vezénylendő csapatokat a legkorszerűbb védőruházattal lássa el. Fegyverzetellenőrök Irakban. Ők civilben járnak Fotó: epa lit­t V4-ek: egyeztették a stratégiát A kialakított közös álláspont részleteiről a miniszterelnökök nem nyilatkoztak Budapest (MTI)­­ A viseg­rádi együttműködésben részt vevő négy ország, Ma­gyarország, Csehország, Len­gyelország és Szlovákia mi­niszterelnöke vasárnap megállapodott, hogy költség­­vetési kérdésekben egyezte­tett álláspontot, tárgyalási technikát képvisel az EU- csatlakozási tárgyalások vég­ső szakaszában. Ez a Medgyessy Péter magyar, Vladimír Spidla cseh, Leszek Miller lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök tárgyalását követő közös sajtó­­konferencián hangzott el. A V4 vezetői nagyra értékelik a dán EU-elnökség javaslatait és erő­feszítéseit a csatlakozási tárgya­lások sikeres lezárása érdeké­ben. Medgyessy Péter arról be­szélt, hogy sikerült egyeztetni azokról a fő kiinduló elemekről, amelyeket a négy ország a követ­kező napokban-hetekben képvi­selni fog a csatlakozási tárgyalá­sokon. A magyar kormányfő ki­fejtette: a még nyitott kérdések jelentős részéről hamarosan meg lehet állapodni az EU-val. A négy kormányfő közös írá­sos nyilatkozatában kiemeli: a közvetlen agrárkifizetések össze­gét növelni, az EU által javasolt átmeneti időszakot pedig csök­kenteni lenne szükséges. A költ­ségvetési pozíciók kapcsán a vi­segrádi kormányfők úgy látják, hogy az 1999-ben Berlinben elfo­gadott keretek a jelenleginél na­gyobb mozgásteret biztosítanak az EU-nak. Leszek Miller lengyel kor­mányfő szerint akár az utolsó pillanatban, a december 12-13-i koppenhágai EU-csúcson is meg lehet állapodni úgy, hogy sen­ki ne érezhesse vesztesnek ma­gát. Vladimír Spidla azt mondta..................... A még nyitott kérdésekről is meg lehet állapodni. Medgyessy Péter jó, hogy a V4 h­asznos mecha­nizmusának a csatlakozást kö­vetően is fenn kell maradnia. Mikulás Dzurinda szintén azt hangoztatta, hogy a dán javas­lat alapot jelent a sikeres tár­gyaláslezáráshoz. Nem csupán jelképes az összefogás Fotó: mti Egyelőre nincs bizonyíték Mombasa (MTI)­­ A kenyai hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy a csü­törtöki mombasai merényletek­kel kapcsolatban őrizetbe vett 12 személy kapcsolatban állna az al-Kaida terrorszervezettel. Amerikai tisztviselők pénteken úgy vélekedtek, hogy az izraeli tulajdonban lévő Paradise szál­loda elleni merénylettel, amely­nek a három elkövetővel együtt 15 halálos áldozata volt, elsősor­ban a Szomáliai al-Itihad al- Iszlamija szervezet gyanúsítha­tó - ennek a csoportnak van ugyanis kapcsolata az al-Kaida terrorszervezettel. Julius Sun­­kuli kenyai belügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy a rendőrség nem talált semmilyen kapcsolatot az al-Kaida és a me­rényletek miatt őrizetbe vett személyek között. Hozzátette, hogy az őrizetben lévőek mind külföldiek. AIDS: meg akarják állítani Budapest (MTI)­­ Világszer­te rendezvényekkel, figyelem­felhívó megmozdulásokkal, statisztikák közzétételével emlékeztek meg vasárnap az AIDS világnapjáról. Bill Clinton volt amerikai el­nök a The New York Timesnak írt cikkében nagyobb erőfeszíté­seket sürgetett az AIDS-betegek kezelésére. Clinton felhívta a figyelmet arra, hogy a betegek 95 száza­léka semmilyen kezelést sem kap. A brit közegészségügyi szolgálat adatai szerint az el­múlt egy év alatt 25 százalékkal nőtt a szigetországi fertőzöttek száma. Franciaországban több AIDS-ellenes szervezet a hatósá­gokhoz fordul a nők védelmé­ben teendő intézkedésekért, mi­vel ma már jobban ki vannak téve a fertőzésnek, mint a fér­fiak. A Dél-afrikai Köztársaság­ban a felnőtt lakosság 20 száza­lékát, 5 millió embert tekinte­nek HIV-fertőzöttnek. # AIDS-mentes világot! Fotó: epa hu & 0 - s ! «*«! ^ Kiadóvezető-főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós­­szabo@inform.hul. Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (mangune@inform.hul. Terjesztési vezető: Szerbina István (szerbina@inform.hul. Marketingvezető: Lipcsei László (lipcsei@inform.hul. flliwlÉlll­iyiJP Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naploter­@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetés feladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@inform.hu . Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. 11/MATESZ­ _____________________Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06­52/526­ 626. ISSN 0133-1051 _______________________________________________________________________________________________________________ ­ I­f­­ " . SZÉLRÓZSA / 2 Védtelen volt a repülőgép Jeruzsálem, Mombasa (MTI)­­ Izraeli szakértők cáfol­ták, hogy fedélzeti elhárító­rendszerrel lett volna felvér­tezve az az izraeli utasszállító repülőgép, amelyet Kenyában két rakétával támadtak. Előző­leg olyan latolgatások terjed­tek el, amelyek szerint az Arkia légitársaság Boeing 757- 300 típusú gépe hőálcázással terelte el magától a két raké­tát, amikor felszállt Mombasa repülőteréről. Az AP által idé­zett izraeli szakértők szerint azonban a hőkereső rakéták nyilvánvalóan azért tévesztet­tek célt, mert idejétmúlt, pon­tatlan fegyverek. Az orosz gyártmányú vállról indítható SAM-7 (Sztrela) rakétatípust három évtizede tervezték. Világesemények 2002. decemberben

Next