Hajdú-Bihari Napló, 2004. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-01 / 126. szám

2004. június 1., kedd RÖVIDEN 0 Soros György szerint „a világ leghatalmasabb or­szágának kormánya szélső­ségesek kezére került". A milliárdos üzletember a Bush-kormány neokonzer­­vatívjaira utalt, úgy vélte, hogy befolyásuk katasztrofális következményei hamar meg­mutatkoztak.­­ Agyonlőtték ismeretlen fegyveresek az ENSZ egy katonai megfigyelőjét szomba­ton a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, egy másik ENSZ-alkalmazott pedig eltűnt. Hősök napja. Lamperth Mónika bel­ügyminiszter beszél a Hősök terén a hősök napja alkalmából, az I. és II. világháború magyar hőseiről tartott megemlékezésen. Május utolsó vasárnapját a rendszerváltás óta ismét a hősök napjaként ünnepli Ma­gyarország. (Fotó: MTI) Összecsapások Kúfában Kúfa (MTI) - Két amerikai katona meg­halt az iraki Kúfában, ahol a koalíciós erők radikális síita fegyveresekkel csap­tak össze. A Reuters hírügynökség jelen­tése szerint a Mahdi Hadserege nevű szer­vezet gerillái megtámadták a városba be­nyomuló alakulatot. Korábban a szomszé­dos Nedzsefben robbant ki összetűzés az amerikai katonák és a síita fegyveresek között annak ellenére, hogy a múlt hét kö­zepén fegyvernyugvást jelentettek be. A pápa pünkösdi imádsága Vatikánváros (MTI) - A béke ügyéről, a keresztények ezzel kapcsolatos feladatai­ról beszélt pünkösdvasárnap II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren. A 84 esztendős katolikus egyházfő viszonylag jó fizikai formában jelent meg a több tíz­ezer hívő és érdeklődő előtt a vatikáni ba­zilika előtti téren, a húsvét utáni idősza­kot lezáró regina coeli imádságát felolvas­va, a húsvéti ünnepeket záró pünkösd je­lentőségét méltatva. A pápa számára a jö­vő hét különben egészen mozgalmas lesz, június 4-én fogadja George Bush amerikai elnököt, majd másnap - kilenc hónapos szünet, szeptemberi szlovákiai látogatása után - kétnapos látogatásra Bernbe indul egy katolikus ifjúsági találkozóra. Ez lesz a 103. külföldi apostoli látogatása, s egy­ben az első ebben az évben. II. János Pál a pünkösd ünnepe alkalmából összesereglett hívekre tekint a Szent Péter téren. (Fotó: epa) jFJjU. ' 'v. "* A győzelem V-jelét mutatja egy iraki férfi egy sűrű füsttel égő terepjáró előtt ülve Bagdad külvárosában május 30-án, azt követően, hogy ismeretlen fegyveresek lesből tüzet nyitottak a jár­művekre. A támadásban két ember meghalt, egy várandós asszony megsebesült. (Fotó: MTI) Túszejtő akció: a terroristák elmenekültek Ázsiai, afrikai, európai és amerikai egyaránt van a külföldi áldozatok között Hobar, Rijád (MTI)­­ Hu­­szonketten haltak meg a sza­­úd-arábiai Hobarban, ahol előző nap az al-Kaida terror­szervezet feltételezett tagjai több tucatnyi külföldit ejtet­tek túszul. A négy támadó közül három elmenekült. A jelentés szerint nyolc indiai, három-három szaúdi és Fülöp­­szigeteki, két Srí Lanka-i, vala­mint egy-egy amerikai, brit, olasz, svéd, dél-afrikai, egyipto­mi állampolgár van a támadás külföldi áldozatai között. A túsz­ejtő akciót négy fegyveres hajtot­ta végre, közülük három elmene­kült a helyszínről.­­ A negyedik terroristát elfog­ták, ő az al-Kaida terrorszervezet egyik ismert alakja - hangsúlyoz­ta a belügyminisztériumi közle­mény, amely szerint a többi ter­rorista - köztük egy sebesült - a túszokat emberi pajzsként hasz­nálva elhagyta a helyszínt. A gépkocsin menekülő terroristá­kat üldözik. Kállai Miklós rijádi magyar konzul tudomása szerint sem halálos, sem sebesült ma­gyar áldozata nincs a terrortáma­dásnak és a túszdrámának. A négy terrorista akciója szomba­ton kora reggel kezdődött és nem egészen 25 órával később, a sza­údi biztonsági erők támadásával ért véget. A támadás kezdete után egy eddig ismeretlen, „az al- Kaida arab-félszigeti hálózata” el­nevezésű szervezet jelentkezett egy iszlám szélsőséges honlapon azzal, hogy az ő fegyveresei lép­tek akcióba a szaúdi városban. A szaúdi biztonsági erők közbelépé­sét követően a szervezet újabb közleményt hozott nyilvánosság­ra ezen a honlapon, s meglehe­tősen pontos részleteket közölt a támadásról, az akciót végrehaj­tó fegyveresek számáról. Elvágták a torkukat A helyszíni jelentések szerint a fegyveresek előbb két olajcég iro­daépületét támadták meg, majd betörtek az Oasis nevű lakópark­ba, ahol több tucat külföldit, több­ségében nyugati olajcégek alkal­mazásában álló embereket ejtet­tek túszul. A túszejtést megelőző lövöldözésben vesztette életét az áldozatok többsége. A túszok ki­szabadítását követően közülük né­­hányan elmondták: kienc foglyul ejtett társuk szökni próbált, velük a terroristák úgy végeztek, hogy elvágták a torkukat. Nem egészen egy hónapon be­lül ez már a második súlyos ter­rortámadás volt szaúdi olajléte­sítmény ellen. A brit The Observer című lap vasárnapi írása azt hangsúlyozta, hogy év­tizedek óta nem látott olajválság fenyegeti a világot a szaúd-ará­­biai olajkitermelő központok el­leni, immár ismétlődő terrortá­madások miatt. A sárijával fenyegetnek Rijad (MTI)­­ Egy, az al-Kaida terror­szervezetnek tulajdonított internetes üzenet azzal fenyegető­zik, hogy megtisztítják az Arab­félszigetet a hitetlenektől. Az írás utal a szaúd-arábiai Hobarban végrehajtott emberrablásra és azt állítja: az akció újabb bizonyíté­ka annak, hogy a szervezet felsza­badítja a muszlim területeket és bevezeti az iszlám törvénykezést, a sáriját. Szakértők vizsgálják az üzenet hitelességét. A szaúd-ará­biai brit nagykövet valószínűnek tartja, hogy újabb támadások lesz­nek a királyság ellen. Euró-éretlenség Brüsszel (MTI)­­ A Brüsszeli Bizottság szerint a 10 új tagállam­ból 7 - köztük Magyarország - még nem érett meg a csatlakozás­ra az euróövezethez. Ennek az az oka, hogy ezekben az országokban túl magas a folyó költségvetési, il­letve az államháztartási hiány. Az előző értéknek a nemzeti összter­mék 3 százaléka, az utóbbinak pe­dig a GDP 60 százaléka alatt kel­lene lennie. Az Unió kormányá­nak számító testület június 23-án tesz majd javaslatot arra, hogy az új tagállamok mikorra és mekko­rára szorítsák le a hiányokat. Mecsetben robbantottak, tizenhárman meghaltak Karacsi (MTI)­­ Legkevesebb 13 embert ölt meg egy síita me­csetben felrobbant pokolgép hét­főn a pakisztáni Karacsiban. A robbanószerkezet az esti ima alatt lépett működésbe egy nap­pal azután, hogy lelőtték a több­ségi szunnita muzulmán közösség egyik ismert egyházi elöljáróját. A belügyminisztérium szóvivője szerint valószínűleg felekezetek közötti erőszakról van szó. Világesemények 2004Júniusában Június 30., Bagdad: Az Egyesült Államok átadja az irányítást a bagdadi vezetésnek, de 135 000 fős katonai kontingent továbbra is Irakban állomásoztat, hogy biztosítsák a hatalmat az új államappará­­tusnak, és megakadályozzák a lázadó erők fegyveres tám­a­­dásait. Az USA kormánya azt reméli, hogy 2005 január­­jában zökkenőmentesen átadhatja a teljes hatalmat. Június 6., Franciaország: ^Sg Tizenhét ország ál-T^»M­lamfőit várják azok­ m­­­ra az ünnepségekre, amelyeken a norman-akr^i­­diai partraszállás - ^***t”| D-nap - 60. évforduló­­­­jára emlékeznek majd.|É£ ‘' Június 10-13.: Európai uniós parlamenti válasz­tások. A Június 29., Indonézia: L'pnflHHHflH Észak Korea valószínű­leg megteszi az első ■. lépést, hogy sikerüljön SZERHI megszüntetnie a teljes elszigeteltségét, ha elküldi államférfiait a Délkelet-ázsiai Szövetség találkozójára. Június 4.: Világszer : ■ te több ezer rajon- ijM ... gó várja, hogy be- ,­­ ülhessen végre a roxforti varázslóta­noncokról szóló leg­albb­ újabb mozielőadásra. ¥ m, a Harry Potter és az­­ azkabani fogoly című ''ÁjíSSM filmre. Mindeközben ^T^Hw|fe /­a milliárdos szerző, _ J. K. Rowling már­­ lázasan dolgozik a f | k f (I \ sorozat hatodik | I ' ' kötetén. J * Június 4., Sydney: Útjára indul az olimpiai fáklya, hogy 27 országot érintve, végül augusztus 13-án­­ megérkezzen Athénba, J a nyitóünnepségekre. Jj Június 8.: Ha a Vénuszra tart­ot­­ó űrszondának nem sikerül a­­ küldetése, akár 122 évet B­­X is várhatunk arra, hogy a kia vA újra ilyen kedvező felté­telekkel indíthassunk égi­­ vándort a távoli bolygóra. Kiadóvezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@nablo.haon.hu). Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naDlo.haon.hu), főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naDlo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.m­angune@naplo-haon.hu­)­­Terjesztési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naDlo.haon.hu). Terjesztésivezető-helyettes: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu). Marketingmenedzser: Fülöp István (istvan.fulop@naplo.haon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1 190 forint, negyedévre 3 490 forint, fél évre 6 690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu k Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. TMATESZ* Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051________________________________________________________________________________________________________________________ Június 28-29., Isztambul: Valószínű. ^^BB^^ hogy a NATO-csúcstalálkozó - mely ... s öt év óta a legnagyobb lesz - téma- U­ «Af­a­ja is meghatározta a helyszínt­­ a Cg tagok közül Törökország az egyetlen grám iszlám állam hiszen a terrorizmus , megfékezéséről fognak tanácskozni.­­ JHk Június 12., Lisszabon: Több mint 350 000 focira- t . jöll­jongót várnak Portugáliába, V Ja­m ahol a 2004-es futball i­f ■■­­ Európa-bajnokságot rendezik meg. SZÉLRÓZSA / 2 Iraki kormánynévsor két napon belül Bagdad, Teherán (MTI) - Bár nincs még egyetértés az ideigle­nes iraki államfő személyéről, az ideiglenes kormány tervezett lis­táját várhatóan a hét elején köz­zéteszik - jelentették be vasár­nap Bagdadban. Az iraki fővárosban Paul Bre­mer, Irak amerikai közigazgatá­sának vezetője, Lahdar Brahimi, az ENSZ-főtitkár különmegbí­­zottja és az ideiglenes kormány­zótanács tagjai folytatták a tár­gyalásokat a június 30. után hi­vatalba lépő ideiglenes kormány összetételéről. A névsort várha­tóan 48 órán belül teszik közzé. A kormány élén minden valószí­nűség szerint Ijád al-Allávi áll majd. A síita politikust pénteken jelölte ki a kormányzótanács a kormányfői posztra, és az ENSZ- nek nem volt ellene kifogása.

Next