Hajdú-Bihari Napló, 2006. december (63. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

2006. december 1., péntek RÖVIDEN • Lemondtak. Bejelentette lemondását a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektorhelyettese, az adjunktusok ki­zárása miatt előállt helyzet ellen tiltakozva. Mint ismert, magyar nyelvű feliratok miatt zártak ki a héten két oktatót az intézmény oktatói közül. Kampánypénz: átláthatóan Budapest (MTI)­­ Csak magánszemélyek­nek engedélyezett nyilvá­nos párttámogatást java­sol az SZDSZ. A szabad demokraták szerint a vá­lasztási kampányban fel­használható összeg kere­tét fel kellene emelni, a kampányidőszakot négy vagy hat hétben kellene megszabni. Horn Gábor szabaddemokrata politi­kus szerint elfogadhatat­lan állapot, hogy éppen a törvényeket alkotó pár­tok szegik meg a kam­­pányfinanszírozásról szó­ló törvényt. A leglényege­sebb, hogy meg kell te­remteni a finanszírozási rendszer átláthatóságát és ellenőriz­hetőségét, ezért az ÁSZ-nak valóságos jogosítvá­nyokat kell adni - mondta. Közpénz­ből ne! Budapest (MTI)­­ Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képvise­lője pártja nevében úgy fogalmazott az SZDSZ felvetéséről: a Fidesz egyetért, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény több ponton módosításra szorul. A Fidesz fon­tosnak tartja, hogy a leendő jogszabályban legyenek garanciák arra nézve, hogy a kormánypártok ne folytathassanak köz­pénzből pártkam­pányt, mint ahogy az a 2006-os országgyű­lési és önkormányzati választáson történt - jegyezte meg. Nyitrai Zsolt Pápai üzenet: Új életerőt Isztambul (MTI)­­ A pápa Európa „keresz­tény értékeit” hangsúlyozta az I. Bartolo­­maiosz által elmondott isztambuli mise vé­gén. A kedd óta törökországi látogatáson tar­tózkodó katolikus egyházfő 2005 áprilisában kezdődött pápaságának egyik elsődleges cél­kitűzése a katolikus és az ortodox keresztény egyház közötti megbékélés, ez a pápa négy­napos törökországi útjának is a fő célja. A többórás szertartás végén mondott beszédé­ben XVI. Benedek azzal a felhívással fordult minden keresztényhez, hogy „gyökereiben, hagyományaiban és értékeiben újítsa meg Európa lelkiismeretét, és kölcsönözzön a kon­tinensnek új életerőt”. XVI. Benedek és I. Bartolomaiosz (Fotó: EPA) NAPLÓ SZÉLRÓZSA /2 Személy szerint nincs felelős ■ Augusztus 20-i jelen­tés: az ombudsmanok szerint a MeH az első számú felelős. Budapest (MTI) - Az au­gusztus 20-i tűzijáték idején Budapestre lecsapó viharban öten meghaltak, több százan megsebesültek. Az augusztus 20-i rendezvény megrendelője­­ként a Miniszterelnöki Hiva­tal (MeH) az elsőszámú fele­lős az augusztus 20-án történ­tekért; az ezzel foglalkozó ombudsmani vizsgálat soroza­tos hibákat állapított meg a tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában - közölte Lenkovics Barnabás, az ál­A megrendelő bármely pilla­natban vis ma­iorra hivatkozva lefújhatta volna a rendezvényt. Lenkovics Barnabás­lampolgári jogok országos biz­tosa csütörtökön Budapesten. Hivatalból indított vizsgála­tuk során azt vizsgálták, hogy a jogintézmények és a jogokat alkalmazó szervezetek együt­tesen eleget tettek-e az alkot­mányban biztosított alapjo­gok, kiemelten az élethez va­ló jog védelmének, illetve az államot terhelő, úgynevezett objektív intézményes életvé­delmi kötelezettségnek mondta a vizsgálat eredmé­nyeit ismertető sajtótájékozta­tón Lenkovics Barnabás, hoz­zátéve: „Egyértelműen ki­mondjuk, hogy nem”. Kiemelte, hogy a MeH által a rendezvény lebonyolítására kötött szerződésben szó sem NAPLÓ hontippek.haon.hu Az ombudsmanok jelentése az augusztus 20-i tűzi­játék idején történtekről (PDF 465 kB) esett arról, hogyha pánik tör ki, ha terrorista cselekmény történik, vagy ha meteoroló­giai katasztrófa sújt le, azaz az emberek testi épsége veszély­be kerül, akkor ki milyen in­tézkedést jogosult tenni az adott pillanatban. „Ez súlyos hiányosság” - mutatott rá. Lefújhatták volna Az ombudsman közölte: a megrendelőnek bármely pilla­natban joga lett volna vis maiorra hivatkozva lefújni a rendezvényt, és ezért semmi­féle kártérítési kötelezettsége nem lett volna. Mint mondta, jelentésükben utaltak arra, hogy ezt a magánjogi szerző­désbe is bele lehetett volna foglalni, azonban erről abban egy szó sem volt. Lenkovics Barnabás hang­súlyozta, hogy a vállalkozó még utasításra sem végezheti el az általa vállalt tevékeny­séget, ha az életet, vagy va­gyonbiztonságot veszélyeztet. Arra is felhívta a figyelmet: korábban a tűzijátékot csak a Gellérthegyen tartották, hogy azt a városból bárhon­nan látni lehessen. Ám évről­­évre egyre több helyről lőtték fel a rakétákat, és egyre na­gyobb tömegeket vonzott. Úgy fogalmazott: „valahogy úgy senki által át nem gondoltan terebélyesedett” az augusztus 20-i rendezvény. Arra a kérdésre, hogy ki le­het-e mondani a személyi fe­lelősséget, ajánlanak-e szemé­lyi felelősségre vonást, Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának helyettese azt mondta, „azért nem merném kimondani, mert nem tudom, ki a felelős”, amelyhez Lenkovics Barnabás hozzátet­te: „de fel kell tárni”. lj........................ ....... .........................ff Emberéletben és tárgyakban is kárt tett az augusztusi vihar. Megelőzhető lett volna? (Fotó: archív) megállapítások A jelentés szerint valamennyi érintett szerv bizonytalan volt a teendőiben, a döntési jogosultságaiban, ebből következően nem egyértelműen tisztá­zott a felelősség viselése sem.___________________________________________ A milliós tömeggel összefüggő kockázatokat a katasztrófa előtt senki sem vizsgálta, nem készült elemzés például azzal kapcsolatban, hogy a riasztá­si láncban szereplő „áttételek" jelentősen meghosszabbítják a beavatko­zás idejét._______________________________________________________________ Megállapításaik szerint a rendőrség volt az egyetlen olyan hatóság, amelyhez a közeledő viharról szóló információk még a vihar kitörése előtt eljutottak, így a rendezvény elhalasztását, vagy leállítását - jogszabályban rögzített, konkrét felhatalmazás nélkül is - tekintettel a közveszélyre az alkotmány és több törvény általános rendelkezései alapján is meg lehetett volna, illetve meg is kellett volna tenni. Válasz: 60 napon belül A kormány hatvan na­pon belül válaszol az au­gusztus 20-i viharral kap­csolatos ombudsmani vizs­gálat megállapításaira - mondta csütörtöki budapes­ti sajtótájékoztatóján Danks Emese. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a jelentés főbb pontjaival egyetért a kabinet - ilyen az állami szerveknek az állampolgá­rok életét és biztonságát megóvó kötelezettsége -, ám bizonyos szakmai kér­désekben más álláspontot képvisel. Danks Emese hoz­zátette: nem biztos, hogy rendőri intézkedéssel rövid idő alatt a többmilliós tö­meget el lehetett volna tá­volítani a helyszínről. Javaslatok Az ombudsmanok java­solták az Országos Meteo­rológiai Szolgálat műkö­désének törvényben törté­nő szabályozását, a tudo­mányos kutatások ered­ményeinek gyakorlati hasznosítását, a túlszabá­lyozás megszüntetését, va­lamint az augusztus 20-i tűzijáték szükségességé­nek, mértékének és hely­színeinek átgondolását, el­sősorban az életvédelem mindenek felett álló köte­lezettsége szempontjából. „Lemond-e Szilvásy György?" A Fidesz frakcióvezetője szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) felelősségét állapította meg az augusz­tus 20-i tragédiát vizsgáló ombudsmani jelentés, így most már csak az a kérdés, hogy Szilvásy György le­­vonja-e a konzekvenciákat, és lemond-e posztjáról - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csü­törtökön. Arra az újságírói felve­tésre, hogy az ombudsmani jelentés nem politikai, ha­nem jogi felelősséget állapí­tott meg, Navracsics Tibor azt mondta: álláspontja sze­rint a jogi felelősség magá­ban foglalja a politikai fele­lősséget is. Az angol miniszterelnök, Tony Blair teljes körű nyomozást rendelt el Alekszandr Litvinyenko megmérge­­zésével kapcsolatban, miután Lon­donban több helyen is megtalálták a volt orosz kém halálát okozó po­­lónium-210 nyomait. ► Október 7.: A moszkvai vezetést Kri- Politovszkaja ki­­tizáló Anna Politovszkaját megölik ha­­lálra Oroszorszá­­gának liftjében. Litvinyenko nyomozást hoz a csecsen kezd az újságírónő halálával kapcsolatban, háború miatt . (►Október 19.: Litvinyenko kije­lenti, hogy az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak köze van Politovszkaja meggyilkolásához. ► November 1.: Négy találkozó Q Millennium Hotel: Három­­ orosszal találkozik, köztük a volt ________ KGB-s Andrej Lugovojjal. Q Down Street 7.: Találkozik a Kreml­­ellenzéki orosz iparmágnással, Borisz Berezovszkijjal (fent), aki az otthonába is ellátogat a Muswell Hillre. Ü Grosvenor Street 25.: Hivatalos talál­kozó az Erings Internationalél. Q Itsu­szusi-étterem: Találkozik olasz hírszerzőjével, Mario Scaramellával. ► November 3.: Bekerül a Barnet General Hospitalba kétnapos rosszukét után. ► November 17.: Rosszabbodik az álla­pota, átszállítják az University College kli­nikára, kimutatják a polóniummérgezést. ► November 23.: Litvi­­nyenko állapota vissza­­fordíthatalan, meghal. ► November 24.: A nyo­mozók keresik a poló­­nium-210 nyomait. Scaramella Litvinyenko­­ együttműködő kapcsolata v­­olt, de ő is gynúba került. 1 Moszkva 872 i 873 8741 875 Barcelona 478 4791 Düsseldorf 936 937 Athén 631 i 632 i 6331 6341 Larnaca 662 663 Stockholm 786 780­­ Varsó 846 847 Frankfurt 901 916 Isztanbul 676 677 (Csak Bécsig, ott átszállás) Madrid 460 461 C GRAPHIC NEWS Az orvosi vizsgálatok elején már polónium-210-es mérgezéstől tartottak, mely a nyomozásnak már a kezdeti szakaszában be is bizonyosodott. A különösen veszélyes anyagot 1897-ben Mari Curie fedezte fel, és hamarosan az is kiderült róla, hogy már igen kis koncentrációban halálos méregnek bizonyul. Polónium-210 előállítása: Reaktorban a bizmut atomját neutronokkal bombázzák. Polónium-210 - a Litvinyenko megmérgezésével kapcsolatos nyomozás már fél Európára kiterjedt Felezési idő:­­ A sugárzás fe­lére csökkené­séhez szükséges idő a terme- m­észet­ben j a m m a­­ sugárzás: Áthalad a testen, vastag ólomréteg, vagy beton állítja meg. Biológiai­­ felezés: Az idő,­­ ami ahhoz szűk- 30-50 mB­séges, hogy a naf­ . . . testben a kibocsá­tás a felére csökkenjen.'________ ( SVÉDORSZÁG ) Stockholm ■J /

Next