Hajdú-Bihari Napló, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-02 / 1. szám

2007. január 2., kedd RÖVIDEN • Megszületett a megállapodás múlt szombaton a MÁV és a vasutas-szakszer­vezetek között a 2007-es évre vonatkozó béremelésről és a kollektív szerződésről. A vasútnál a legalacsonyabb személyi alap­bérrel rendelkezők körében 8 százalékos alapbérfejlesztésről rendelkezik a bér­megállapodás. Mindez az érintett munka­­vállalók esetében minimum ötezer forint alapbéremelést jelent. Leállítás Pozsony (FH) - A tel­jesítmény fokozatos csökkentésével 2007. ja­nuár elsején Szlovákiá­ban leállt a Jaslovské Bohunice-i Vl-es atom­erőmű 1-es blokkja, amely eddig északi szomszédunk villany­áram-szükségletének 9 százalékát biztosította, így hétfőtől az ország­nak nincs villanyener­­gia-feleslege, tehát a ter­meléssel csak a tényle­ges fogyasztást képes fe­dezni. A lépésre a Miku­lás Dzurinda vezette jobbközép reformkor­mány kötelezte el magát 1999-ben, az uniós elő­csatlakozási tárgyalások során, Brüsszel ugyanis a tagfelvétel egyik felté­teléül szabta a szovjet tí­pusú erőmű fokozatos leállítását. Az egyik bangkoki robbantás helyszíne (Fotó: epa) Megmentették a lábát Bangkok/Budapest (MTI)­­ Megmentették annak a magyar állampolgárságú nőnek a lá­bát, akit helyi idő szerint hétfőn műtöttek meg a thaiföldi fővárosban - tájékoztatta az MTI-t Balogh András bangkoki nagykövet. A nő vasárnap sebesült meg súlyosan az ázsiai országban végrehajtott robbantások egyikében. Ezt követően egy előkelő bangko­ki klinikára szállították, ahol több órán át tartó operációt hajtottak végre rajta az egyik legfelkészültebb thaiföldi specialista vezetésével - mondta el a magyar külképvi­selet vezetője, hozzáfűzve, hogy a betegen újabb műtétet hajtanak végre, és még egy ideig a bangkoki kórházban kell rehabilitá­ción maradnia. Balogh András hangsúlyozta, hogy a rob­bantásokban sérülést szenvedett összesen négy magyar hozzátartozóit értesítették a rokonaikat ért balesetről. Az 50. évforduló Brüsszel (FH)­­ január 1-jétől a Romániá­val és Bulgáriával bővülő unió soros elnök­ségét Németország adja, és ha rajta állna, akkor előbb-utóbb alkotmánya is lenne az EU-nak, amely idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Németország a júniusi csúcsra konkrét menetrendet készít azzal a céllal, hogy élet­re keltsék a tetszhalott állapotban lévő uniós alkotmányt. Ezt megelőzi a tagálla­mok közös nyilatkozata az EU jövőjéről a márciusi berlini csúcson - ez is az évfordu­ló jegyében telik majd. Idén a brüsszeli beavatkozásnak köszönhetően jelentősen ol­csóbban használhatjuk mobiltelefonunkat külföldön. Emellett egyre több országban tiltják meg a középületekben a dohányzást. Az euró folytatja terjeszkedését, hiszen Szlovénia is felcserélte dollárját a közös pénzre. Hétfőtől működik Bécsben az alapjogok ügynöksége, amely a tagállamokat segíti az emberi jogok szavatolásában és igyekszik visszaszorítani az idegenellenességet, a rasszizmust. IfHPI A Az Európai Parlament (EP) hétfőtől teljesen dohányzásmentes Illír­­ia övezetté vált - erről még novemberben, a dohányzásmentes vi­lágnaphoz időzítve hozott döntést a parlament irodája. Az ETA vállalta Madrid (MTI)­­ Az ETA baszk szeparatista szervezet vállalta a felelősséget a madridi repülőtéren történt robbantásért. Az autó­ba rejtett pokolgép szombaton kilenc óra körül robbant fel a Barajas repülőtér egyik parkolójában, miután nyolc óra körül telefo­non figyelmeztették a légikikötőt a tervezett merényletről. A repülő­tér négyes terminálját a figyelmeztető hívás után kiürítették, és a­­ rendőrség lezárta a re­pülőtérre vezető utakat is. Két rendőr sérült meg könnyebben. Szaddámot már el is temették­ ­ Szombaton kivégez­ték, vasárnap már el is temették Szaddám Hu­szein volt iraki diktátort. Bagdad (AFP, MTI)­­ Szombat hajnalban, magyar idő szerint négy óra környé­kén végrehajtották a halálos ítéletet Szaddám Huszein egykori iraki vezetői. A ha­talmától 2003-ban megfosztott diktátorral együtt halálra ítélt két szövetségesét, féltest­vérét és egy egykori bírót egy későbbi időpontban végzik majd ki. Szaddámot, féltest­vérét, Barzan Hasszán al- Tikritit, és az egykori bírót, Avad Ahmed al-Bandart no­vember ötödikén ítélte halál­ra az iraki bíróság, miután felelősnek találták őket a dudzsaili megtorlásban, amelynek során 148 síitát vé­geztek ki egy faluban, egy meghiúsult Szaddám elleni merénylet miatt. Szemtanúk szerint A kivégzésen részt vevő szemtanúk szerint Szaddám Huszein nyugodtan hagyta, hogy az akasztófához vezessék, és utoljára még az iráni befo­lyás veszélyeire figyelmeztetett. Azt senki nem árulta el, hogy pontosan hol hajtották végre az ítéletet, csak annyit lehet tud­ni, hogy a bagdadi Zöld Zónán kívül. A megbilincselt kezű Szaddám a Korán egyik példá­nyát vitte magával, és azt kér­te, hogy azt adják oda „egy bi­zonyos személynek”. Magyar idő szerint vasárnap hajnali kettőkor eltemették szülőfalujában, az Irak északi részén lévő Audzsában Szad­dám Huszeint - mondta el a család egyik illetékese az AFP hírügynökségnek. Musza Fa­­radzs, a volt iraki elnök egyik rokona hozzátette: a szertartás abban az épületben volt, ame­lyet még Huszein uralkodása alatt építettek a falu központ­jában, 180 kilométerre észak­ra Bagdadtól. A hírek szerint a temetésen közel százan tek részt. Rudzsában nyug egyébként Szaddám Hús, két fia, Udaj és Kuszaj is, s két amerikai katonák vége 2003 júliusában. A néhai iraki vezető sírjánál (Fotó NAPLÓkan tippek .haon.hu Szaddám Huszein életrajza (42 kB) Újévi mise Vatikánváros (MTI) - A bé­kéért, az emberi méltóság és jogok érdekében való cselek­vésre, a konfliktusok és a ter­rorizmus elleni fellépésre szó­lított fel XVI. Benedek pápa a Szent Péter-bazilikában hétfőn délelőtt bemutatott misén, amelyen magyarul hangzott el az első könyörgés. Az újévi szertartást Szűz Mária ünne­pe, a 40. katolikus békevilág­nap alkalmából tartották, s azon több főpap, köztük Tar­­cisio Bertone bíboros, vatiká­ni államtitkár, Renato Marti­­no bíboros, az igazságosság és béke pápai tanács elnöke, Leo­nardo Sandri érsek, helyettes államtitkár koncelebrált. A misén az első könyörgés magyarul hangzott el, amelyet Farkas Magdolna, a római magyar közösség tagja olva­sott fel. Európa Bábel tornya Románia és Bulgária csatlakozásával az Európai Unióban a hivatalos nyelvek száma 23-ra nő. Mivel az Unióban megőrzendő értéknek számít az egyes tagok saját kultúrája, ezért politikailag is támogatják a sok­nyelvűséget, ami viszont pont a nemzetek közti egyeztetések során okozhat nagy problémát. Az EU hivatalos nyelvei Számi Kasmíri Luxemburgi­­ Provanszál Réto­román Okcitán ‘ Korzikai C" Katalán Szárd 1. Angol 11. Portugál 21. Ír (kelta) 2. Francia 12. Észt 22. Román 3. Német 13. Lett 23. Bulgár 4. Olasz 14. Litván 5. Spanyol 15. Lengyel 6. Német 16. Cseh 7. Dán 17. Szlovák 8. Svéd 18. Magyar 9. Finn 19. Szlovén 10. Görög 20. Máltai Kisebbségek nyelvei ____Skót kelta Ezeken­­* kívül: albán, belorusz, macedón, újlatin, orosz, szerb/horvát, török, ukrán. Wellsi Cornwalli Breton __­* Baszk Gall Kényszerleszállás Írországban kellett le­szállnia vasárnap hajnal­ban egy New Yorkból Athénba tartó görög utas­­szállítónak, miután két te­lefonáló is azt közölte az athéni repülőtérrel, hogy Szaddám Huszein kivég­zét megtorló pokolgép va a gépen - közölte a göi főváros repterének egyik letékese. A járat 183 uta­sát és 12 főnyi személyt­­el Shannon repülőtér landolt, a gépet átkutatt, de pokolgépet nem találta Nincs gáz, mert van gáz ■ Megállapodás Fehéroroszországgal: a Gazprom mégsem állítja le szállításait. Moszkva (MTI)­­ Szil­veszter éjfél előtt aláírták az orosz-fehérorosz gáz­megállapodást Moszkvában, így az orosz Gazprom foly­tatja fehéroroszországi szál­lításait. Az aláírás után Alekszej Miller, az állami ellenőrzésű orosz monopó­lium vezérigazgatója, Szjarhej Szidorszki fehér­orosz miniszterelnök társa­ságában, már újév hajnalán bejelentette: Fehérorosz­ország 2007-ben ezer köbmé­terenként 100 dollárért kap­ja az orosz gázt, ami újabb ötdolláros engedmény a Gazprom keddi, végsőnek minősített ajánlatához ké­pest. Évről évre ezután a gázár évről év­re emelkedik „egy olyan ár­képlet szerint, amely az eu­rópai piachoz kötődik”, így 2008-ban az európai színvo­nal 67 százalékát, 2009-ben 80 százalékát és 2010-ben a 90 százalékát teszi majd ki, leszámítva a szállítási költ­ségeket, míg 2011-ben el nem éri az európai színvo­nalat. A Gazprom 2,5 mil­liárd dollárért megveszi a Beltransgaz fehérorosz nem­zeti vezetéküzemeltető felét, négy éven át egyenlő részle­tekben fizetve ki az árát. A szomszéd is ■ Románia csatlakozá­sával 1,5 millióval több magyar az EU-ban - ün­neplés és néhány adat. Bukarest (FH) - Reflekto­rok és tűzijáték megvilágítot­ta égbolt alatt ünnepelte ja­nuár 1-jére virradó éjjel Ro­mánia az uniós csatlakozását. Bukarestben az államelnök lo­bogtatta lelkesen az ország zászlaját az utcán ünneplő többezres tömeg előtt. Traian Basescu néhány perccel éjfél előtt köszöntőt mondott, ezt megelőzően a külföldi meghí­vottak is röviden üdvözölték az új uniós tagállamot. 27-re nőtt Románia és Bulgária csat­lakozásával 27-re emelkedett az unió tagországainak szá­ma. Románia a lakosság szá­mának tekintetében hetedik a sorrendben, területe szerint a kilencedik a tagállamok kö­zött. Kevésbé előkelő helyen áll a bruttó nemzeti összter­mék nagysága tekintetében, mivel az mindössze 34 száza­léka az uniós átlagnak. Ezzel a tagországok között az utol­só előtti helyen áll, a listát tag lett pedig a frissen csatlakó Bulgária zárja. A román lányfő többször is hangoz­ta: legalább húsz évre szükség az ország a teljes zárkózásához. A román­­­­akozást elégtétellel vesz­­omásul az ország lakosá­nak 43 százaléka - muta az utolsó közvélemény-i­­ások. Többen lettünk A január 1-jei csatlako­zás ugyanakkor másfél­­ magyarral bővült az­­ összlakossága. Az erdélyi gyár­közösségnek a csati­zás egyik legnagyobb hor­kát a szigorú határázki korlátozások megszűnése lenti. A csatlakozás ún.­előnyeire az ország túlnyi­részt magyarok lakta téli hónapok óta készülődött SZÉLRÓZSA Soron kívül Budapest (MTI)­­ Az A­mánybíróság (Ab) 2007 első napjaiban elsősorban az Or­vos Választási Bizottság () határozatai ellen emelt ku­ sokra, az úgynevezett G­isány-csomaggal kapcsolatos­lamint a Fidesz és a KDNP szavazási kezdeményezi érintő indítványokra koncén 2006-ban összesen négy kifogás érkezett népszava ügyben, a testület húsz nép­mazási tárgyú határozatot tett. Ugyancsak soron­­ tárgyalja a testület azt a köztársasági elnöki beadó, amelyekben az államfő or­szágos Érdekegyeztető Tan­ról szóló törvényt, valamit ágazati párbeszéd bizottság­ról és a középszintű szoc párbeszéd egyes kérdést szóló törvényt küldte mez­­eményezésre az Ab-hoz. Csak új lejjel Január 1-jétől nem 1 hét a régi lejjel fizet­ Romániában, az üzlete­ben csak a tízezersz­eresebb új bankjegyek és érméket fogadják e.

Next