Hajdú-Bihari Napló, 2009. július (66. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-01 / 152. szám

2009. július 1., szerda • Kamatcsökkentés. A magyar pénzügyi piacok konszolidációja már kellően elő­rehaladt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kamatok csökkentését és fékezze az ország mély recesszióját - jelentette ki Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja kedden, a Reutersnek nyilatkozva. Négy kilépő az SZDSZ-ből Budapest (FH)­­ Az SZDSZ Új Generáció (ÚG) elnöke kedden lemondott posztjáról és a pártból is kilépett - olvasható Léderer András keddi közleményében. A politikussal együtt az ÚG két volt alelnöke és egy szintén lemondott ügyvivője is elhagyta az SZDSZ-t. Az ÚG tel­jes elnöksége kedden kora délután mondott le posztjáról. A most kilépett politikusok - megfogalma­zásuk szerint - őszintén kívántak beszélni az európai parlamenti választási kudarc okai­ról és a megoldási lehetőségekről. Szerintük azonban kevesen akarnak beszélni azok közül, akiknek komoly felelősségük van a történtek­ben, inkább „hatalomtechnikai manőverek­be menekülnek, vagy formai hibákat keresnek a tisztújító küldöttgyűlés elhalasztása érdeké­ben”. Álláspontjuk szerint az SZDSZ politiká­jának irányát nem a párt választott vezetői és testületei, hanem a frakcióvezető és támoga­tói határozzák meg, így nem látnak esélyt arra, hogy az „SZDSZ a liberális szavazók számára vonzó választási alternatíva legyen”. Katonák őrködnek a tegucigal­­pai elnöki palotánál két nappal az után, hogy a hadsereg megbuktatta Manuel Zelaya hondurasi elnököt. (Fotó: epa) Szerbia elveszítheti hitelét Belgrád (MTI)­­ Az előzetes adatok szerint Szerbia idei első félévi költségvetési hiánya jóval nagyobb lesz a vártnál, s emiatt Belgrád eleshet az IMF-hitel második részétől - jelentet­te ki kedden Radovan Jelasic, a Szerb Nemze­ti Bank elnöke. Szerbia és a Nemzetközi Valu­taalap (IMF) márciusban állapodott meg egy 3 milliárd eurós, két év alatt lehívható készenlé­ti hitelről, amelynek felhasználását a pénzügyi szervezet komoly feltételekhez kötötte. Grafika­ ÉKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2009.6.30.) PÉNZNEM árfolyam­ változás H| Euró 272,43 Tf-3,39■ 00 USA dollár 193,27 ▼ -3,96 ETO Svájci frank 178,67 1 -2,24 *H§- Angol font 321,50 1-4,05 | 1 Román lej 64,76 1 -0,86 Ukrán hrivnya 25,07 1 -0,61 222 Horvát kuna 37,49 7 -0,44 Hm— Lengyel zloty : 60,97 1-0,57 További információk a valutapiacról: gazdasag.haon.hu Válságban nincs nyaralás Az oroszországi banká­roknak válság idején le kell mondaniuk a nyaralás­ról - nyilatkozta Vlagyimir Putyin kedden. Ugyanez vonatkozik a szorult hely­zetben lévő vállalatokra, amelyek hiteleket kaptak. Putyini szigor (Fotó: epa) 100 Újabb postákat zárnak be Ausztriában szerdán, összesen százat - jelentet­ték. Főként vidéki hivata­lokra tesznek lakatot, fel­adataikat egyebek mellett helyi üzletek, köztük zöld­ségesek és újságosok veszik át. Ausztriában november elején jelentek meg először hírek arról, hogy átalakít­ják a postai rendszert, ami most 51 száza­ r—----------— lékos részben WisQM egy állami holdingválla­lat tulajdoná­ban van. L——-­-------­ Nem bűnös Nem tartja magát fele­lősnek Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egyko­ri vezetője azokért a hábo­rús bűntettekért, amelyek­kel az ENSZ hágai székhe­lyű Nemzetközi Törvény­székének ügyészei vádolják - jelentették be védői. Nem tartja magát bűnösnek NMI SZÉLRÓZSA / 2 Viharos parlamenti ülésszak ■ Példa nélküli esemé­nyek a parlamentben - Szili Katalin értékelése a tavaszi ülésszakról. Budapest (MTI, FH) - Szi­li Katalin a tavaszi ülésszakot viharban hajózásként jellemezte, amikor „sokan rángatták a kor­mányt”. Az Országgyűlés elnö­ke keddi, a tavaszi­ és a rend­kívüli nyári ülésszakot értéke­lő sajtótájékoztatóján emlékezte­tett arra: több olyan esemény is történt, amelyre korábban nem volt példa. Ezek közt említette a parlament feloszlására vonat­kozó kezdeményezést, a konst­ruktív bizalmatlansági indítvá-­ nyon alapuló kormányfőváltást, a válságkezelő kormány létre­jöttét, valamint az MDF frakci­ójának megszűnését. Elfogadott törvények Szili Katalin elmondta: a par­lament ezen időszak alatt 19 ülés keretében 33 ülésnapot tar­tott, összesen 240 órán keresz­tül. Hozzátette: a Ház 70 határo­zatot és 91 törvényt fogadott el, és utóbbiakhoz összesen három­ezer módosító indítvány érke­zett. Megjegyezte, a kisebbségi kormányzás nagyobb kompro­misszumkészséget kíván, amit jól bizonyít, hogy 1700 módo­sító indítványt el is fogadott az Országgyűlés; ez húsz szá­zalékkal több, mint a korábbi időszakokban. A házelnök négy csoportba sorolta az elfogadott törvényeket: szerinte voltak vál­ságkezelő, közrendvédelmi, jog­harmonizációs, valamint ható­sági­ és bírósági jogalkotást fej­lesztő döntések. Szeptemberi kezdés Kérdésre válaszolva közöl­te: az Alkotmánybíróság dön­tésén múlik, hogy lesz-e nép­szavazás a képviselői költség­térítés kapcsán. (A hétfőn elfo­gadott kétharmados többséget igénylő törvénymódosítás sze­tt...................... A kisebbségi kormányzás nagyobb kompromisszum­készséget kíván. Szili Katalin hatóan nem lesz újabb rendkí­vüli ülésnap, így szeptember 14-én kezdődhet a parlament őszi ülésszaka, amelyen a kor­mány tervei szerint 32 törvényt tárgyalnak majd a képviselők, köztük két, kétharmados több­séget igénylőt - a választójogi törvény és a népszámlálásról szóló jogszabály módosítását. Számos egyeztetés zajlott a parlamenti munka közben (Fotó: MTI, Kovács Attila) ......................................ff Bizottsági ülések Nem tartott egyetlen par­lamenti vitanapot sem a Ház. A 19 állandó bizottság ugyan­akkor összesen 313 alkalom­mal 470 órán keresztül ülése­zett, legtöbbször a gazdasági, a legtöbb ideig pedig a költ­ségvetési bizottság. A képvi­selők az esetek 68,8 százalé­kában vettek részt személye­sen a testületek ülésein. A képviselőkkel kapcsolat­ban 14 mentelmi ügy került a Ház elé, de egyik esetben sem függesztették fel az érintett politikus mentelmi jogát. Nyelvtörvény elfogadva Prága, Pozsony (MTI)­­ Jóváhagyta a szlovák par­lament kedden az állam­nyelvtörvényt módosító javaslatot, amely a Magyar Koalíció Pártja szerint kor­látozza a kisebbségek anya­­nyelv-használati jogait. A jogszabály megsértéséért bizonyos esetekben akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható. A törvény­­tervezet feszültséget oko­zott Budapest és Pozsony viszonyában is. Szili Kata­lin, az Országgyűlés elnöke hétfőn levélben kérte szlo­vák kollégáját a végső sza­vazás elhalasztására. A 150 tagú pozsonyi tör­vényhozásban a szavazás­kor jelen lévő 136 képvi­selő közül 79-en támogat­ták a módosításokat, ami elég volt a javaslat elfoga­dásához. rint jövőre megszűnik a képvi­selői költségtérítés, a képvise­lők javadalmukból, azaz a bevé­telükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le, a kép­viselői javadalom pedig a szemé­lyi jövedelemadó szabályai sze­rint adózik.) Szili Katalin elmondta még, hogy Bajnai Gordon miniszter­­elnök tájékoztatása szerint vár­ Az amerikai kivonulás­ t Bagdadban dísz­szemlével ünnepelték az amerikai katonák kivo­nulását a városokból. Bagdad (MTI) - Látványos díszszemlével ünnepelték Bag­dadban az iraki kormány szék­helyét is magába foglaló zöld zónában, hogy az amerikai had­erő kedd éjfélig kiüríti az iraki városokban lévő támaszpontja­it. Gyalogos katonák meneteltek kezükben nemzeti lobogókkal, harckocsik és csapatszállító jár­művek vonultak fel. A kivonu­lási menetrend szerint az ame­rikai katonáknak éjfélig vissza kell térniük vidéki támaszpont­jaikra. A katonák azonban elég közel maradnak ahhoz, hogy szükség esetén visszatérjenek a településekre. Feszült légkör Núri al-Máliki kormányfő a nemzeti szuverenitás napjának Iraki öröm (Fotó: epa) nyilvánította június 30-át, és ez alkalommal az állami televízió­ban mondott beszédében bírálta azokat a kétkedőket, akik sze­rint az amerikaiak távozásával a településekről az irakiak nem lesznek képesek szavatolni saját biztonságukat. Ez utóbbiak ezzel a hamis ürüggyel a terroristá­kat hatalmaznák fel arra, hogy civileket öljenek meg - mutatott rá a miniszterelnök. Irakban az elmúlt két hétben érezhetően emelkedett az erő­ „ünnepe" szakos cselekmények száma. Elemzők is úgy látják, hogy az ázsiai országban marad a feszült légkör. Szerdától viszont már 500 ezer iraki rendőrnek és 200 ezer katonának lesz a fel­adata, hogy óvja az ország biz­tonságát. A többség helyesli A CNN amerikai hírtelevízió által kedden ismertetett közvéle­mény-kutatási adatai alapján az amerikai társadalom csaknem háromnegyede helyesli, hogy a katonák távoznak az iraki tele­pülésekről. A megkérdezettek 72 százaléka nyilatkozott ebben az értelemben, míg 26 százalé­kuk ellenezte a kivonulást. A válaszadók 52 százaléka vélte úgy, hogy a kivonulást követőn az erőszak fokozódni fog, míg 32 százalékuk nem tart ettől, és a szondázásba bevontak 15 százaléka úgy tartja: Irakban az erőszakos cselekmények szá­ma csökkeni fog. „Zsebes" harc a korrupció ellen Zsebek nélküli nadrág­ban dolgozhatnak ezentúl a nepáli főváros, Katmandu nemzetközi repülőterének munkatársai - jelentette a BBC. A himalájabeli ország­ban így akarják elkerülni, hogy a reptér alkalmazottai kenőpénzt fogadjanak el. A Tribhuvan repülőté­ren annyira elharapódzott a korrupció, hogy veszélybe sodorta a nemzetközi repü­lőtér jó hírét, ezért civil vizs­gálócsoportot küldtek a rep­térre, és azt tapasztalták, hogy a jelentések igazak. ›f £AA írásbeli kérdés érke-IOUU tett, m ‡■ szóbeli kérdés hangzott el I a parlamenti üléseken, ›| c £■ azonnali kérdést nyúj- 130 tottak be a honatyák és honanyák. 4 •% ¦| interpellációról adhat- I *» I nak számot, 1 3 A napirend előtti felszó- I cL­lalás hangzott el. Világszintű feketelistát készítenének Javasolja az Európai Bizottság, hogy az EU-ban használt minta alapján állítsanak fel világszintű feketelistát a kocká­zatos járműparkot üzemeltető légitársaságokról. Ezt Antonio Tajani közlekedési biztos jelentette be az egyik jemeni légi­­társaság Airbus 310-esének keddi katasztrófájára reagálva. A Yemenia cég nem szerepelt az EU feketelistáján sem (Fotó: epa)

Next