Hajdú-Bihari Napló, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
Y' s V. A vérükkel segítettek Debrecen. Ismét véradást szervezett a Vöröskereszt a Napló székházában csütörtökön. A 61 segítő szándékú ember közül sokan irányítottan, tizenynyolcan pedig első alkalommal adtak vért. A résztvevők önzetlenségét kolbász-uzsonnával köszönték meg a szervezet munkatársai. hbn Kovács Tibor is segített fotó: d.i. LaiS NAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAM 180. SZÁM, ÁRA: 160 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT Ma TV Plusz HAJDÚ ÚB,HARIS Akadálymentesített szeretetnyilvánítás Huszadik alkalommal szervezték meg adományokból és egyházi támogatásból a tábort. DEBRECEN. Hiába forgatom át tudatom minden zegzugát, nem találok benne helyzetet, amelyben megtörtént volna e jelenet: a tömegben valaki az előtte lévő vállára teszi a kezét, s a megsimogatott anélkül, hogy hátranézne, megbizonyosodna a gesztus gazdájáról, annak szándékáról, csak odanyúl, visszacirógat. A Damján Tábor erről szól a különösebb ok, egyéb szándék nélküli szeretetmegnyilvánulások egész soráról és a biztonságról. Ezért engedi ide nyugodt szívvel értelmi(és gyakran testi) sérült gyermekét a szülő, és ezért van túljelentkezés az önkéntesek között. Idén 95 nyaraló és 16 önkéntes élvezi augusztus 1-je és 5-e között a feltételek nélküli elfogadást a Dorcas Kempingben. Koncertekkel, sporttal, ki mit tuddal telnek a napok. /3. hbw-habe FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2017. AUGUSZTUS 4. Tetőzik a Dj hőség. Napos, száraz idő várható. REGGEL DÉLBEN ESTE Elégedetlenek az elnökkel DEBRECEN. Hatan lemondtak elnökségi tagságukról a Magyar Úszószövetségben, köztük van Becsky András, a DSC-SI ügyvezető igazgatója is. Közleményük szerint elégedetlenek az elnök, Bienerth Gusztáv tevékenységével. Mint írják: „a szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről”. /9. hbn A s Bienerth Gusztáv FOTÓ: D.J. Múzeumlátogatók és kiállítások száma Magyarországon € # A tartalomból Szigor a Simonffyn____________4. oldal Ünnep Lápon________________5. oldal Még lehet jelentkezni___________6. oldal Kelet virága 7. oldal H.dú-blhartKiptó »ww.Mn.tw ■ Kiállítások száma jsj . jk Múzeumlátogatók száma tv 3290 2005 ■------11,1 11335 ~14085 2010!-----9089 13640 2015 9683 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 minimi 9 770133 105057 1 71 80 Finom borokhoz finom muzsika Csütörtökön délután kezdődött és vasárnap estig tart a Debreceni Bor- és Jazznapok a nagyerdei Békás-tónál, mely a gasztronómia, a finom hazai nedűk és a zene szerelmeseit is várja. fotó: derencsényi István Pénteken tetőzik a kánikula Nem emelkedett jelentősen a mentőszolgálathoz érkező hívások száma Debrecen. A hőmérsékleti rekordokat ostromló kánikula ellenére az emberek többsége jól viseli az időjárás viszontagságait Hajdú-Bihar megyében - ezt támasztja alá az Országos Mentőszolgálat Naplának adott tájékoztatása. Csupán 10 százalékkal emelkedett a hívások száma az elmúlt napokban. Ez azt bizonyítja, hogy a legtöbben betartják a hőség idejére javasolt tanácsokat, így például a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztását és a tűző nap elkerülését - tájékoztatott a mentőszolgálat ügyeletese. A hét hátralévő részében is folytatódik a kánikula, a legmelegebbnek a pénteki nap ígérkezik, amikor Debrecenben a hőmérséklet jó eséllyel elérheti az elmúlt közel másfél évszázadban hivatalosan mért legmagasabb értéket. Ez 39,2 fok, és 1946. augusztus 19-én regisztrálták a pallagi meteorológiai állomáson.3. HBN Bemutatkozott az új DVSC A Corona Brasov ellen lépett pályára a Loki női kézilabdacsapata csütörtökön. Az idény első edzőmeccsén jól kezdett az átalakult DVSC-TVP, a félidőben 3 találat (16-13) volt a különbség. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, a románok egyenlítettek is, de végül a Debrecen 31-29- re diadalmaskodott. Az új igazolások közül a dán Lotte Grigel (képünkön pirosban) 4 gólt lőtt. FOTÓ:DERENCSÉNYI Dzsesszre hangolva Hajdúszoboszló. Ingyenes szabadtéri rendezvény kezdődött a fürdővárosban: augusztus 3-a és 6-a között a XXI. Szoboszlói Dixieland Napok számos zenei programmal várja a látogatókat. A fellépők között szerepel például az olaszországi Chicago Stompers, vagy a budapesti Bolyki Brothers is. A koncertek a szabadtéri színpadon lesznek. hbw A budapesti Papa Fleigh & Mar ching Band fotó: matey István Elhunyt Vásári József színész Debrecen Váratlanul elhunyt Vásári József derecskei színész, akit országszerte a legtöbben Hajdú Szabolcs filmjeiből vagy a Tankcsapda Mennyország tourist című klipjéből ismerhetnek. A hírt a civishir.hu közölte csütörtökön. A debreceni színházi élet közismert alakja volt, több társulattal szerepelt, a Főnix Diákszínpad is büszke rá egykori tagjaként. hbn A Búcsúterápia című darabban FOTÓ: D.J. Támadnak a szövőlepkék hajdú-bihar. Idén a tavalyinál jóval nagyobb területen okoz károkat az amerikai szövőlepke hernyója a megyében. Pusztítást a Berettyó-Kálló közben, a Nagy-Sárréten, a Bihari-síkon, az érmelléki löszös háton, illetve a Dél-Hajdúságban okozott a faj első nemzedéke, főként útmenti fákon, bokrokon. Helyenként tarrágásra is akadt példa. /3. HBN ■ sJP Érvényes Napló|HlBÍdHBÍÉÉMHláÍÍÉÍÍÍMÉÍHI ^ •f*'"* hűségkártyával m ll | iS *^jj5í ■ TiaspíS«» * hwrik, fimm ‘"SS «j__ülőgarnitúrák. Db., Böszörményi út 1. MH (Shell-kút mellett) 06 20/241-6363 EZKk www.malombutor.hu ||iUUUn|j| 5 info@malombutor.hu Nyitvatartási h.p. 9°°-17°°, szó. 9°°-l 2°°