Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-02 / 1. szám
KÉTFÉLE CENZÚRA írta: Bóka László Asztánfényvesztés azzal kezdődött, hogy kilopták a szót a szánkból. Mert itt, a baloldalon vetették fel először az írók hallgatásának kérdését. Ez a kérdés nem hangzott agresszíven, ha volt is benne számonkérés." Csalódott kérdés volt azokhoz, akik a nehéz időkben sem váltak hűtlenekké sem a magyarságból, sem az emberséghez, akik a döntő pillanatokban legalább elhúzódásukkal, tüntető elnémulásukkal jelezték, hogy inkább havaloldalhoz húznak. Ismétlette: a szemfényvesztés azal kezdődött, hogy ezt a kérdést kilopták szánkból. A demokrácia neofitái is hibásak benne, mert a jogos,de nem döntőjelentőségű kérdést túlontúl népszerűsítették, egészen addig, míg a zagyva zűrzavarban egyszercsak arra ébredtünk, hogy immár nem mi kérdezsüik, hogy miért hallgatnak az írók, hanem tőlünk kérdiks a kérdés, vádként sújt ránk. „Miért hallgatnak az írók?" — hangzott a kérdés, a szánkból elorzott kérdés, ám nem azoknak hallgatását kérte számon, akikre mi gondoltunk. Valahol vidéken fogtam először gyanút , visszakérdeztem: „kik hallgatnak hát?" A válás/! gyanúmat gázolta s azóta vidéki városok s pesti gyűldék sorén mindenütt megkaptam a választ: „miért hallgat Németh László, miért nem ír Kodolányi Jánosi Miért nem olvashatjuk Szabó Lőrinc, Sinkó, István verseit Ollám szamár vagyok, hogy magam is gondolkodóba estem a kérdésen. Csakugyan, miért nem írnak? Igaza lehet a vádnak, a kérdésbe burkolt vádnak, hogy valami tilalom, titkos rendelet tiltja el őket a szótól? Antidemokratikusnak találtam volna ezt a tilalmat, még a Franciaországból érkezettek /író történetei után is, kik egyes írók végleges elhallgattatásáról is tudtak néhány történetet. Felőlem ugyan írhatnak, — engedélyeztem számukra kegyesen s még? nagyobb szamár módjára a teljes szólásszabadságot, sőt írásban is adtam engedélyemet, meg is jelent volna, ha leközölte volna az a bölcs szerkesztő (ha kettévágnak sem mondom meg, hogy milyen párti volt), aki szemembe nevetett, az asztalfiába zárta cikkemet és kíméletesen azt mondta: naiv ember vagy te, barátocskám. Továbbá az történt, hogy komoly férfiak aggodalmaskodva kezdtek, beszélni arról, hogy a politika túlságosan ráfekszik az irodalomra, hogy a pártfegyelembe jjárt írók hangja megfakul s elhalkul, hogy a szabad bírálatra rögtön reakciót kiáltanak. Nem átallom se ostobaságommal való, hivalkodást: olyan agyalágyult voltam, hogy ezen is gondolkodóba estem. Sőt nemcsak gondolkodóba estem, hanem mindjárt tüzet is csináltam, zűkszavakat ejtettem olyan kérdésekről, melyekről a politikai tapintat hallgatást parancsolt volna, pártolkodás nélkül védtem s ütöttem ott, ahol a politikai eszély megkövetelte volna a pártelfogultságot. Barátjaimat arra ösztönöztem, hogy tartsanak lelkiösmeretvizsgájától: nem ütközik-e össze írói lelkiösmeretük a pártfegyelemmel s arra buzdítottam őket, hogy a végső szót az írói, azaz lelkiismereti szabadság s az igazságszeretet és szabadságszeretet legszélsőségesebb értelmeiben mondják ki, et si fracus ... Egyszer aztán meghökkentem. Valaki, immár nyíltan szertelés nélkül kimondta: barátocskám, az a baj, hogy nincs szólásszabadság Magyarországon, itt egy láthatatlan cenzúra működik. Ezúttal ajra kísérleteztem, mint régen, nem kérdezem meg, hogy kiket némít el ez a láthatatlan cenzúra, kiknek nincs szólásszabadságuk. Szorgosan hazamentem s körülnéztem szerény napilap, hetilap, folyóirat gyűjteményemben. Megállapítottam, hogy Németh Lászlónak több könyve jelent meg, hogy Szabó Liovic szép versei akadálytalanul tereintek meg, hogy Kodolányi János• egyszerre három folyóiratnak mifikatársa s hogy Sinkát nem vidéki zuglapokban közlik titkon, hanem ha verssel boldogít egy folyóiratot, a sierítesztő, a gyengeszívűeket megkímélendő az öröm okozta felindulástól, előre beharangozza a vérható örvendetest eseményt. Meg kell állapítanom, hogy az „irók" nem hallgatnak.. Le kell szögeznem, hogy az „írók" immár teljes szólásszabadságot élveznek, hogy a cenzúra nem fojtja torkukra a szót. Már-már ott tartottam, hogy a vádló kérdés s a nyílt vád hangostotóinak torkára forrasztom a szót, ha mégegyszer ki merik nyitni hazug szájukat, ha szemérmetlen mohóságokban még ezt is keveslik. (Elvégre egy esztendővel ezelőtt, még azon vitáztak, hogy lehet-e Németh László a Magyar Írók Szövetségének tagja, ma meg így nyilatkozik, durcás évődéssel, egy napilap ünnepi számában: „Talán az lett volna az egyetlen igényem: a tanításra vonatkozó gondolataimat vegyék figyelembe. Miután azokat sem vettek figyelembe, színdarabokkal szórakoztatom magam ...") Aztán mégiscsak meggondoltam a dolgot. Elvégre nem történt semmi más, csak az, hogy a szemfényvesztés sikeresen befejeződött. Az írók nem hallgatnak, az írók szabadon szólnak, sőt szaporán és hangosan. Az írók. Az ő íróik. És mi? Mi azt hittük, hogy demokraták vagyunk. Mi azt hittük, hogy a szólásszabadság bajnokai vagyunk. Pedig egyszerűen csak szamarak voltunk. És míg ők segédletünkkel előjöttek az illő, feledtető, hallgatásból s ma már eszmeadói s ízlésformálói ismét társadalmunknak, míg ők lovagoltak be a magyar közélet porondjára, hogy egyszerű, társas-illem megkövetelte pardont sem kértek senkitől, addig mi szerelmetes feleim ... jaj, csalj valami fertelmeset ne írjak! Ma már ott tértünk, hogy egyegy olyan írónkat is befogadják maguk kal-e nagy kegyesen, aki hajdan „urbánus" írónakszámított, mely nevezet egy volt a zsidóbérencséggel, angolbarátsággal, kommunistasággal. Ma már ott tartunk, hogy néhány folttalan írónk is odakéredzkedik közéjük, mert szólni vágyik az isten árvája. Ezen már nevetni sem lehet, így kerek a világ. Közben pedig un, szerelmes barátaim ... de nem is ikerem már használni a többesszám első személyt. Hátha elrontom valaki érvényesülési lehetőségét... Én az elmeháborodásig maratom magam kígyóimmal s nem tudom eljő-e még valaha az idő, hogy lelkiösmeretfurdalás nélkül fogok élni. Nem győzöm verni a mellem s nem győzök bocsánatot kérni a kifosztott és meggyalázott néptől, — azzal sem törődve, hogy nyilvános bűnvallásaimat ízetlennek, könnyeimet festött könnyeknek vélik. Én hallgatok, akkor is, fea vakulásig ülök asztalomnál s többet verem ujjammal az írógépet, mint egy taxi-gépíró,én hallgatok, ha Kunszery úr sokallja is a szavam. Mert elhallgatom, ami néha kiordítana belőlem, elhallgatom szeméremből: te emelnél vádat, ki maga is bűnös vagy!? Elhallgatom fájó aggodalomból: kevesen vagyunk. Elhallgatom reménységből: hátha győz az igazság a levitézlett téveszméken. Hallgatok: a demokráciájét teszem, nehogy az a látszat keljen, hogy letorkoljuk azokat, akik most teszik első tétova lépteiket a demokrácia útján. Engem cenzúra köt. Szavam nem szabad. Bírálatom korlátozott. Véleményemet nem mindig mondom ki hangosan. Elég volt a sebből, mondom magamnak ,olykor. A sebeket ugyan inkább azon az oldalon kaptát, ahol én állok s most a másik oldalra kellene ütni, de nekem nem a saját sebeimből elég, hanem mindenféle sebből. Cenzorom a béke. Az enyéim hibáját ma már nem suttogják, hanem fennhangon s hivalkodva hányják szemünkre, sőt olyan hibákkal is hibáztatnak, amit rágalmazók koholtak. . Én óvatosan bírálok, nehogy a fattyúhajtással az egészséges ágat is temessem. Cenzorom aggódó szeretet. Én nem mondom ki egészen a véleményemet, hiszen még ezt a demokráciát is sokallják, ettől a szabadságtól is borzongnak, ezekre a szociális flastromokra fújnak. Mi lenne, ha gátlástalanul hirdetném a szociális demokrácia igényét, ha világgá kiáltatnám azt a tüzet, ami a szabadság szóra gyúl ki bennem, ha szocializmusom forradalmát lángolnám! Cenzorom a kímélet, cenzorom az orvosi lelkiismeret, mely arra figyelmeztet, hogy egy olvani társadalomhoz szólok, melyet beteggé bolondítottak éppen azok, akik... Boldog új évet kívánok, hogy valami mást ne mondjak ! . SOSh mentsétek mtg szebSröntfin — ms*.n a szárazságtól repentidk, fójdnlxtsisan húzódik, hámlik, ««ital4biak és apró ráncok ékterenta.... ASSZONYOM! Miért e nagy kétségt»ce«&t, mikor itt a sc^Msígl? Csak kesét kell titnjujtania a zsollástes itatesii Pntreo4 American Skín Food tálzsíronok bődspisió krém árán. Vegye mfg ioh h:»»KnéUSiwi, holnap már botdojean !«|n»sy,. tatai, hogy az Ön elhanyagolt bőrénei* !«ez i legt&héleti setét rfgenerálója. Annyi nv'iwmylár^Af!^ adt» mér viasza a VARCOL-kréiB arcbőrének Vidcségét, fiatalotokét, miért éppen önnek ne? S ha tetézni arc,»ris visssfenyírt szépségét, használja »{w5g a Schellettirioin PARCOL pais-mí egrüSL MESMJETRE i« kapható: RÁDIÓ, VASALÓ, FŐZŐLAP, KAMUFŐZŐ, CSILLÁR KrÉwfittly útirhf»n Király utca 50/BZeneakadémiával mrafcon.; Vidékre válaszbely*^ .HALADÁS. CHUMACHER Ezt a címzést adja dr Karl Schumachernek, a nyugatnémet szociáldemokrata mozgalom vezetőjének, a svájci polgárság lapja, a Weltwoche: „az elveszett nemzedék szószólója". A kép, amit róla fest, igen hangulatos és hízelgő, csak éppen nem egészen hiteles és nehéz is hinni benne. A modern politika történetében sokkal többen vannak a noik, akik balról kanyarodtak jobb felé, mint jobbról balfelé, habár ilyenek is akadnak. De Schumscher szerpentinútja még ennél is komplikáltabb: volt már szociáldemokrata, aztán hitlerista birodalmi fzépviselő, Obersturmbann Mührer, aztán frondőr náci, amiért Hitler mindjárt az elején koncentrációs táborba dugta, ahonnan 12 év elteltével most megint mint szociáldemokrata lép a küzdőtérre, hogy a német nép fiú vezérévé avassa magát, elismertesse szerepét a világsal és végül: ő legyen talán Németország elsőSachkrieg-kancellárja. Futólag így fest dr Kurt Lehermacher alakja. Nemrégen jött haza Londonból, ahol sokat érvelt de szónokolt és az elveszett generáció nevélen egy új német nacionalizmust szólaltatott meg, amit mi hirtelenében a romok nacionalizmusának mernénk nevezni. Mert Schumacher azt a tényt, hogy éppen úgy a német nemzeti keserűséget akarja felkorbácsolni, mint az első világháború után. Hitler tette, azzal indokolja, hogy a rombirodalom tszkein úára lehet másképpen a német nép vágyainak és nyomorúságának hangot adni, mintha egy nagy náció jobbsorsáért esedezik. Szerinte a német deportációs és éhsejtkataentrófából egy rendkívül mély , a kétségbeesésből fakadó „übernacionalizmus" született és ezt az irányzatot csak úgy lehet ellensúlyoznia szeleket a vitorlából kifogni — mondanók mi, ha ő maga is ennek a szószólójául lép fel. De hova fog el vezetni? — kérdi megijedve raaga a Wehmteft^ is? Mi felelünk reá. Schumacher nemrégen Cambridge-ban ezestet mondta: — Nekün, egy direátor parasctolt és lopott meg bennünket. Most a "demokrácia" parancsoljon nekünk és lopjon meg? És a németek félelme. Kérem, ne nzenzenek bennünket nacionalistáknak, ha mi mások nacionalizmusa ellen védekezünk. A német szociáldenokrácia sohanem lesz nacionalista, így Schlaun Leher. De viszont mindez már tlságosan ismerő, a mi sztkseik számára. Ez ugyanazamit a reakciótól itthon is hallunk, amikor idézőjel között emlegeti a demokráciát és minden istencsapás nyomán, ami a fasizmus után ottdaradt, azt kérdezi: ee az a híres demokrácia? El is parancsol és ez is fosztogat? Valóban: nem hisszük, hogy a német szociáldemokrácia nacionalista lesz, de azt véljük, hogy Schumacher nem az igazi szociáldemokrata és a francia demokráciának teljesen igaza van, amikor benne nem a bűnbánó és a német népet átnevelő új vezetőt látja, hanem a hitleri utódot, akit ugyan Eitler tényleg 12 évig tartott internálótáborban, mert Schumacher kiábrándult a nemzeti szocialista vezetőkből, de azért gyökerébe®utin változott és ha azt kérdezi a világg, mi rejlik ebben az emberben: egy új Stresemann vagy egy új Hitler, akkor mi hajlunk a harmadik válasz felé: egy új Göbbels... Miközben pedig így töprengünk és gyanakszunk, kezünkbe kerül a talpig demokrata Viktor Matejka cikke cs Oesterreichisches Tagesbuchban és ebben ugyancsak súlyos leleplezéseket találunk arról ír intrikus szerepről, amit dr Kurt Schumacher a dachtei táborban betöltött. — Ezer dolog közül említetik meg — írja Matejka —, hogy a legjobb barátja volt Karl Kappnak, a tábor legaljasabb fickójának. Lelkesedéssel kísérte Hitler háborúját. Nemcsak Moszkvában és az Uraiban látta már a hódító német hadakat, hanem Szibériában is. A Kaukázus neki csak szerény kezdet volt. Aztán hinni kezdett Göbbels legnagyobb blöffjében, abban, hogy Anglia kezet fog Németországgal a bolsevista Oroszország letiprására. Kapplevét számos ember halálának bűne terheli: osztrákok, csehek, lengyelek pusztulása nyomja a lelkét. Az, hogy Schumacher a dachsui táborban élt vagy senyvedett, nem B bizonyítvány mellette. Mások is ültek ott és semmit sem okultak. Ezt a is egyet heeteli el Matejka az „ezer dolog közül", amit Schumacherről el tudna mondani. Vagyis Schumacher gondolkozásmódja és nacionalizmusa nem olyan ártatlan természetű, mint maga elhitetni szeretné, valóban ezt csak túlsoti jóhiszeműséggel lehet a romok nacionalizmusának nevezni. Németországban ma hen meg a sok prófétajelölt. Vannak komoly tudósok, mint Junker, szélhámosok, mint Lőritz és intelligens politikai propagandisták, mint éppen Schumacher. Az angol demokrácia kissé elsiette a dolgot, amikor Londonban és Cambridge-ben Schumacherben már a német nép jövendő vezetőjét üdvözölte. Még várjunk egy kicsit, amíg valóban jelentkezni fogegy valóban demokratikus és megbízható német népvezér, aki nem az elveszett nemzedék szószólójának, hanem az elkövetkező újjászülető, reálisan néző ésa nácizmustól nyiltan ás bátran elszakadó, generációra akarja az új Németországot felépíteni. Bernát Bidács AZ „ELVESZETT NEMZEDÉK*' HŐSE 10 nap alatt két kiadás elfogyott! Forradalom a kálikötésben! Két ű! Ötszínnyomású album 110 modell pontos munkaleírással, szabásmintákkal, leolvasható NOHVÉL és más kötésmintákkal. Ára 14 forint. itesMijijf 120 modelL ,íí!tfRellJíls$feil Minden, ami a babynek szükséges, születésétől kétéves koráig, házilag elkészíthető. Ára 12 forint Kaphatók minden könyvesboltban! Kiadja: Ágoston Pá!, Budapest VI., Nagymező utca 26. Telefon: 323-747. SiesiipiMsfoslés tartóssájri garanciával ! ailMJKNflI 7 S S Sitiihassziá!! LOBÁNO KOZMETIKA Oktogon tér 3 BejamiMi is jól ügívelünk a Loránd-Vitaért névtáblákra XomucALL VITAJECOI Haas Fülöp és Fiai-féle Rt. AlmiAZA Budapesti telepek: V. Vörösmarty-tér u. I\\ Somogyi Béla-út 18. VII., PákócM út 24. LA9i»£It£IVa»£Z£§I CIKKEK csaknem íztelen és magtalan CSUKAMAJOLAI 1 7*3 Nagel-zsák * Tőzsdepalota * KÖLCSÖNZÉS PAPÍRZSÁK TEL.: 124-149