Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-09 / 2. szám
CSALÁDI VENDÉGLŐ SANTIAGÓBAN ftacwMjm Un Hdtefti Oukar vejr »ci, f*«l«fij tMlmAiuuO. Uttmul és Havai együtt oa reggel Buenos Airesből Santagol de Chilebe röpült, ahol vendéglőt fognak nyitni. Buenos Aires, dec. 18. Beregi Oszkárral Buenos Airesben először 1041-ben találkoztam. Azaz nem is vele, hanem ami benne a leglényegesebb: a hangjával. Mentem a Currientesen és beleütköztem ifjabb Oszkárba, aki apja színészi talentumának csak csekély hányadát örökölte, de kárpótlásul 8 szabályszerűen anyakönyvezett keresztnevet kapott A sokneves ifjú a Transradiohoz készült, ahol apja telefonhívását várta Budapestről. Gondoltam egyet s én is felmentem vele. Várnunk kellett, míg kis Oszkár remegett az izgalomtól s egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá, azalatt én idézgettem a múltból Beregi Oszkár hangját Mikor is hallottam először? A forradalom alatt, 1919-ben Kiss József «Óda a naphoz. című versét szavalta Beregi s hangjának érces harangzúgása betöltötte az egyetem kupolatermét. Aztán Júlia erkélye alatt hallottam epedni. Milyen forrón érzéki, milyen szívet megejtően lágy volt ez a hang! Azután Faust doktor hangja rémlett fel bennem, a tudós tiszta hangja, amelyben a kétségbeesés jajdult fel e soroknál: «• látom, hogy tudnunk semmit sem tehet s ex maró lánggal tépi szivemet]. Azután Hamlet hangja. Azután ... Merengésemből éles csengetés vert föl. Budapest jelentkezett kis Oszkár belezokogott a kagylóba. Nyögött, dadogott, szipogott. Potyogtak a könnyei s hangja mutuált, mint egy tizenhatéves kamaszé. Végre megszólalt nagy Oszkár is. Apaian, zengőn s kissé kolumusosan: «Ne pityeregj, fiam!» De a fiú csak pityergett. A társalgás vontatott volt s főleg a hogylét körül forgott. A fiú reszkető aggastyán hangon legalább húszszor megkérdezte apját, hogy a fiú zengzetts baritonján válaszolt és kérdezett vissza. Ilyen döcögő s nem túl változatos témájú beszélgetéssel nagynehezen eltelt a három percs Beregi Oszkár hangja eltűnt azízben. Azután eltelt öt esztendő. Újra megjelent a híres zengésű hang Buenos Airesben. Ezúttal nem az éteren keresztül, de Beregi testi habitusával együtt. Hárman jöttek repülőgépen: Beregi Oszkár, a veje Pataky Kálmán és lánya Beregi Lea. Egy finom luxushotelben szálltak meg, a Lancasterben. A skót vadászkastélyokra emlékeztető hallba jól beillett a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja: gyönyörű ezüstös fejével és karcsúságával jó, karban levő, öreg angol lordnak hatott. Egy kicsit megviselte a háború és az utazás, de még így is tíz évvel kevesebbet mutatott a koránál. A hangja még fiatalabb volt. Nem rombolt sokat rajta az idő, inkább az apai szeretet lágyította el. A szeretet, amely idehozta. Most ő pityeretlen el, mikor a nagy melák fiáról beszélt. S az ő hangja remegett, vibrált és csuklott el, mikor elmesélte megmenekülésének történetét s beszélt a felszabadulás csodájáról s arról a nagyszerű testvéri szellemről, amelyet Major honosított meg a Nemzeti Színázban. Bizony, az öreg úr idegei alaposan leromlottak. Pihenne kellett. Közben a kolóniában valóságos Beregi-láz tört ki. Mindenki Beregit akarta látni és hallani. Ami érthető is. Buenos Airesben volt ugyan magyar színház, amely László Andor lelkes és hozzáértő vezetésével öt éven át sok szép előadást produlált, de olyan kaliberű színész, mint Beregi, nem lépni még a magyar közönség elé. Hamarosan meg is indult az ostrom ellene. Mindezt az elő nnpokban fe! akarták léptetni a Magyar Vöröskeresz' Tf' ^N NYÁRON GYÖNYÖRŰ A 45' m maja«*bar. » Fosaskeretű vénátomásinil Kízpomi fűtés • Neigerkomtta Mérviked árak Tel. 181896 Jótékonynéta hamcer-rinnyen de Beregi neki lepett fel Patak* Kálmán beugrott egy dal erejéig s Beregi Lea is megjelent a rivalda előtt, ahol közvetlen szavakkal tolmácsolta apja üdvözletét, aki nem jöhetett el, mert fáradt, gyengélkedik, de mihelyt összeszedi magát, első dolga lesz, hogy bemutatkozzék a publikum előtt. A publikum megértéssel fogadta s ezt a magyarázatot türelmesen várta, hogy Beregi összeszedi magát. Hiszen csak pár hétről lehet szó, ennyit igaztól ki lehet bírni. Várjon mire határozza el magát? Darabban lép-e fel vagy önálló est keretében, ahol verseket szaval és régi szerepeiből jeleneteket ad elő? Nem lehetett semmit se tudni. Beregi hallgatott Pihent. Sokáig. Olyan sokáig, hogy elfogyott asirelem és újra kitört a Beregi-láz. Az emberek reklamálták Beregit, a nők sóhajtoztak utána, öreg magyarok visszaemlékeztek a negyven év eMMK (Muqt Ittettertuimn › könny csordult ki a »£¡»nüMmM Talán nem is a forró ile@ü lloineo miatt, hanem, mert ,akkor ők is fiatalabbak voltak valamicskével... Két hónappal a megérkezése után újra találkoztam Beregivel Akkor már remek volt a kondíciója, azaz bocsánat, az „erőnléte”. Fiatalos volt, szinte daliás, az arca kisimult, kigömbölyödött, hangja újfent ércesen zengett. Nyugodt volt, mindössze egyetlen dilemma gyötörte. Vonásain hamleti töprengés ömlött el, amikor megkérdezte tőlem, mitévő legyen: önálló estén lépjen-e fel először, vagy pedig jótékonycélú előadáson. Vájjon nem befolyásolja-e károsan az önálló est sikerét, ha itt-ott elrecitál egy két verset a magyar nép javára? Bevallom, nem tudtam eldönteni ezt a » lenni vagy nem lenni »-nél jóval kisebb fontosságú kérdést. Mondhattam volna, hogy a magyar nép java előbbrevaló, mint az önálló eszükére, de laptulatotan hallgattam. Beregit pedig elárasztottuk ajánlatokkal és kérésekkel. Alaludin ii Al, haUL-m két hűséges Ceix-rusát, a lányát és Hát, akik nem engedtek senkit közelébe férkőzni. A művész azonban minden ajánlatot és kérést elutasított. Még azt a szerény kérést is, hogy jó, ne lépjen fel az írók és színészek javára rendezett kabarékon, hiszen az intim kis terem nem méltó keret a számára, de legalább jöjjön el, foglaljon helyet a nézőtéren, személyének varázsa bizonyára fokozni fogja a közönség adakozókedvét. De Beregi nem jött el. Nem fogadta el azt az ajánlatot sem, amely pedig a fentebb említett dilemmát is megoldotta volna. A magyar demokratikus szervezetek akartak egy előadást rendezni Beregi főszereplésével, akinek meglehetősen magas felléptidíjat ajánlottak fel. Úgy kalkulálták, hogy Beregi első fellépése nagy közönséget fog vonzani és a bevételből bőven telik majd nemcsak a felléptidíjra, de jótékony célra is. A dologból nem lett semmi, mert Beregi nem állt kötélnek. Hogy miért, senki se tudja. Elmúlt a tél. • Javaz, amúlt a szezon Beregi fellépése nélkül. Voltuk, akik nem győztek álmélkodni Beregi exkluzivitásán s úton-útfélen hangoztatták, hogy igenis a Nemzeti Színház örökös tagjának kötelessége lett volna fellépni, ha nem is a saját de legalább a kollégái javára. Voltak, akik kiszámították, hogy a nemcsércn, legendás hang sokezer pesot varázsolhatott volna elő a közönség zsebéből s jutott volna belőle bőven Bereginek is, de lett volna az árva magyar gyerekek cipőjére és ruhájára, sőt jónéhány élelmiszercsomagra is, amelyet Major igazgató bizonyára egyenlő arányban osztott volna szét a színészek és a műszaki személyzet között... Mások viszont azzal érveltek, hogy Beregi Oszkár öregember már, aki sikerekben dús pályájának végébe ért, Buenos Airesbe sem mint színész jött, hanem mint apa s igazán szuverén joga kiállni, vagy nem kiállni a pódiumra. Lassan a közönség is napirendre tért az úgynevezett Beregi-ügy felett. Az emberek beletörődtek, hogy Beregi nem lép fel. Megpróbáltak vigasztalódni és sikerült is nekik. Megnézték a Pepe Ariast, meg a Luis Aratat. Azok is jó színészek, bárha nem magyarul adnak elő... A Beregi-varázs már régen szétoszlott, amikor ma reggel a Beregi—Pataki-család négy tagja minden különösebb feltűnés nélkül Chilébe repült. A légi út előzménye az, hogy Pataky Kálmán fellépéseit a Colon operaházban a legkomolyabb sikertelenség kísérte. A nagyszerű tenorista hangja kétségtelenül sokat vesztett az erejéből és fényéből. Lehet, hogy a baj átmeneti, lehet, hogy végleges. Pataky minden eshetőségre számítva keresett magának egy polgári foglalkozást Vendéglői gründol Santiago de Chilében, ahol kedvezőbb a klíma, mint Argentínában s jobban ápolhatja a hangszálait. Valószínűleg fog még énekelni, de vendéglője is lesz. A családi vendéglő nemzetközi konyháját Patakyné fogja vezetni, az üzletvezető ifjabb Oszkár lesz.. Hogy a két, egykor ünnepelt mű ,vész milyen szerepet vállal a vendéglőben, nem tudom. Bizonyára csak reprezentálni fognak. Főleg Beregi Oszkár. Az is külseje sokkal reprezentábilisabb, mint Palakyé, aki bizony erősen elhízott... Szomorú szerep lesz, de Beregi maga választotta. Viaskodhatott benne a hivatásérzet az ipai érzéssel, de az utóbbi győzött. Meg lehet érteni, ha most már mindvégig együtt akar maradni a gyerekeive. De az se lett volna érthetetlen, ha a héthónapos argentínai látogatás után visszatér tágabb, művészi családjához, a Nemzeti Színházba. Elvégre mégis különb dolog Magyarország első színpadán a színművészetet reprezentálni, mint Santiagóban egy vendéglői üzemet S méltóbb finálé lett volna Beregihez Shakespeare, mint egy étvágygerjesztő étlap. ő ínycsiklandó ételek reprezentálásával fejezi be, én íiélabúsan Shakespeare-rel. Kóbb dolgok vannak ég és föld között, éh Horacio semmint bölcselmünk felfogni képes." írta: Rónai Mihály András Jubileumi cikkeknek ki szokás nézni némi szubjektivitást — most tehát, mikor a hetvenötéves Népszavát készülök megünnepelni, hadd vallom meg, hogy e század magyar napisajtójából négy lapnak ha cimbetüire gondolok, mindig elővesz az elérzékenyülés. Az egyik (melynek egykorú olvasója már nem lehettem) a progresszív, tehát „darabont" Hítdapesti Napló, melynek tárcahasábjain Ady Endre versei törtek be Dévény felől; a másik a régi Világ, az Ignotusé és Felekyé, mely gyerekkoromban igényessé nevelt; a harmadik a Pesti Napló, ahol a mesterségemet kitanultam. S nem negyedik, hanem sorolhatatlan a valamennyi fölött ott lebegő: a Népszava — gyerekségem tüzes romantikája, férfikorom féltett barrikádja. Igen, egy percig még — hisz' így szoktuk mindig, emberek — hadd örvendezzem magam is e lapon, melynek egy kissé szinte gyermeke vagyok, hiszen már az apám ia írt belé, mikor még a világon sem voltam. Hadd köszönöm meg, hogy budapesti napilapban itt írtak versedről először lelkesítő s tanító kritikát s tőle, a Népszavától kaptam azt a büszkeséget is, hogy amikor a Pesti Napló-t eltaposták, egy-két ünnepi számának Mónus Illés elvtársi meghívására cikkírója lehettem. Ennyi az én szubjektivitásom: Mónus Illés dunai sírjára estem rá, tovalyullámzó virágnak. Meg a többiekére, ha van sírjuk, ha nincsen. Emlékére szerkesztőség előtt-1 napos koradélutánoknak Mónussal, Gál Andorral, Gosztonyival a dunaparti Mignon-terraszon szerkesztőség utáni éjszakás, aknásos kávéházi dumáknak a galambfehér Gergely bácsival s kivált a végtelen, páros éji sétáknak a havas Andrássyúton s a verőfényes réti heverészéseknek Budán a legkülönb baráttal s legderekabb újságíróval, Kásztel Andrissal, kit szintúffy elpusztítottak a gazemberek. Sírjára szelíd mentoromnak, az apostoli bömbölésfi Reinitz B£ jának, kinek temetésén Mónussal utoljára fogtam kezet. S ajánlván ez írás minden betűjét a szocializmusban s Ady Endrében keresztanámnak, Révész Bélának, a masivar remekirónak, a fürtnek, amivé lett s amit a hyehennáról hazafelé fú a nyugati szél. Mondhatnám még a háború előtti összejöveteleket Szakasits Árpáddal, Kéthly Annával, K. Havas Gézával, Horváth Zoltánnal, Faragó Lászlóval, a heti megbeszéléseket, melyeknek karbonári-összeesküvését Zsolt Béla szervezte meg; akkor azonban már egyenes volt az út — ha halálos veszedelmes is —, merly szemmel láthatóan és szükségképpen a győzelemhez a annak második évében • magyar munkásmozgalom klasszikus lapjának, a legrégibb magyar napilapnak háromnegyedszázados jubileumához, szinte páratlanul ritka ünnephez vezetett. Ez bizony — sportnyelven — magyar rekord, sőt hajszál híján európai rekord is s nemcsak a magyar sajtónak, a magyar munkásmozgalomnak, hanem a magyar történelemnek is európai rangját, a haladó világ legelejével való éber lépést tartását jelenti. Súlyos a téma, elemzést kíván, stúdiumot igényel: hogyan lehetett? Ha csak megérintem is (hisz' többre úgysem futja itt), egy kísérteties könyveím int felém, egy könyvé, melyet valamikor egy semmiképpen sem progresszív, de finom elme írt Magyarország fennmaradásának okairól. Az Ifjabb Andrássy Gyula könyvcímű, mely Magyarország fennmaradását — joggal — analizálni való rébusznak veszi , amelynek megfelelő variánsa orosz, angol, francia, olasz gondolkodónak — kinek a haza fennmaradása egyáltalán nem talányos, hanem természetes dolog — soha eszébe sem juthatott, ezúttal teljes súlyával kínálkozik, hogy megvariáljam. A Naps-tava fennmaradásának okairól ugyancsak vastag könyvet lehetne (s kell is majd) írni: van ez olyan rejtély, mint a bölcsek köve — s aki kibontja, megírja, az ország titkát fogja megtalálni, az ország történetét fogja elolvasni és megírni benne. Fennmaradásának okai... Nos, annyi így is, szabad szemmel is kivehető, hogy ez okok közé távolról sem illeszthető oda hazánknak az a hízelgő epitermija, melyet a párizsi Le Populaire írt magyar testvérlapját köszöntő cikke fölé: A szabadság országa. Rajta vagyunk, hogy az legyünk, de eddig nem voltunk. S a kontinentális munkássajtó történetéből előugrik íme egy adat: hogy a hetvenöt éves Népszavának ezen a szárazföldön mindösszesen csak egy kortársa akad, mégpedig a nála csak két évvel idősebb Remer Tagmacht. Szocialista lap tehát csak két belvízet ért meg háromnegyed századot: Magyarországon és Svájcban, vagyis ott, ahol a legrépeszbb s ott, ahol a legtöbb politikai szabadság vette atmoszféraként körül. Horthyék nem merték elnémítani: az antant-reake:a méffis csak demokratikus gúnyát viselt. Idebenn pedig nem volt tanácsos úíjat hísélni egy proltariátussal, mely csak az imént két forradalmat vitt véghez és egy diadalmas külső háborút. Nem kellett követnie a lapnak Párizsba az Armir1-t Amint az ellenforrailalom évei haladtak, úgy maradt végül teljesen magára, mint a Jónak Magyarországon s végül egész Közép-Európában egyetlen horgonya. Balfelől 1919 után nyomban legyilkolták mellőle a kommunista sajtót, jobbfelől pedig lassan kiirtották oldaláról a progresszívebb polgári lapokat. Amint félszázadig volt egymaga a magyar Neue Rheinische Zeitung és Vorwärts, a budapesti Petit Lou és Humanité, önmagán mutatva be, szinte klinikai demonstrációként félszáz év szocialista fejlődéstörténetét — most egymaga lett Vörös Újság és Világ, sőt Pesti Napló és Esti Kurir, hasábjain mint utolsó mentőcsónakon szorongván mindaz, ami Magyarországon antifasiszta, sőt pusztán csak németellenes érzület volt. Nem volt dicstelen szerep — rt* virtuóz módon kellett játszani. 1941-ben például, a történelmi nevezetességű karácsonyi szám megjelenésekor, amikor e negatívumok kovászával dagasztott népfront már cégéresen ellenforradalmi múltú férfiakig is elterjedezett, csúnyán belém állt a félsz. Elszaladtam Mónushoz, hallucinációimról panaszkodni neki, hogy 1848 párizsi februárjára elkövetkezik majd nálunk is 1848 párizsi júniusa s hogy Cavaignac generális kartácstüzét hallom ropogni ez idő felől. Nem lett igazam: szelídült erőre kapott és helyreállt a képlet, sikerült rá felépíteni a magyar köztársaságot. Minden jel arra vall, hogy a Népszava 1911-es karácsonyi száma maradandóbb dolgot indított útjára, mint a Pesti Napló 1865-ös husvéti száma, a deákfertnei Húsvéti Cikk. S amikor az ostrom, a felszabadulás után először jelent meg az utcán a Népszava, a jelenvaló, a történő történelem szédülete fogott el: a magyar történelem jogfolytonosságának kézzelfogható jelképeként villant szemembe a lap, melynek színpadán háromnegyedszázad óta végre nyíltan játszódik a magyar história — az egyetlen valódi, az egyetlen, mely a história nevezetre érdemes. Dózsából, Esze Tamásból, Táncsicsból, a föld alól Marx erős keze háromnegyedszázaddal ezelőtt rántotta ki, azóta látható, immár egyedül látható s egyre hatalmasabb. Történelmi párt történelmi lapja. Eszembe jut Románia, ahol Grozáék ellenfelei hivalkodnak „történelmi pártok" gyanánt, holott a dolgok mélvén ott sem kérdéses ez az ügy. Nálunk azonban már aligha kétségeskedhetnék valaki effelől s kivált 1918 —1919 és 1945—46 óta nem. S előttünk a Népszava: az ábécéskönyv, melyből hetvenöt éve tanulja — s végre megtanulja — egy nemzet a nyelvet, mehen ha megszólal, megértik végre a világban szép, felnőtt tervével. ÉVTIZEDEK ÓTA... és Jidez VINTEREZ-KRT.54 NYUGATINÁL. A ennesiilmversenyen díjat nyert filmeiben a pesti közönség még nem csalódott. A nemzetközi zsűri ítélete szinte csalhatatlan és a díjazott filmek mindenütt a világon őszinte sikert aratnak. A dánok cannesi díjnyertes slerje, a Szabadság ára, a dán illegális mozgalom harcát vetíti elénk ... A dán partizánt megkínozzák, hogy vallomást tegyen. Halálra ítélik, de mégis hű marad esküjéhez. A tökéletes, művészi rendezésen és a nagyszerű színészi produkciókon átizzik az átélés minilen mozzanata. A Sz.bíróság á a csütörtökön a Scalában kerül először bemutatásra. (—) SZÓ... Altvater Gessler Budapest a világhírű növénylikől röfwwtM aV&Httl.. . mostmressEN ff^f^ HALADÁS 11 Vér Andor