Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-07-03 / 27. szám

A MEMDSZKEMETO IÍDJHIOB, ffffazt. A háború valódi eredőit, indító okait, tárgyi, lélektani, gazdasági és politikai rugóit évtizedek távlatából igyekezett tisztázni a történelem, az elmúlt ezredévek folyamán. Az adatokat, melyek végül meglehetősen tisztázták a múltban lefolyt háborúk kulisszatitkait, az oknyomozó történelem éleseszű szakértői nagy fáradsággal szedték össze, különböző, sokszor ellentmondó, vagy nem teljesen megbízható forrásokból és még így is, az egyes államok történelemkönyvei, saját nemzeti érdekeik szerint hárították a felelősséget magukról az ellenfélre. Még a legjóhiszeműbb, leghazafiasabb angol és francia történelemírók közt is nem egy akadt, aki az 1914—1918-as világháború kitörésért egyformán okolta a francia-orosz-angol entente-t és a központi hatalmakat (különösképpen Németországot). A legutóbb lefolyt világháború méltán tekinthető egyedülálló kivitelnek az oknyomozó történelem szempontjából. Egyedül a nürnbergi monstre-per folyamán az angol és amerikai ügyészek több mint 5000 olyan dokumentumot mutattak be eredetiben, melyeket a győzelmes szövetségesek a németek irattáraiban, vagy felfedezett rejtekhelyekből zsákmányoltak, az orosz és francia megszálló csapatok által zsákmányolt eredeti okmányokon kívül. Mindezeknek a jegyzőkönyveknek, magánleveleknek, telefonbeszélgetésekről annak idején készült pontos gyorsírási feljegyzéseknek, titkos naplóknak százszázalékos hitelességét sem a nácihierarchia tagjai, sem a védők meg sem kísérelhették tagadni, mert valamennyi szóbanforgó okirat és adat legalábbis két vagy három vádlott aláírását vagy kézjegyét viselte. Az angolok és amerikaiak által a nürnbergi per folyamán felhasznált 5009 dokumentum, melyeket a berlini kancellári hivatal irattárában és archívumaiban, Flensburgban, Fechenheimben, Berchtesgadenben és másutt sértetlen állapotban zsákmányoltak, mindössze tizedrésze az angolok és amerikaiak kezeibe került hiteles okmányoknak; az oroszok és franciák birtokába jutott adatok száma szintén olyan hatalmas, hogy végeredményben többszázezerre rúgó hiteles jegyzőkönyv és egyéb feljegyzés áll rendelkezésre a legutóbb lefolyt világháború előkészítésének, rendszeres, tudatos, minden részletkérdés tekintetében példátlan gondossággal kidolgozott tervét illetően, melyek a tizenkét éves Hitler-rendszernek úgyszólván egyetlen eseményét sem teszik alkalmassá nemzeti vagy pártérdek szerinti interpretációra. Annak ellenére, hogy az angol, amerikai, orosz és francia kézben levő dokumentumokat még nem egyesítették, egyetlen nagy, mindent összefoglaló kiadványban, a Hitler-uralom végzetes periódusa oly tisztán és a legcsekélyebb vitára sem alkalmas módon bontakozik ki az említett adatokból, hogy a világtörténelemben első ízben van módja a kortársaknak megcáfolhatatlan ítéletet alkotniuk anélkül, hogy akárcsak egyetlen pontban is a történelem időgépére és tárgyilagosságra szorító távlatára kellene várni. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy a németek miért adták ezeket a lesújtó okmányokat és döntő kiz íITA: FORBÁTH SÁNDOR vonyítékokat ellenségeik kezére? Természetesen nem kétséges, hogy ez nem volt szándékukban. A német összeomlás oly gyorsan, oly tökéletes mérvben következett el, hogy sem idejük vagy alkalmuk nem volt a végzetesen kompromittáló adatok megsemmisítésére (a németek által legázolt kisebb államokban is tízezerszámra rúgó dokumentumokat találtak), sem pedig nem számítottak arra, hogy földalatti rejtekhelyekről, bányákból, barlangokból , német besúgók segítségével — a «top» secret»iratok is a győztes hadseregek birtokába jutnak. Az angol, amerikai és orosz ügyész- «team»-ek szarkasztikus elégtétellel állapították meg a nürnbergi tárgyalás folyamán, hogy a német alaposság és rendszeretet, a németek veleszületett tulajdonsága, mely, egyebek közt, az írott betű varázsának nem tud ellentállni, igen megkönnyítette nemcsak az ügyészség, hanem a történelem feladatát is. A németek a világ legrendszeretőbb és legpedánsabb gyilkosai. Lám, mielőtt áldozataik millióit a gázkamrákba hajszolták, vagy még kegyetlenebb módon gyilkolták meg, ragaszkodtak ahhoz, hogy a cipők, ruhák, alsóruha, ékszerek, bőröndök stb. külön-külön csoportokban, jelzéssel ellátva várják elrablásukat. Az elégetett mártírok hamvait tetszetős dombokban és hegyekben gyűjtötték össze, hogy a hóhérok esztétikai érzélye sérelmet ne szenvedjen. A kitépett aranyfogak (ha ugyan cselelőtlen egyének ezrei saját céljaikra zsebre nem tették őket), speciális vasúti teherkocsikban szállíttattak a Reichsbankba, a női áldozatok hajaízléses fonatokban szolgálta a német karosszékipar szükségleteit és egyes, különösen makulátlan, fehér bőrrel megáldott holttestekről lenyúzták a bőrt, a német könyvkötőcéh nagyobb dicsőségére. A gyilkos urak száma tízezrekre rúgott, de nemzeti karakterük, rendszeretetük, alaposságuk bámulatos egyöntetűséggel nyilvánult meg. A háborús Irodalom természetesen máris feltartózhatatlan áradatban önti el az amerikai, angol, orosz, francia és svájci könyvpiacot. A németektől zsákmányolt okiratokkal és dokumentumokkal, részben a nürnbergi perrel kapcsolatosan, részben attól függetlenül, a kiadványok százai foglalkoznak. A győztes hadviselők mindegyike Fehér (vagy Zöld, Sárga stb.) könyvben hozta nyilvánosságra a birtokába jutott hiteles jegyzőkönyveket, leveleket; a Hitler konferenciáin papírra vetett és a diktátor vagy egyik-másik hóhérsegédje által személyesen ellenjegyzett gyorsírói feljegyzéseket stb Tudvalevőleg a filmek százait is zsákmányolták a győztes hadseregek, melyek a technikának ezt a legújabb és legmegcáfolhatatlanabb segédeszközét, a német alaposság újabb bizonyítékaképp állíthatták a vád rendelkezésére. Micsoda haladó gondolkozású, a korral mindenben lépést tartó fáradhatatlan, szorgalmas és ernyedetlen gyilkosok a «Nervenvolke» büszke hozzátartozói! Meg kell hagyni, ezekkel a borzalmas tárgyi dokumentumokkal a nürnbergi bíróság nagyon nagy mérséklettel élt. Mikor a hierarchia 21 vádlottjának védői panaszkodtak, hogy védenceik — akiknek ügyét tudvalevőleg több mint fél esztendeig a legnagyobb türelemmel és korrektséggel tárgyalta a nürnbergi nemzetközi bíróság — gyakran elüttetnek a kimerítő «felvilágosítások” szolgáltatásától, mert, ha a vádlott vagy védője túlságosan igénybevette a bíróság idejét vagy mellékutakra tért, a bíró megszakította a szóáradatot, a bíróság, válaszképpen, levetítette a tárgyalóteremben a németek saját filmjét a Népbíróság tárgyalásáról, a Hitler elleni merénylet ügyében. Ez a film nyomban és mindenkorra elhallgattatta a vádlottak és védőik panaszait. Friesling úr, a német Népbíróság elnöke (később öngyilkosságot követett el), akit maga a német nép «akasztó-bírónak» nevezett, egyáltalában nem engedte beszélni a vádlottakat, akik pedig valamenynyien magasrangú katonatisztek, arisztokraták, intellektuellek voltak. Mikor az egyik vádlott Ulrich von Slassell, volt római német nagykövet, védekezésül a rengeteg gyilkosságra akart hivatkozni, melyet Hitler és társai parancsára a németek Lengyelországban, Franaawd mágbaja dks érettei, Friedrig már a vádlott kilencedik smma után félbeszakította. •— Maga egy piszkot guxembert — ordította a bíró úr az elnöki székből. — Talán sérti az önérzetét eszpórias megállapításrg, szó sincs róla! Magát az ilyen szavak nem alacsonyítják le, mert maga nem egyéb, mint egy nyomorult kis piszokhalmaz, akiből kiveszett minden becsületérzés. A vádlottaknak védőik nem voltak, több mint 50 embert perceken belül küldtek az akasztófára. De azért «tárgyaláson» ítélkeztek felettük, mert a német ember •korrektül® ragaszkodik a formákhoz és a törvényekhez, azokhoz, melyeket Hitler, Himmler és a többi gangszter írt elő. Az ártatlan aszszonyok, lányok, gyermekek milliói felett távollétükben hoztak halálos ítéletet, mert Hitler és Himmler és Franck és Eichmann és azészaki faju többi kimagasló korifeusa a zsidókat a kártékony állatok közé sorolta. Az említett filmnek, valamint az auschwitzi internáló tábor borzalmainak a nürnbergi tágyalóteremben való levetítése után a vádlotttak és védőik többé nem panaszkodtak arról, hogy védekezésükben megakasztják őket. A Magyar Cionista Szövetség, a cionista mozgalom életrehívójának, a budapesti születésű KiHZl TIVADAR halálozási évfordulóján, július 8-án kedden este VI4 órakor a Sportcsarnokban emlékünnepélyt rendez. Vendégeket szívesen látunk, a belépés díjtalan. Budapest, XII. Szilvssy-út «• (ZdgHget) Telefon: Itt—848. I KI fan ás subalpin gyógyintézet. Hízó- és fogyókúrák. — Fizikoterápia. — Diétás konyha. HALADÁS A nyári szünet árnyékában írta: Márkus Lászlót Minden színigazgatók legendás ttk- lapja, az a bizonyos Thespis, akit minden törénelmileg homályos eredetű reformmal meg szoktak gyanúsítani mikor a görög dráma keletkezéséről van szó, az a Thespis bizonyára nem törte fejét, hogy mi a korszerű színház. Kórusával azt csinálta, amit a nép látni és hallani akart, s minthogy a népnek mindenkor és mindenképpen a szabadság a legfőbb kívánsága, a korszerű Thespis ezt a vágyálmát teljesítette a színház illúziójában. A népnek kedvenc istene volt Dionizosz, a sokat üldözött, kalandos isten, az Olimposz fenegyereke, a szüret és a vidám felszabadulás istene, ennélfogva az ő bajaiban és dicsőségében élte ki magát az örök népi forradalom és az ő viszontagságai voltak a kezdeti dráma korszerű témái. Istenek, majd később hősök, félistenek, a nép mitikus látomásaiból eredt megszemélyesítései az élő és fejlődő társadalom jó és rossz tényezőinek, a jó színházban mindig a nép megtestesült ideáljai, istenei, hősei és ellenségei voltak a drámai személyek. A folyton keletkező és folyamatos társadalmi mítosz népe, akit a népi intuíció ködös képleteiből a költő életre hívott, kiformált, megteremtett, mint egykor Homérosz tette, a közösségi élet látnoka és írástudója. A színház mindig korszerű volt, amikor a nép vágyaiban gyerekedzett és a szabadságot virágoztatta ki és érlelte a költészet termékenyítő napja alatt. A hit és az emberies élet szabadságát, az akarat és az erkölcs szabadságát, de éppen úgy a kételkedés, a kritika, a harag és az ítélet szabadságát és általában minden szabadságot, amit a demokrácia foglal eszmei szintézisbe, ha csakugyan demokrácia, s nemcsak politikai formulája a hatalom birtoklásának. Megesik ugyanis néha, hogy a demokrácia eszményeit kuruzslók sajátítják ki és a nép kárára használják. Ilyenkor a nép mindig megérzi és pedig a szabadság hiányából érzi meg csalatkozhatatlanul, hogy az ige bitang kézen kallódik és a vajúdó népi kritikát tüstént kimondja a költő, ahogy Euripides a gondolkodó módján. Arisztofanész pedig az aktív forradalmár módján cselekedte a szofisták és demagógok szabadságtalan demokráciája korában. A színház ma is színház és ha kifejtjük abból a gubancból, amit a kapitalista üzlet, a cselszövő politika és a hittérítők konok fanatizmusa hurkolt rá, akkor visszakapjuk Thespis ősi színilázát, amely szükségképpen korszerű, ha azonos tud lenni önmagával. Tudjuk, hogy egészséges embernek soha eszébe se jut, hogy neki vakbélfüggeléke is van, s mikor ezt egyszerre tudni kezdi, akkor már beteg a szervezet. Beteg a színház, ha ráeszmél, hogy van neki egy korszerűségnek nevezett problémája, s mihelyt nem érzi korszerűségét magától értetődő állapotnak, mindjárt komoly zavarokra kell gyanakodnunk. A mi színházunk válsága ilyen ideológiai vakbélgyulladás, amely az igazgatók zsigereit bántalmazza, s egyelőre súlyos lefolyásúnak ígérkezik, hacsak a beteg orvoshoz nem fordul és ragaszkodik a kuruzslók naiv és gonosz javasszereihez. A betegség tünetei nyilvánvalóak, s az sem kétséges, hogy a javasemberek nem tudnak a jelekből kiokosodni. A korszerűséget összetévesztik a politikai aktualitással, a színház élményszerű megismerését a népoktatással, a társadalom életjelenségeit, amelyek a színházban is működnek, leszűkítik a pártpropagandába. Aszalt dogmákkal, boszorkányos főzetekkel, híg jelszavakkal etetik a beteget, aki szegény egyre keservesebb kínjában már maga is próbálkozik háziszerekkel, különösen pedig azzal a kettővel,amit idegcsiklandó szenzációnak és szórakoztató vacaknak nevezünk. Az idén bevette a színház Jean Paul Sartrét, ki is hányta tüstént, s ugyanígy járt a középfajú nyárspolgári dráma áporodott maradványaival. A népet hiába oktatja és hiába szórakoztatja, a nép szórakoztatóidnak ismeri a filmet és jobban tudja minden párttitkárnál, hogy mi az igazi demokrácia. Illetőleg nem tudja, — a költőtől várja a tudatosítást — hanem elementárisan érzi, s ha nem is így megfogalmazva, de annál ösztönösebb határozottsággal alkalmazza azt a kritikát, amely a különböző szekták nevei között selejtez. A nép nem hiszi el, hogy van külön népi és polgári demokrácia, csak olyat hisz, amiben hiánytalanul benne van a szabadság. Egyetlen ilyen demokrácia van, a szociális demokrácia, amely föltétlenül tartalmazza a szabadságot, mert a szociális igazság ezzel azonos, s van még egy másik, a politikai demokrácia, mely csak esetleg tartalmazza és akkor azonosul a szociálissal. Különben pedig éppenolyan népellenes formula, mint volt akkor, amidőn Arisztofanes kongatta a vészharangot, s mikor Tukydidesz szerint „az athéni demokrácia az első ember uralma" volt. A nép nem valami elvont létező, a nép nem más, mint az ember általában. Ez az ember a maga felszabadulását akarja átélni a színházban, látni akarja önmagát, ahogy a világhoz kapcsolódik, abban fejlődik, megújul emberibb emberré, az erők mű MUNKARUHA? GUTMANN-SAROK -1 A New Yorkban megjelent magyarnyelvű hetilap AZ EMBER (Főszerkesztő: GÖNDÖR FERENC) példányonként beszerezhető a NÉPSZAVA könyvkereskedésében VII. Erzsébet körút 17. 11 ködését, a történelem értelmét akarja tudni, és azt, ahogy ezek a tényezők az emberiség masszájából kiszelektálják az életképes egyént Látni, tudni, megismerni akar az ember a színház illúziójában, mely elhiteti vele, hogy ő látja azt és ..az ő elragadtatásának látomása az, amit a költő a színház mágiájának erejéből vele láttat. Nem társadalmi rendek és nem születési véletlenek és csak igen csekély mértékben kényszerű életformák determinánsainak függvénye az emberi személyiség. Lehet munkás, paraszt, polgár, sőt lehet báró, bankár, katona és lehet nincstelen proletár, helyzete csak azt határozza meg, hogy könynyebben vagy több gátlással akadályozottan tudatosodik lelkében a felszabadulás ősi és egyetemes vágya és nem helyzetéből, hanem személyi tulajdonságaiból következik, hogy egyáltalában képes-e erre a megvilágosodásra. Voltak munkássorból kikerült embertelen hajcsárok, van laza erkölcs a parasztok között is, vannak tétova, közömbös, megalkuvó kispolgárok, de vannak proletárok is ilyenek, és nem okvetlenül polgár az, aki sikkaszt, vagy a dolgozókat macerálja és nemcsak a polgár korrupt és nemcsak őt lehet megvesztegetni. Hiába akarják mesterségesen kieszelt színházi példázatok az ilyesmit bizonyítani, a nép nem hiszi el, hiszen erről tapasztalásból is tudja, hogy nem igaz. Az ember nem a célzatot, nem a kitanítást és nem hatalmi vetélkedések csapadékait akarja a színháztól, embert akar látni, embert a világban, elhulló és megélő, tragikus és szociális embert és jövőt, mely édes és biztató, reményt akar, mely egyszer beteljesedik. Persze ez mind csak elmélet, amíg maguk az igazgatók rá nem jönnek valóságára. Nehezen megy, pedig a legilletékesebb tényezők is segítenek. Szakasits Árpád nyomatékosan kijelentette, hogy nem akar pártszínházat és még talán nyomatékosabban tette ezt Révai József az operaházi színészparlamentben, aki a demokrácia szempontjait precízen elkülönítette a pártszempontoktól, mondván: a demokrácia szabadság, kenyér és kultúra. De igazgatók is vannak, akik gyakorlati példát mutatnak, éppenolyanok, akik személy szerint a politikai balszélen helyezkednek el. A szezon legteljesebb sikerét a Madách Színház könyvelheti magának és valóban az Egerek és emberek költője, Steinbeck a felszabadulás és az emberiesedés emésztő vágyát , és ennek gátló tényezőit is emberekben mutatja meg, akik véletlenül egyképpen parasztok. És ugyanígy a forradalom és a reakció egyazon társadalmi rendben ütközik ki ott, ahol ezt a vágyat O'Neill a szilfák alatt dalolta. Íme, a Nemzeti Színház is így jutott értékes sikerhez és mind a két színház igyekszik kitartani ezen a nyomon, de a többi igazgatót még egyre nyűgözi a múlt átkos öröksége, a bizalmatlanság önmaguk jószándékaival szemben. Koronként megreszkíroznak egyegy Giraudoux, egy Shaw, egy Gorkij remeket, de ha ebből nincs rögtön kasszasiker, nyakra-főre menekülnek vissza a szenzációhoz és a vacakhoz és ezt aztán tovább csinálják, ha éppen úgy, sőt ugyanabban meg is buknak vele. Tudom, embertelenül nehéz a helyzet és az üzlet fojtogató nyomásától csak okos közösségi támogatással szabadulhatnak a színházak. De az ideológiai vakbélgyulladásból maguknak kell kikecmeregni, mert ők maguk eszmélhetnek rá és helyettük más senki se gondolhatja meg, hogy a színházban maga teremtette isteneit tiszteli az ember és ami ott történik, az nem politikai aktus, nem iskolai tanmenet és nem iskolánkívüli népművelés és nem bírósági eljárás máshitűek, eretnekek, vagy akár tényleg bűnös pogányok ellen, hanem a beavatottak szertartása, mely az örökkön örökké kezdődő, fejlődő és teljesülő társadalmi mítosz isteneit, hőseit és démonait idézi. Ki tud Róth Árpádról, aki Budapesten, III., Pacsirtamező utca 29. III. 48. alatt lakott, 1944 november 24-én vonult be munkaszolgálatra és akit utoljára Linzben láttak? Értesítéseket a Haladás szerkesztőségében kérünk. Tiszatáj. A szegedi Szabadművelődési Tanács Madácsy László és Ertsey Péter szerkesztésében rendkívül nívós, az irodalom, művészet és kultúra minden kérdését alaposan tárgyaló folyóiratot adott ki ezen a címen. Donászy Kálmán, Vörös Sándor, Darázs Endre, Pozsonyi Zoltán, Márai Sándor, Füssy László, Moldvay Győző, Bibó István, Kálmány Lajos írásai, versei és tanulmányai teszik kitűnő olvasmánnyá a Tiszatájt. A Szerszámzárugépgyár Rt magyarorsz. vezérképviselője kBHtabőzS méretű essergapadok sírapingok, marógépek, szerszámok stb. Budapest, VI. Ó-utca 42 MAG HreuTelefon 328-779.