Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-01-01 / 1. szám

1948 JANUÁR 1 IV. EVFOLYA3M II\L II) ÍN FŐSZERKESZTŐ ZSOLT BÉLA ÁRA 2 FORINT /. SZA3Í SZEMÉLYES ÚJÉVI ÜDVÖZLET ÍRTA: ZSOLT BÉLA (llban Davos felé) Lecturi salutcm! Üdvözlet az olvasónak a har­madik év küszöbén, amelyen a Haladás, a szabadság, az embe­riesség és a műveltség hazájá­nak magános harcosa, a régi kiizdö kedvvel, felelősségérzet­tel és függetlenséggel az újesz­tendőbe lép. Ügy érzem, felesleges részle­teznem, hogy az 1948-as évben, a magyar szabadságharc cente­náris évében és az októberi for­radalom harmincadik évfordu­lóján mi lesz a Haladás sajátos programja. E lap hagyománya és a párté, amelynek szószólója, elválaszthatatlan e két dátum­tól. Napipolitikai programját pedig mindig a demokrácia ve­szélyeztetettsége szabja meg. S azok a konstruktiív és kritikai szükségességek, amelyekkel a demokráciát védeni, erősíteni és tökéletesíteni lehet. Csak a teljesség kedvéért is­mételjük meg az év kezdetén, hogy baloldali, polgári demo­kraták vagyunk s mindig a két­ségbevonhatatlan demokratikus erők összetartását hirdettük s fogjuk, hirdetni, tekintet nélkül osztályjellegükre. Nem hiszünk ugyanis abban, hogy az egyéni érdekeit a társadalom érdekei­vel összeegyeztető polgár és in­telligencia nem esik a nép fo­galma alá. Szilárdan állunk tehát a bal­oldalon — viszont sok évtize­des közéleti etikettünk köt ben­nünket annyira, hogy az ere­deti demokratikus módszerek­től való eltérést csak azon a végső ponton helyeseljük, ahol már csakugyan nem lehet másmódon megvédeni a demo­kráciát. Ezért bírálunk gyakran balfelé is, és így bírálni fogunk ezután is, valahányszor az lesz a meggyőződésünk, hogy demok­ratikus eszközökkel is el lehet érni ugyanazt a célt, amit a de­mokratikus eszközöktől való el­rugaszkodással. * Itt álltunk s itt maradunk te­hát a demokratikus baloldalon, magánosan, de szolidaritásra balfelé, mindig készen, közös eszményeinkért é.s céljainkért. S mindig készen akár a közem­beri csatlakozásra is, ha a de­mokrácia nyílt ellenségei és orvtámadói ellen kell küzdeni. Ezentúl is, függetlenül min­den baloldali hatalmi csoporttól és ragaszkodván a nyilt cs őszinte hirálat jogához — a belső ellenforradalommal s a külső imperializmussal szemben mindig egy fronton akarunk maradni a munkásság és a parasztság demokratikus és háborúellenes szándékaival. S azt akarjuk, amit eddig is akartunk s ami a Haladás igazi rendeltetése a mai politikában és a mai újságírásban — hogy maga a polgárság és az intelli­gencia is minél egységesebben legyen szolidáris ezekkel a szándékokkal; vegyen közvetle­nül részt a harcban, legyen a baloldali demokrácia kombat­táns erőtényezője, — ha másért nem, hogy a baloldali munkás­és parasztpártok kétségbe ne vonhassák ezeknek a rétegeknek létjogosultságát. * Két év óta e sorok írója egy­két csütörtök kivételével a Ha­ladás minden számában igyeke­zett ezeket a szempontokat fel­vetni és elfogadtatni úgy a bal­oldali polgársággal és értelmi­séggel, mint a népi demokrácia pártjaival. Sohasem szólt feles­leges és tolakvó szubjektív hangon, a saját nevében, csak speakere, tolmácsa volt pártjá­nak s olvasóinak. Most elsőíz­ben kénytelen személyes ügy­ben szólni, elenyésző magánba­jával előhozakodni a világ és a nemzet rengeteg közbaja között s ezért máris az olvasó elnézé­sét kéri. Idestova egy éve, hogy rám­szakadtak két világháború testi következményei. Azóta főképp ágyban fekszem, kórházakban, szanatóriumokban kísérletezek a feltápászkodással. Nem hival­kodom vele,, mert részben pasz­szióm, részben kötelességem diktálta, hogy a legelesettebb állapotban, tüdőgyulladás tető­fokán is elvégezzem a Haladás­sal szemben tartozó penzumo­mat. Most azonban mégis meg kell kísérelnem, hogy radikáli­sabban szerezzek vissza az egészségemből annyit, amennyi még visszaszerezhető. Dinnyés miniszterelnöknek és Vas Zol­tánnak, a Gazdasági Főtanács főtitkárának baráti nobiütása lehetővé tette, hogy előbb Genf­ben résztvehessek egy nem­zetközi konferencián s aztán néhány héten keresztül a he­gyekben gyógyítkozzam és megedződjem. * Két év után először hagyom el tehát íróasztalomat, amely egy év óta már csak az egylábú szana­tóriumi asztal volt, amilyenen az ágyban fekvő betegek ebéd­jét és vacsoráját szervírozzák, hogy ne fárasszák őket az étke­zéssel. Féltucat ilyen betintá­zott szanatóriumi asztalt ha­gyok magam után különböző budapesti gyógyintézetekben. Ha vannak olyan olvasók, akik a Haladást cikkeimért olvasták, amelyek ezeken az asztalokon is Íródtak, akkor most arra ké­rem őket, hogy olvassák majd Szívesen svájci leveleimet is, amelyek, amíg odakint leszek, minden héten megjelennek a Haladás első oldalán.' Há­rom év után először hagyom el hazámat s bizonyára lesz írnivalóm a háborúutáni Nyu­gat-Európáról ugyanúgy, aho­gyan — ha alkalom adódik rá — a ferdítéstől és úszítástól félrevezetett nyugateurópai olva­sónak is lesz frni- és mondani­valóm, e saját erejéből felépülő, az ellenséges múlttal viaskodó, biztató jövő felé haladó magyar demokráciáról is. * Több mint valószínű, hogy önmagam jelentőségének túlér­tékelése ez a kérés, amellyel most a Haladás sokezer olvasó­jához fordulok, -— hogy marad­janak távollétem alatt is ugyan­olyan hü barátai a Haladás­nak, mint eddig voltak s ami­lyen barátai mi — a Haladás egész szerkesztősége — voltunk és leszünk az olvasónak és amilyen hű hirdetői voltunk és leszünk azoknak az eszméknek és gyakorlati érdekeknek, ame­lyeknek szószólóivá szegődtünk. A Haladás szerkesztője és ki­váló munkatársai partner nél­kül hiába dolgoztak volna: csak ez a kölcsönös barátság s köl­csönös inspiráció tette lehetővé, hogy ez az újság, hatalmas tag­létszámú politikai párt s min­denféle érdekképviselet hátvéde nélkül s gazdasági és papírvál­ságon keresztül ina is él, sőt keményen áll a lábán. Él és hat anélkül, hogy bármit is feladott volna abból, amit első számá­ban hirdetett s bárkivel megal­kudott volna, bárkihez elszegő­dött volna. Csak ez a sajtóban egyedülálló, spontán barátság és kölcsönhatás íette lehetővé, KÜLPOLITIKAI HOROSZKOP 1947 december 15-ike vízválasz­lót jelent az európai emberiség tör­U'.ir U'-l>EN. VÁI.IIIJ.-.LII, ájaUI' !»lal kozó kitűzése nélkül megszakadtak a béke előkészületei, amelyek akár­milyen mély és széles szakadékot tártak is fel a fasizmus győztes ellenfelei között, mégis több mint két esztendőn át éltették a reményt az emberiség túlnyomó többségé­ben, hogy a végleges és igazi béke mégis beköszönt s a bizonytalan és lebegő, se béke. sem háború állapotot, a jószándékú népek és nemzetek közös és egyetértő mun­kája váltja fel. Ez a remény a béke ünnepének előestéjén egyelőre meghiúsult s bár a biztató szavak nem hiányoznak, az elmúlt tíz esz­tendő legtöbbször a borúlátóknak adott igazat. Vájjon igazuk lesz-e most is azoknak, akik a legsöté­tebb és legvadabb képeket vetítik lelki szemünk elé? Horoszkópot felállítani túlságo­san merész és naiv vállalkozás volna. A tények rideg sorozata azonban a borúlátó jóslatoknál sokkal megnyugtatóbb képet mulat, főleg, ha az alapvelő és világnéze­tektől független gazdasági ténye­zők szerepét kellően méltányoljuk. „Könyörtelen gazdasági háború az európai hegemóniáért indult meg december 15-én", így vezette be a Reuter diplomáciai szerkesz­tője a .londoni értekezletről szóló összefoglaló jelentését. A tétel he­lyes-e vagy sem, ezúttal nem vitat­juk, csak éppen megállapítjuk, hogy a hangsúly az Európa fölötti uralmon nyugszik. Európai hege­móniáért folyik a harc az angol közíró szerint, mint annyiszor c földrész dinamikus és véres törté­netében, csak éppen azzal a kü­lönbséggel, hogy a harcot ma már nem európai nagyhatalmak vívják egymás között, hanem két világ­hatalom, amelyek közül az egyik teljesen, a másik részlten Európán kívül fekszik. Ezzel a ténnyel éles és könyörtelen fény esik arra, amit néhai Teleki Pál azzal az óvatos mondattal jósolt meg a háború első esztendejében, hogy Európa elve­szíti centrális világgazdasági hely­zetét. Európa nem önellátó, a ten­gerentúli ^élelmiszer és nyersanyag utánpótlása nélkül, az clbántúli Európa sokmilliós tömegei foglal­kozásra és politikai felekezetre írta: Kiss IPessó való tekintet nélkül éhhalálra vol­nának ítélve. Ez a helyzet pedig nyomban bekövetkeznék, mihelyt a mai lebegő állapotot, a „hideg háborút" valóságos hadiállapot vál­taná fel. Az amerikai, kanadai és ausztráliai gabona és takarmány nélkül Európa ma nem élhet meg, ezt a tengerentúli gabonát, hogy egyébről ne is beszéljünk, Európa túlnyomóan mezőgazdasági kelleti fele ma még nem tudná pótolni. Nincs olyan halalom a földön, amely a nyugateurópai tömegek éhínségét s bizonyos idő múlva éh­halálát felelőtlenül felidézni merné, mert az éhező tömegek nem is­mernek félelmet és a káosz nem áll meg a politikai határokon. A második reális és kézenfekvő tényező, amely egyelőre kikap­csolja a háborús konfliktus vesze­delmét, az egymással szemben álló hatalmak erőinek inkommenzurá­bilis mivolta. Az amerikai katonai és gazdasági szakértők szinte egy­hangú véleménye szerint még az atombomba bevetése sem teszi le­hetővé a Szovjetunió szárazföldi erejének megtörését, viszont szá­razföldi haderőkkel a tengeri és légi fölényt legyőzni lehetetlen. Semmiféle háború, semmiféle győ­zelem az egymással szembenálló erők jellegét és mai egyeifsúlyát nem tudja megbontani. Tehát a há­ború sem oldaná meg a mai vitás kérdéseket. Fenyegető és veszedel­mes helyzetek keletkezhetnek, anél­kül azonban, hogy a fegyverek el­dördülnének, a divizók és a hadi­flották megindulnának s az új fé­lelmetes légi rajok elsötétítenék az eget. Tényezők és motívumok egész sorára lehetne hivatkozni annak az argumentumnak az alátámasztá­sára, hogy háborúra mégsem ke­rül a sor. Európa most kezd láb­badozni, a világrész szíve és gaz­dasági kulcsa, az egykori német birodalom, amely ma államnak nem nevezhető, még lábra sem ál­lott, az ú j keleti demokráciák min­den nagy munkalendületük elle­nére sem heverték ki teljesen sú­lyos háborús vérveszteségüket, a belső gazdasági egyensúly még mindig ingadozó, a két latin nagy­hatalom, Franciaország és Olasz­ország azon a határmesgyén mozog, amely a politikai harcokat a pol­gárháborútól elválasztja, a munkás hősiessége csodát művelt Angliában * hogy a Haladás ilyen eredmé­nyesen végezze el a magyar közéletben a bírálat és az átne­velés ráeső szerepét. S hogy az öt világrészben szétszóródott ma­gyaroknak s rajtuk keresztül a propaganda hatása alatt bizal­matlankodó hiszékeny külföld­nek bizonyíthassa: nem igaz, amit a magyar demokrácia ellenségei hirdetnek, hogy eb­ben az országban csak egyetlen szólam számára van akusztika. Lecturi salutem! Engedjek meg, hogy boldog újévet kiván­jak önöknek, mielőtt elindulok a hegyekbe, hogy új erőt gyűjt­sek a régi harchoz. is, de Anglia havi külkereskedelmi deficitje még mindig 150 és 200 millió dollár körül mozog s Ang­liára újabb háború pusztulást hozna és ebből a harmadik fegyve­res konflagrációból ezúttal a sem­legesek se maradnának ki. Mind-? ez a háború étlen szól! Es mégis, a sötét gondolat ott lebeg az euró­pai élet fölött, me rt a dolgozó tö­megek. ideértve a ma még polgári gondolkozású rétegeket is. tompán és elmosódottan érzik, hogy a vi­lág s az emberiség sorsát nemcsak az értelem és a logika, hanem mé­lyen a tudat alól feltörő irracioná­lis erők is uralják. Minden történeti párhuzam csa­lóka és tévútra vezet, de Pau] Va­lérv közel egy nemzedékkel ezelőtt megjósolta, hogy szenvedélyes po­litikai csatáink néhány nemzedék múlva „a tőzsdemanöverek jelen­tőségére törpülnek". Valóban, a racionálisan gondolkodó emberiség szemében azok a vallási háborúk, amelyek Európát három évszázad­dal ezelőtt darabokra szaggatták, ma gyermekes és értelmetlen vi­táknak tűnnek fel. Négyszáz éve, hogy az augsburgi birodalmi gyű­lés kimondotta a „cuius regio eius religio" elvét, amely minden kis német hercegnek és minden föl­desúrnak megadta a jogot, hogy jobbágyai és alattvalói hitvallását a saját kedve szerint megállapítsa. A mélyen protestáns lelkületű cse­hek így lettek katolikusok s az Illésházyak szlovák jobbágyai lute­ránusok. A cuius regio eius relií?io elve világnézeti cs gazdaságpoliti­kai vízválasztó lett a XVI. és XVII. században, az ellenreformáció so­rán a választóvonal ugyan eltoló­dott, de a westfáliai béke, 1648 óta egészben véve vállozatian ma­radt. Perpeluálódik-e a politikai és világnézeti választóvonal, ame­lyet a második világháború terem­tett, vagy kapitalista ellenreformá­ció küszöbén állunk? A kérdés más formába öltöztetve ugyanaz, mint amelyet ez elmefuttatás élére állítottunk, s így circulus vitiosus­hoz vezetne, ha lehetőségeit újból felfejtenők. * Mindezek materiális argumentu­mok, fényezők és meggondolások. De vájjon a materiális vilégnézet, amely Európát gyökeréig megrázta

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék