Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-12-02 / 49. szám

tv. ÉVFOLYAM SZERKESZTŐ ZSOLT­E­L A 49. SZÁM Rákosi Mátyás szombati beszéde természetesen nemcsak a Magyar Dolgozók Pártjának vagy e párt Központi Vezetőségének szólott, hanem az egész országnak s a ha­tárokon túl a világ közvéleményé­nek, amely a magyar fejlődést az elért sikerek és a következtü­kben növekedő politikai súlyhoz mért gyarapodó figyelemmel kíséri. A beszéd hangjával, felépítésével és tartalmával élesen elütött a szoká­sos magyar politikai megnyilatko­zásoktól. Nemcsak szónoki, de po­litikai, társadalmi teljesítmény volt , aki a szavak között és alatt meg­figyelte és követte a kimondott gondolatokon túlsugárzó valódi ér­telmet, az kiolvashatta vagy kihall­hatta e beszédből a magyar poli­tikai és gazdasági fejlődésnek a most következő időszakban kiala­kuló körvonalait­. „Magyarországon a gazdasági és politikai terveket matematikai pontossággal számít­ják ki, számbavesznek minden le­hetőséget és minden ellenállást, úgy hogy a terv megvalósítása ma már mint az óramű, úgy működik". "Ha nemrégiben a magyar kor­mány munkájáról egy kommunista­ellenes svájci hetilap. A megálla­pítás helyes és találó­s pontosan illik Rákosi Mátyás beszédére is, amely precíziós műszerhez hasonló pontossággal vázolta fel a magyar politika fő irányait.­­ Ebben­­a beszédben a szokásos politikai sallangot hiába keressük, egyszerű, tiszta, világosi és józan fogalmazásban sorakoztatta fel a Magyar Dolgozók Pártjának fő­titkára s kormány és a társadalom előtt álló feladatokat, számba vett minden lehetőséget és minden el­lenállást Különös érdeme, hogy az ellenállásokra erőteljes súlyt fektetett s minden kendőz­és nél­kül, őszintén és becsületesen fel­tárta a nehézségeket, amelyek a további erőteljes fejlődésnek útjá­ban állanak. És akadályok és ne­hézségek sorában a magyar közvé­lemény az érdemeltnél nagyobb je­lentőséget tulajdonít az ellentétnek, amely a magyar kormány és a magyar katolikus egyház feje kö­zött az utóbbi hetekben kiélesedett s Rákosi Mátyás kijelentése szerint a döntésre, eg­yoldal­ú döntésre, megérett­ A magyar polgári radi­kalizmus kezdettől kezdve küzdött az egyházi befolyásnak a polit­kai és gazdasági életből kikapcsolásá­ért,­ a laikus iskoláért és a klérus politikai befolyásának csökkenté­­séért s ebben a kérdésben fenntar­tás nélkül helyesli a kormány ál­láspontját, amelyet Rákosi Mátyás mérséklettel, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal fektetett le. A súlyra és jelentőségre második­­akadály, a magyar mezőgazdaság elmaradottsága Rákosi Mátyás be­szédében azzal a pontos formulá­zással és tudományos diagnosztiká­val emelkedett ki, amelyet a ma­gyar politikának ez a rendkívül fontos, mondhatni központi problé­mája megérdemel s amelyre az elmúlt években irányadó körökben nem fordítottak olyan gor­dot, aminőt megérdemel. Nem szemre­hányás csak megállapítás formájá­ban szögezzük le ezt a tényt, a magyar parasztság szellemi feleme­lésének és felvilágosításának nagy problémáját, amely, ha nem is elő­feltétele, de mindenesetre velejá­ró is a nagy magyar mezőgazdasági reformnak, amely a földbirtokre­form elengedhetetlen velejárója, s amely nélkül a magyar mezőgaz­dasági termelés azt a szerepet, amely az ország gazdaságában meg­illeti, nem töltheti be. Viszont e belterjességi reform nélkül egy­oldalú és egyensúlyhiányban ten­gődő marad a magyar gazdaság egésze is. Rákosi Mátyás beszédében felso­rolt ellenállási momentumok sorá­ban az ipari munkásság teljesítmé­nye és életszínvonala emelésének kérdését analizálni és kommentálni nem tartjuk ildomosnak. Ez a kér­dés az ipari munkásság s a Ma­gyar Dolgozók Pártjának legsajá-' tosabb belső ügye, amelynek meg­oldása kétségtelenül rövid időn belül teljes mértékben sikerül, ha — s ezzel rátérünk e rövid, s ki­merítő magyarázatra igényt egyál­talán nem tartó kommentár tulaj­donképpeni témájára —, ha a ma­gyar értelmiség teljes erővel és odaadással vesz részt a feladat megoldásában. Közhely és szürke, elcsépelt érvelés volna, ha ezúttal újból magyarázni éps megvilágítani igyekeznék az értelmiség szerepét a nagy forradalmak előkészítésében, vezetésében és diadalra vitelében. A magyar értelmiség egészének ez a tör­ténelmi szerepe azokból az okok­ból, amelyeket maga Rákosi Má­tyás elismerésre is méltó tárgyilagos­sággal kifejtett, sokkal szerényebb volt és jelentéktelenebb, mint akár a nyugati értelmiségé a francia for­radalomban . az orosz értelmiségé a nagy októberi forradalomban. De szerepe volt, nem is túlságosan jelentéktelen s­­zerepe lesz, még­pedig egyre növekvő. Ez a szerep egyformán jelentős az ipari terme­lés modernizálásában, a munkás­ság műszaki nevelésében, a mező­gazdaság belterjessé tételében, a falu szociális szerkezetének meg­újításában, csakúgy, mint a mate­riális világnézet begyöke­rezésé­ben, hogy az alig áttekinthető és számtalan irányban elágazó fel­adatkör csak néhány lersfontosab­bikát említsük. Ismételjük, az ér­telmiség társadalmi és gazdasági fontosságát han­gsúlyozni és meg­magyarázni közhely s fölösleges, ami mégis fontossá teszi a köteles­galamb, a béke galambja ékesíti a Nemzetközi Demokra­tikus Nőkongresszus jelvényét, a béke mellett jrn­ek állást foglalni a világ minden részéről a Nemzetközi Ntikongresszus küldöttei. «Mi, asszo­nyok ismerjük legjobban az élet érté­két, héiszen, mi szüljük keserves kín­nal az embert!* — jelentete ki Eugenie Colion asszony, a világ­hírű fizikus, a Nemzetközi Nípszövet sír elnöke. S valóban: a békéért való kemény és következetes küzdelem, a háborús uszítás elleni összefogás nm más, mint az élet értékének elisme­rése, az emberi élet védelme. A jobb, ajt eml­ert!)h, ne értésceszlik életét! küzdenek Kína fantudatra ébred! as­szonyal, amikor felveszik a harcot Csang-Kaj-Sek korhadozó, korrupt uralm­a ellen. Nemcsak asszonytár­saikért, hanem min,den elnyomott gyarmati ember felszabadulásáért harcolók Vietnam, Indokína, India asszonyai, akiket a gyarmatok jelen­legi urai kétszeres rab­ságban tarta­nak. Sokféle embertípust látunk III. a Nőszövetség baslajiesti kongresszusait, a fehér asszonyarcok mellett sárga és varna arcokat is. Mégsem éreztük hogy ezek az asszonyok valamiféle «exelikum­»-ot Jelenjenek, nem csapok­ meg bennünket a «aaway gitáre-fil­mes» giccses hangulata. Akik erre a kongresszusra eljöttek, akármilyen is­ségünké, hogy a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárának történelmi be­szédéből éppen az értelmiségre vo­natkozó részt ragadjuk ki és kom­mentáljuk, annak kettős oka van. Az első, hogy e lap elsősorban a ma­gyar értelmiség radikális része szó­csövének tekinti magát, s a máso­dik, hogy a magyar forradalmi át­alakulásnak — nem mondjuk dön­tő —, de rendkívül fontos és érzé­keny mai szakaszában­­az értelmi­ségnek, ha nem is üldözése, de „le­becsülése", mint ezt maga Rákosi Mátyás mondotta, káros és sajná­latos következményekkel járhat. Az értelmiség valóban lassúbb ütemben nőtt bele az új világba és az új világnézetbe, mint az ipari munkásság, s ez is igaz, hogy az értelmiségnek gyorsan helyezkedő és alkalmazkodó része tömegesen tódult egyes pártokba, Rákosi Má­tyás szerint a Szociáldemokrata Pártba, de ugyanezt a vádat joggal emelhetnék bármely más társa­dalmi réteg ellen is. Ujjal mutat­haatnánk azokra a csoportokra és foglalkozási ágakra, amelyek egy­forma buzgalommal tódultak, elő­ször a Magyar Élet Pártjába, azután Imrédy­ékhez s végül a nyi­lasokhoz, s egyforma buzgalommal vettek részt emberek üldözésében egyik vagy másik zászló alatt, ab­ban az üldözésben, amely végül a történelem legborzalmasabb tömeg­gyilkosságához vezetett. A gyors és lelkiismeretlen alkalmazkodás, illeszkedés, dörgölőzés és ügyeske­dés endémikus magyar tulajdonság, Mohácsnál vette kezdetét s egyál­talán nem új, sőt rég megszokott jelenség ama kevesek számára, akik legalább félszázada figyelik a ma­gyar társadalmi életnek ezt a rend­kívül visszataszító jelenségét. Ezzel szemben az értelmiségnek az a ré­sze, amely gondolkodik és mérle­gel, tanul és elmélyed, még akkor is, ha belépett a marxista pártok egyikébe, a matériát, amely még­ gondolkodó és intellektuális ember­nek is éppen új és elvont voltánál az areszinák és akármilyen távoli — tőlünk távoleső! — pontjáról jöttek is a világnak, mind harcos asszonyok, anyák és nővérek, akik az ertész em­beri közösség gondját viselik vállu­kon. Béke, gyermekvédelem, a nők teljes egyenjogúsítása! — ez a három legnőz­b pontja ennek a túlzás nélkül történelmi jelentőségűnek nevezhető tanácskozásnak­, amelynek résztvevői minden bizonnyal meg lehetnek elé­gedve a vendéglátó ma­gyar néppel és azokkal a vívmányokkal, amelyeket a magyar demokrácia a gyermekvéde­lem és a nők egyenjogúsítása terén eddig elért. Meg van a reményünk arra nézve, hogy ez a most elkezdő­dött és tíz napig tartó nőkongresszus új lendületet visz a világ nőmozgak­­oais­a, többek között a magyar asz­szonyok életébe is, s új feladatokat, új módszereket lát eléjük. Az asszo­nyok hangjai, a béke és a nemzet­közi szolidaritás hangját meg kell hal­lania minden jóakaratú embernek, tisít a türelmi idő és a kímélet kora Mlm Lizentyvel szemben — jelentette be Rákosi Mátyás szom­bati beszédében­. Nem tartjuk, mi!- jelent ez konkrétumokban. Velő­­mk­ a demokrácia háh­om­ év óta kí­nálja fel toleranciájával az alkalmat Mindszentynek, hogy hagyja abba szervezett aknamunkáját és ne álljon tovább is az eles tápfadalok­ élén, amelynek tagadhatatlanul vezetője és fogva nehéz, csak lépésről-lépésre emészti meg. Ebből csupán azt a következtetést merészeljük levonni, hogy az értelmiségnek az a része, amely valóban a marxista pártok­ba tódult, éppen korábbi nevelésé­nél és társadalmi helyezkedésénél fogva csak lépésről-lépésre nő bele a pártba. A magyar értelmiség so­raiban ezrével van olyan megfon­tolt, gondolkozó s őszintén demo­krata érzésű ember, aki akár világ­nézeti, akár erkölcsi okokból még nem­­küzdötte le belső fenntartásait a kollektivista világrenddel szem­ben, nem tagja a MDP-nak, de nem sorolható az új rendszer meg­átalkodott, soha meg nem győzhető ellenségei közé, sőt ellenkezőleg, őszinte és becsületes munkával igyekszik ennek az új rendszernek a megszilárdításához a maga mun­kájával hozzájárulni. Az értelmi­ségnek ez a rétege, a kiskereskedők é­s kisiparosok hozzá csatlakozó sokszázezres társadalmi csoportjai­val együtt ma félti szűkülő életle­hetőségeit és aggodalommal néz a jövőbe. A bizonytalanság és féle­­­lem gyenge és törékeny kötőszövet minden átalakuló társadalomban s így elsőrendű érdek a kötést szi­lárd pHM is állandóbbá alakítani. Fontos ez azért is, m­­ert nemcsak a pénznek, a gondolatoknak is meg­van a maguk forgási sebessége és cirkulációja. Az értelmiség a tár­sadalmi rétegek között elfoglalt köz­ponti és minden irányban kisugár­zó helyzete és munkája révén a saját gondolatainak a terjedési kö­rét igen nagy mértékben tágíthatja és mozgási sebességét megsokszo­rozhatja. Minden modern társadal­mi és politikai mozgalom alapja és kiinduló pontja a tömeg. De a tömegeken belül különleges dina­mikájú és kinetikájú sejtek van­nak, ezek a sejtek, az intellektuális csoportok és egyéniségek, akiknek a szava az átlagnál nagyobb súly­lyal esik a latba. Az élő szó ereje az értelmiség szájában geometriai élesztője. Mindszenty csig tünteti fel magát, mintha 5 lenne a megtámadott fél. A «Temesi» egyik budapesti tudó­sítója szerint az esztergomi érsek ar­ról panaszkodik, hogy nem volt m­­g hercegprímás Magyarországon, akik annyit támadtak volna, mint őt. Hogy ő kezdte ezt a harcot, ő indította el a kampányt a demokratikus uralom el­len, arról nem beszél. Ismételjük: nem ismerjük a kormány szándékát. Egyet azonban tudunk: a személyes aktus, ami Mindszed­yt, vagy más papi sze­mélyeket érhet, csak félig oldaná meg azt a viszályt amit az egyház és az állam között szított. Intézmé­nyes tettekre van szükség. Az­okat a szervezeteket is meg kell szüntetni, amelyek Mindszenty egh­áelójának imseruimeritiim­al. Az egyházat el kell választani az állasától. Az állam nem nyújthat sem anyagi, sem erkölcsi támogatást ahhoz, htály ellene építse­nek ki és tartsanak er­ídítménye­ket, amelyekből a vallás álarca alatt ropogtassanak­­ pusítákat és lőjje­nek ki mérgezett nyilakat a demokratikus szabadság és újjáciskálás művére és hadseregére. Az új mintán t­etlen re­formációt­sel kell számolni. Nem lehet szakadatlann nyugtaiad­aágban tartani az országot, nem lehet a kedélyeket o­landóan zaklatni és a szakismereti kofit Sil­usi díjat, mesterségesen szítani, mint edd­ig a klérus ezerkarú polipjai tették. Céltudatos és célravetető in­tézkedésekkel lehet csak megszüntetn­ az egyház politikai visszaéléseit. A kíméleti idő nemcsak Mindszentyvel t­eremben járt le, arányban nő, ezért káros és ve­szedelmes az értelmiség elvadítása és elidegenítése, ami viszont a le­becsülés elkerülhetetlen következ­­m­énye. Hogy még világosabban be­széljünk, a mérnök és a munkás, az ügyvéd és az ügyfél, az orvos és a beteg, az iparos és a segéd, a ke-e­resked­ő és a vevő kölcsönös viszo­nyában a befolyásolásnak olyan széles skálája tárul ki, amelyet ki­számítani nem lehet, legfeljebb megbecsülni. Az értelmiségiek közül kit tart meg a Párt tagjai között, kit nem, természetesen a Magyar Dolgozók Pártjának saját külön, belső ügye, amelyhez hozzászólni nincs jo­gunk. De a magyar értelmiségi kö­zéposztály rendszeres politikai és gazdasági, világszemléleti és erköl­csi nevelése, amelynek alapfeltétele az életlehetőség megőrzése, már nem pártügy, hanem a magyar nép s a magyar társadalom egészének ez ügye, amelyhez hozzászólni nemcsak jogunk, de kötelességünk is. Az értelmiség nevelése és szellemi átállítása tökéletlen és eredményte­len marad, ha materiális téren életszínvonala nem emelkedik, ha életformái durvulnak s alacsonyabb szintre süllyednek. Ez nem csupán a kérdésnek arra a szektorára vo­natkozik, amely az állások és hi­vatalok betöltésével áll kapcsolat­­srt. Nincs veszélyesebb, mint az­ értelmiségi kontraszelekció, ami éppen a jugoszláv fejlődésben veze­tett súlyos szétesési jelenségekhez. A kontraszelekció, a hirtelen és felületes személyi politika, nem­csak azzal a következménnyel jár, hogy a fejlődést gátolja, lassítja, vagy éppen helytelen irányba te­reli, hanem azzal is, hogy a való­ban képzett és tudós értelmiségiek f­elé gátakat emel, érvényesülésüket megakadályozza, másod-, sőt har­madrendű embereket állít a való tu­dás és hozzáértés mestereinek a he­lyébe, s azzal is, hogy elkedvetleníti, közönybe, kétségbeesésbe taszítja azokat, akiket kellő politikai és gazdasági neveléssel bár lassabban, mint az ügyes helyezkedőket, a modern népi demokrácia igen hasznos munkatársaivá, sőt őszinte híveivé lehetne emelni. A probléma sokkal nagyobb, sokrétűbb és szélesebb körű, sem­hogy e rövid­­cikk keretében min­den részletére kitérni, minden je­lenségét megvilágítani s minden javító lehetőséget kimeríteni lehet­­ne. Csak néhány kiemelkedő mo­mentumra igyekeztünk rámutatni s azért hogy a kérdést a masa rö­vid és tömör formu­lázásában Rákosi Mátyás szombati beszédében felve­tette a magyar értelmiség őszinte hálával adózik. Azt is elismerjük, hogy a Magyar Dolgozók Pártjá-­­nak főtitkára azzal a politikai böl­csességgel és mérséklettel, amely egész egyéniségét jellemzi, a kér­­désnek csak a párttisztogatással összefüggő részletét említette meg. De engedtessék meg nekünk, hogy­ a pars pro toto elvénél fogva ezt a beszédet kiterjesztő értelmében magyarázzuk s a magyar értelmi­ség egészének, de a magyar pol­­gárságnak őszintén demokrata gon­dolkozású az értelmiséghez csatla­kozó rétegeinek, a magyar kisipa­rosságnak és kiskereskedőknek a nevében kimondjuk azt a reményt hogy az elmúlt évtizedek vészes öröksége, emberek, családok exisz­tenciália­i lehetőségeinek könyör­telen kezelése, amely annyi pusztí­tást okozott ebben az országban, Rákosi Mátyás szombati beszédje után egyszer s mindenkorra­­eltűnik. 2 !

Next