Halászat, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
V. évf. 12. szám, Szerkesztőség: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11. Kiadóhivatal: Budapest, V., Báthory utca 10. VI. em. Telefon 123-410 Felelős szerkesztő: Pékh Gyula országos halászati főfelügyelő. 1968. December Gondolatok az év végén... Ismét eltelt egy esztendő. Hol rohanva, hol ballagva telik-múlik az idő, de akárhogyan: a halászati szövetkezeteink a 15. év küszöbéhez érkeztek. „Másfél évtized nem nagy idő a történelemben” — szokták mondani a szónokok, amikor ki akarják domborítani, hogy „mindazonáltal” stb. Mi pedig — ezzel szemben — mondjuk ki egyenesen, hogy az elmúlt 14 év, sőt egyetlen egy év is, igenis „nagy idő” volt a halászati szövetkezetek, a természetesvízi halászat történetében éppen úgy, mint ahogyan ez az időszak az évek távolságával szinte le sem mérhető előrelépést jelent hazánk, népünk felemelkedésében, állami, társadalmi és gazdasági berendezkedésünk átalakulásában, gazdasági és művelődési eredményeink álmodni sem mert színvonalának elérésében. Van egy szép költői hasonlat a tengerszemről, amely „titokzatos földalatti utakon” láthatatlan összeköttetésben áll a tengerrel, megérzik annak viharait, csendes szomorúságát, harsogó örömét. Nos, ha úgy tetszik , a természetesvízi halászat ilyen „tengerszeme” népgazdaságunknak, de az összeköttetés, amelyben azzal áll, egyáltalán nem titokzatos, nem földalatti és nem láthatatlan, hanem nagyon is világos, valóságos és nagyon is látható. Valóban: a természetesvízi halászatunk, a halászati szövetkezetek mozgalma felszabadulásunk óta ugyanazon a fejlődésen ment át, mint népi demokráciánk, állami, társadalmi és gazdasági berendezkedésünk szocialista átalakulásának egész folyamata a maga széles, hol egyenes, hol néha egy kicsit kanyargós országútján, amely azonban a zökkenőkön át is szüntelenül halad az új világ kitárulása felé. A dialektikus materializmus a régi elhalásának és az új keletkezésének folyamatát fejlődésében és összefüggéseiben szemléli, éppen ezért szeret behatolni a részletekbe, leszállni a mélységekbe, hogy a kicsiségek összetevéséből állapítsa meg a nagyot, a részekből az egészet. Az ilyen kutató szem részére melegen ajánljuk a természetesvízi halászat 14 éves történetének áttekintését. Aki veszi ezt a fáradságot, meggyőződhetik róla: egy hatalmas erő, a szocializmus formáló ereje hogyan változtatta a távoli vizek magányának egyéni életérzésű — individualista — emberét kollektív szemléletű szövetkezeti emberré, a vizek hajdani jobbágyait, a Duna, Tisza, Körösök „Tiborcait” hogyan emelte fel a szociális és kulturális nyomorúság mélységeiből az emberhez méltó élet anyagi és szellemi színvonalára; hogyan vette ki kezéből az erőt sorvasztó, meddő időpazarlást jelentő kézi evezőt és ültette motoros vízijárművekre, hogy percek alatt elröpítse a távoli munkahelyekre; hogyan öltöztette régi rongyai helyén a természet mostohasága ellen oltalmazó védőruhákba; hogyan nevelt a vetés nélkül arató, a halat csupán kifogni tudó (amire a kapitalizmus tanította) halászból haltenyésztő halászt, aki már tógazdaságot épít és profilindexről beszél; hogyan adta az ósdi módszerekhez ragaszkodó, „öregapám is így csinálta”típusú halász kezébe az elkoptathatatlan perionhálót; hogyan épített a „romantikus” nádkunyhó helyén a jeges áradatot álló halászházat, ahol a pihenőre térő halász újságot és szaklapot olvashat stb., stb. — folytathatnánk még tovább. De inkább nézze meg, akinek kedve és ideje van hozzá. Minderről beszélni fog a paksiak, gyomaiak halastava, a pereszugi és kákafoki „halgyár”, az esztergomi Üsző Falu valóságos „úszó faluja”, a Vak Bottyán úszó halászház óriási tárolóbárkájával és brigádszállásaival; a szolnokiak székháza és kultúrterme; a htsz-melléküzemek mind gazdagabban és változatosabban kibontakozó hálózata. Azt mondhatná valaki: túlságosan szép képet festettem. Mi tagadás, a kiragadott példák nem minden htsz-re illenek. Vannak élenjárók, haladottak és elmaradottak. De az utóbbi típus mind kevesebb és kevesebb, maholnap elfogy, mint a holdvilág. Talán egy-két esztendő még és a mennyiségi át fog csapni a minőségibe. Mert erre tartunk, erre haladunk. A halászati termelőszövetkezetekre nem hibáik a jellemzőek. A hibakeresőknek pedig azt mondjuk: keressék tovább is a hibákat, tárják fel a fogyatékosságokat, de ne csak ezt tegyék, hanem segítsenek is. Jó tanácsokkal, szóval és tettel. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánunk derék halászainknak és barátainknak sikerekben gazdag új esztendőt! Faragó Sándor Brigádban halásznak a Holt-Tiszában a csongrádi „Haladás” halászati szövetkezet tagjai. Vízbe merítik a 160 m hosszú állóvízi nagyhálót és át- meg átfésülik vele a vizet parttól partig. Néha akad bőséges zsákmány, néha meg bizony „lyukas a háló”, azaz kevés hal akad meg benne, mert a halászszerencse is forgandó. — Képünkön a halászszövetkezet tagjai az őszi nagyhálózást végzik. Éppen partot ért a háló zsákja, — ebbe tömörülnek össze a halak. Benedek József, Benke Imre, Benke József, Bakos Rókus és társaik számba veszik a ficánkoló halakat. Serényen dolgoznak, hiszen a halászat a kenyerük. (Várkonyi I. felv.) 223