Siketek és Nagyothallók Lapja, 1955 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1955-11-01 / 11. szám

2 3 mi történik Gwenfben . Ha összegezzük az első tíz nap eredményét, azt kell mon­danunk, hogy megtört a me­revség jege, főleg a szovjet de­legáció jóvoltából, de még igen fontos napirendi pontoknál eltérőek a felfogások. A tulaj­donképpeni lényege a genfi tárgyalásoknak az európai biz­tonság megteremtése, ami Né­metország problémájának meg­oldása nélkül lehetetlen. Eb­ben a kérdésben ellenkező né­zeteket hangoztatnak Nyuga­ton és Keleten. A nyugati kül­ügyminiszterek minden áron szeretnék Németországot egye­síteni, amit úgy képzelnek el, hogy Kelet-Németországot be­kebelezik Adenauerékhez és az így egyesített Németország tagja lenne a NATO-nak. Ez a terv meglehetősen naiv, mint­ha mi n­em történt volna az el­múlt tíz év alatt Kelet-Német­­országban. Csak nem képzelik, hogy a keletnémetek minden szocialista vívmányukat, az üzemek államosítását, a föld­birtok felosztását, a dolgozók anyagi és szellemi felszabadu­lását odadobják áldozatul fel­­lengős, nacionalista jelszava­kért és újra magukra hagyják rakni a kapitalizmus bilincseit. A társadalmi fejlődésben vis­­­szalépés nincsen. A szovjet javaslat a követ­kező: Először teremtsük meg az európai kollektív­ biztonsá­got a NATO és a varsói egyez­ményt aláírt államok részvé­telével, hozzávéve a két Né­metországot, melyek mind­egyike szuverén állam jelen­leg. A német állam egyesítését bízzuk egy következő határ­időre és elsősorban a német nép döntsön sorsa felől, egy szabad és titkos választás út­ján, amelynek időpontjában már nem lennének külföldi csapatok Németország terüle­tén. A nyugati rek egyelőre külügyminiszte­elzárkóznak az ilyen megoldás elől, mert vá­lasztásokat ők csak a szuro­nyok árnyékában tudnak el­képzelni. A Szovjetunió váltig hangoz­tatta annak idején, hogy a pá­rizsi szerződések megakadá­lyozzák a német kérdés közeli megoldását. Nem vették figye­lembe és mint megszállottak hajszolták keresztül a párizsi szerződést, hogy akkor majd az „erő helyzetéből“ tárgyalnak a Szovjetunióval. S most azt kell látnunk, hogy aki megerősö­dött, az nem ők voltak, hanem a béketábor és Kelet-Németor­­szág. Adenauer azt képzelte, hogy majd csak bemasírozik az új Wehrmacht élén Kelet­re. S most láthatja, hogy az egyesítés messzebb van, mint valaha. A világ közvéleménye ébe­ren figyeli, hogy mi történik Genfben. Naponta érkeznek a nyugati államokból különféle küldöttségek, demokratikus tö­megszervezetek határozatait adják át a három nyugati dele­gációnak. Nem tehetik tehát a nyugati külügyminiszterek, hogy merev álláspontokhoz ra­gaszkodva, visszautasítsanak minden, a túloldalról jövő ja­vaslatot. A népek megegyezést akar­nak, békét akarnak, s megkö­vetelik, hogy a tárgyalásokat a kormányfői értekezleten kiala­kult , genfi szellem" jegyében folytassák. 10(.ХХХХХЮОООООООСС<К)СССХХУЭООаОООООООССЮОООООООООООООООООС (Folytatás az 1. oldalról.) Ságban széles vita alakult ki a jelbeszédről, mint segéd­­eszközről és megoszlottak a vélemények. Végül is ezt az ügyet albizottságnak adták ki. Utána következett a kong­resszus összülése, melyen összefoglalták a bizottságok munkáját és a­­ bizottság határozatait pontokba fog­lalva — mint a következő kongresszus programját — elfogadták, felhíva a nemze­tek delegációit, hogy a szá­mukra legaktuálisabb és leg­fontosabb kérdésekkel fog­lalkozzanak, azokat a III. világkongresszusra készít­sék elő és dolgozzák fel. A határozati pontokat minden delegáció megkapta és így nekünk is módunkban lesz a következő világkongres­­­szusra kellőképpen felké­szülni. Befejezőben a világ­­kongresszus elfogadta az elő­készítő bizottság javaslatát a világkongresszus új elnök­ségére nézve. Az összülés alatt és utána újra összetalálkoztunk az előző napon megismert, ott élő magyarokkal, sőt az újabban érkezett jugoszlá­viai magyarokkal is. Volt köztük egy, ki még Vácról ismert engem. Ezekkel együtt Végh igazgató fény­­képfelvételt készített ró­lunk. Az aznapi ebédet tár­saságukban fogyasztottam el. Ebéd után Végh igazga­tóval a zágrábi siketnémák intézetét látogattuk meg, ahol a nevelésügyi, irodalmi és részben művészeti kiállí­tás volt. Erről is később írunk. Végh igazgatót magá­ra hagyva, a Dinamó-sta­dionba siettem. Megjegy­zem, hogy a kongresszus tar­tamára a delegátusok oly igazolványt kaptak, melynek igénybevételével díjtalanul utazhattunk Zágráb villa­mosvonalain. A stadionba is külön belépőt kaptunk. Az­nap a Jugoszlávia—Cseh­szlovákia siket nemzetközi labdarúgó mérkőzést játszot­ták le. Ez a mérkőzés is ju­­goszlávok győzelmével vég­ződött. A 8:2 arány világo­san mutatja az erőviszonyo­kat. Aznap este, azaz augusz­tus 27-én a kongresszus a zágrábi „„Esplanade“ szálló­ban tartott bankettel fejező­dött be. A banketten vala­mennyi delegáció részt vett. Jellemző a nagy részvételre, hogy nemcsak az óriási ki­terjedésű főterem, hanem a nagy befogadóképességgel rendelkező oldaltermek, sőt a kerthelyiség is zsúfolva volt. A banketten bőséges és választékos ételt-italt szol­gáltak fel, s folytatódtak a baráti beszélgetések, mely­nek végeztével mint jó ba­rátok mondtunk egymásnak búcsút. Mint külön érdekességet említjük meg, hogy a jugo­szláv posta a kongresszus al­kalmából és tartama alatt kongresszusi bélyeget ho­zott forgalomba. ★ A jugoszláviai élmények további részét is útijegyzet­­szerűen fogjuk közölni. N. E. SIKETEK ÉS NAGYOTHALLOK LAPJA A nagyothallók problémáiról Több ízben elhangzott már a választmányi üléseken­ és egyéb értekezleteken, hogy a nagyothallók kevesen vannak, s ezért elsősorban a nagyot­halló csoport hiányos propa­gandáját okolják. Nézzük hát meg, hogyan is áll ez a kérdés? Való igaz, hogy kevés be­szervezett nagyothalló van szö­vetségünkben, hiszen tudva­lévően csak­ Budapesten sok ezerre rúg a számunk, viszont a csoportnál mindössze alig száz fő van nyilvántartva. Mi, akik évtizedek óta egyesületi életet élünk, részben még a régi Na­gyothallók Egyesületében fog­lalkoztunk ezzel a problémá­val, hiszen érdekünk, hogy minél erősebb legyen a csoport. Meg kell mondanunk, hogy nem csupán szervezési kérdés­ről van szó, hanem sokkal mé­lyebben kell a dolgokkal fog­lalkozni és rámutatni egyes pontokra, ahol a nagyothallók csoportos együttélése külön­bözik a siketnémákétól. Első­sorban a nagyothallók­nak csak igen kis töredéke van fiatalabb korban, ez a rész az, amely gyermekkori betegség­ből kifolyólag lett halláscsök­kent, s ezeket a Nagyothallók Iskolájában nevelték. Az innen kikerült gyermekek túlnyomó többségükben a­­­iketnémákhoz sodródtak, ahol pajtásaiktól el­tanulták a jelbeszédet. Sok­sok ilyen­­ nagyotthallót isme­rünk szövetségünkben, akik minden rábeszélésünk dacára, nem hajlandók a nagyothallók közé járni. Miért? Most érke­zünk a tulajdonképpeni lé­nyeghez. A nagyothallás túl­nyomóig az ötven­­ év körül kezd komolyabb zavarokat okozni, főleg nőknél, úgyneve­zett elmeszesedési folyamat miatt. Ha megnézzük, úgy a múltban, mint a jelenben cso­portunkat, azt láthatjuk, hogy alig van fiatal közöttük. Ha el is jön egyszer-kétszer, hamar elunja magát, mert nem talál megfelelő szórakozást, amit azonban megtalál a siketnéma fiatalságnál, ahol minden sportágban, táncban, műked­velésben kifejlett mozgalom van. Az a kevés fiatal, amely je­lenleg a nagyothallóknál van, nem elég ahhoz, hogy erőteljes, életképes, kulturális mozgal­mat tudjon csinálni, szükség van tehát az idősebbek munká­jára is, akik viszont tudvalé­vően nem olyan dinamikusak, mint azt korunk szelleme meg­kívánná. Ennek dacára nem remény­telen a helyzet. Egy bizonyos réteg kivételével, akiket poli­tikai szemléletük választ el tő­lünk, vagy egyéb kispolgári gátlásaik vannak, a többieket be lehetne szervezni csak fel kellene találni, meg kell keres­ni őket. Jómagam az elmúlt években írásban adtam be szövetségünk titkárságának különféle javas­latokat, amik azonban mind­máig nem lettek megvalósítva. Javaslataim: 1. Minden fül­ambulancián, otthon rendelő fülorvosnál helyezzünk el egy ízléses kivitelű táblácskát, amelyben a beteg figyelmét felhívjuk Szövetségünkre. 2. Körlevéllel fordulni a lakóbi­zottságokhoz, hogy adják meg a körzetükben lakó nagyothal­lók címét, mert a statisztikai kimutatás megbízhatatlan. 3. Időnként napilapokban, képes hetilapokban cikkeket elhe­lyezni, amelyben felhívjuk magunkra a figyelmet. 4. A nagyothalló telefont árusító céget be kell vonni propagan­dánkba, adják meg nekünk vevőik lakáscímét, akiket ál­dozatként felkereshetnek. propagandistáink 5. Ugyancsak körlevéllel kell fordulni az üzemi bizottságokhoz, hogy dolgozóik között lévő nagyot­hallókat irányítsák hozzánk. Ez az út járható, és elsősor­ban fizikai dolgozóink között kell felkutatni a nagyothalló­kat, mert sok éves tapasztala­taink azt bizonyítják, hogy a munkásember nem törődik fo­gyatékosságával. Nem tanul meg szájró­l leolvasni, elmarad az élő nyelv kultúrájától, ma­gába zárkózott és morózus lesz, családjának és környeze­tének bánatára. Beszervezett tagjaink társadalmi megoszlá­sa is ezt bizonyítja, alig van közöttük fizikai dolgozó. Ezt a propagandát véghez vinni agilis és kitartó, főleg idővel rendelkező gárdára vol­na szükségünk. Lehetetlen fel­adat nincs az elmondottakban. Első­sorban Szövetségünk ve­zetőségétől várunk technikai segítséget, a személyes propa­gandamunkához pedig a meg­lévő törzsgárdából várunk je­lentkezőke­t. Kormányzatunk, amikor le­hetővé tette, hogy a siketekkel karöltve, gond nélkül, sőt minden támogatást megkapva élhetjük egyesületi életünket elvárja tőlünk, hogy felkeres­sük, beszervezzük elesett sors­társainkat, akik talán nem is tudva rólunk, magányosan, szomorú elhagyatottságban élik le napjaikat. Sajtónkon keresztül is hívó szóval fordulunk mindazon nagyothallókhoz, akikhez eljut lapunk, bennünket, hogy keressenek fel Legyen minden egyes tagtársunk apostola az agitációnak, beszéljen rólunk mindenhol ahol még beszerve­­zetlen nagyothallóval találko­zik. tes Bárhol találkozik a jellegző­készülék gombocskával embertársai fülében, szólítsa meg, ha nem ismeri, és hívja el hozzánk. Minél többen le­szünk, annál tartalmasabb, mozgalmasabb lesz csoportunk élete, s szeretnénk egyszer már eredményeket is felmutat­ni, hogy ne csupán jogos kriti­kát kapjunk siket sorstár­sainktól. B. Gy. Tapasztalatcsere-látogatás Vácon . A debreceni siketnémák ál­lami intézeteinek 10 tanára, 2 felügyelője és gondnoka ta­pasztalatcsere látogatáson volt a váci testvérintézetben októ­ber 25. és 26-án. Mindkét na­pon hospitáltak az intézet alsó és felső tagozati osztályaiban. Részletesen, behatóan figyel­ték az osztályokban folyó be­szédnevelő munkát. A bemu­tató tanítások nyomán számos módszertani kérdést vitattak meg. Kicserélték nézeteiket a beszédnevelés alaki és tartalmi kérdéseiről az egyes osztályok­ban. Látogatásukat kétórás igen mozgalmas és értékes vitával zárták le, Összegezve a látot­takat, megállapították, hogy az intézet módszertani munkájá­ban egységes képet nyújt, me­lyet a cselekvő szemléltetés el­vének megvalósítása jellemez. Megtekintették a torna- és a rajzórákon folyó munkákat is. A második nap délutánján az­ ipari tagozat műhelyeit is meg­látogatták. A kattogó villany­varrógépek és a zakatoló szö­vőgépek között szorgalmas, ügyeskező ipari tanulóleá­nyaink dolgoztak. Egy csoport pedig tantermi foglalkozáson vett részt. A vendégek a ter­melőmunka, a fegyelem és rend láttán elismerésüket fe­jezték ki. Különösen nagy volt az öröm, amikor az ipari tanulók között a volt növendé­keiket is felismerték a debre­ceni tanárnők, tanárok. A leá­nyok szeretettel fordultak volt nevelőikhez, kérdezősködtek a régi iskola dolgai felől, az ott­honmaradottakról, felügyelő nénikről. S hogy a volt tanárok aggódó gondoskodása nem szű­nik meg az évvégi bizonyítvány kiosztásával bizonyítja, hogy ők is megkérdezték a leányok­tól, miképpen érzik magukat az új intézetben, az új munka­körben. A válasz kielégítő volt, de mindennél többet bi­zonyít, ha piros-pozsgás arcu­kat, jókedvüket látjuk, vagy a súlykimutatást — mert hiszen nemcsak értelmességben, de testben is gyarapodtak, van aki 4—5 kilót is hízott szep­tember óta. Este a váci intézet pedagógus szakszervezete klubnapot tar­tott, amelyen az intézet 50 fő­nyi tagsága vendégül látta a debreceni kartársakat. Ének­kar, szavalatok, énekszámok, jelenetek szellemes és tarka műsora tette hangulatossá a szakszervezeti összejövetelt, melynek műsorából a debrece­ni kartársak is kivették részü­ket. Munkában és szórakozás­ban összehangolva, hasznosan és kellemesen teltek a látoga­tás órái. Angyal József igazgató meg­állapította, hogy népi demokrá­ciánk, oktatásügyünknek ez az intézkedése, amely lehetővé tette a csoportos tanulmányi látogatást, nagyon hasznos és a továbbképzésnek is komoly formája. Nemcsak egyesek tesznek látogatást, hanem a párhuzamos osztályok vezetői, mindennapi munkájuk apró, hétköznapi, de alapvető felada­taiknak részleteit tárgyalják meg, s eközben barátokká és egy cél, a jobb beszédnevelés érdekében versenytársakká válnak. A debreceni kartársak fi­gyelme, akik Nyúl László igaz­gatóhelyettes vezetésével jöt­tek, mindenre kiterjedt. Az ebédlői rendet megdicsérték. Elismerőleg nyilatkoztak a jó kartársias szellemről és egyet­értésről. Bíráltak és elismertek, s szavaikat, amelyeket a jóin­dulat és a szeretet sugallt, kö­szönettel vettük. Köszönjük meghívásukat s mi is látoga­tásra készülünk még ebben az iskolai tanévben. Segesvári Ferenc Választmányi ülés A Szövetség ez év október hó 30. napján tartotta orszá­gos választmányi ülését, me­lyen az újonnan alakult vi­déki csoportok is képviseltet­ték magukat. Ezen a választ­mányi ülésen az Egészség­­ségügyi Minisztérium Szociál­politikai Főosztálya részéről Malinszky László főelőadó volt jelen. Mink Mátyás elnök nyi­totta meg az ülést, és ismer­tette a napirendi pontokat. Nagy Ernő főtitkárhelyettes másfélórás beszédében szá­molt be a Szövetség vezetősé­ge által a legutóbbi küldött­­közgyűlés óta végzett főbb munkákról és vázolta az előt­tük álló feladatokat. Kurucz Béla főtitkár kiemelte és jobb megvilágításba helyezte a be­számoló fontosabb részleteit. Farkas László gazdasági alel­­nök az általános pénztári je­lentést adta elő. Cseh Zoltánná (Csikkel Gizella) bejelentette, hogy az ellenőrzések során mindent rendben lévőnek ta­lált. Ugyanezt jelentette számvizsgáló bizottság nevé­­­ben, Bácskay János számvizs­gáló is, rámutatva a tagdíjhát­ralék felszámolásának fontos­ságára. A beszámolókhoz, il­letve jelentésekhez a választ­mányi tagok figyelemreméltó részéről több hozzászólás, javaslat és indítvány hang­zott el. Kurucz Béla főtitkár és Nagy Ernő főtitkárhelyettes válaszadásai után Emszt Kál­mánná orsz. szervezőtitkár elő­­terjesztette az elnökség határo­zati javaslatát, amit a választ­mány az alábbiakban fogadott el: 1. Állandó sport­bizottság alakítása. 2. Mezőgazdasági foglalkoztató létesítése tanu­latlan és kevés iskolával ren­delkező siketnéma fiúk részére és ennek a foglalkoztatónak a Szövetség által való patronálá­sa. 3. Ipari foglalkoztató léte­sítése, ahol ipari tanulóképzés is lesz. 4. 1956. évben minden megyében helyi csoportot kell alakítani és ezek mellett fió­kokat létesíteni. 5. A Szom­bathelyi Siketnémák Cipőipari Vállalatánál el kell érni, hogy 50 százalékban siketeket és nagyothallókat foglalkoztas­sanak. 6. A szombathelyi vál­lalat igazgatójának elnökségi ülésen ismertetést kell adni a vállalat működéséről. 7. Sze­génysorsú tagtársaknak hátra­lékuk rendezésére kedvez­ményt biztosítani. S a kedvezményes tagdíjfizetést kiterjeszteni indokolt ese­tekben az arra rászorulók részére. 8. A szerkesz­tő bizottság átszervezése. 9. Kultúr állandó bizottság ki­egészítése. A választmány a felállított állandó sport bizott­ságba hosszas vita után Bátori Jenő, Kentner Kálmán és öz Katalin tagtársakat választot­ta be. A szerkesztő bizottság­ba pedig Bogner Gyula, Nagy Ernő, Neugebauer Frigyesné, Emszt Kálmánná, Galambos Ernő, Bácskay Jánosné és Markó Gergelyné tagtársakat. Az állandó kultúr­bizottságot Cs. Varjú Mária kívánásával Takács Gábor tagtárssal egé­szítette ki. Ezután Emsztné orsz. szervezőtitkár felolvasta Ábrahám Félix sportalelnök levelét, melyben bejelentette sportalelnöki tiszte alól való lemondását, mivel azt a funk­ciót edzői beosztása miatt nem tudja ellátni és korlátozná ed­zői tanulmányai folytatásában. A választmány a felhozott in­dokok alapján Ábrahám Félix sportalelnöki tisztről való le­mondását elfogadta, a választ­mányi tagság meghagyása mel­lett. A választmányi ülés, mely de. 9 óra után vette kezdetét, este 18 óra előtt ért véget. munkásév egy helyben Goda Sándor tagtársunk az Athenaeum Nyomda igazgató­jától a következő szövegű el­ismerő levelet kapta: • „Goda Sándor kéziszedő elvtársnak! Az Elvtárs 1915 óta, tehát 40 éve megszakítás nélkül dolgo­zik üzemünkben. Ebből az alkalomból őszinte jókívánságaimat fejezem ki és kívánom, hogy még hosszú ideig jó egészségben és hason­ló szorgalommal dolgozhasson vállalatunknál. Negyven évi lelkiismeretes és becsületes munkájáért igaz­gatói dicséretben és a Munka Törvénykönyv rendelkezése értelmében egy havi alapbéré­nek megfelelő jutalomban ré­szesítem. Elvtársi üdvözlettel:­­ Soproni Béla.“ A szövetség melegen gratu­lál Goda Sándor tagtársnak a szép kitüntetésért, s a negy­ven éves hűséges és becsüle­tes munkásságát példaképül állítja a többi tagtársak felé. Emlékezzünk KÖNIG ZSIGMOND Született Budapesten, 1894. április 4-én. Iparos családból származott. 6 éves szerzett betegségben korában siketült meg. 1902—1907-ig a budapesti Bethlen téri siketnémák inté­zetében tanult, ahol éles fel­fogásával a legjobb tanulók so­rába emelkedett. Kitanulta az aranyműves és ékszerész mesterséget. Inas évei alatt bekapcsolódott a Si­ketnéma Sport Club alapítási munkáiba. Rajongott a spor­toló ifjúságért, a Siketnéma Sport Clubnak bőkezű támoga­tója volt. Majdnem minden nemzetközi labdarúgó mérkő­zésre felajánlotta az általa ké­szített kupát, vereteket. Nemcsak sport, hanem tár­sadalmi téren is tevékenyke­dett. Évekig, mint a Magyar Siketnéma Kör elnöke, nagy ügybuzgalommal foglalkozott a siketnémák szociális és kultu­rális ügyeivel. Puritán, becsü­letes egyénisége miatt szeret­ték, becsülték őt, kérlelhetet­lenül üldözte a korrupciót." König Zsigmond sorstársat nagyon lesújtotta egyetlen fiá­nak, Györgynek korai elvesz­tése, akit a Horthy-rendőrség kommunistákat üldöző kopói elfogtak és­ elpusztítottak. Kö­nig Zsigmond sorstárs e nagy csapást azzal a fájdalmas tu­dattal viselte el, hogy az osz­tályharc súlyos áldozattal jár. 1949-es években megszervez­te a munkaszolgálatos siketné­mák szociális gondozását. Fá­radhatatlan ügybuzgalommal enyhítette az embertelen kö­rülmények között tengődött si­­ketnéma munkaszolgálatosok helyzetét. 1944. novemberében a kegyetlen sors nem kímélte König Zsigmond sorstársat sem, akit a nyilasok elfogtak és Németországba deportáltak. Ő, aki egész életében sok sze­rencsétlen siketnémát mentett meg a nélkülözéstől, messze földön mártírhalált halt. Halála súlyos vesztesége a magyar siketnémáknak. B. L.

Next