Siketek és Nagyothallók, 1965 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
2 SIKETEK ÉS NAGYOTHALLOK Kaposvár December 13-i taggyűlésükön 33 tagtárs vett részt, túlnyomó többségük dolgozó fiatal. Feltűnő érdeklődés és aktivitás jellemzi a fiatalokat. Tele vannak kéréssel, ötlettel. Igen jó hatással volt a taggyűlésre, hogy Sándor János tagtárs, aki a helybeli gimnázium tanulója, saját készítésű filmjeit vetítette nagy tetszés közepette. Tanfolyamukat haladó és kezdő csoportban külön tartották meg. Kézilabda-csapatukat benevezték a terembajnokságba. Az edzések január elején indulnak. Miskolc Decemberben taggyűlésükön 30 tagtárs vett részt. Mikulásajándék kiosztásával kezdődött a taggyűlés. 19 gyermek kapott mikuláscsomagot. Roskó Dezső csoportelnök beszámolt a választmányi ülésről. Tájékoztatta a tagtársakat, hogy Miskolcon a helyi csoport minden tagja dolgozik, szorgalmasan, a tőle telhető legjobb tudással. Izsó Györgyné csoporttitkár szólt hozzá a beszámolóhoz. Nyíregyháza Munkaprogramot állítottak össze. A munkatervben lerögzített feladatokat megvalósíthatónak tartják. Decemberben a debreceni csoport a Mintaférj című színművet adta elő a csoport tagjai számára. Az előadás után a csoport helyiségében ismerkedési est volt. Tanfolyamaikat megtartották kielégítő látogatottság mellett. Ismeretterjesztő előadás volt az élet keletkezéséről, azomban Hely A Katalin-bál igen jól sikerült. Nagyon tetszett a győri testvércsoport színjátszóinak műsora. Báthori Miklós csoporttitkár köszöntötte a győri vendégeket. Ismertette a „legkulturáltabb csoport” címért beindított versenyt. Hangsúlyozta, tanulni, olvasni kell, ha nem akarnak lemaradni. iaj, OP © A győriek műsorát a tagság nagy figyelemmel fogadta, jól szórakoztak. Takács Jánosné csoportelnök virágcsokorral kedveskedett a vendégeknek. Műsor után tánc volt, és aki akarta, a tv műsorát nézte. Valamennyi tombolajegy elkelt. Takács Jánosné csoportelnökhelyettes értékes munkát végzett a rendezés terén. 15 gyermeknek adtak gazdag Mikulás-csomagot, és megvendégelték őket. Szilveszterestjük is jól sikerült. Pécs Decemberi taggyűlésükön 76 tagtárs vett részt. Walzl Ottóné elnök tartott beszámolót a betegsége miatt távol levő Cserni Jánosné csoporttitkár helyett. Ismertette helyi csoport 1964. évi működését. (Írásban minden tagtárs részére részletes beszámolót küldtek.) Ígéretet kaptak helyiségük bővítésére (taps). Varjas István adminisztrátor ismertette az 1965- ös munkatervet, melyet vezetőségi ülés határozata értelmében állítottak össze. Kiisics József házgondnok, Walzl Ottó, Barlai csoportelnök-helyettes, Jánosné Horváth Magda, Vass Imre (több kisebb kirándulást tart szükségesnek), Kálmán Mihályné (az alacsony színpad miatt a nézőtér közepétől keveset látni), Mészárits Ilona, Csernai János felszólalásaira Walzl Ottóné csoportelnök válaszolt. Győr A vezetőségválasztó után zenére megkezdődött ülés tánc. A megjelent sorstársak a jó hangulatban reggelig együtt maradtak. Üdvözölték a jó munkáért a november 7-i ünnepség alkalmával pénzjutalmat kapott sorstársakat, így Pap Lajosnét, a győri Textil Vállalat dolgozóját, aki 200,— Ft és Milkovits Kálmánt, az Egyenruházati Szabó Szövetkezet dolgozóját, aki szintén 200,— Ft pénzjutalmat kapott. A helyi csoport november 6-án tartotta meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47-ik évfordulójának emlékünnepét. Márics Mihály elnök tartott ünnepi beszédet. Utána a tagság a tv ünnepi műsorát nézte végig. November 28-án kultúrműsorral szerepeltek Szombathelyen. VESZPRÉM A tanfolyami órákat pontosan megtartják. Megyei összejövetelt legközelebb a farsang idején tartanak. BAJA A bajai járás területén szervezőgyűlést hívtak össze december 16-ára. A szervezőgyűlést a bajai járási tanács tanácstermében tartották meg. A pécsi helyi csoport segített a szervezőmunkában. 50 meghívott sorstárs közül 46-an jöttek el. Pettrich László, titkár nyitotta meg a szervezőgyűlést. Varjas István, a pécsi helyi csoport adminisztrátora tartott ismertetést a szövetség sxljáról és feladatairól, Walzl Ottóné tolmácsolásával. A megjelent sorstársak közül 18- an jelentették be belépési szándékukat. A belépési nyilatkozatok kitöltése közben Szabó Imréné, szociálpolitikai előadó, a pécsi helyi csoport és a bajai fiók vezetőségének tagjai beszélgettek a kívülálló sorstársak által felvetett problémákról. Szervezeti kérdésekben központi elnökség határozatát a a fiók megnyugvással fogadta. MAKÓ Decemberi taggyűlésüket dr. Olajos Dezső alelnök nyitotta meg. Bálint Sándor Lajos, szegedi csoporttitkár tartott beszámolót. A helyiség kérdést szükséges megoldani, mert kevés az az idő és az a hely, amit a kultúrotthon nyújtani, biztosítani tud. Köszöni a tagság támogatását a tagdíjfizetés terén. Hallókészülékekkel kapcsolatos kívánságokat és panaszokat intézett el ezután Bálint titkár. Dr. Olajos Dezső alelnök végül bejelentette, hogy több száz forint 1965. évre szóló tagdíjat fizettek már be. ттт [UNK] [UNK]у [UNK] [UNK]'шт [UNK]ит [UNK] [UNK]ля [UNK]тят [UNK]ея в [UNK]а [UNK]т [UNK]а [UNK] [UNK]т „Szombathelyi tagtárs“ aláírású levélben olvastuk. Skarlát következtében romlott el a hallásom, illetve majdnem teljesen elvesztettem. A szombathelyi helyi csoportnak vagyok a tagja. A Siketek és Nagyothallók Lapját nagyon szeretem, jár nekem. A szövetség lapja nagyon hasznos dolgokra hívja fel a figyelmet, és sokat köszönhetek a lapnak. " Egyik újságcikkük hívta fel figyelmemet az Orvostovábbképző Intézetben folyó munkára. Azt írták, aki úgy érzi, lehet rajta segíteni, keresse fel az intézetben a hallásgondozó állomást. Az Orvostovábbképző Intézet címét is az újságból tudtam meg. Felutaztam édesanyámmal Buudapestre, és az intézetben azt mondta Pálfalvi doktor, lehet rajtam segíteni. A lelet kétoldali vezetéses halláscsökkenés volt. Januárban Surján professzor, megoperált dobhártya átültetést végzett, azóta erősen javult a hallásom. Majdnem teljesen visszanyertem a hallásomat, a megoperált fülem hallása 50 százalékról 90 százalékra javult. Lehetséges, hogy a másik fülemet is megoperálják, és akkor még tökéletesebb lesz a hallásom. Régebben azt mondták, nem lehet segíteni rajtam, úgy marad a hallásom, ahogyan a betegség miatt elromlott. Hála az orvostudománynak, nálam lehetett segíteni. Köszönöm a szövetség lapjában megjelent tudósítást, az Orvostovábbképző Intézetben végzett munkáról. Szeretem olvasni a lapban Bogner Gyula és Varjú Mária cikkeit is. 1965. JANUÄR Ahol megszólalnak a némák .. . Csinn-bumm mackó verte a tarka kisdobot, cintányéros bohóc csattogtatta réztányérját, nagyanyó rázta mosolyogva a karácsonyfa ezüstcsengettyűjét, valaki bekapcsolta a magnót, felerősítette a rádiót — a baba csak feküdt csöndesen. Tágra nyitotta nefelejcsszín szemét, úgy bánmult a felnőttekre —, mit akarnak tőle vajon? Miért hajolnak újra, meg újra fölébe? A család tagjai egymásra néztek — senki sem akarta kimondani a rettenetes valóságot. A gyermek nem hall. — Jó idegei vannak, ennyi az egész... — szólt bizonytalan hangon a nagymama. — Kinövi, meglátják, kinövi — jósolta vigasztalón a szomszédasszony. Következtek aztán a várakozásteli hónapok, mikor kétségbeesett igyekezettel próbálgatták, megtanulja-e a kisgyermekek első tudományát? Elröppen-e ajkáról a varázsos szó, hogy: — Pá-pá — ba-ba... Talán mindennél szörnyűbb, ha a szép, egészséges, jól fejlődő gyermek némán, csöndesen fekszik az ágyán, hang nélkül játszik a játékával, amelyet pedig megért, aminek pedig örül, csak éppen hanggal, szóval kifejezni nem tudja ... Kétségbeesett szülők viszik az ilyen apróságokat az ország első süketnéma óvodájába, Kaposvárra. S az ottani gyógypedagógusok a megmondhatói, hány anyát-apát látták zokogni a boldogságtól. Mert ebben a meseóvodában a siketnéma gyermek igenis megszólal! — Baba ... Apa ... Te te ... mondogatták nekünk is a négy-ötéves óvodások, mikor ott jártunk. Értelmesen mondták, csillogó szemmel. Látnivaló volt, mennyire büszkék tudományukra ... lan — Az óvodának az a hallatjelentősége — mondta Daráczky József igazgató —, hogy ezek a gyerekek sohasem tanulják meg a siketnémák jelbeszédét. Ezek a társadalom élőbeszédét sajátítják el itt. Mire az óvoda után kötelező két előkészítő osztályt elvégzik, s nyolcéves korukban bekerülnek az általános iskolába, már négy-ötszáz szó a tudományuk. Különleges készüléket mutat. Az „Atlas Audiometer” segítségével mérik le, van-e a gyermeknek valami kevéske hallásmaradványa? Melyik az a hang, amelyet felfogni képes? Ez rendkívül fontos további nevelése, oktatása szempontjából, hiszen a kis növendékek később hallókészüléket kapnak, amely olyan életszükséglet lesz számukra, mint a levegő. Nagy, kerek asztal mellett iskolásgyermekek ülnek. Ezek is óvodások voltak itt még pár évvel ezelőtt. S most eljutottak eddig az asztalig, amely az intézetnek, eddigi eredményein kívül a legnagyobb értéke, összesen négy ilyen asztal van az országban, kettő Kaposvárott, most kapják a harmadikat , Ceruza koppanása, papíros zizegése, a halknál is csendesebb suttogás óriási hangerejűvé fejlődik bonyolult erősítők segítségével. És lehetővé válik, hogy a gyermek különbséget tudjon tenni a különböző eredetű és árnyalatú hangok között. Már az sem szükséges, hogy a másik ember ajkáról olvassa le a beszédet. A vezérlőasztal rekeszébe rejtett magnetofon kérdez, a kis növendék hangosan, értelmesen, bátran válaszol. — Mit fogsz mondani, amikor hazamész vakációra? — kérdezi a magnószalag közvetítésével Farkas Miklós tanár, az egyik kisfiút. A gyerek nekipirosodva válaszol: — Azt mondom majd nekik: Boldog ünnepet édesanyám, édesapám! Ennél nagyobb ajándékot nem vihetnek szüleiknek ... Szekeres Ilona Képes Újság 1964. december 12. számából. Kedves olvasók, ne lepődjenek meg, hogy egy régi utazásról írok. Csak most tudtam tollat ragadni, és írni az élményeim sokaságából, mindent, ami eszembe jut, ami bizonyára érdekli is az olvasókat. Nagy készülődés előzte meg az utat. Még a stockholmi siket világkongresszus után hallottunk egy jubileumról. A belgiumi Liége tartomány siketek egyesülete — Siketek Kölcsönös Segítő Társasága — fennállásának századik évfordulóját ünnepelte 1964. augusztus 27—31 között. Mihelyt megtudtuk ezt, levélbeli kapcsolatba léptünk Liége-vel, s még sok más formaság elintézése is előttünk volt. Mire elérkezett augusztus, már minden rendben volt. Rajtam kívül részt vett Takács Gábor, Vasali István és egy miskolci sorstársnő is. Úgy terveztük, hogy a jubileumi részvételt egybekötjük nyugat-európai körutazással. -Népes társaság búcsúztatott augusztus 24-én a Keleti pályaudvaron, ott volt Déri Sándor országos elnök és dr. Vitányi József főelőadó is. Fájó szívvel vettünk búcsút a hazai földtől, csupán az vigasztalt, hogy három hét után újra otthon leszünk. Első külföldi állomásunk Bécs volt, ahova este érkeztünk, csak a pályaudvart láttuk. Átaludtuk az egész éjszakát, mire Majna-Frankfurtba érkeztünk. Tervünk szerint ott kiszálltunk, három napig maradtunk a városban. Majna- Frankfurt nagy, modern nyugatnémet város, melyet 1944- ben az angolszászok szinte teljesen lebombáztak, azóta újjáépítették, szép épületek, számtalan bank, nyüzsgő forgalom jellemzi, no meg a sok amerikai katonai autó. Annak ellenére, hogy olcsó áruk vannak az üzletek kirakataiban, mindjárt tapasztaltuk is: költséges a szálloda, drága a villamosutazás és az ennivaló, ezek általánosak Nyugaton, bármerre is jártunk. Számunkra szokatlan a mozik gyér látogatottsága, drágák a jegyek. Majna-Frankfurtban volt az első ismerkedés német sorstársakkal. Alig hitték el, hogy Magyarországról jöttünk útlevéllel, meg kellett magyarázni, ilyen lehetőségeink is vannak a szocialista rendszerben. Van keresetünk, mi is utazhatunk, világot láthatunk. Nincsen „vasfüggöny”. Majna- Frankfurtban sokat sétáltunk, megtekintettük a helybeli nevezetességeket, többek között az ún. Romert, a középkori városházát, Katalin dómot (gótikus építésű, rendkívül karcsú templom). Felmentünk Frankfurt legmagasabb tornya tetejére is, ez 120 méter magas, tetején forgó étterem és kilátó van expressz lifttel. Magasból az autók és a vonatok játékszereknek látszanak. A Majna ezüstös csíkja szelíden fordul jobbra-balra, a levegőben a szinte öt percenként szálltak repülőgépek, valamennyi jelentősebb repülőjárat érinti ezt a várost. A harmadik nap után újra vonatra szálltunk, irány most már Liége. Végig haladtunk a Rajna völgyében, a folyó két oldalán éppen elfér egy vasútvonal és országút, melyeket nagyon szorongatnak a hirtelen emelkedő hegysorok, hegyek ormán egymást követő, épségben maradt lovagvárak láttán romantikus hangulat fogott el bennünket, szinte életre kelnek képzeletünkben a középkori lovagvárakról szóló történetek. Ahogy kibontakozott vonatunk a hegyek öleléséből, megpillantottuk Bonnt, az NSZK fővárosát. Alig hiszi el az ember, hogy innen kormányozzák az országot, innen sugározzák a hidegháborús uszításokat, mert Bonn úgy néz ki, mint egy kis, vidéki városka. Kölnben anélkül, hogy leszálltunk volna a vonatról, megcsodáltuk az igen szép gótikus dómot, melyközvetlen a pályaudvar mellett van. Köln után újra hegyes szakaszon haladtunk a belga határ felé. Aachenben két mozdonnyal is nehezen kapaszkodott fel vonatunk a hegyre, mely egyúttal a belga határt is jelenti. A határon túl nagy fékezés volt, annyira meredek lefelé az út. Kíváncsian álltunk az ablaknál, hogy is néz ki Belgium, s közben nyelhettünk füstöt, kormot a saik alagút miatt. Másfélórás késéssel futottunk be Liége-be. Ott várt ránk a liége-i egyesület egyik vezetője. Neki köszönhettük a szállodánk és egyesületünk gyors megtalálását. Szívélyesen fogadtak bennünket, összeismerkedtünk a sorstársakkal, igen sok dolgunk akadt a magyarokról alkotott téves felfogás miatt. Magyaráztuk rendszerünk lényegét, a népről való gondoskodást, a sorstársakkal való törődést, egész nyugat-európai utunk során sem láttunk olyan szövetségi székházat, mint amilyen nekünk van, és jó benyomást keltettünk. Bár mint turisták mentünk a centennáriumi ünnepségekre, ők küldöttekként fogadtak minket, mely komoly feladatokkal terhelt bennünket. Részt vettünk az ünnepségekkel kapcsolatos resszusokon, különböző hangfogadásokon, s egyéb rendezvényeken. Külön öröm volt számunkra, hogy Lengyelország hivatalos küldöttével, Casimir Wlostowskival találkozhattunk, beszélgethettünk, sajnáltuk a Szovjetunió küldöttét, aki betegség miatt nem érkezhetett meg az ünnepségekre. A CISS és a világszövetség vezetői közül megismerkedtünk a jugoszláv Vukoticcsal, az olasz Magarottóval, a francia Bernanddal, a belga Dressével, az amerikai Burnssal és másokkal. Ott voltunk a labdarúgó-mérkőzésen is, melynek eredménye: Liége-München 2:4 volt. Szép volt a hajókirándulás is a Meise folyón, a küldöttek között szorosabb barátság alakult ki. A hajókiránduláson sokszor került szóba a világpolitika is, a mi kis közösségünket nagyon pártfogolta egy párizsi sorstárs is, utóbb kiderült, hogy kommunista. A hajókirándulás külön is jó volt számunkra, hiszen tapasztalhattuk, hogy a Belga Kommunista Párt is tevékeny. Láttunk hatalmas betűkkel festett feliratokat, melyekben követelték a kongói kérdés békés rendezését, a bérek 10 százalékos emelését. A centennáriumi ünnepségeket bankett zárta be. A vacsora és az italok nem ízlettek nekünk. Különben is az egész úton emlegettük a mi jó hazai kosztunkat. A banketten volt a küldöttségek ajándékainak átnyújtása a liége-i szövetségnek. A mi csoportunk is átnyújtotta ajándékait. A bankett után Brüsszelbe utaztunk, ott megtekintettük a csodaszép városházát és a szomszédos épületekkel bezárt teret. Némi nyomozás után megtaláltuk a brüsszeliek büszkeségét, a Pist: „ez egy kisfiú szobra”, amint „pisil”, az a legenda keletkezett róla, hogy a háború idején a városba esett füstölgő gránátot lelocsolta, és így nem robbant fel. Természetesen nem mulasztottak el az Atomium látványában gyönyörködni, az 1957-es világkiállításra építették fel, 9 alumíniumgömbből és ezeket összekötő csövekből áll. A legfelsőbb gömbje 60 méter magas. Rövid kétnapi tartózkodás után Takács Gáborral Ostende-ba mentünk, azután áthajóztunk az angliai Doverba, míg a többi magyar sorstárs hazafelé vette útját. Következő állomásunk London. Olyan metropolisba érkeztünk, ahol könnyű eltévedni, mi is póruljártunk, bőröndöket cipelve félórát mászkáltunk, míg megtaláltuk a hotelt. Akkor még nem néztünk körül, másnap továbbutaztunk egy kis vidéki városba, ahol ismerősök fogadtak bennünket. Három napig voltunk náluk, megismertük az angol emberek mindennapi életét. Azt tapasztaltuk, elég jól élnek az emberek, de létbizonytalanságnak vannak kitéve, nem tudják, hogy meddig alkalmazza őket a tulajdonos a gyárában. Mondták nekünk, hiába harcolja ki a szakszervezet a szocialisták s a kommunisták közös fellépésével elért béremeléseket, ezzel párhuzamosan emelkedtek a létfenntartási költségek, a közlekedési és lakásárak. Szíves búcsút vettünk a vendéglátóinktól, és visszatértünk Londonba, sajnos csak villámlátogatás lett belőle, mert a zsebünk nagyon megérezte a londoni közlekedés és szállás költségét. Így is megnéztük a Towert a nevezetes Tower-híddal: tengeri hajók beérkezésekor felvonóval felemelhető a középső hídszerkezet. Szerencsésen megtaláltuk a Trafalgar teret, melynek közepén Nelson admirális emlékműve van, rengeteg szelíd galambjával úgy hat, mint a velencei Szent Márk tér. A Piccadilly circuson, egy téren, szinte elámultunk a nagy forgatagon, melyet láttunk, mindig kipiroslik innen is, onnan is a jellegzetes emeletes autóbusz. A Buckingham palotánál láttuk az angol királynő gárdistáit, nagy fekete kocsmában, piros egyenruhában, szertartásosan rótták le az őrzésükre bízott útszakaszt, igen látványos benyomást keltettek. Még elértük az angol parlamentet, a Big Bent a híres órával, s máris búcsúzni kellett Londontól. Dovertől Calais-on keresztül mentünk Párizsba, a gyorsvonatunk úgy cammogott, mint a vicinális, ez még jobban fokozta a kíváncsiságunkat Párizs iránt, a városból kétnapi tartózkodásunk alatt a lehető legtöbbet akartunk megnézni. Megtekintettük az Operát, a Concordee téren az egyiptomi obeliszk mellett igen kicsinek éreztük magunkat, a hatalmas tér közepén hat sorban vonuló autók között. Végig sétáltunk a két kilométer hosszú és széles Champs-Élysées sugárúton az Arc de Triumphig, első Napóleon diadalívéig. A diadalív tetején gyönyörű látvány fogadott bennünket, hiszen innen indulnak ki a híres sugárutak. Felmentünk az Eiffeltorony tetejére, a diadalív mellett a Szajna túloldalán áll, 300 méter magas. Életemben ekkor voltam a legmagasabban a föld színe felett. Végigsétálva a Szajna parton ötkilométeres utat, megtaláltuk a Notre Dame székesegyházat, melyet Viktor Hugo egy regényéből már ismertünk. Jártunk a Montmarte-on, az arab stílusú Szent Szív bazilikában. Második napon végre bementünk a Louvre-ba, a nemzeti képtárba, melynek épülettömbjét előző nap többször is láttuk. Fél napot töltöttünk a híres festmények, szobrok, egyiptomi tárgyak között. Miránk is nagy hatással volt Leonardo da Vinci Mona Lisája, melyet sok reprodukciója után végre eredetiben is láthattuk, a Rubens-terem is impozáns volt 20 nagyméretű festményével. A milói Vénus is helyén volt, az amerikai és tokiói utazás után. Párizs Európa legszebb fővárosa, de közvetlenül nyomában van a Duna gyöngyszeme, Budapest. Újabb éjszakai utazás után München következett. Ott utunk legmodernebb pályaudvarán találtuk magunkat. Felkerestük az Európaszerte híres Műszaki Múzeumot. Több mint három órán keresztül szemléltük a különböző korú járműveket, hajókat, kettéfűrészelt tengeralattjárót, a hidak között felfedeztük a régi Erzsébet-híd modelljét, elolvastam a német nyelvű szöveget, ebből azt is kivettem, hogy újjáépítés alatt van. (Folytatás a 4. oldalon) ÚTLEÍRÁS